TÁRCA.
42TÁRCA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság folyó évi rendes közgyűlését április 28-án tartotta, melyet Szentpétery Imre elnök a következő, Szt. István emlékének hódoló beszéddel nyitott meg:
Igen tisztelt Közgyűlés!
Az 1938-ik esztendőt első királyunk: Szent István király emlékének szenteli a magyar nemzet, a magyar királyság megalapítójának és a magyar keresztény egyház megszervezőjének halála 900-ik évfordulóját ünnepelvén. Állami és társadalmi intézmények, testületek, társaságok sorban leróják a kegyelet adóját a szent királynak nemzeti létünket megalapozó, multunkat beragyogó és reménységünk szerint jövőnket is bevilágító alakja előtt.
Társulatunk már ez év február havában külön ünnepi felolvasó ülésben hódolt Szent István királyemlékének. Éppen ezért mai ülésünk tárgysorában más tárgyú felolvasás szerepel. Legyen szabad azonban mai évi közgyűlésünk megnyitójában ismét ehhez a kegyeletes tárgyhoz fordulnom s még néhány szót fűznöm a nagy királyról való megemlékezésünkhöz.
Első királyunk alakjának fénye 900 esztendő ködén tisztán ragyog át és nagysága kilenc évszázadon keresztül nőttön nő. A nagyok közt is nagynak látjuk őt. Egyénisége ma már szinte minden földi salaktól megtisztultan, magasan az emberi átlag fölé emelkedve áll előttünk. Nagyságának ez az egységes képe, amilyennek az ő magasztos alakja lelki szemeink előtt feltűnik, három alapelemből tevődik össze.
Az első elem a szentnek a képe: a jámbor, mélyen vallásos egyházalapítóé és ugyanakkor az igazságos, kegyes, megbocsátó, könyörületes és jóságos emberé, aki azonban hitvalló szent. Alakja köré legendák fűződtek, szent életét tárgyazó iratok keletkeztek felőle, amelyek elsősorban mint confessort, mint hitvallót állítják őt oda magasztos követendő példakép gyanánt. Hirdetik Isten iránt minden tettében megnyilatkozó buzgóságát. «Erat vir iste fidelis in omnibus actibus suis Deo perfecte deditus» – mondja a róla szóló kisebb legenda. Dícsérik könyörületességét: «In omnibus enim factis suis … illud intendebat esse principium, quod … ex evangelio … contemplatus est …: beati misericordes.» Magasztalják megbocsátó jóságát: «Veniam quaerentem non avertit, facinus facile dimisit», mondja róla Hartvik. Kiemelik Isten akaratában való alázatos megnyugvását, jóságát, szelídségét. Életének a jámbor hitvallóra jellemző vonásai állították őt nemzetünk szentjei sorába, emelték ezek közt is a legmagasabbra, s tették őt – a régi ének szavai szerint – a «magyarok tündöklő csillagává.»
A szentnek képe mellett a másik összetevőként, amelyen – más szempontból nézve – Szent István királyt nagynak látjuk, ott van a bölcs uralkodó alakja. A bölcs királyé, aki az atyjától, Géza fejedelemtől lerakott alapokon európai jellegű országot épített keletről ideszakadt népe számára. Aki megértette, hogy neki a nyugathoz kell csatlakoznia s kellő óvatossággal a nyugati mintákat kell követnie államépítő és berendező munkásságában. A bölcs uralkodóé, aki népe ősi jellemvonásait az új haza és új hit követelményeivel összhangba illesztve okos törvényeket hozott, bölcsen és igazságosan kormányzott, de országát és a maga hatalmát megvédeni is tudta a felforgatók és a külső támadások ellenében. Uralkodói bölcseségét hirdetik a talán nem általa fogalmazott, de mindenesetre az ő felfogását feltüntető Intelmek, amelyekben fia elé állította az uralkodásban követendő irányelveket. Amikor fia számára ebben a műben felsorolta, hogy mik a királyi uralom díszei («regalis coronae ornationes»), akkor voltakép a saját maga uralkodói énjét, a maga fennkölt alakját rajzolta meg. A mintaszerű uralkodóét, akinek századok mulva szívesen tulajdonították más uralkodóknak tetteit is, mert ezek a tettek a Szent István királynak tulajdoníttatás által csak annál jelentősebbekké váltak.
De e mellett a két szempont mellett van egy harmadik is, amelyből tekintve István király alakja nagynak és ragyogónak tűnik fel előttünk. Ha őt és alkotásait a körülvevő népekkel és azok uralkodóival hasonlítjuk össze, szent királyunk alakja – minden elfogult túlzás mellőzésével is – nagynak mutatkozik közöttük.
A Szent István Magyarországát környező országok az ő uralkodása idején – a keleten szomszédos pogány bessenyők kivételével – már mind keresztények voltak, s egy részük (Lengyelország I. Miesko alatt, Oroszország Nagy Vladimir alatt) kb. a magyarokkal egyidőben tért a keresztény hitre, mégpedig annak vagy a nyugati (római) vagy a keleti (bizánci) formáját fogadták el. A római kereszténység elfogadása azonban nemcsak a nyugati kultúrához való csatlakozást, a keleti kereszténységé nemcsak a bizánci műveltséggel való kapcsolatot jelenthette, hanem egyfelől a Németbirodalom fennhatóságának 43érvényesülését, ami pl. a csehekre nézve következett be, másfelől Bizánc fensőségét is. Igaz, hogy a horvátokat a X. században és a XI. sz. elején a nyugati egyházhoz csatlakozásuk sem mentette meg a görög császárság felsősége alá jutástól; ennek azonban a görög birodalommal való közvetlen földrajzi érintkezésük volt az oka. De hogyha hazánk a görög egyházhoz csatlakozott volna, valószínű, hogy már akkor nem lett volna számára elkerülhető a görög fennhatóság elismerése, viszont a Nyugathoz csatlakozott Magyarország nemcsak István király idejében mentesült ettől, hanem később, a XII. században is sikerrel tudta magát ez alól a veszedelem alól kivonni.
De bár István király nemcsak formailag, hanem szívvel-lélekkel is a nyugati egyházhoz és a nyugati kultúrához csatlakozott, s ennek formáit az egyház és az állam berendezésében híven követte (említsük itt meg újra törvényhozását, megye-, illetőleg várrendszerét, az okleveleknek a nyugati gyakorlat szerint való kiadását), országa függetlenségét a Nyugattal, elsősorban a Németbirodalommal szemben is meg tudta védeni, amikor sógorának, II. Henriknek elhúnyta után Konrád császár kísérletet tett hatalmának Magyarország fölé való kiterjesztésére. István király tehát meg tudta védeni országát attól, hogy a függetlenségüket ugyanakkor kisebb-nagyobb mértékben elvesztő Csehország és a horvát királyság sorsára jusson.
Vagy pillantsunk más irányba! A Magyarországgal akkor szomszédos államok uralkodói közül Lengyelország királya: Chrobry Boleszláv sok hasonlóságot mutat a mi első királyunkkal. Ő is egyházszervező és királyságalapító volt (1025-ben vette fel a királyi címet). Vitéz fejedelem, aki függetlenségét szintén meg tudta védeni s országát hatalmassá tette. De egyénisége kevesebb vonzó sajátsággal bír, mint István királyé, s a nyugati kultúrához csatlakozása több tekintetben kevésbbé volt hatékony a mi első királyunkénál. István király alakja sokkal tisztábban mutatja a nyugati keresztény uralkodó fennkölt képét, mint a Chrobry Boleszlávé, s e képet a szentség vonása még magasztosabbá teszi.
Ha bárki is egészen tárgyilagosan, de persze nem is az idegeneknek vele szembeforduló elfogultságával nézi Szent István királyt, az ő működése és egyéniségének alapvonásai a környező országok egykorú uralkodói közt is első sorba helyezik őt.
A szentnek, a magyar egyházat és magyar államot megalapozó bölcs uralkodónak, a korabeli uralkodó személyek közt is az első sorban álló nagy fejedelemnek emlékét őrizték a magyar királyság történetének letűnt századai. Az ő emlékének áldozik és az ő emlékéből merít a jövőre erőt a ma élő magyarság is.
A Szent István királyra való kegyeletes emlékezéssel nyitom meg a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1938. évi közgyűlését.
A megnyitó beszéd elhangzása után Főglein Antal ig. vál. tag olvasta fel Dubecius, Zólyom vármegye notariusa című, a Turulnak ebben a számában közölt történeti értekezését. Majd a közgyűlés az igazgató-választmányból ez évben kilépő Czobor Alfréd, Fekete Lajos, Ghyczy Pál, Isoz Kálmán, Kumorovitz B. Lajos, Tóth László és Váczy Péter eddigi ig. vál. tagokat további hat évre újból megválasztotta, a megüresedett három ig. vál. tagsági helyet pedig Bartal Aurél, Sarlay Soma és Taborsky Ottó r. tagokkal töltötte be. A számvizsgáló bizottság elnökéül Borzsák István, tagjaiul Bottló Béla és Istványi Géza r. tagokat választotta.
A titkári jelentés, mely a Társaság mult évi működését vázolta, első sorban kegyelettel emlékezett meg az ig.-választmány elhúnyt két tagjáról: Nádasdi Sárközy Imréről és Pilch Jenőről. Majd ismertette a lefolyt évben tárgyalt és végzett ügyeket, köztük főleg a Turul közel két éve készülő Név- és Tárgymutatójának munkálatait. E szerint a kicédi lázás befejezéséhez közeledik s ősszel megkezdhető az óriási anyagnak még nagy és fáradságos munkát igénylő rendszerezése. Bejelentette, hogy a Társaság valamennyi ülése felolvasásokkal volt egybekötve: Ákosfalvi Szilágyi László «A székely rendi társadalom», Endes Miklós «A Csikszentkirályi Sándor-család nemzedékrendje a XVIII. század elejéig», Döry Ferenc pedig «Szent István király családi története» c. tanulmányaikat olvasták fel. Utóbbival Társaságunk első, nagy királyunk emlékének kívánt adózni a jubileumi év alkalmából. Végül a Turulra és a Társaság taglétszámára vonatkozó bejelentései után őszinte hálával emlékezett meg dr. Herzog József főigazgató úr őméltóságáról azért a megértő figyelemért, melyben a Társaságot a Magyar Nemzeti Múzeum részéről, mint ennek ügyvezető alelnöke támogatólag részesíti, továbbá köszönetet mondott a Tudományos Társulatok és Intézetek Szövetségének segélyéért s végül a Magyar Tudományos Akadémia Főtitkárságának az Akadémia termeinek a társasági ülések tartására való átengedéseért.
A titkár.
