I. Vethe utódai.
I. Vethe utódai.
Vethének a fia volt Szentesi Péter, aki a XIII. század első felében élt. Életének ismerjük néhány mozzanatát. 1228-ban a nemzetség kegyurasága alatt álló, föntebb említett szentesi, Mindenszentekről elnevezett egyház tizedmentessége ügyében az egri püspökkel viszályba keveredvén, Róbert esztergomi érseknek kellett köztük egyezséget létrehozni.*
U. o. IX. 124–125., 146.
Hajdan, mint ismeretes, a nemesek a király személyes, vagy a nádorispán, mint a királyt helyettesítő alvezér vezetése alatt szálltak hadba. Szentesi Péter is vitézkedett és a harcokban többszörösen kitüntette magát. Minden bizonnyal II. András királynak a Zemplénen át vonuló halicsi hadjárataiban vett részt és főleg a király által két fiával, Bélával és Endrével vezetett szerencsés kimenetelű 1231-ik évi hadakozás alkalmával tanúsíthatott nagy hősiességet, mert a király nem sokkal utóbb, 1233-ban már jutalmazza is vérének nem csekély ontásával («non modica sanguinis effusione») tett sokrendbeli szolgálataiért: az örökösök nélkül elhúnyt Ananiás zempléni várjobbágynak a Szenteshez közelfekvő «Izdethen», vagyis Zétény nevű birtokát adományozza neki.* Ezt a királyi adományt azonban egyelőre nem élvezhette háborítatlanul, mert Ananiás hagyatékára mások is pályáztak. Elsősorban András, Symia és Chepán fia Chama zempléni várjobbágyok,* azt állítván, hogy ők Ananiás legközelebbi vérrokonai és ezért e birtok őket megillető részére igényt emelnek; amit nyomban az adományozás után Germán fia pataki Forkos királyi pristaldus útján be is jelentettek. Azonban kudarcot vallottak, mert még tanúkat sem tudtak állításuk bizonyítására előhozni. Ugyanakkor valami Adulf fia Mártonos is követelte Zétényt ugyancsak örökösödés címén. Ez még rosszabbul járt. Minthogy ő sem tudta bebizonyítani követelésének jogosságát, András király nemcsak elutasította, hanem valótlan állításai miatt érdeme szerint súlyos büntetéssel is sujtotta.* Még egy igénylő volt: Andornok comes fia János, aki merészen azt vitatta, hogy András király a zétényi birtokot már korábban neki adományozta. Az adománylevelet azonban a második határidőre sem tudta felmutatni. A király erre Szentesi Pétert és utódait Zétény birtokában végleg megerősítette, s hogy őket minden további zaklatástól megóvja, minden olyan oklevelet, melyet az említett János e birtok tulajdonjogára vonatkozólag esetleg később felmutatna, már előre érvénytelennek nyilvánított. A királyi oklevél, melybe mindezt belefoglalták, Zétény birtok határainak leírását is tartalmazta; kivonatos, csupán tartalmi átírása azonban, ahogyan ránkmaradt, annak részletezését elhagyta.*
U. o. 130.
Symia kétségkívül azonos a váradi regesztrum Scema nevű zemplémi várjobbágyával, Chepan a zempléni vár praefectusa volt. (Karácsonyi–Borovszky: Regestrum Varadiense, *24. 256. l., *87. 226. l.)
… «Andreas rex gravi eum, prout meruisset, iudicio condempnasset» … (Z. O. IX. 131.)
U. o. 130–131. – Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. k. 1. füzet, 521. sz.
Zétény megszerzésével egyelőre le is zárult e nemzetség birtokgyarapodása. Birtokállománya ugyanaz maradt közel két évszázadon át. A Vethe ajándékozása révén elidegenített Véke későbbi visszaszerzését, ami Péter egyik fiára, Mártonos bánra várt, nem vehetjük új szerzeménynek, tekintve, hogy az egyszer már tényleges birtokában volt.
Póka idejében Szentes szomszédságában köröskörül még a zempléni várhoz tartozó uradalmak terültek el. Utódai a várbirtokoknak II. András idejében bekövetkezett sűrű adományozását – 64mint láttuk – igyekeztek a maguk javára kihasználni ez uradalmakból a Szenteshez való közelségüknél fogva rájuk nézve különösen értékes részeknek a megszerzésével. Így jutottak a Szentest környező hegy északnyugati lejtőjénél kezdődő Véke birtokhoz, melyhez a Diósberek erdőség, hasznotadó halastavak, ú. m. a Paptava, Bábató és Nádastó is tartoztak,* továbbá feljebb, Véke és Kiseszény tőszomszédságában, a Tice egyik magas kanyarulatánál és az erdőkkel szegélyezett Latorca közelében Zétény birtokához. Utóbbi területének egyik részéből a XIV. sz első felében Kerektó falu keletkezett,* mely azonban, mint Kiseszény is, idők folyamán pusztává süllyedt.
Fejér, IV. 1. 395.; VIII. 6. 158. l. – Orsz. Levt.: Post adv. fasc. 33. nr. 96.
Z. O. IX. 132.
Szentesi Péter három fiút hagyott maga után: Mártonost, (II.) Pókát és Péterkét.* A Szentesi-családot csak előbbi kettő folytatta: Mártonostól a Vékei, (II.) Pókától pedig részint továbbra is a Szentesi, részint később a Zétényi Makó család származott. Péterke családja már fiában, Dénesben kihalt. Hogy ez a Péterke is a Szentesi Péter fia volt, közvetett adatok bizonyítják. 1293-ban Péterke fia az egyik Pike-ágbeli utód birtokeladásához (II.) Póka és Mártonos fiaival együtt járul hozzá, mint egyazon nemzetségbeli s az oklevél Péterkét is «Szentesi»-nek nevezi. Fiának, Dénesnek halála után ennek özvegye Mártonos és (II.) Póka örököseitől követeli és kapja meg pénzben hitbérét és hozományát.* Egyébiránt neve is apja nevének a kicsinyítése, akár Póka a Pál névnek.
U. o. 142. és 143.
U. o. IX. 127. és 131.
Zétény adományozása óta a tatárjárás utánig a nemzetség tagjairól nincs emlékezés. Köztörténeti műveinkből tudjuk, hogy a tatár pusztítás a Tisza–Bodrogközt sem kímélte meg. Ők – úgy látszik – elég szerencsésen úszták meg a nagy katasztrófát. Birtokaik védett helyen feküdtek; a sűrű nádasok, meg az északon és északkeleten elterülő közeli erdőségek jó menedéket nyujtottak. Megérte-e Szentesi Péter is ezt a szörnyű csapást, nem tudjuk. Fiai azonban átélték, éppúgy a Kiseszényi Pike unokái is. IV. Bélának az ország helyreállítására kifejtett tevékenysége folytán csakhamar a Tisza–Bodrogközre is visszatért a régi élet és Póka nemzetsége békében folytathatta életét csorbítatlanul fennmaradt birtokain.
