I. A SZÉKELY NEMESSÉG MIBENLÉTE.
I. A SZÉKELY NEMESSÉG MIBENLÉTE.
Közönségesen tudott dolog, hogy a magyarországi belföldi nemesség – eredetét tekintve – kétféle, t. i. magyar nemesség és székely nemesség.
A székely nemességet a magyar nemességtől nem csekély ősi különbségek választották el, melyeket a jogfejlődés mindig tekintetbe vett, úgyhogy e két nemességet sohasem tekintették azonosnak.
A székelyek eredetüknél fogva mindannyian országosan elismert igazi, kiváltságos nemesek. Nem úgynevezett helyi nemesek tehát, hanem olyanok, akiknek jogait az ország egész területén (vagyis a Székelyföldön kívül is, sőt Erdélyben kívül is!) elismerték: a székelyek a nemesi jogokat mindenütt gyakorolhatták, akárhova költöztek.
A székelyek nemességének alapja földjüknek első, ősi megszállása, honfoglalása.
Az első megszállásban résztvevők (illetve leszármazottaik) a szó legszorosabb értelmében vett törzsökös székelyek. Későbbi idők folyamán azonban az ősi foglalók ivadékain kívül mások is (többnyire magyar nemesek!) felvétettek a székelység kebelébe: nevezetesen olyan egyének, akik valamiképen – főleg a feleségük révén – székely örökség (haereditas Siculica) birtokába jutottak és így megszerezték a jogot arra, hogy a székely nemzet tagjaivá válhassanak.
A székely örökség különleges jogi természetű székelyföldi kiváltságos nemesi birtok, mely a tulajdonosának a magyar nemesi birtoktól eltérő jogokat biztosított.
A székely örökségnek a magyar nemesi birtokkal szemben megállapítható kivételes jogi helyzete abból a körülményből ered, hogy a székely örökség birtoklása nem az uralkodó adományán alapult, hanem ősfoglalású jószág volt. Számos törvényes rendelkezés elismeri, hogy a Székely nemzet földjét az első foglalás alapján bírja. Területe nem királyi föld. A Székelyföld nem volt a királyé: a székelyek azt nem a király adományából bírják. A királyok is mindenkor elismerték ezt, amennyiben a Székelyföldön nem érvényesítették a háramlási jogot.
A székelyek közé új tagok felvétele – Mátyás király 1473. évi oklevele értelmében – közönségesen az ú. n. székely rendi szemléken történt, amelyeken a tulajdonképeni, igazi törzsökös székelyeket írták össze. Későbbi a (XVI. század második felétől kezdődő) gyakorlat szerint külön e célból kiállított fejedelmi oklevél útján is vettek fel új családokat a székelység sorába (utoljára a XVIII. század elején!). Ez új családokra vonatkozólag nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az ősi székelyekkel teljesen azonos jogokkal rendelkeztek.
Csak ismételek, amikor kijelentem, hogy minden székely (vagyis az ősfoglaló székelyek minden 89ivadéka és a székelység kebelébe később felvett egyének minden utóda egyaránt) igaz valóságos nemes. Ámde – ami köztudomású – idők során (az «una eademque libertas nobilium» elvének teljes épségben maradása mellett) a székely nemességen belül bizonyos rendi különbség alakult ki. Ugyanis a székely nemeseknek három rendje keletkezett, amit már Mátyás király idézett 1473. évi oklevele elismert. Ezen rendek: a főrend vagy primori rend, a lófőrend és a gyalogrend. Vannak tehát a székely nemesek között primórok, lófőnemesek és gyalogszékelyek (vagyis egyszerű nemesek).
A székely nemzetnek ez a rendi tagozódása az ősi hadrend természetes folyománya. A lovas harcosokat a legrégibb időktől kezdve előkelőbbeknek tekintették a gyalogosoknál, s így a lovasok bizonyos kiválóbb társadalmi osztályt alkottak. Eszerint kezdettől fogva különbség volt a lófőrend és a gyalogrend között. Az aztán szinte magától értetődő, hogy a lófőrend vezető tagjai (mint a többi lófők közül is kimagaslók és irányítók, parancsolók!) hamarosan magasabb renddé alakultak, külön társadalmi osztállyá tömörültek, s létrejött a primórok rendje (a főrend).
Az utódokra is átöröklődő szóbanforgó három rendnek a székely nemességen belül való kifejlődését kezdetben tulajdonképen a földbirtok nagyságának különbözősége okozta.
S ez természetes is: Akinek kevés volt a birtoka, csak gyalog katonáskodhatott; a módosabbja lóháton teljesíthette honvédő kötelességét; a nagybirtokos meg épenséggel többedmagával szállhatott hadba. A földbirtok mennyisége állandó különbséget hozott létre a székely nemzet tagjai között és döntően befolyásolta az egyes székely családoknak különböző rendekbe tartozását.
Így volt eleinte!
Később azonban a népesség szaporodása és a földbirtok fölaprózódása következtében lassankint háttérbe szorult a rendek elkülönülésének őseredeti alapja, a földbirtok nagysága, és előtérbe jutott a származás, úgyhogy valakinek a székely rendi állását már nem birtokának a nagysága határozta meg, hanem atyjának, illetve korábbi őseinek a rendi állapota.
A székely nemzet három különálló rendjéről Mátyás király említettem 1473. december 9-i oklevelében van szó. Ettől kezdve a székelyek három rendje mint király által is elismert jogi intézmény és rendi szervezet állandóan fennmaradt. A XVI. század második felétől kezdve pedig a rendi állásokat már a király (illetve fejedelem) oklevélben adományozta.
A három székely rendet teljesen kialakult helyzetben mutatja Bornemisza Pál veszprémi püspök és Werner György királyi tanácsosoknak, mint Erdélybe küldött királyi biztosoknak, 1552-ben I. Ferdinánd királyhoz intézett hivatalos felterjesztése a következőkben: «A székelyek általában mindannyian nemesek és mindenféle adó alól mentesek, mégis három rendbe tartoznak: közülük az előkelők, akiket nemeseknek mondanak, mintegy a bárók vagy patriciusok helyével bírnak. Mások azok, akiket saját nyelvükön lófő székelyeknek neveznek, ezeket latinul primipilusoknak mondják, akik mintegy lovagrendűek. A többiek a közrendűek. Mégis mindannyian, amint mondtuk, nemesek» (Szék. Okl. VI., 100. l.).
Az 1790/91. évi erdélyi országgyűlés szintén megállapította, hogy «a székely nemzet három egyenlő nemesi eredetű rendekből, ú. m. primores, vagyis főrend, primipilus, avagy lófő és pixidarius, avagy darabontságból áll.»
S ugyanilyen félreérthetetlenül fejtegeti a székely nemesség hármas rendiségét br. Wenckheim Béla belügyi, Lónyay Menyhért pénzügyi és Horváth Boldizsár igazságügyi minisztereknek 1869. január 23-án kelt közös felségelőterjesztése, melyet I. Ferenc József király 1869. február 16-i legfelső elhatározásával jóváhagyott: «a székely nemzet az általa birtokolt földet ősi foglalás jogán bírta s a korona itt, nem bírván örökösödési joggal, birtokos nem is lehetett…, a székely nemzet minden tagja született nemes, s mint ilyen, a hon védelmére személyesen volt kötelezve. Ezen honvédelmi kötelezettség a székely nemzetet három részre osztotta. Az első osztályt képezték a főnemesek, akik többedmagukkal, a második osztályt a lófőnemesek, akik lóháton, a harmadik osztályt a darabont nemesek, akik gyalog voltak kötelesek a hon védelmében résztvenni.»
A teljesség szempontjából meg kell említenem, hogy a törzsökös székelyekről készült összeírásokban az ismertetett három székely nemesi rend tagjainak elsorolása után sokszor szabad székelyek (Siculi libertini) címszó alatt is neveztetnek 90meg székely egyének. Ezekre vonatkozólag azt kell tudni, hogy nem alkotnak negyedik rendet, hanem ők is a gyalog-rend tagjai. Olyanok viselik a nevet, akik családi örökségüket az élet mostoha körülményei folytán egészen vagy részben elvesztették ugyan, de azért személyükben továbbra is a székely nemesség tagjai maradtak.
E szükséges fejtegetés után következhetik értekezésem tulajdonképeni tárgya, vagyis
