A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának Címereslevelei.
A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának Címereslevelei.
5. kötet. 1717–1770. – 6. kötet. 1771–1800. Leírta dr. Áldásy Antal. Sajtó alá rendezte dr. Czobor Alfréd. Budapest, 1939–40. 8. XII, 508 II. – XII, 608 ll.
Néhai Áldásy Antal nagyszabású és tudományos szempontból nagyértékű címerkatalógusának kötetei gyors egymásutánban követik egymást. Ezeknek megjelenését is az előző kötetek Mecénása, az elhúnyt szerző testvéröccse, dr. Áldásy József ny. belügyi államtitkár tette lehetővé. Nagy szolgálat ez nemcsak az elhúnyt tudós emlékének, de még inkább a magyar történettudomány számára. Címeresleveleink ilyen gazdag gyűjteményének módszeres tudományos közzététele rendkívül becses a heraldika és a genealogia területein túl, elsősorban művelődéstörténeti szempontból, de a politikai és a hadtörténet kérdéseit is nagyon sokszor előbbreviszi.
A két kötet nyolcvannégy esztendőből 1397 magyar és 33 külföldi címereslevelet közöl. Legnagyobb részük magánosok részére szóló címer- és nemességadomány, kisebb részben rangemelés, régebbi nemesi adománylevél átírása, vagy világi és egyházi közületek részére címeradomány. Áldásy munkája a XVIII. századi nemesítések igen tekintélyes részét magábanfoglalja, ezért alkalmas arra, hogy a közölt anyag alapján úgy heraldikai, mint pedig társadalomtörténeti tekintetben bizonyos megállapításokhoz vezessen.
A közölt címerleírások lelkiismeretes pontosságukkal – természetesen az előző kötetekben foglaltakkal, valamint a szakirodalommal együtt – módot nyújtanak arra, hogy a magyar heraldikai terminológia végre a források alapján tisztáztassék. A Siebmachernél közölt címerképek csak Áldásy katalógusával összevetve váltak igazán használhatóvá, ezeknek és a heraldikai irodalom egyéb adatainak összevetésével most már tisztázhatók lesznek a magyar heraldika sajátságai, különösen az eddig meglehetősen figyelmen kívül hagyott újabbkori gyakorlatban, és elérkezik az ideje a magyar heraldika monografikus feldolgozásának is. Ehhez Áldásy kötetei nem csupán ösztönzésül, de elsőrendű forrásanyaggal is szolgálnak.
A címerleírások közül a heraldikai szempontból legjelentékenyebbeket már Czobor Alfréd is kiemelte a kötetekhez írt bevezetésében. Ő is említi, hogy az adománylevelek sok esetben tartalmaznak érdekes adatokat a nemességszerző érdemeinek leírásával kapcsolatban. Az általa elmondottakat kiegészíthetjük a következőkkel: Báró Viczay Jób 1723. május 14-én kelt grófi diplomájában érdekes családtörténeti leírást találunk. Bálintitt György 1742. április 2-án kiadott bárói oklevelében a család történetének mondai elemekkel átszőtt, regényes leírását olvashatjuk. Hasonló természetű az ifjabb Vay László 1799. május 10-én kelt bárói diplomájában foglalt családtörténet, amely a Vayak legrégibb ismert ősét, Thomas de Vaya-t 1021-ben szerepelteti. A genealógiai levezetések mellett gyakori a nemességszerző érdemeinek többé-kevésbbé részletes előadása, különösen, ha az adományozás vagy rangemelés hadi érdemek jutalmazásául történt. Ezek közül is kiemelkedik Dévay Pál altábornagy katonai pályafutásának, hadi érdemeinek előadása 1800 január 5-én kelt bárói diplomájában.
A nemesség és címeradományok hosszú sorát áttekintve megállapítható, hogy az adományozottak neveiből ítélve, az előző századdal ellentétben a nemességszerzők nagy része nem a magyarság soraiból került ki, hanem a Magyarországon szolgálatot tevő katonatisztek, államhivatalnokok, vagy az itt megtelepedett szabadfoglalkozásúak közül. Magyar származásra valló magyar nevű nemességszerzőkkel inkább csak a városi polgárság, az uradalmi tisztek közül kikerült újnemesek között találkozunk. A katonatisztek között feltűnően sok a határőrvidéki horvát vagy szerb nemzetiségű új nemes. Mária Terézia 1751. március elsején – amint ez Áldásy címerleírásaiból megállapítható, – egyszerre 47 határőrvidéki tisztet nemesített. Az ugyanazon napról keltezett tömeges nemesítés máskor is előfordul, különösen trónváltozás után, amikor nyilván a hosszabb idő alatt felgyülemlett ügyeket egyszerre intézi el a Felség. II. Lipót 1790. november 18-án 63, I. Ferenc 1792. július 26-án 78 nemesi oklevelet ad ki – csak Áldásy katalógusa szerint.
A polgári nemességszerzők közül aránylag sokan vannak, akik vagy maguk működnek a papi pályán, vagy magasabb egyházi méltóságok rokonai. A katolikus főpapok nem nemes származású rokonai igen gyakran részesülnek nemességadományozásban, éppen rokonuk egyházi érdemeire való tekintettel. Más nemes családok tagjai pedig, főpapi rokonukra való hivatkozással, több ízben főnemesi rangot kapnak. A XVIII. századi erdélyi katolikus püspököknek szokásossá vált bárói rangemelése már Temesváry János kutatásai alapján ismeretes volt. (Öt erdélyi püspök rangemelése, Kolozsvár, 1910). Áldásy címerleírásai most a katolikus főpapság rokonságának nemesítéséről, illetőleg főnemesi rangra emeléséről való tudásunkat jelentősen kibővítik. Igen sok görög keleti pap és családja részesül nemességadományozásban, különösen a határőrvidéken élő papság közül. Protestáns papok nemesítéséről is olvasunk. Kármán Józsefnek, az írónak, hasonló nevű atyja, losonci református lelkész, 1792. július 26-án részesül nemességadományozásban a tanítás és lelkészkedés terén három évtizeden át kifejtett működése jutalmául.
A gazdasági tisztviselők, a század vége felé pedig a birtokbérlők nagyobbszámú nemesítésén kívül a kor merkantilista vonásainak megfelelően sok más hasonló érdemre is történik hivatkozás. Háborús bonyodalmakat követően hirtelen felszökik nemcsak a megnemesített katonák, de a nemessé lett kereskedők száma is – hadseregszállítási érdemeik jutalmául. Zsivkovics Péter 1791. június 6-án nemességet kap, mert a legutóbbi török háborúban a hadseregnek húst, különösen 1788-ban Temesvárnak füstölt húst szállított és ezzel szerzett érdemeket. Főként a francia háborúk idejében, a század végén állandóan 48visszatérő okadatolása a nemességadományozásoknak a hadseregszállítás. Ezért is duzzadt fel annyira 1792–1800 között a nemességadományozások száma. Ezekből az évekből csak Áldásy címerkatalógusa 286 nemesítést vagy rangemelést közöl.
Különösen a francia háborúk idején gyakran szolgál a nemesítés magyarázatául az adományban részesülteknek buzgósága az újoncállítások körül. A francia háborúk idején ismét hadrakelt nemesi felkelés támogatása is alkalom a nemességszerzésre. Kiss Mihály böősi lakos 1798. szeptember 28-án nemesség- és címeradományt kap, mert a legutóbbi francia háborúban 100 pár fehérruhát ajánlott fel ingyen a hadseregnek, a legutóbbi nemesi felkelés alkalmával pedig egy lovast állított ki és azt egy éven át eltartotta. Pataky Miklós 1800. október 31-én nemességadományozásában részesül tekintettel mostohaatyjának, Pázmándy Pál komárommegyei táblabírónak az érdemeire, aki 1793 óta a nemesi felkelés céljaira évi száz forintot áldozott, a Kray-féle gyalogezredbe öt újoncot állított, a hadsereg gabonaszükségletéhez pedig pénzzel és természetben hozzájárult. Boróczy Péter, a jókői uradalom provisora, aki 1800. szeptember 26-án kap nemességet, a legutóbbi nemesi fölkelés alkalmával egy lovast állított.
Feltűnően sok postamester részesül nemességadományozásban, Rajtuk kívül orvosok, gyógyszerészek, ügyvédek, azután kincstári sótisztek és minden rendű kamarai tisztviselők nevei fordulnak elő gyakran az adományozottak sorában. A bécsi udvar gazdaságpolitikai törekvéseinek megfelelően sok a nemességgel kitüntetett mérnök is. Vertics József, Csongrád és Csanád vármegyék mérnöke, a Tisza, Maros és a Hármas-Körös szabályozása körül szerzett érdemeiért 1790. december 13-án nemességet kap. Hasonló kitüntetésben részesül 1795. február 12-én Szervánszky Ádám, kamarai mérnök és építész az Erdélyből Magyarországra Élesden át vezető út kiépítése, a Körös szabályozása, valamint az újoncok állítása körül szerzett érdemeiért. Ugyancsak gyakori a bányászat terén szerzett érdemeknek nemesi ranggal való jutalmazása is. II. Lipót 1791. január 17-én nemességet adományoz Kaszap Péter és József hódmezővásárhelyi lakosoknak, az előbbinek a selyemtenyésztés és a vizek lecsapolása, valamint a hadsereg ellátása, az utóbbinak pedig hadseregszállítás körül szerzett érdemeiért. Falk Ferenc, a budai hajóhíd pénztárnoka, 1790. december 20-án nemességet kap, mert atyja példájára az elmúlt török háború idején a hadsereg, továbbá Buda és Pest között a repülőhíd helyett szolgáló hajóhíd felállítása körül, majd mint annak pénztárnoka érdemeket szerzett. Kováts Mihály, a dolhai uradalom provisora 1791. február 24-én nemességet kap, főleg a Máramaros megyében 1786-ban dühöngött éhinség alkalmával szerzett érdemeiért. Máramaros Kajetán és Pászakász Gergely máramarosszigeti kereskedők 1797. június 23-án egyszerre részesülnek nemességadományozásban ugyanazon érdemekért. Mindketten 1762-ben, a tatár háború alkalmával, Galíciában és Moldvában az ellenség kikémlelése, majd a porosz és török háborúkban a hadsereg ellátása körül szereztek érdemeket.
Töbször szerepel a nemesítés indokolásául az oktatásügy előmozdítása, vagy más kulturális, különösen vallásos cél támogatása is. Rácz János ungvári kereskedő, 1795. március 5-én kelt nemesi diplomája szerint, a kereskedelem terén szerzett érdemeket, de az ungvári görög katolikus egyház helyreállítására is nagyobb összeget áldozott, hasonlóképpen a francia háborúk költségeire. Kifejezetten kulturális cél támogatásának elismeréséül kapott nemességet 1792. július 26-án Anastasievics-Szabó Demeter karlovici kereskedő, aki az ottani görögkeleti gimnázium felállításához nem csekély összeggel járult.
A nemességadományozások során többször találkozunk tudományos érdemek jutalmazásával is. Kollár Ádám 1777. május 2-án régi címerének kibővítéséül Galícia és Lodoméria címeréből vett alakokat kap, jutalmául annak, hogy a magyar királyoknak e tartományokra vonatkozó jogait védelmezte. Sinay Miklós, a debreceni kollégium híres professzora, 1783. november 28-án részesül nemességadományozásban atyja katonai és a saját tudós érdemei jutalmazásául. 1791. január 7-én Kelemen Imre jogakadémiai aligazgató, ugyanez év február 24-én pedig Markovics Mátyás, a pesti egyetem volt rektora kaptak nemességet. I. Ferenc 1794. május 26-án Lakics György Zsigmondnak, a pesti egyetem jogtudományi kara, valamint az egyetemi nyomda igazgatójának adományozott nemességet, egyházjogtudományi munkássága mellett könyvcenzori tevékenységét is jutalmazva. Markovich Pál pesti egyetemi helyettes, majd zágrábi jogakadémiai rendes tanár 1795. május 28-án kapott nemességet főiskolai tanári érdemeinek jutalmául. Stahly György, a pesti egyetemen a sebészet és szülészet tanára és a nemesi felkelősereg fősebésze 1797. október 20-án részesült nemesség adományozásában Schraud Ferenc pesti orvosprofesszorral együtt. A késmárki születésű Schwartner Márton, a pesti egyetemen a diplomatika és heraldika tanára, az egyetemi könyvtár első őre az ifjúság nevelése körül szerzett érdemeiért 1800. február 21-én emeltetett a nemesek sorába.
Balla Gergely kőrösi bírót, a Nagykőrösi Krónika íróját, Mária Terézia 1759. december 28-án sorozta a nemesek közé, akinek atyja 1708-ban a rác betörés alkalmával Kőrös védelmében vitéz magatartást tanúsított (v. ö. Benkó Imre: Nemes családok Nagykőrösön 1848 előtt, Nagykőrös, 1908, 27–32. ll.). A történetíró Engel János Keresztély testvérével, János Jakabbal együtt, aki Szepes megye főorvosa volt, 1792. július 26-án kapott nemességet; az oklevél felemlíti János Keresztélynek a kancelláriai szolgálaton kívül, történetírói érdemeit is.
Bonyodalmakkal járt a történetíró Kovachich Márton György nemességszerzése. Senkviczei Kovachich Márton György, a kamarai levéltár tisztviselője és testvére, József, 1790. december 10 előtt folyamodtak a királyhoz, hogy régi nemességük megerősítése mellett a «de Bosna-Kovachich» vagy a «de Kleinhammer» előnevet nyerjék adományul. A magyar kancellária azonban 1790. december 16-i leiratában a nemesség igazolását nem tartotta kielégítőnek és a folyamodókat vármegyei nemességigazoló bizonyítvány benyújtására utasította. Úgy látszik, Kovachich ezt a bizonyítványt bemutatni nem tudta, ezért a nemességet új adomány alapján nyerte el. I. Ferenc 1799. augusztus 16-án a Senkviczből 49származó Kovachich Márton Györgynek, a kamarai levéltár tisztviselőjének, nemességet és címert adományozott. Az oklevél bőven sorolja fel a nemességszerző történetírói érdemeit.
Történetirodalmunk eddig nem említette, hogy Martinovics Ignác is a nemességszerzők közé tartozott. Fraknói Vilmos szerint «azon albán nemesek egyikétől származott, kik a XVII. század végén, a törököknek Magyarországból kiűzetése után, az elpusztult Délvidéken telepedtek meg. Atyja katona volt és mikor kapitányi ranggal nyugalomba vonult, lakóhelyéül Pestet választotta, ahol Poppini Mária budai polgárleánnyal házasságot kötött, amelyből öt fiú és két leány született. (V. ö. Fraknói V.: Martinovics élete, Budapest, 1921, 11. l.) Áldásy címerkatalógusa szerint pedig II. Lipót 1791. február 24-én Martinovics Mátyásnak és feleségétől Popinyi Máriától született gyermekeinek: Vincének, a Barkó-lovasezred parancsnokló kapitányának, Tamásnak, a rácmiliticsi plébánia adminisztrátorának, Ignácnak, a lembergi egyetemen a fizika tanárának, Márk baranyamegyei másodorvosnak, továbbá néhai testvérük, János verőcemegyei szolgabíró gyermekeinek, Jánosnak, Józsefnek és Máriának; végül Márk feleségének, Saiff Évának nemességet és címert adományozott. A nemesi levél szövege is említi a család albán eredetét, megjegyezvén, hogy előbb Szlavóniában, majd Magyarországon telepedett le. A nemesi levél részletesen sorolja fel Martinovics Vince katonai érdemeit, de csak egészen röviden említi, hogy Ignác, mint a lembergi egyetem fizika-tanára, szerzett tudományos érdemeket. Amennyire Áldásy közléséből megállapítható, a Martinovics-testvérek atyja ekkor, 1791-ben még életben volt; tévedett tehát Fraknói, amikor azt írta, hogy Martinovics Ignác anyja korán özvegységre jutott.
A XVIII. századi magyar nemességadományozások társadalomtörténeti szempontból sok érdekes tanulsággal szolgálnak. Sok, a következő században nagy szerepet vivő, a nemesi vagy főnemesi öntudat szószólói között is kiemelkedő család nemessége alig egy századra megy vissza, nemesítésük vagy rangemelésük a XVIII. században történt. A társadalmi ascendentia és a magyar nemzeti öntudatosulás összegezéséből következik, amikor a nemességszerző Mayer Ferenc budai sörfőző nevét az adománylevél Mayerffy-re változtatja (1796. július 1.). Hasonlóképpen Keszler Nep. Jánosnak, Heves megye és a hevesi nemesi felkelés fősebészének nevét az 1797. december 15-én kelt nemességadományozás kapcsán a király Keszlerffyre változtatta. I. Ferenc 1800 december 12-én néhai Heinrich Ádám, simándi uradalmi bérlő özvegyének Monséger Annának kérésére gyermekeiknek nemességet adományoz nevüknek Hainrikffyra történő változtatásával együtt. Ugyancsak a társadalmi ascendentia és magyarosodás kifejezője Barthó András nagyrőcei bányász családnevének az 1800. október 31-én kelt nemesi levélben Barthóffy-ra való változtatása. Kifejezetten névmagyarosítás, a nemesi tudat kihangsúlyozása mellett, amikor Kramerlauf Ignác budai városi bíró nevét Kalmárffyra, Stükl Sebestyén erdélyi kancelláriai fogalmazóét pedig Darabffyra változtatta az ugyanaz nap, 1790. november 18-án, kiállított nemesi levél.
Ez a néhány példa is mutatja, milyen gazdag anyagot tartalmaz Áldássy Antal hatalmas munkája. Kívánatos volna, hogy – Áldásy József nagylelkű adományából – befejező kötetei is, dacára a nehéz viszonyoknak, mihamarább megjelenjenek és az egész mű, alkotójának ércnél maradandóbb emléke, mielőbb teljes legyen. Czobor Alfréd kegyeletes kézzel végezte a sajtó alá rendezés munkáját, elismerés és köszönet illeti érte.
Tóth László.
