Reiszig Ede: Vas vármegye tisztikara a középkorban.

Teljes szövegű keresés

Reiszig Ede: Vas vármegye tisztikara a középkorban.
Kőszeg, 1940. 8° 30 l.
Hazai archontologiánkban mindmáig nagy hézagok tátonganak. E mellett a múltban közreadott sorozatok is egyrészt hiányosak, másrészt nem eshetvén át az oklevélkritikának olyan rostáján, amilyent ma annak jelenlegi fejlettségi fokán alkalmazni módunkban áll, számos téves megállapítást tartalmaznak. Ezért Fejér György Archontologia Regni Hungariae-ja, mely Codex Diplomaticus-ának VII. kötetében (2. könyv) jelent meg, és az ennek az okmánytárnak Czinár Mór által készített névmutatójában található Dignitates Regni Hungariae, továbbá Wertner Mórnak a Történelmi Tárban (1897–1898. és 1906–1907. évf.) közölt összeállításai, melyek a középkorban, illetve annak egy szakaszában az ország főbb hivatalait, méltóságait, megyei tisztségeit viselők névsorát foglalják magukban, működési idejük megjelölésével, Somogyi Zsigmondnak Magyarország főispánjait bemutató művei és a többi ily tárgyú publikációk, minden hasznosságuk mellett, gondos revízióra és sok pótlásra szorulnak. És ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy az archontologiának még széles és sokfelé nyuló területei ma is teljesen kopárok, nem tagadhatjuk, hogy e téren még sok a tennivaló. Pedig azok névsorának és hivatali idejének minél teljesebb egybeállítása, akik az ország és tagozatainak, mint a vármegyéknek is, az ügyeit vitték, azok sorsát intézték, több tekintetben is fontossággal bír. A történetkutató részére fonál, melynek segítségével könnyebben tájékozódik búvárolt anyagában és ennek feldolgozásánál. A társadalom- és családtörténetnek a különféle nemzetségek és családok tagjainak és közhivatali szereplésüknek megismerése által magában véve is forrása. Elég volna azonban csupán arra rámutatnunk, mily nagy segítségül szolgál a legnagyobb számot kitevő történeti források, az oklevelek hitelességének a vizsgálatánál. Szentpétery Imre Az Árpádházi Királyok Okleveleinek Kritikai Jegyzéke c. művében nem egy példát találunk arra, mily döntő jelentősége van az oklevelek hitelessége szempontjából annak, hogy azokban valamely tisztséget betöltő személy előfordulása valóban beleesik-e kétségtelenül megállapított hivatali működésének idejébe. Aki tehát archontologiai munkára vállalkozik, alapos és nagy kiterjedésű forráskutatást kell végeznie, e mellett a felhasznált oklevelek hitelességének a megvizsgálására is nagy gondot kell fordítania, nehogy az a circulus vitiosus álljon elő, hogy fel nem ismert, hamis oklevelek alapján a névsorba becsúszott hibák éppen az oklevelek hitelességének a megállapításához megtévesztésre alkalmas adatokat szolgáltassanak. Reissig Ede előttünk fekvő művének igazi értékét az adja meg, hogy ezeknek a feltételeknek, fáradságot nem kimélve, alávetette magát, kétségkívül annak tudatában, hogy ez a csupán neveket és évszámokat eredményező, s ezért látszatra hálátlan munka a valóságban értékes forrása a magyar történetírásnak. Így érte el, hogy hat csoportra (1. a királyi vármegye ispánjai, 2. a nemesi vármegye főispánjai, 3. alispánok, 4. szolgabírák, 5. vártisztek, 6. várkapitányok és várnagyok) osztott művében Vas vármegye középkori tisztviselőinek, működésük idejének pontos meghatározásával, olyan gazdag névsorát adhatta, hogy ebben, főleg a főispánok és alispánok láncolatában, nagyon leapad a betöltetlen hézagok száma, másrészt, hogy az idevágó korábbi közlések hibáit és tévedéseit kiküszöbölte. A szolgabírák és a várbeli tisztségek betöltőire nézve az oklevelek fukarabbak, s ezért természetes, hogy ezek névsora is gyérebb. Ha a vármegyei ispán, illetve főispán más tisztséget is betöltött, ezt is feltünteti. A források nagy száma, melyeket minden egyes személlyel kapcsolatban idéz, és a műve bevezetésében foglalt utalások tanúi annak, hogy kutató munkája a tárgyát érintő valamennyi forrásterületre kiterjedt. Az eddig megjelent összes archontologiai közléseket ismerve, nemcsak a kiadott okleveles anyagot aknázta ki, hanem széleskörű kutatásokat végzett az Országos Levéltár és ennek múzeumi oklevélgyüjteményeiben is, mindig vizsgálat tárgyává téve a felhasznált oklevelek hitelességét és keltezésük pontosságát, főleg Szentpétery Imre és Karácsonyi János oklevélkritikai műveinek alapulvételével, és erre vonatkozó észrevételeit jegyzetekben közli.
A királyi vármegye ispánjainak névsora nála az 1108. évtől, Ugoddal kezdődik. A XII. századból ötöt sorol fel, a XIII. sz.-ból 1240-ig tizenötöt. A főispánok sora 1244-ben Héder nemzetségbeli Henrik fia, a «nagy» Henrikkel indul és 1526-ig, kevés megszakítással, csaknem folyamatos: 72-nek állapítja meg a nevét és idejét. A kikutatott alispánok száma 1290-től ugyancsak a középkor végéig 71. A szolgabíráktól (1314-től 12), vártisztekről (1198-tól 10), várkapitányokról és várnagyokról (1276-tól 25) a már említett oknál fogva magától értetődően nem állott módjában az előbbiekhez hasonló, bőséges névsort összeállítania. Családtörténeti szempontból tekintve, a vármegyei tisztikarban, kivált a kir. ispánok, főispánok és alispánok sorában a genealogiai irodalomból ismert számos előkelő nemzetségnek (Kaplyon, Vázsony, Gut-Keled, Kán, Csák, Rátót, Hahót, Szák, Héder, Geregye, Ákos, Monoszló, Ják, Osli, Tomaj, Hermán, Kont, Kacsics, Balog, Semjén) és családnak (Gersei Pethő, Felsőlendvai Széchy, Kanizsai, Monyorókeréki Elderbach, Batthyány, stb.) a tagjait találjuk.
A szerző művének bevezetésében ezt írja: «Jól tudom, nem végeztem tökéletes munkát, de mindaddig, míg Vas vármegye oklevéltára megjelenik,… meg kell elégednünk az eddig elért eredményekkel, melyek ha nem is teljesek, annyit mindenesetre elértem,… hogy az általam közölt névsor ment legyen az eddigiek tévedéseitől és hibáitól.» Mi hozzátesszük, hogy nemcsak ezt érte el, mégpedig a legtökéletesebben, hanem azt is, hogy majd, ha Vas vármegye oklevéltára megjelenik, művének az előkerülő újabb adatokkal való kiegészítése az ő nagy kört felölelő kutató munkája után már könnyű és kevés dolgot 96adó feladat lesz. Mily nagy hasznára volna a magyar történetírásnak, ha az ország valamennyi vármegyéjének az archontologiáját Reiszig Ede módszereivel és alaposságával összeállítanák, de azonfelül az országos méltóságoknak korábban megjelent névsorait is ugyanolyan körültekintéssel téves megállapításaiktól megtisztítanák és egyben ki is bővítenék, s nem csupán a középkorra szorítkozva, hanem az újkorra is kiterjesztve.
Czobor Alfréd.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages