A KANIZSAIAK A XV. SZÁZADBAN. Első közlemény.
22A KANIZSAIAK A XV. SZÁZADBAN.
Első közlemény.
Első közlemény.
Pór Antal Az Osl-nemzetség története a XIII. és XIV. században című, a Turulban közzétett dolgozatában a nemzetség Tamás-ágából származó Kanizsaiak leszármazásának ismertetése kapcsán* a XV. sz.-hoz érvén, megjegyzi, hogy miután kifogyott az Anjou-korból, mely tanulmányának talaját képezte, ezentúl csak azoknak a leszármazási adatoknak az összeállítására szorítkozik, amelyek tanulmányai közben kezeügyébe estek. Sajnos azonban, az illusztris szerző a rendelkezésre álló adatokat önálló levéltári kutatások hiányában nem tudta megfelelően felhasználni és a családtagoknak egyes, a XV. században élt tagjait nem volt képes az általa egybeállított leszármazási táblázatba beilleszteni, sőt – miként azt Keresztes Kálmán kimutatta* – az általa egybeállított leszármazási táblázat több helyen téves. Ezeket a hiányokat van hivatva pótolni ez a cikk, mely a család XV–XVI. századbeli leszármazási adatait ismerteti. És bár ez sem teljes, mégis egy lépéssel előbbre viszi a nemzetség e kimagasló ágának történetét.
1890. évf. 153–200.
Adatok Kanizsay Orsolya leszármazásához. Turul, 1927. évf. 17–19.
Az Osl-nemzetség eredetét illetőleg Pór Antal és Nagy Géza között a Turul hasábjain élénk vita folyt.* Karácsonyi János, aki a nemzetséget a Sopron vármegyében fekvő Osli helység után ugyancsak Osli-nak nevezi, azt Sopron vármegye tősgyökeres nemzetségének tartja.* A rendelkezésemre álló okleveles adatok szerint valószínűbb, hogy a nemzetség eredeti neve Osth volt. Feltevésemet támogatja a vasvári káptalan 1358. május 5-én kelt kiadványa, mely szerint az Osth nemzetségből származó Csornai Imre fia Lőrinc fiait, Jánost és Benedeket a Rába mentén fekvő Ikrény birtokába beiktatta;* úgyszintén a csornai konvent által 1456. április 24-én kiállított oklevél, amelyben Ost fia Ferenc* testvéreivel és unokatestvéreivel együtt Kanizsai Imrét, Miklóst és Lászlót tiltja csornai birtokuk elidegenítésétől, mert mindegyikük az Osth bán nemzetségből származik s magszakadás esetén egyik a másik után fog örökösödni.* Ettől az Asszonyfalvai Ostfia Ferenctől származik az Ostffy-család, mely a nemzetség ősi nevét a maga eredeti tisztaságában a mai napig megőrizte.
Turul, 1891. évf. 49. 112. 179.
Magyar Nemzetségek. II. 401.
Orsz. Levt. Dl. 4745… filii Emerici de Chorna generationis de Osth. – A Neo. Reg. Actáknak az Orsz. Levt.-ban őrzött elenchusaiban Fasc. 1017 No 17 alatt pedig a következő bejegyzés olvasható: Joannis et Benedicti filiorum Laurentii filii condam Emerici de Chorna, generationis Osth alias Osl.
Egregius Franciscus Ostfya dictus de Azzonfalva.
Sopron várm. tört. Oklt. II. 393.
A Kanizsai-, vagy – miként az oklevelekben a XV. század utolsó évtizedeitől kezdve olvasható – Kanisay-család megalapítója Csornai Imre fia Lőrinc, aki már mint Zala vármegye főispánja 1321-ben Kanizsa várát kapta adományba I. Károly királytól a hozzátartozó uradalommal együtt.* 1321–1323-ban Zala, 1324-ben Varasd vármegye főispánja. Bazarába (Bazarád) Mihály által vezetett oláhok ellen egy hegyszorosban vívott küzdelemben esett el 1330. nov. 9–12. között.* Lőrincnek öt fia volt: János, István, Miklós, Levkó vagy Lőrinc és Benedek. János 1330. febr. 14-én fordul elő első ízben, midőn atyja a drávántúli Raszina birtokot zálogba 23veszi; 1337-ben királyi apród, majd udvari vitéz.* 1346. júl. 1-én Zára ostrománál súlyosan megsebesült, de azért résztvett a második nápolyi hadjáratban.* 1365. márc. 12-től dec. 11-ig Orbász és Szána, 1366. jún. 20-án Varasd* és Zagória vármegye főispánja.* 1370. szept. 9-én már néhai. Neje Pozsegai Gilétfi Miklós mester leánya volt.* A második fiú, István 1330-ban fordul elő első ízben; 1343-ban bácsi olvasó-kanonok, 1347–1357-ig óbudai prépost,* egyúttal I. Lajos király belső udvari káplánja. Mint diplomata nagy érdemeket szerzett a második nápolyi hadjárat előkészítésében és urát erre a hadjáratra elkísérte. I. Lajos király 1350. szept. 8-án Aversa várában állította ki az ő, valamint testvérbátyja, János részére adománylevelét.* 1356-ban már kinevezett, 1357-től felszentelt zágrábi püspök. 1362. május és 1366. június 20-ika között Szlavónia helytartója.* Egy 1365. október 27-én kelt oklevélből kivehetőleg Körös vármegye főispáni teendőit is ellátta.* 1369–70-ben a király őt és nevezett testvérét bízta meg Sopron és Vasmegyék védelmével. 1374-ben a király követe Valois Lajos francia királyhoz. Visszatérése után, 1375-ben a Zágrábban dühöngött ragály áldozata lett.* XI. Gergely pápa már 1376. február 15-én értesíti utódának, Demeter erdélyi püspöknek Zágrábba történt áthelyezéséről a pécsi és a veszprémi püspököket.*
Anjoukori okmt. I. 627–628.
Holub József: Zala megye története a középkorban. I. 456. – Orsz. Levt. Dl. 2262. – Sopron várme. I. 264.
Anjoukori okmt. II. 461. – Karácsonyi: i. m. II. 409.
Turul, 1890. 188. – Sopron vm. I. 212–213.
Orsz. Levt. Dl. 5382. 5233. – Zimmermann: Urkundenbuch. II. 254. – Fejér: IX. 3. 560.
Orsz. Levt. Dl. 5874.
Orsz. Levt. Dl. 4011.
Karácsonyi i. m. II. 409.
Sopron vm. I. 212–213. … dilecti Capellani nostri specialis…
Karácsonyi i. m. II. 409. – Orsz. Levt. Dl. 5256.
Zichy Okmt. III. 283.
Turul, 1890. 189.
Theiner: Vetera Monumenta Historica Hungariam Sacram Illustrantia. II. 159.
A másik két testvér: Miklós és Lőrinc, akit becézgetve Levkónak is hívtak, csak birtokügyekben szerepel. Lőrincet már a fenti 1330. évi oklevél említi Leukus alakban, másik két testvérével együtt. Miklós szintén ugyanebben az évben, de néhány hónappal utóbb fordul elő a zalavári konvent által kiadott osztálylevélben. E két testvérről utoljára 1372-ben van emlékezés.* Benedek, akit mint tanult embert magisternek neveznek, s aki szintén résztvett az 1347-iki nápolyi hadjáratban, első ízben Récse-Szent-Kereszt birtok ügyében 1337-ben kelt királyi megerősítő levélben tűnik fel János, István és Miklós nevű testvéreivel együtt; utoljára egy 1363-ban kelt oklevélben fordul elő.* Az öt fitestvér közül csupán János leszármazói ismeretesek. Négy fia volt: Miklós, Lőrinc, János és István.
O. L. Dl. 2612. 6034.
Fejér: VIII. 4219. – Sopron vm. I. 212. 335. – O. L. Dl. 5226.
Miklóst első ízben, mégpedig atyjával, valamint Lőrinc és János nevű testvéreivel együtt 1367-ben említik.* Pór Antal szerint mint udvari vitéz kezdte szolgálatát.* 1385-ben Magyaróvár várnagya.* 1387-ben Vas és Sopron vármegyék, 1388-ban pedig egyúttal Zala vármegyének főispánja.* Ugyanez év június 20-án és október 4-én a tárnokmesteri méltóságot töltötte be.* 1387-ben a kapuvári uradalmat nyerte adományul, 1390-ben pedig János és István nevű testvéreivel együtt beiktatják Sárvár és Léka várak birtokába.* 1390. november 6-tól 1393. szeptember 7-ig tárnokmester, egyúttal Vas, Zala és Sopron vármegyék főispánja is.* 1393. nov. 25-től 1397. júl. 31-ig csak mint királyi tárnokmestert emlegetik.* 1398. április 14-étől október 11-ig ismét Vas, Zala és Sopron vármegyék főispánja.* 1399. nov. 15-től 1400. júl. 3-ig Zala vármegye főispánja.* 1401. febr. 17-én és 1402-ben már 24csak mint volt tárnokmestert említik.* Mikor az ország főurai Zsigmond királyt 1401. április 28-én fogságba vetették, Kanizsai Miklós is azok közé tartozott, akik a kibékülést egyengették és tárgyalásokba bocsátkoztak Zsigmond szabadon bocsátása érdekében. Zsigmond miután kiszabadult, október 26-án Pápán találkozott a rendekkel, ahol esküvel fogadta, hogy fogsága okozóin nem áll bosszút. Bizalma jeléül Kanizsai Miklóst és testvérét Istvánt bízta meg, hogy a Habsburg Vilmos osztrák herceg által fenyegetett nyugati határszélt megvédelmezzék.* 1403-ban ő is Nápolyi László pártjához csatlakozott. Bár a király által hirdetett közkegyelem megmentette pártütésének következményeitől, a közéletben többé nem vett részt. 1405. február 16-án már néhai.* Ő alapította az örményesi pálosrendi monostort. Nejének, Katalinnak elhalálozásakor fogadalmat tett, hogy többé nem nősül. 1392-ben mégis arra kérte a pápát, hogy fogadalma alól mentse fel. A pápai felmentést meg is kapta, de hogy másodszor is megnősült volna, erre nincsenek adataim.
O. L. Dl. 5619.
Turul, 1890. 190.
Házi Jenő: Sopron sz. kir. város tört. I. 1. 209.
Sopron vm. I. 483. – Kaprinay: T. in Qu. IV. 184–185. – Fejér: X. 1. 406.
Sopron vm. I. 489. 491.
Hazai Okmt. V. 165. 167. stb. – O. L., Dl. 7633.
Házi i. m. I. 1. 234. – Fejér: X. 3. 114–115.; X. 2. 54. – Frangepán-család oklevéltára, I. 111–115. – Zimmermann: III. 61.
Sopron vm. I. 516-. 520. – Zimmermann: III. 133. – Fejér: X. 2. 268. – Pesty Frigyes: Oklevelek Temes vármegye és Temesvár város történetéhez, I. 261. 277.
Sopron várm. I. 529. – Házi: I. 1. 255.
Zala várm. Tört. Tár. II. 297–299.
Sopron vm. I. 541–553. 555–556.
Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története, III. 451. – Hóman Bálint: Magyar Történet, I. kiadás. III. 213.
Fejér: X. 4. 448.
Lőrinc, a második fiú, első ízben az 1376-ben kelt tiltakozó levélben fordul elő. 1376. május 28-án még életben van, de a zalavári konvent ugyanebben az évben augusztus 8-án kelt kiadványában neve testvérei között már nem fordul elő.* A közéletben nem szerepelt. – Jánost, aki egyházi pályára lépett, s akit először szintén 1367-ben említenek,* 1369 végén már a zágrábi káptalan tagja.* 1376. május 28-tól egri, 1377. december 21-től egri püspök, 1387. aug. 3-ika után főkancellár, majd esztergomi érsek. IX. Bonifác pápa kinevezte a római szentszék született követének, majd Magyarország prímásának.* 1392. nov. 19-én Esztergom vármegye örökös főispánjának címezik.* 1414-ben egyúttal a római szent birodalom kancellárja.* Egész életében a haza, a király és a kereszténység szolgálatában állott. Miklós bátyjával együtt résztvett 1396-ban a nikápolyi hadjáratban, 1401-ben és 1402-ben azoknak a főuraknak élére állott, akik Zsigmond király önkényes rendelkezései ellen tiltakoztak. Mialatt a király az 1414–18. években külföldön tartózkodott, őt bízta meg Magyarország, Dalmácia és Horvátország kormányzásával.* Még élete alkonyán is különös figyelemmel kísérte a török hadak mozdulatait. 1418. márc. 6-án még értesíti Zsigmond királyt Lazarevics István rác despotától kapott hírekről, de ugyanez év május 20-án már elhúnyt.*
Sopron várm. I. 418. – O. L. Dl. 6374.
O. L. Dl. 5619.
O. L. Dl. 5766–5770.
E kettős méltóságában 1394-ben szerepel első ízben. Fejér: X. 2. 200.
Frangepán-család Oklt. I. 111–115.
Fejér: X. 5. 634. – Hóman: II. kiadás. II. 668.
O. L. Dl. 10, 241. – Fejér: X. 5. 631.
Magyarország és Szerbia közti összeköttetések Oklt. 64.
A testvérek között a legfiatalabb, István 1369-ben tűnik fel először.* Mikor a délvidéki lázadók 1386. július közepén Gara vára közelében megtámadták az özvegy királynét és Mária királynőt, ő is hősiesen védelmére kelt úrnőinek.* A lázadók őt is elfogták s egy évig raboskodott. Kiszabadulása után visszatért a királyi udvarba, ahol még 1390. aug. 24-én is szolgálatot teljesített.* Mint udvari vitézt, Zsigmond király a székelyek ispánjává nevezte ki, de hogy mikor foglalta el ezt a fontos állást, nem sikerült megállapítani.* Az előttem ismert oklevelek csak 1392. márc. 10-ikétől kezdve emlegetik mint székely ispánt.* Ekkor már nős volt. Menyekzőjét 1392. febr. elején (8-ika táján) tartotta Kismartonban, amelyen Zsigmond király is megjelent.* Ezután közel négy évtizeden át magas méltóságot töltött be. 1395. márc. 11-ig volt székely ispán.* Mikor Zsigmond 1394 vége felé 25Moldva és Oláhország ellen fordult, hogy Mircse oláh és István moldvai vajdákat hódolatra és a magyar király hűbéruraságának elismerésére kényszerítse, Kanizsai Istvánt küldte a moldvai vajda ellen, aki a szorosokat eltorlaszolta és megszállotta; a székelyek dandárával utat tört Zsigmondnak, aki 1395 elején a vajda székhelyéig, Szucsaváig nyomult, ezt elfoglalta, mire István vajda is meghódolt. A király Kanizsai Istvánt a hadjárat alatt tanusított hősiességéért 1395. febr. 18-ika előtt főajtónállómesterré nevezte ki, 1395-ben pedig az utódok nélkül elhúnyt Orbánhidai Varjú János birtokait adományozta neki.* 1395. április 26-tól kezdve ismét a királyi udvarban találjuk, ahol előbb mint királyi főajtónálló, majd mint udvarmester teljesít szolgálatot. Dabisa István boszniai király halála után, még ebben az évben szept. 29-én a király Somogy vármegye főispánjává nevezi ki.* A következő év első felében azonban már ismét a királyi udvarban van, ahol 1396. jún. 10-én ismét a főajtónállói, 1398. október 11-én a főudvarmesteri méltóságot tölti be.* Ezután csak Zsigmond király 1401. febr. 17-én kelt oklevelében említik mint királyi főajtónállót.* Mikor az ország főurai Zsigmond királyt fogságra vetették, ő is eltávozott a királyi udvarból, de míg testvérének, Miklósnak a király sohasem tudott megbocsátani, sőt Jánostól, Magyarország prímásától is egyidőre elidegenedett, István visszafogadta kegyeibe. 1402. febr. 15-től kezdve már csak mint volt főajtónállóról emlékeznek meg róla. 1413. dec. 20-án Sopron vármegye főispánja,* és 1418-ban*, 1419-ben és 1420 körül is az; ámbár egy 1420. ápr. 24-én kelt oklevélben nem mint főispán, hanem, valószínűleg tévedésből, mint volt tárnokmester szerepel.* Ha nem is állott ekkor már Sopron vármegye élén, Zsigmond kegyét megőrizte. Erre mutat a király 1422. május 22-én Sopron városához intézett rendelete, amelyben felhívja a polgárokat, hogy a Kanizsai István volt főajtónálló mester által a királynak ajándékozott nagymartoni és keresztúri borokat szállítsák Tatára.* 1426-ban másodszor vette át Sopron vármegye kormányzását. 1427. aug. 29-én is még e vármegye főispánjaként emlegetik.* Mikor Zsigmond király 1429. ápr. 4-én fiát, Lászlót, Sopron vármegye főispánját és a vármegye tisztviselőit utasítja, hogy Miháldi Benedeket minden támadás ellen védelmezzék meg, Kanizsai Istvánt ekkor már néhainak mondja.* A következő évben pedig, mikor Dorog várát, valamint Dorog, Kőpordány és Horpács birtokokat atyja érdemeiért Kanizsai Lászlónak és unokaöccsének, Imrének adja, az erről szóló oklevélben elismerő szavakkal méltatja Kanizsai István hű szolgálatait.* Özvegye, Orsolya 1431. nov. 30-án még életben volt.*
O. L. Dl. 5767.
Pór Antal: Turul, 1890. 190.
Sopron várm. I. 498. – O. L. Dl. 7633.
Azt az oklevéltöredéket, amelyet a Székely Oklevéltár szerkesztője Zsigmond király 1401. február 17-én kelt adományleveléből vett át és Thuróczi krónikája nyomán 1390. évszámmal tett közzé (I. 82.), arra nézve, hogy Kanizsai István 1390-ben, vagy azelőtt székely ispán volt, nem lehet bizonyítékul elfogadni.
Fejér: X. 2. 54–56.
Sopron várm. I. 504. – Fejér: X. 2. 44. – Turul, 1890. 194.
Zimmermann: III. 120. 142. – Székely Oklt., I. 90.
Zimmermann: III. 120. – Fejér: X. 2. 273 – Sopron várm. I. 544. – Rónai Horváth Jenő: Magyar Hadi Krónika, I. 221. – Hóman: II. kiadás. II. 341
Fejér: X. 2. 268., 276.
Pesti Frigyes: Oklevelek Temes vármegye és Temesvár város történetéhez. I. 260. 277. – Teleki: A Hunyadiak kora, X. 465. – Sopron várm, I. 531. – Házi Jenő: I. 1. 255.
Sopron vm. I. 541–553.
Sopron várm. I. 555–556., 562., 575., 576., 586., 633., 647. – Házi Jenő: I. 2. 76.
Thallóczy–Barabás: A Blagay-család Oklt. 273. – O. L. Dl. 10,800.
Sopron várm. II. 45. – Házi: I. 2. 159. – Sopron várm. II. 55. – Házi: I. 2. 181.
Házi: I. 2. 220.
Sopron vm. II. 103–105. – Házi: I. 2. 324. – Sopron várm. II. 111–112.
Sopron várm. II. 124.
Sopron várm. II. 147.
Házi: I. 3. 35.
A négy testvér közül Miklós tárnokmester és István királyi főajtónálló leszármazói terjesztették tovább a családot, mely ekként a XV. század elején két ágra szakadt.
1. Miklós tárnokmester ága. Miklós tárnokmesternek két fia volt: János és István. A két testvér első ízben Zsigmond király 1406. febr. 14-én kelt oklevelében szerepel, amellyel részükre Kapuvár, Borostyánkő, Léka várakat és Csepreg mezővárost adományozta.* Majd ismét 1406. febr. 24-én, midőn a király Row (Sopron vm.) várának adományozása tárgyában 1390-ben kiadott oklevelét a testvérek, valamint két nagybátyjuk: János érsek és István volt főajtónálló kérésére átírja és megerősíti.*
Sopron várm. I. 553.
U. o. I. 496.
János a vasvári káptalan előtt ez év június 24-én nagybátyjával Istvánnal együtt Harkai Péterrel és ennek fiaival kölcsönös örökbefogadási szerződést köt;* aug. 31-én pedig ugyanők Újkér nevű birtokukat Peczöli Zarka Miklósnak 26elzálogosítják.* 1410-ben a már korábban elhúnyt Miklós nevezett két fiát, valamint János érseket és testvérét, Istvánt bevezetik a magtalanul elhalt Platthy Lénárt birtokaiba.* 1411. nov. 13-án, amikor a borsmonostori apát a Kanizsai-család tagjai ellen eljár Kéthely és több más birtokának elfoglalása miatt, István még ott szerepel a többi családtagok sorában, de midőn a család összes férfi tagjai Wochi Istvánt és János 1412. jan. 27-én a vasvári káptalan előtt tiltják Zemönye nevű birtok eladásától, Miklós tárnokmester fiai közül egyedül János fordul elő közöttük.* István tehát 1411. nov. 13. és 1412. jan. 27. között meghalt. Az ő leánya lehetett az a Kanizsai Anna, aki Lossonczi Alberthez ment nőül s akinek fia László 1498-ban és ennek fia Zsigmond 1520-ban pert folytat a Kanizsai-család ellen Kanizsa, Sárvár, Borostyánkő, Kapuvár, Szarvkő, Léka várak, Csepreg mezőváros, valamint tartozékaik után őt megillető anyai, illetőleg nagyanyai örökrészért.* Az idősebb testvér, János ezután is inkább csak birtokügyekben szerepel.* 1415-ben nagybátyjával, István volt kir. főajtónállómesterrel együtt Oka, másként Csaka nevű helységben birtokrészeket és egy malmot vett Siebenhitter Ulriktól és rokonaitól,* s ugyanebben az évben a vasvári káptalan beiktatja előbb Majád vagy Margaréta, majd Oka birtokába.* Ugyancsak ez évben nagybátyját, János esztergomi érseket elkísérte a konstanzi zsinatra, ahol hosszabb ideig tartózkodott.* Aligha volt itthon akkor is, amikor a kapornaki konvent a Kanizsai-család tagjai ellen megtartott vizsgálatról szóló jelentése kapcsán őt is megemlíti.* Mint tanult ember* valószínűleg felhasználta az alkalmat, hogy külföldön tanulmányutat tegyen. Csak 1420. okt. 28-tól kezdve találjuk ismét a többi családtagok társaságában.* 1421-ben nagybátyjával, Istvánnal három csallóközi birtokot és Höfleint kapta adományul.* 1424-ben pedig a király megerősítette az Ozorai Pipo (Scolari Fülöp) Temes vármegye főispánjával kötött birtokcseréjüket, melynek értelmében Simontornya váráért a Kanizsaiak Sárvár birtokába jutottak.* Nagybátyja Kanizsai István után ő lett Sopron vármegye főispánja. 1428 júl. 26-án ebben a minőségben szerepel s ekkor Imre nevű fiát* is említik; de egyben ez az utolsó – előttem ismert – adat róla. Mikor Zsigmond király egyfelől Sopron város, másfelől Kanizsai István fia László és János fia Imre között folyó határpernek 1429. okt. 21-én kelt ítéletével véget vetett, már nem volt életben.* Özvegye, Anasztázia szintén részt vesz annál a birtokcserénél, melynek értelmében 1431-ben Laki Kaczor Miklós fiai: János, András és Dávid gencsi birtokukat (Vas vm.) a Kanizsai családnak adják ezek Lak nevű birtokáért. Másodszor is férjhez ment. 1431-ben már Thamásy János fia Henrik felesége.*
U. o. I. 575.
U. o. I. 576–577.
Sopron várm. I. 633–635.
U. o. I. 646–647.; II. 11.
O. L. Dl. 20,745. 23,250.
Sopron várm. II. 18–19.
U. o. II. 21–22.
U. o. II. 25. – O. L. Dl. 10,360., 10,361.
Fejér: X. 8. 558.
O. L. Dl. 10,407.
A pozsonyi káptalan 1415. március 14-én kelt kiadványa őt magisternek címezi.
O. L. Dl. 19,984.
Sopron várm. II. 60–61.
O. L. Dl. 11,575. – Sopron várm. 77–79.
O. L. Dl. 12,030.
Házi: I. 2. 398. – Pór Antal szerint (Turul, 1890. 196.) 1428 őszén húnyt el; de ezt az általa idézett oklevelek nem igazolják. Annyi kétségtelen, hogy 14219. április 4-én már István fia László volt Sopron vármegye főispánja.
O. L. Dl. 12,382., 12.437. – Thamásy János fia Henrik 1437-ben székely ispán, 1439-ben udvarmester volt. Századok, 1895. 152.
Kanizsai Jánosnak egy fia volt: Imre, aki a zalavári konventnek 1428. júl. 26-án kelt kiadványában fordul elő először. 1429. okt. 20-án Sopron vármegyének Zsigmond király jelenlétében megtartott közgyűlésén Kanizsai László az ő nevében is tiltakozott Garai Miklós ellen, aki Szergény (Vas vm.) és Urkony (Pomogy és Sütör vidékén) nevű birtokokba be akarta magát iktattatni.* Midőn másnap Zsigmond király Sopron város és a Kanizsaiak között folyamatban volt határperben intézkedett, az erről kiállított oklevélben mint kiskorú van feltűntetve, kinek érdekeit ekkor Kaczor János képviselte.* Ettől kezdve mind Kanizsai László gyámoltja vett részt 27a családi birtokügyekben. Kanizsai László főispánnak 1434. febr. 15-ike után bekövetkezett halálával a családnak egyetlen nagykorú férfi tagja sem lévén, Zsigmond 1434. aug. 26-án Regensburgból felhívta Molnári Kelemen győri püspököt, hogy abban a perben, amelyet Szovát nevű birtok miatt az időközben elhalt Kanizsai János és László ellen folytatott, ezek kiskorú fiainak adjon haladékot.* Kanizsai Imre birtokait kiskorúsága alatt Hidvégi Miklós és Csornai Péter kezelték.*
Sopron várm. II. 132.
Házi: I. 2. 398.
Sopron várm. II. 212.
Sopron várm. II. 225.
Albert király halála után úgy Kanizsai László özvegye, Garai Dorottya, mint gyermekei, Miklós és László, úgyszintén Imre is Erzsébet özvegy királyné pártjához csatlakoztak. I. Ulászló király, aki időközben 1440 őszén a Dunántúl sikerrel lépett fel Erzsébet hívei ellen, Kanizsai Imrét és László fiait hűtleneknek nyilvánította.* A Kanizsaiaknak azonban sikerült a lovagias jellemű királyt kiengesztelni, aki 1441. június 12-én Budán kelt leiratában jóakaratúlag figyelmeztette Kanizsai Imrét, hogy Asszonyfalvi Ostffy László nejének okozott károkat térítse meg.* A következő évben, bár csak rövid ideig, Vas vármegye főispánja volt.* Csakhamar súlyos megpróbáltatások jutottak osztályrészeül. Rozgonyi István fiai, felhasználva az országos zavarokat, támadólag léptek fel ellene. Rozgonyi Rajmundnak sikerült Kanizsai Imrét kézrekerítenie, s mialatt ez fogságban sínylődött, Rozgonyi János, Rajmund és Oszváld 1443-ban előbb Kapuvárt és Sárvárt foglalták el, majd rendszeres ostrom alá vették Kanizsa várát, melyet Bakonaki Török László és Nádasdi Oszváld várnagyok az odamenekült birtokosokkal és Benedek kanizsai plébános veszprémi kanonokkal hősileg védelmeztek. Mivel azonban nem lettek volna képesek hosszabb ideig ellenállni, a vár felügyeletét Alsólendvai Bánffy Istvánra és Pálra ruházták, beeresztvén őket a várba, hogy azt a Rozgonyiak támadásai ellen megvédjék. A várbeliek és a Bánffyak között létrejött szerződés értelmében a Bánffyak mindaddig megtarthatják a várat, míg Kanizsai Imre, Miklós és László annak megvédésére fordított költségeiket megtérítik. A Bánffyak pedig kötelezték magukat, hogy Kanizsai Imrét a fogságból kiszabadítják; kikötötték továbbá, hogy a Kanizsai-család egyik sarja Bánffy István leányát, Dorottyát nőül veszi.* A Bánffyaknak sikerült Kanizsai Imrét a fogságból kiszabadítani és Kanizsa várát felmenteni, Imre pedig kiszabadulása után nőül vette Bánffy Dorottyát. Hunyadi János kormányzóvá választása után az országos tanács erélyes sürgetésére Rozgonyi János 1446-ban visszaadta Kapuvárt és Sárvárt a Kanizsaiaknak.
Zala várm. tört. Oklt. III. 504.
Hazai Okmt. II. 291.
Iványi Béla: A Széki gróf Teleki-család gyömrői levéltára, 127. l.
Zala várm. tört. Oklt. II. 519. – Füssy Tamás: A zalavári apátság tört. 97.
Kanizsai Imrét 1446. augusztus 1-én Kanizsán találjuk ahol a vár megvédése körül felmerült költségek fedezése ügyében Kanizsai László fiaival: Miklóssal és Lászlóval egyezkedik.* Az ötvenes évek elején sok viszálya volt Debrenthey Tamással, a szentmártoni apátság kormányzójával, akinek panaszára Hunyadi János kormányzó 1450. szeptemberében a csornai konventet küldte ki vizsgálatra, majd V. László király 1454-ben figyelmezteti Kanizsai Imrét és unokatestvéreit, hogy a gabona- és bortized szedése ellen ne gördítsenek akadályokat, ellenkező esetben a szentmártoni apátságnak okozott károkért szavatolni fognak.*
Zala várm. tört. Oklt. II. 530–532. – Sopron várm. tört. Oklt. II. 321.
Pannonhalmi Szent Benedek-rend története, III. 50–51. 516. 528.
Hunyadi János két fiának, valamint a Hunyadi-ház híveinek elfogatása nagy izgalmat keltett országszerte. Kanizsai Imre újabb belzavaroktól tartván, várait sietve védelembe helyezte. 1457. március 16-án Sárvárott kelt levelében arra kéri a soproni polgárokat, hogy részére egy mázsa puskaport vásároljanak.* Annak hírére, hogy a királlyá kikiáltott Mátyás Prágából Budára vonul, ő is megtette az előkészületeket, hogy a király színe elé járuljon. Ezért 1458. február 17-én Sárvárról engedélyt kér a soproni polgároktól, hogy a város területén át Ausztriába 24 hordó bort szállíthasson eladás céljából, minthogy a király elé akar járulni és az utazás költségeinek fedezésére pénzre van szüksége.* Mátyás király azonban 28nem őt, hanem unokatestvérét, Lászlót nevezi ki Zala és Vas vármegyék főispánjává és egyúttal főlovászmesterré is.* Imre Vas, Zala, Sopron és Veszprém vármegyékre kiterjedő hatáskörrel kapitány lett. Mint ilyen, 1458. november 6-án felszólította Sopron város tanácsát, hogy Sági Jakab nevű familiarisának adjanak teljes elégtételt.* Ezután többé nem viselt köztisztséget. Mikor az elégületlenek Garai László és Miklós vezérlete alatt szervezkedni kezdtek, hogy III. Frigyes emeljék a magyar trónra, Mátyás erről még 1459. január havának második felében értesülvén, Budára hívta az ország előkelőit, hogy megtudja, kikre számíthat és kik ellen kell megküzdenie. A február 4-én Budán megjelentek között találjuk Kanizsai Imrét is, aki részvett a február 10-i elfogadtatáson is, mikor a megjelentek megesküdtek, hogy csak Mátyás királyt ismerik el királyuknak.*
Házi: I. 4. 171.
U. o. 263.
U. o. 277.
U. o. 321.
Teleki: A Hunyadiak kora Magyarországon, III. 110. 125. – Fessler: Geschichten der Ungern. V. 41. – Fraknói V.: A Magyar Nemzet Története, IV. 194.
III. Frigyes császárnak és a pártütőknek az 1459. év tavaszán Mátyás ellen intézett támadásai folyamán Kanizsai Imrének sikerült Kapuvárt megtartania. Várnagya, Csornai István 1459. július 12-én és maga Kanizsai Imre is 1459. december 18-án Kapuvárott keltezi a soproni tanácshoz intézett levelét.* De arra vonatkozólag, hogy 1459 után résztvett volna az országos ügyekben, nem találtam adatokat. 1465. április 5-én Szil várkastélyban kelt levelében arra kéri a Sopron városi tanácsot, hogy Domonkos fia Péter bogyoszlói jobbágyának több soproni polgárral szemben fennálló követelését egyenlítsék ki. Mátyás király 1467. május 23-án Budán kelt leiratában már özvegyének, Dorottyának, valamint Kanizsai László fiainak parancsolja meg, hogy a soproni polgároktól régi kiváltságaik ellenére vámot ne merészeljenek szedni.*
Házi: I. 4. 368. 408.
U. o. I. 5. 176. 264.
Kanizsai Imrének egy fia volt: Miklós. Első ízben 1471. május 13-án a veszprémi káptalan előtt egyfelől Debrenthey Tamás nyitrai püspök és rokonai, másfelől a Kanizsai-család tagjai között létrejött egyességről szóló hiteleshelyi kiadványban jön elő.* Ettől kezdve ő is résztvesz a közös családi birtokügyekben. 1472-ben úgy ő, mint családjának többi tagjai Tamási nevű birtokukat, Ládonyi Istvánnak, 1475-ben többek között Bodonhelyt és 1476-ban Pereszteget és más birtokukat Csupor Demeter győri püspöknek zálogosítják el.* 1475-ben a többi családtagokkal együtt ő is tiltakozik az ellen, hogy Csornai István halála esetére vejére, Poki Ferencre hagyhassa birtokait.* Midőn 1477-ben Kanizsai László fiai: László, János és István tiltották atyjukat attól, hogy Csornai birtokrészét Csornai Istvánnak és vejének, Turóczi Györgynek eladja, ő is csatlakozott a tiltakozókhoz.* És 1476-ban ő is óvást emelt Guthi Ország Mihály nádor előtt, hogy Mátyás király a Szent János-lovagrend székesfehérvári konventje részére Újudvarra adománylevelet állítson ki, tekintve, hogy Újudvart még Palisznai János vránai perjel zálogosította el 1382-ben Mária királynő engedélyével 4000 aranyforintért Kanizsai János esztergomi prépostnak, valamint testvéreinek, Miklósnak és Istvánnak.* 1480–1490. években Zala vármegye élén állott. Főispáni működéséről azonban csupán egy 1484. szeptember 19-én kelt oklevél ismeretes.* 1486-ban a vasvári káptalan előtt tiltakozik az ellen, hogy Mátyás király Szarvkő, Dorog, Zazlop, Borostyánkő és Kismarton várakat Lánzséri Grafeneck Ulriknak adományozza. Ettől kezdve nemcsak az 1488–1489. évi hiteleshelyi kiadványokban, hanem a királynak 1488. szeptember 5-én Zala vármegyéhez intézett leiratában is magnificus-nak címezik.* Mátyás király halála után Ulászló pártjához állt. II. Ulászló király 1491. október 21-én, amikor a Somogy vármegyében fekvő Path (Pát), Varaszló, Bennek birtokokra, úgyszintén Gárdos, Egyek és Mindszent helységekben fekvő birtokrészekre, továbbá a Zala vármegyei Baczonak és Bakonak birtokra nova donatiot ad ki számára, elismerőleg nyilatkozik hű és önzetlen szolgálatairól.* Alig két év mulva (1493. július 4-én), mikor Kanizsai László fiai: László, János és István, másfelől Miklós főispán fia György Sárvár, Léka, Kapuvár és Kanizsa várakat a király által megbízott választott bírák közbejöttével maguk között két részre felosztották, már nem volt életben. Özvegye, Katalin asszony részére az osztozkodók a Zala vármegyében fekvő Kedhida (Kehida), Ötvös és Zthergenye (Esztergenye, ma Eszteregnye) birtokok haszonélvezetét biztosították.*
O. L. Dl. 17,218.
Sopron várm. II. 479., 490–491. – Teleki: XI. 548.
Sopron várm. II. 488.
U. o. II. 513.
O. L. Dl. 17,789.
Veszprémi püspökség római oklt. III. 292.
Sopron várm. II. 548–549. 551–552. – O. L. Dl. 19,476. 19,428.
O. L. Dl. 19,757.
Sopron várm. II. 567. 570.
Miklósnak nem voltak gyermekei. Miklós tárnokmester ágának ő volt az utolsó férfisarja. Az Országos Levéltárban található egyik leszármazási tábla szerint Kanizsai Imrének egy Margit nevű leánya is volt, aki Pankyrcher Vilmoshoz ment nőül.* A Pankyrcher (Paumkircher) család a XV. században Vas megyében Szalonak várát bírta a hozzátartozó uradalommal együtt.* Eddig azonban nem találtam oly okleveleket, amelyek a leszármazási tábla adatait igazolnák.
O. L. N. R. A. f. 585. Nr. 36.
Csánki, II. 843.
2. István királyi főajtónálló ága. Kanizsai Istvánnak két fia volt: László, aki atyjának közel négy évtizedre terjedő közpályája alatt a közéletben teljesen háttérbe szorult és inkább csak birtokügyekben vett részt. Első ízben a vasvári káptalan 1411. november 13-án kelt kiadványa említi. Eszerint a borsmonostori apát Kanizsai János esztergomi érseket, István volt királyi főajtónállót, ennek fiát Lászlót, úgyszintén néhai Miklós tárnokmester fiait, Jánost és Istvánt, tiltja Kedhel (Kéthely) és más birtokok elfoglalásától.* 1412–1427. állandóan atyjával együtt szerepel az oklevelekben.* Atyja után 1428-ban rövid ideig nagybátyja, János lett Sopron vármegye főispánja; de már 1429. április 4-én ő viselte a főispáni méltóságot, mely a XV. században szinte örökségként szállott a Kanizsai-család tagjaira.* 1429-ben már mint a vármegye főispánja emeli a már föntebb említett óvást Sopron vármegyének Zsigmond király jelenlétében megtartott közgyűlésén Garai Miklós ellen Szergény és Urkony birtokok ügyében.* 1430-ban Zsigmond királytól adományba kapja Dorog várát a hozzátartozó Dorog, Kőpordány és Horpács birtokokkal együtt. Pál fraknói gróf azonban a vár átadását megtagadta, sőt idegen zsoldosokat fogadott be abba.*
Sopron várm. I. 646.
U. o. II. 11. 15. 55. 55. 66. 77. 104. 111. – O. L. Dl. 10,407, 11,525.
Sopron várm. II. 124.
U. o. II. 132.
U. o. II. 147. 155.
Főispánsága alatt a király gyakran vette igénybe szolgálatait. Nem szólva hivatalával összefüggő működéséről, melyről 1429 április 4-én*, 1430. május 8-án, július 24-én* és szeptember 21-én* kelt oklevelek emlékeznek meg, Zsigmond 1433-ban Sienaból keltezett levelében felhívja, hogy 100 lovast állítson ki a saját költségén és küldje őket április havában Itáliába. Hangsúlyozza, hogy ennek ellenében olyan jutalmat ad, amellyel méltán meg lesz elégedve.* Ha eleget tett is ura parancsának, a kilátásba helyezett jutalmat már nem élvezhette, mert mire Zsigmond 1434 őszén visszatért külföldről, már nem volt életben. Aránylat fiatalon, alig 42 éves korában húnyt el. Midőn György esztergomi érsek mint nádori helytartó és Pálóczi Máté országbíró 1434. február 15-én hozott ítéletében kismartoni és sárvári jobbágyait felmenti a harmincad fizetése alól, még Sopron vármegye főispánja, de már ugyanez év április 26-án Asszonyfalvi Oslifia László a vármegye főispánja. Azonfelül Zsigmond királynak 1434. augusztus 26-án Molnári Kelemen győri püspökhöz intézett – föntebb idézett – felszólításában már csak halála után maradt kiskorú gyermekeiről esik szó.*
U. o. II. 124.
Sopron várm. II. 158. 165. – Sümeghy Dezső: Sopron vármegye levéltárának oklevélgyüjteménye, 102.
Sopron várm. II. 169.
Fejér: X. 7. 477.
Sopron várm. II. 119. 206. 210. 211.
Korán nősült. Garai Miklós, azelőtt macsói, majd horvát-szlavon bán, 1402-től nádor és Cillei Anna leányát, Dorottyát vette el, akitől négy fia született. Három fiát: Lászlót, Jánost és Miklóst egy 1431. december 19-én kelt oklevél sorolja fel, míg negyedik fia, Lőrinc csak Zsigmond 30királynak fenti, 1434. évi leiratában fordul elő.* Özvegye nagy tevékenységet fejtett ki a birtokügyek rendezése körül. Kanizsai László után több hatalmaskodási ügy maradt elintézetlenül. 1434-ben Zsigmond meghagyta Kanizsai László özvegyének és Kanizsai Imre jószágigazgatónak, hogy Neuhausi Menyhért cseh báró alattvalóinak, akiket Kismartonban mindenükből kifosztottak, szolgáltassanak elégtételt. Az özvegy a következő évben 300 forinttal kárpótolta Neuhausi Menyhért alattvalóit. A következő évben pedig Pálóczi Máté nádor Kisfaludi Antal és Miklós panaszára a csornai konvent útján a három év előtt a néhai Kanizsai László kapuvári várnagyai által elkövetett hatalmaskodások kivizsgálását rendeli el.* Albert király trónralépése után az özvegy felhasználva a királyi udvarnál régi összeköttetéseit, sietett kiváltságait biztosítani. A király 1438. május 1-én megparancsolta a harmincadosoknak és a vámosoknak, hogy Kanizsai László özvegyének kismartoni polgárait harmincad- és vámmentességükben ne háborgassák.* Rá egy évre pedig Hédervári Lőrinc nádor halasztó-levelet állított ki részére a Szelestei György ellen folyó perben.* Sokoldalú elfoglaltsága ellenére nem feledkezett meg a soproni polgárok érdekeiről sem. 1440. január 17-én Sárvárott kelt levelében felkéri fivérét, Garai László macsói bánt, hogy Erzsébet özvegy királynénál lépjen közbe a soproni polgárok érdekében, nehogy bajuk legyen abból, hogy Farkas László soproni harmincados familiárisát jogosan felakasztották.* Mikor Erzsébet özvegye királyné Sopronba jött, Dorottya asszony is bemutatta hódolatát két fiával együtt. Az özvegy királyné ekkor, 1440. december 16-án, utasította Staymar (Steiner) János hadvezérét, hogy Kanizsai Imre és László özvegyeinek birtokait ne háborgassa és őket minden támadás ellen védelmezze.* Tevékenységére az általam ismert utolsó oklevél 1443. február 24-én kelt. Ebben Kisfaludi Antalt 60 forint tartozásának lefizetéséről nyugtatja.*
Sopron várm. II. 179. 210–211. – O. L. Dl. 12,613.
U. o. II. 225. 227. 234.
Házi: I. 3. 161–162.
Fejér: XI. 376.
Házi: I. 3. 191.
Sopron várm. II. 300.
Sopron várm. II. 311.
Négy fia közül Jánost a föntebb említett, 1431. december 19-én kelt oklevélen kívül még csak 1432-ben és utoljára 1434. január 18-án találjuk. 1434. augusztus 26. után Lőrinc neve is kimaradt a közös birtokügyekben kiállított oklevelekből. Talán ő volt az a Kanizsai Lőrinc kanonok, aki a vasvári káptalannak 1434. május 19-én Zápolyai István nádorhoz intézett jelentésében előfordul.*
Házi: I. 6. 133.
László fiai közül Miklós és László terjesztették tovább a családot. I. Miklós 1431 és 1434 között többi testvérével együtt szerepel. 1435-ben azonban már önállóan lép fel, midőn Edvi György leányainak Barbaháza nevű puszta-birtokába történt beiktatása alkalmával ellentmond.* 1436-ban ellene és a családi többi tagjai ellen a Gencsi-nemesek birtokain elkövetett hatalmaskodások miatt vizsgálat folyik.* Az Albert király halálát követő belháborúk alatt félrevonult. Csak amikor Hunyadi János kormányzóvá választása után a család tagjai egybegyültek, hogy Kanizsa várának megvédésére fordított költségek fedezése ügyében egyezkedjenek, jelent meg ő is Kanizsán. Ám a közéletben ezután sem vett részt; annál gyakrabban szerepelt birtokügyekben. 1451-ben Viczai György tiltakozik ellene bizonyos vicai birtokrészek elfoglalása miatt. Ugyanebben az évben értesíti a soproni tanácsot, hogy a fertői vám, mint Kapuvár tartozéka, őt valamint testvérét, Lászlót és unokatestvérét, Imrét illeti meg. 1452. június 7-én a macskakői várnagy hatalmaskodásairól értesíti a soproni polgárokat. A következő évben pedig Csornai István nevű katonájuk meggyilkoltatása miatt követel elégtételt Sopron város tanácsától.* 1454-ben Récse nevű birtokát (Zala m.) elzálogosítja Chapy Andrásnak, 1456-ban pedig Kisasszondot (Somogy m.) Perneszy Pálnak. Még ebben az évben Rozgonyi Jánossal, Oszválddal és Rajmunddal egyezkedik.* 1457. június 11-én Sárvárott kelt levelében a fogságból időközben kiszabadult László nevűt testvérével együtt a Fertő tava ügyében békés 31egyességet ajánl fel Sopron városnak. Az év végén újból a város tanácsához fordul a fertői vám ügyében.
Sümeghy Dezső: Sopron várm. levélt. oklevélgyüjt. 103.
O. L. Dl. 12,942.
O. L. Dl. 14,469. – Házi: I. 3. 343. 364.; I. 4. 36.
Zala várm. tört. II. 556. – O. L. Dl. 15,061. 15,055.
Amikor értesült, hogy Mátyás király diadalmenetben vonul Budára, ő is készült a király elé járulni; de aligha ment el, mert 1458. április 18-án Sárvárott kelt levelében arról értesíti a soproni tanácsot, hogy a kopházi rablások ügyében csak testvérének, Lászlónak visszaérkezése után adhat érdemleges választ.* Ebben az évben, május havában még Szász Gáspár familiárisának kifosztása és özv. Ebergőczi Istvánné marháinak elhajtása ügyében is fordult Sopron város tanácsához.* A németújvári összejövetelen (1459. február 17.) valószínűleg fivérének, Lászlónak befolyása következtében, ő is részt vett, és mikor Mátyás király hadait a pártütők ellen küldte, az 1459. április 7-én történt első összeütközést követő éjjel testvérével együtt ő is megszökött a pártütők táborából. A király 1459. április 24-én kelt kétrendbeli oklevelében, amint Lászlónak, neki is megbocsátott és előbb Zala vármegyei kamara-hasznot, majd Cseri várát (Temes m.) a hozzátartozó 54 birtokkal ideiglenesen haszonélvezetül adományozta nekik.* Kanizsai Miklós az év nyarán nevezett testvérével együtt III. Frigyes császár segédhadait igyekezett kiszorítani Vas megyéből. Augusztus közepén felmentették a szorongatott Léka várát, Pottendorf Kristóf emberei közül 17 lovast elfogadtak, majd 60 lovassal Kirchschlag ellen vonultak. Ugyanekkor Sopron városának is sok kárt okoztak.* Az ellenségeskedések a béketárgyalások után sem szüntek meg. 1461. február 9-én Kanizsai Miklós és László kérdést intéznek Sopron város tanácsához, miért pusztítják birtokaikat, mikor ők a békét szigorúan betartják; adják tudtul, mi a szándékuk. Ezt a levelet mindaketten mint erdélyi vajdák írták alá.* Midőn ugyanebben az évben Szentgyörgyvárát vagy másként Békavárát elzálogosítja, az erről augusztus 1-én kiállított hiteleshelyi kiadvány Sopron vármegye főispánjának címezi. A következő év augusztus 17-én pedig László testvérével együtt mint Vas, Sopron és Zala vármegyék főispánját nevezik meg.* Mátyás királynak Unyomi Miklós sümegi várnagy panaszára 1463. február 27-én kelt ítéletlevelében úgy Miklós, mint testvére hivatali méltóságainak megjelölése nélkül fordul elő.*
Házi: I. 4. 193. 242. 273.
U. o. I. 4. 282.
Zala várm. tört. II. 574. – O. L. Dl. 15,354. 15,355. 15,352.
Házi: I. 4. 382.; I. 5. 23. 204.
Házi: I. 5. 28–29.
Zala várm. II. 577. – O. L. Dl. 15,764.
O. L. Dl. 15,816.
Annak ellenére, hogy Sopron város a III. Frigyes császárral kötött béke értelmében visszakerült, a város és a Kanizsai-család között az ellenségeskedések nem szüntek meg. Mátyás király 1467. május 23-án többek között Kanizsai Miklósnak is megparancsolja, hogy a soproni polgárok kiváltságait tartsa tiszteletben.* Élete utolsó szakából megemlítjük még, hogy 1468-ban testvérével, Lászlóval, valamint ennek László és János nevű fiaival együtt Pereszleg (Pereszteg, Sopron m.) és Család (Vámoscsalád, Vas m.) nevű birtokait 8000 aranyforintért Csornai Istvánnak, nejének, valamint fiának, Lászlónak,* 1469-ben pedig Bekcsehely (Becsehely), Geréce és Bánkfalva birtokokat (Zala m.) Lotombergi (Lothumberck) Swampeck Györgynek adta zálogba.* Alig egy év mulva, midőn egyfelől Körtvélyesi Miklós és neje, másfelől a Kanizsai László az Ország Mihály nádor által megítélt esküt 1470. január 21-én a vasvári káptalan előtt letette, már nem volt életben.* Első neje Veronika volt,* akinek 1461–1470 között bekövetkezett halála után a nálánál jóval fiatalabb Krisztinát vette nőül, aki még 1413-ban is él.* Úgy látszik, gyermekei is második házasságából származtak, mert egyetlen fia György, akit elsőízben a veszprémi káptalannak egy 1471. május 13-án kelt kiadványa említ, a többi családtagok sorában csak Mátyás király halála után szerepel a közéletben.
Házi: I. 5. 264.
O. L. Dl. 16,700.
O. L. Dl. 16,802.
O. L. Dl. 16,957.
Veszprémi püspökség római oklt. III. 176.
O. L. Dl. 22,393, 22,394.
REISZIG EDE.
