TÁRCA.

Teljes szövegű keresés

88TÁRCA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság október 23-án tartotta 1941. évi rendes közgyűlését. A közgyűlést Szentpétery Imre elnök a következő beszéddel nyitotta meg:
Mélyen tisztelt Közgyűlés!
Az utóbbi években már szinte következetessé vált, hogy az alapszabályok által előírt évi közgyűlésünket igazgató választmányunk, az elnökség indítványára, a szokásos tavaszi időpontról őszre halasztotta. A megokolás mindig az volt, hogy a világesemények s az ezek nyomán hazánk egén tornyosuló nehéz fellegek tanácsossá tették a közgyűlésnek későbbi, remélhetőleg derűsebb időkben való megtartását. Úgy fordult, hogy az ősz akkoriban csakugyan meg is hozta a békésebb időt, sőt hazánknak gyarapodást is hozott. Őszi közgyűléseink ilyenformán örömünnepek, Magyarország elszakított területeiből egy-egy darab visszatérésének, a Felvidék, Kárpátalja s északi Erdély visszacsatolásának ünnepei lehettek.
Az idén is hasonló megokolással halasztottuk közgyűlésünket őszre, és a Mindenható valóban engedte megérnünk, hogy közben, még húsvét után hazán, ismét egy visszaszerzett résszel: a Délvidékkel gyarapodott. Ezt az örvendetes eseményt azonban nem követte általános derű. A súlyos viszonyok azóta sem javultak, a nehéz fellegek nem oszoltak el, sőt sűrűsödtek.
Nyugat- és Kelet-Európában soha sem sejtett méretű háború dúl, melybe az egész világ bele van kapcsolva és amelynek kimeneteléről Európának s az egész keresztény kultúrának jövendője függ. Figyelmünket egészen lekötik, gondolatainkat magukhoz ragadják a nagy mérkőzésnek napról-napra fejlődő és változó eseményei. Hadseregünk is ott küzd és szívünk az ő sorsukért remeg. Itthon pedig lelkünkre súlyos gondok nehezednek és bénítják a békesség munkájára edződött lelkünk cselekvőképességét.
Az ember még a legerősebb idegek mellett is hajlandósággal bír ilyen körülmények között arra, hogy félretegye a tudós munkálkodás eszközeit; hiszen e munkának legfőbb feltétele hiányzik: a kiegyensúlyozott lélek nyugalma. Nehéz most a szellemi erőket egy pontra irányítani. Figyelmünk megosztott, hangulatunk nyomott. Így a régi mondás: «Inter arma silent musae» – kínálkozó jelszó lehet, amely könnyen kéznél van az elcsigázott lélek tétlenségének igazolására. Önkénytelenül arra gondolunk: egyáltalában van-e szükség ilyen időkben az elvont, tudományos munkára, s így a mi munkánkra is?
Erre a fáradó idegek által sugallt kérdésre olyan helyről, olyan személytől kapunk feleletet, akinek tanítása minden magyar ember számára irányadó parancs lehet.
Egy hónappal ezelőtt áldozott a nemzet a legnagyobb magyar és – mondhatjuk – a legmunkásabb magyar emlékének, megünnepelve Széchenyi István gróf születése 150. évfordulóját. Az ünneplések alkalmával felidéztük az ő hatalmas alkotásait, holott ez alkotások mindegyike olyan, hogy egymagában is elegendő lenne egy-egy emberi élet kitöltésére és emlékezetessé tételére. Újra elénk állítottuk Széchenyink hatalmas, az idővel dacoló alakját, melynek jelentőségét és a nemzet sorsát irányító erejét a távolság és az elmúlt idő csak növelte. Idéztük szellemének szikráitól csillogó alkotó eszméit s az ezeket kifejtő és hirdető műveit.
Visszagondolva az ő példátlanul nagyhatású munkásságára, nekem úgy tűnik fel, hogy az az alap, amelyen a Széchenyiben rejlő hatalmas erő nyugodott, és a fő rúgó, mely minden tettét mozgatta, a szigorú, sokszor kegyetlen kritika volt, melyet ő «önismeret»-nek mondott és amelyet magával szemben gyötrő, sőt végzetes módon, de nemzetével szemben is kérlelhetetlen szigorúsággal alkalmazott. Éppen az önismeretről írt s halála után kiadott munkájában mondja, hogy «az önismeret minden emberi bölcsességnek legmélyebb sarkalata» és a Politikai programmtöredékekben vészkiáltásként hangoztatja, hogy «óh ürítsük ki valahára, még mielőtt késő volna, az önismeret felette keserű, de jótékonyan ható serlegét fenékig!» Az önismeret pedig Széchenyi szerint rávezet arra, hogy «minden élő lénynek és ekkép az embernek is van hivatása, rendeltetése», melyet mindig teljesítenie kell, felismervén, «hogy micsoda körben minő foglalatosságban felelhet meg legtökéletesebben céljának». (Önismeret.) Mindenkinek, minden egyes embernek minden körülmények közt teljesítenie kell tehát feladatát, amelyet egyrészt hivatása követel meg tőle, másrészt a megnehezült viszonyok írnak elő számára, s teljesítenie kell úgy, ahogy ezt hazájának érdeke kívánja. Ez azonban természetesen nemcsak az egyesre, az egyénre, hanem a közületekre nézve is áll.
Széchenyi tanítását kell hát magunkra, e társulat működésére nézve is alkalmaznunk.
Nem lehet kétséges, hogy a tudomány az ember mivoltának lényeges jegye és alkotórésze, s nem kétséges az sem, hogy a tudomány nem állhat meg, mert a megállás számára a hanyatlás és sorvadást jelenti. A tudomány művelése tehát annak minden 89 minden körülmények között alkuvást nem ismerő kötelesség.
Erről a helyről a multban is már többször nyert kifejezést az, hogy társulatunknak fontos hivatása és rendeltetése van a magyar tudományosság terén. Ezt mindannyian érezzük és valljuk.
Tudományos történetírásról igazán csak azóta és csak ott beszélhetünk, amióta és ahol a multak eseményeinek, viszonyainak, szellemi és anyagi körülményeinek előadása megbízható forrásokon és azok ismeretén alapszik. A multak szemléletének és ábrázolásának, a történeti szintézisnek szempontjai időről-időre változnak, amint ezt a haladás megkívánja. Pozitivizmus és szellemtörténeti irány, a politikai vagy pedig a műveltségi viszonyok előtérbe állítása az előadásban, a romantikus vagy realista felfogás eltérő és egymással kisebb-nagyobb mértékben szembenálló nézőpontokat juttatnak érvényre a történetírásban. De bármilyen legyen is a nézőpont, a szilárd alapot, amelyen a történetírásnak állnia kell, a források adják. Ezek biztosságától függ az egész felépítmény megbízhatósága, sőt mondhatjuk: értéke.
Társulatunk feladatát a címében kifejezett két tudományág intenzív művelése mellett és azokkal kapcsolatosan a történeti forráskutatás és az idevágó történeti résztudományok – az ú. n. történelmi segédtudományok – művelése jelöli meg. Ezt tűzték ki céljául már alapítói, ezt hangoztatta székfoglalójában 1883-ban az alakuló közgyűlésen megválasztott elnök, ezt mondják ki pontos részletességgel a társulat céljaként alapszabályaink (2. §: «Célja a magyar történelem segédtudományainak, úgymint a címertannak (heraldika), oklevéltannak (diplomatika), írástörténetnek (palaeographia), pecséttannak (sphragistika), családtörténetnek (genealogia) és kortannak (chronologia) művelése és terjesztése. Ezen cél elérésére a társaság a szaktudósok és szakkedvelők egyesítése, a felsorolt tudományszakok körébe vágó dolgozatok kiadása, valamint felolvasó ülések tartása által törekszik»), s ezt vallotta feladatául Társulatunk mindig. Hogy pedig feladatát eddigelé milyen sikerrel és milyen kötelességérzettel végezte, azt szemmel leginkább láthatóan folyóiratunknak félszáznál több kötete igazolhatja, melyek a magyar történetkutatásnak Társulatunk által művelt ágait kétségbe nem vonható, maradandó értékekkel gyarapították.
Ha ezt a munkát szükségesnek, lankadását a tudományra nézve károsnak, végzését pedig feladatunknak és rendeltetésünkre ismerjük és ismertük eddig, akkor a munka csüggedetlen folytatását mindig, minden körülmények közt kötelességünknek kell tartanunk. Olyan kötelességünk ez, mint hős katonáinknak kötelessége hazánk épségét, érdekeit és virulásának lehetőségét fegyverrel kezünkben védeni. Amint ők a legsúlyosabb körülmények közt, hálánkat és büszkeségünket kiérdemlő módon teljesítik kötelességüket, úgy kell végeznünk nekünk is csüggedetlenül és kitartóan a magunk feladatait.
Hiszem és szívből kívánom is, hogy ez a meggyőződés Társulatunk minden egyes tagjának lelkét hassa át és a jól teljesített kötelesség érzete legyen e nehéz időkben is mindannyiunk számára a legtisztább erőforrás. Ha a derű és a nyugalom újra visszatér, – adja Isten, hogy ez minél előbb bekövetkezzék, – bátran mondhassuk el magunkról, hogy kötelességünket mindenkor becsülettel végeztük.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1941. évi közgyűlését megnyitom.
Az elnök beszédének elhangzása után Tóth László egyetemi r. tanár, igazgató-választmányi tag felolvasta «Ki és miért hamisította a Szilveszter-bullát?» című értekezését. Ez folyóiratunknak ebben a füzetében adjuk közre.
A felolvasást az alapszabályok értelmében ebben az évben kilépő igazgató-választmányi tagok helyeinek és a közben megüresedett két választmányi társaságnak titkos választás útján való betöltése, továbbá a számvizsgálóbizottság tagjainak a megválasztása követte. A közgyűlést a kilépő Domanovszky Sándor, Döry Ferenc, Fekete Nagy Antal, Kállay Ubul, Paulinyi Oszkár, Szilágyi Loránd, Tóth-Kádár Vilmos és Vargha Zoltán ig. vál. tagokat az 1941–1947. évkörre újból megválasztotta, az üresedésben levő választmányi tagsági helyekre pedig Varga Endre és Iványi Géza rendes tagokat választotta. A számvizsgáló bizottságot Borzsák István, Bottló Béla és Donászy Ferenc rendes tagokból alakította meg.
A Társaságnak az előző évi közgyűlés óta letelt időszakban kifejtett működését a titkár a következőkben vázolta:
Mélyen Tisztelt Közgyűlés!
Legutóbbi, múlt évi október 24-én lefolyt rendes és egyben tisztújító közgyűlésünk óta, mely a következő hat évre az addigi elnökséget, az újabb ötéves ciklusra pedig szintén az addigi titkárt választotta meg, négy választmányi ülést tartottunk: 1940. évi december 19-én, ez évben február 5-én, május 30-án és ezt a közgyűlésünket megelőzőleg. Ezek napirendjén a Társaság folyó ügyei szerepeltek.
Tudományos irányú tevékenységünk köréből említem Szabó István igazgató-választmányi tagunknak a múlt közgyűlés keretében tartott felolvasását, mely a jobbágynemesítés módjainak ismertetése kapcsán, amit mindezideig ily összefoglalásban nélkülöztünk, a régi magyar társadalom történetéből újszerűen megvilágított képet szemléltet; továbbá ez év február 5-én tartott felolvasóülésünkben, melyen az elnöki széket Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter úr ő nagyméltósága mint Társaságunk tiszteletbeli elnöke töltötte be, Szentpétery Imre elnökünknek az «Erdélyi okleveles gyakorlat jellege» címen előadott felolvasását, amelynek aktualitást Erdély egy részének visszacsatolása adott, s amelyben új utakon és eddig még mélyebb betekintés nélkül maradt, sokszor távolról vett forrásanyag kiaknázásával és összevetésével megállapítja, hogy Nyugat- és Kelet-Európa okleveles gyakorlatát a Kárpátok keleti és déli vonala választotta el. Mind a két nagybecsű tanulmány a Turul folyó évi első füzetében jelent meg.
A Társaságunk által művelt tudományágakhoz sorolható, időközben megjelent művekről nem szükséges itt tájékoztatást adnom. A Turul szakirodalmi rovata ezeket időről-időre ismerteti. Folyóiratunk egyébként a már hosszabb idő óta megszokott terjedelemben, 90évente két füzetben, két-két összevont számban jelenik meg továbbra is, szükség esetén a közölt értekezéseket kísérő illusztrációkkal is. Hivatalos Értesítőjében a múlt évi második füzetben az Országos Levéltár 1940. évi gyarapodásairól számolt be.
Hogy folyóiratunkat – előállítási költségeinek emelkedése ellenére is – legalább az eddigi, a réginél már jóideje úgyis lényegesen szűkebbre szabott terjedelmében zökkenő nélkül fenn tudjuk tartani, tagjaink túlnyomó részének ama megértő igyekezete mellett, hogy tagdíjaikat idejében beküldik, főleg a Magyar Nemzeti Múzeum, továbbá a Tudományos Társulatok és Intézetek Szövetsége készséges anyagi támogatásának köszönhető. E helyről is őszinte hálánkat fejezzük ki nekik. Ugyanakkor köszönetet mondunk a Magyar Tudományos Akadémia Főtitkárságának is az Akadémia helyiségeinek Társaságunk ülései számára mindenkor szíves átengedéséért.
Taglétszámunk gyarapodása, bár mérsékelt, mégis jelentékenyebben túlhaladja az elhalálozás vagy más okból előálló apadását. Fokozottabb szaporulatra csak akkor számíthatunk majd, ha a viszonyok odáig fejlődnek, hogy a visszacsatolt területekről is nagyobbszámú tagbelépés lehetővé válik.
Veszteségeink sorában az elmúlt időszak alatt több olyan volt, mely igen fájdalmasan érintette Társaságunkat. Előző évi közgyűlésünk után harmadnapra elhúnyt Károlyi Árpád, a kiváló történettudós, Társaságunknak megalapítása (1883) óta rendes, majd már a következő esztendőtől fogva haláláig, tehát több mint félszázadon át igazgató-választmányi tagja. A történettudomány terén messze kimagasló érdemei sokkal közismertebbek, semhogy azokat itt bármely vonatkozásban akárcsak nagy általánosságban is előadni szükséges volna. Csupán mint a Társaságunk tudományos működéséhez legközelebb állókat említem a Turulnak legelső évfolyamában megjelent, az Anjoukori Okmánytár III. kötetéről írt nagyvonalú ismertetését, melyben alapvetően meghatározta az oklevélközlés szabályait; továbbá az 1892. évfolyamban közölt «Bihácsi bevándorló vlachok és címerök a XV. század végéről» c. értékes dolgozatát. Kevéssel utóbb Erdélyből érkezett szomorú hír Barabás Samu haláláról. Ő is ott volt már Társaságunk bölcsőjénél. 1884-ben lépett tagjai sorába, s 1892-ben történt megválasztása óta szintén haláláig, kevés híján ugyancsak félszázadon keresztül volt igazgató-választmányának is tagja. Az oklevéltan kitűnő ismerője volt és egyike a legkiválóbb oklevélkiadóknak. A Turulba Bertalan modrusi comesről írt alapos értekezést. Magas korban még megérte szülőföldje felszabadulását. Mindkettőjüknek Társaságunk iránt szüntelenül nyilvánított meleg érdeklődésért és szeretetéért bensőséges hálánk kíséri emléküket, melyet múlt évi decemberi választmányi ülésünkben jegyzőkönyvileg is megörökítettünk. Már a közgyűlésünkre szóló meghívók szétküldése után, három napja vettük a gyászhírt Fógel József szegedi egyetemi tanárnak, igazgató-választmányunk szintén régebbi (1924 óta) tagjának, váratlan elhúnytáról. Ez újabb veszteségünk fölött érzett fájdalmunknak és kegyeletünknek az imént lefolyt választmányi ülésünkben adtunk kifejezést és emlékét megörökítés végett szintén annak jegyzőkönyvébe iktattuk.
Kérem az igen tisztelt Közgyűlést, méltóztassék jelentésemet tudomásul venni.
A titkár.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages