AZ UJLAKI-CSALÁD. Első közlemény.
1AZ UJLAKI-CSALÁD.
Első közlemény.
Első közlemény.
A XV. század első felében a Hunyadi- és a Garai-családok mellett az Ujlakiaknak voltak a legnagyobb kiterjedésű birtokaik Magyarországon. De míg a Garaiak mindenkor a legnagyobb gyűlölettel fordultak a Hunyadi-ház tagjai ellen, addig az Ujlakiak hol az egyik, hol a másik párthoz csatlakoztak, aszerint, amint ez önző érdekeiknek jobban megfelelt. Az a nagy befolyás, amelyet Ujlaki Miklós és fia Lőrinc közel kilenc évtizeden át az események alakulására gyakoroltak, felkeltette családtörténetíróink érdeklődését az Ujlakiak iránt. Wagner Károly* és utána Nagy Iván* az Ujlaki-családot Bakó nevezetű Miklóstól származtatják, kinek három fia közül Tót Lőrinc mester az Ujlaki-, János a Héderváry-család őse. Tót Lőrinc mesternek három fia közül Kont Miklós nádor (1356–67.) terjesztette tovább a családot. Másik fia Lőkös vagy Lukács (így!) főasztalnok (1355), kinek fia volt Kont István, akit Zsigmond király 1400-ban Budán lefejeztetett. Harmadik fia Bertalan Dalmáciában esett el. De már Botka Tivadar a Századokban közzétett cikkében* kimutatta, hogy a leszármazási táblán feltüntetett nemzedékek, egy kivételével (hogy Kont Miklós nádor Tót Lőrinc fia volt), mind tévesek. Karácsonyi János pedig éles megkülönböztetést tesz a két Ujlaki-család között, amelynek tagjait Nagy Iván összezavarta. Karácsonyi a Csák-nemzetség Szlavóniába szakadt ágából származó Ujlakiakat idősebbik, vagy első, Kont Miklós nádor ivadékait pedig ifjabb Ujlaki-családnak nevezi.* A Duna jobbpartján fekvő Ujlak (Illok), mely eredetileg Valkó, majd Szerém vármegyéhez tartozott, ahonnan mindkét család nevét vette, a legrégibb előttem ismert oklevelek tanúsága szerint a Vaja-nemzetség Mohor-ágának birtoka volt. A Mohor-ág utolsó sarjának, Ipolynak (Hippolit) magvaszakadtával összes Valkó vármegyében fekvő birtokait IV. Béla király 1263-ban a Csák-nemzetség Dobóczi-ágából származó I. Péter fia Domokosnak adományozta. Az adományozás ellen azonban a Vaja-nemzetség másik ágából való Ruzboid fia Lampért és Balasi óvást emeltek. Hosszú alkudozások után 1268-ban a székesfehérvári káptalan előtt úgy egyeztek meg, hogy Csák-nembeli Domonkos visszaadja a Vaja-nemzetség Valkó vármegyei birtokait Lampértnak és testvéreinek, az újlaki uradalom kivételével, mert ez nem volt ősi nemzetségi birtok, hanem Ipoly nagyatyja vétel útján szerezte.* Bár Péter fia Domonkost 1283. máj. 29-én IV. László király megerősítette Ujlak birtokában, az ujlaki uradalom csakhamar a nemzetség egy másik kimagasló tagjának: Pós mester fiának Ugronnak kezére került, aki megalapítója lett az első főúri Ujlaki családnak.*
Collectanea Genealogico-Historica Illustrium Hungariae Familiarum, quae jam interciderunt. Decas I. 132.
Magyarország Családai. XI. 389–392.
Kont Miklós nádor téves sarjadéka a budavári emléktáblán. Századok, 1870. 139.
Magyar Nemzetségek. I. 336–342. – Pallas Nagy Lexikona. XVI. 497.
Karácsonyi: i. m. I. 299–300. – III. 129–132. – Hazai Okmt. VI. 151.
Fejér, V. 3. 150. Karácsonyi szerint (i. m. I. 300.) az évszám 1278-ra helyesbítendő.
Pós mester fia Ugron, aki már 1268-ban szörényi bán, majd az 1277–1280. években tárnokmester, macsói és boszniai bán volt. Az 1291. év végén megvédelmezte a macsói bánságot a 2tatárok ellen, amikor oda betörtek. I. Károly király uralkodása alatt másodízben viselte a tárnokmesteri méltóságot. 1311-ben, körülbelül 81 éves korában húnyt el.* Fia Miklós, az országbíró, aki egy 1317. évi oklevél szerint Raholcza várát (Orahovica, Verőce vármegyében) bírta, 1348-ban a bácsi káptalan előtt Kurpe (Kulpin, Kölpény) egyharmadát, amelyet ősei még IV. Béla királytól kaptak, odaajándékozta István ujlaki bírónak. 1350-ben résztvett a második nápolyi hadjáratban, de július havában súlyosan megsebesült. Az 1355–1358. években macsói bán, egyúttal Baranya vármegye főispánja, majd 1359-től országbíró. Mint országbíró halt meg 1360. márc. 20. előtt.* Egyetlen fiút hagyott hátra: Lászlót. Ez azonban még 1364 előtt fiúörökösök hátrahagyása nélkül húnyt el, s így az első Ujlaki-családnak magvaszakadt.*
Karácsonyi: i. m. I. 338–341. – Anjoukori Okmt. I. 133. – Fejér VIII. 1. 267. VIII/532.
Fejér VIII/2., 139–140. – O. L. Dl. 3977. – Wertner Mór: Adalékok a XIV. századbeli magyar világi archontológiához. Tört. Tár, 1906. 596.; 1907. 33. – Zichy-Okmt. III. 145. 152–160., 170.
Karácsonyi: i. m. I. 342. – Száz. 1870. 154.
I. Lajos király 1364-ben Ujlak várát és a hozzátartozó uradalmat, mely Raholcza várával együtt a koronára szállott, Kont Miklós nádornak, továbbá elhalt testvére Lőkös (Lőrinc) fiának, Lászlónak adományozta azzal a kikötéssel, hogy a nádor rokonai, mégpedig atyjának és nagyatyjának testvérei, illetve azoknak leszármazói abban nem részesülhetnek.* Ez adománylevél alapján Kont Miklós nádort és unokaöccsét tekinthetjük a második vagy ifjabb Ujlaki-család megalapítójának. Kont Miklós nádor atyja Lőrinc, akit az oklevelek Sclavus-nak (Tót) neveznek, I. Károly király uralkodása alatt lép elénk az ismeretlenségből. Atyja: Gögefi (Gigefi) János, akinek csak a neve ismeretes, valószínűleg egy személy azzal a Gugye fia Jánossal, aki 1281-ben mint királyi ember a csázmai káptalan kiküldöttével együtt a Tétény-nemzetségbeli Benedek fiait: Péter bánt és Keményt a Szaplonca patak mellett fekvő Gayul (Gajol) nevű földterület birtokába beiktatta.* I. Károly és Nagy Lajos királyok későbbi években kelt adománylevelei Gögefi Jánosnak még két testvérét említik: Gergelyt és Istvánt. Ezekből az oklevelekből kivehetőleg Göge fiai a régi Szlavóniában (in terra Sclavoniae) a Száva, Una, Kulpa folyók és a Zrinjskagora (Zrinyi-hegység) vidékén voltak birtokosok, de hogy atyjuk a Csák-nemzetségnek Szlavóniába szakadt ágából származott volna, erre nem találtam okleveles adatokat. Valószínűbb, hogy Göge a Dubicza vármegyében letelepedett Tolzconth nemzetség sarja.*
Száz. 1870. 153.
Wenzel: Árpádkori Új Okmt. IX. 293. – Karácsonyi, i. m. III. 95.
Pór Antal: Tót Lőrinc (Száz. 1891. 350.). – Karácsonyi: i. m. III. 206. – Thallóczy Lajos: A Blagay-cs. oklt. Bevezetés, XIX. lap.
Tót Lőrinc kora ifjúságában I. Károly királynak fogadott hűséget, aki zászlótartójának nevezte ki. Ezt a tisztséget előtte a Csák-nemzetségbeli Györke viselte, aki az 1312. jún. 15-én vívott rozgonyi ütközetben elesett.* Tót Lőrinc ekkor elkerült szülőföldjéről és hű kísérője lett urának. Mikor Sempte csere útján Károly király birtokába jutott, vára romokban hevert. A király a várat felépíttette, várnagyává Tót Lőrincet tette.* Ez lett az első otthona, mióta szülőföldjéről eltávozott és ez lehetett oka annak, hogy annyira ragaszkodott Semptéhez. A várnagyságot még azután is megtartotta, mikor már több vármegye főispánja, sőt királyi tárnokmester lett. A berendezkedés, a felszerelés nagy munkáját azonban megosztotta testvérével, Ugronnal, aki az 1328. szept. 18-án kelt oklevélben szintén mint semptei várnagy szerepel.* Az alatt az idő alatt, míg Tót Lőrinc a király kíséretében tartózkodott, ősi családi birtokai gyakran voltak kitéve pusztításoknak. Mikor a Héder-nemzetségbeli Kőszegi Henrik szlavon bán fiai: János főlovászmester és Herczeg Péter 1315-ben fellázadtak a király ellen, Kőszegi Iván nádor unokájával, Andrással együtt kegyetlenül üldözte mindazokat, akik nem tartottak velük. Bár Károly király ellenük vonult, az 1316–1317. években nem bírta őket megtörni; kénytelen volt velük békét kötni. Midőn azonban 1326-ban újból fellázadtak, a király Ákos-nemzetségbeli Micsk szlavón bánt küldte ellenük, akinek sikerült is őket erős küzdelem után 1326. végén vagy 1327. év elején megfékezni. A király, hogy eltávolítsa 3őket a Dráva-Száva közti országrészekből, Jánosnak Kaproncáért a tolnamegyei Tamásit, Herczeg Péternek pedig Zagorjáért a baranyamegyei Szekcsőt adta cserébe. Tót Lőrinc és rokonai ezzel megszabadultak ugyan a veszedelmes szomszédságtól, de egy évtizedet meghaladó időn át óriási károkat kellett elszenvedniök, bár Károly király 1330. febr. 18-án kelt kiváltságleveléből kivehetőleg ők sem hagyták megtorlatlanul a rajtuk esett sérelmeket.*
Karácsonyi i. m. I. 307.
Apponyi-oklt. I. 65. – Dedek Crescens Lajos: Nyitra vm. tört. M. V. és V. Nyitra vm. kötet, 493.
Smičiklas: Codex Dipl. Regni Croatiae. IX. 410. – Blagay-cs. oklt. 105.
Karácsonyi i. m. II. 156–157. – Anjoukori okmt. II. 463–467.
Alig épült fel Sempte vára, 1328 nyarán a király újból fegyverbe szólította vitézeit. Ezúttal Szép Frigyes római-német király, osztrák herceg ellen vonultak Laczkfi István, a későbbi erdélyi vajda vezérlete alatt. Az osztrák hadjáratban Tót Lőrincen kívül két testvére is részt vett. Egyik testvére, Egyed, Syhord (Siegharts) váránál életét vesztette. Ugyanott Lőrinc is súlyosan megsebesült, másik testvére pedig, Ugron, Guncheyl (Gunzerstadt) város közelében nyíltól szintén megsebesült.* Tót Lőrinc súlyos sebe ellenére is résztvett a béketárgyalásokon. Az 1328. szept. 21-én megkötött békéről kiállított oklevélben a magyar békeküldöttség felsorolt tagjai között mint semptei várnagy szerepel.*
Anjoukori okmt. II. 465.
Franz Kurz: Oesterreich u. Friedrich dem Schönen, 503. Beylage No. XXXII. – Fejér VIII/7. 204–211. hibásan és kihagyásokkal.
Amint Károly király uralma megszilárdult, Kőszegi Henrik bán fiai kénytelenek voltak Tót Lőrincet és testvéreit az egy évtizeden át elkövetett pusztításokért kárpótolni, márcsak azért is, mert a Henrik-fiak csak azzal a feltétellel nyertek kegyelmet, ha Tót Lőrinccel és testvéreivel kiegyeznek. Ebben az ügyben a tárgyalásokat Henrik bán fia első feleségének atyja, Babanik (Babonik) fia János királynéi tárnokmester, a Blagay-család egyik őse indította meg. 1328. szept. 18-án a székesfehérvári káptalan előtt vejéért három részletben fizetendő 250 márka erejéig kezességet vállalt, egyúttal a Szlavóniában fekvő Zrin (Zrinj) várat és tartozékait egy év tartamára zálogba vetette. Mivel Tót Lőrinc a béketárgyalások miatt nem lehetett jelen, famulusát, Totbeg fia Domokos comest küldte el Székesfehérvárra. Ám néhány nap mulva (szept. 22-én) megbizottja, Babanik (Babonik) fia János a várat a hozzátartozó birtokkal együtt Göge fia János fiainak: Jánosnak, Lőrincnek és Ugronnak tovább zálogosította. Amint Károly király értesült Tót Lőrinc és testvérei, másfelől a Héder-nemzetségbeli Henrik-fiak között létrejött egyességről, – mert szívesebben látta Zrin várát Gögefi János fiainak kezén – ugyanez év nov. 18-án meghagyta az Ákos-nemzetségbeli Micsk szlavón bánnak, továbbá Péter fia Dénesnek és Babonik II. Radoszló fiának Miklósnak, hogy mivel a várhoz tartozó birtokokat kiváltásukig a Gögefiak kezén akarja látni, vezessék be őket a vár tartozékaiba.* De a Héder-nemzetségbeli Henrik-fiak ellen két évtizeden át folytatott küzdelmek közepette a Gögefiak ellen is többen panaszt emeltek hatalmaskodásaik miatt. Tót Lőrinc és nevezett testvérei ekkor megjelentek a király előtt és ott földre borulva kérték, vegye őket pártfogásába. A király 1330. febr. 18-án kelt kiváltságlevelében felsorolván trónjának megszilárdítása érdekében tett hű szolgálataikat, különösen a legutóbbi osztrák hadjárat alatt tanúsított vitézségüket, úgyszintén azokat a károkat, amelyeket elszenvedtek, őket az ország legfelső bíráinak (nádor, országbíró, szlavón bán), valamint Verőce, Somogy, Tolna és Vas vármegyék hatósága alól felmentvén, megparancsolja, hogy úgy az ő, mint Jakab testvérük fiai: Fülöp és Lőkös (Lőrinc), úgyszintén atyjuk testvéreinek Gergelynek és Istvánnak fiai ügyében bíráskodni ne merészkedjenek, hanem ha valakinek panasza van ellenük, járuljon a királyi felség elé.* Ez a kiváltságlevél azért is igen érdekes, mert Gögének akkor élő összes férfiivadékait felsorolja.
Karácsonyi i. m. II. 157. – Blagay-cs. oklt. 105–109. – Smiciklas i. m. IX. 410–415. – Pór A.: Tót Lőrinc. Száz. 1891. 348–350.
Anjoukori Okmt. II. 463–467.
Nyugalmasabb idők beálltával Tót Lőrinc állandóan Sempte várában tartózkodott. 1330-tól 1339-ig mint királyi zászlótartó és semptei várnagy szerepel.* 1341-ben Nyitra vármegye főispánja. Mint a vármegye főispánja és egyúttal semptei várnagy fordul elő, egyfelől Csetneki Miklós és vérrokonai, másfelől a Máriássyak ősei között Krasznahorka és Berzéte várak miatt folyt perben 4a választott bírák között.* Királyát és urát még utolsó útján is szolgálta Tót Lőrinc. Mikor Károly király holttestét Visegrádon dereglyére tették s a főpapság és a főurak is hajókra szálltak, hogy Budára kísérjék, előttük Tót Lőrinc vitte a királyi zászlót, annyi diadal tanuját.*
Anjoukori Okmt. II. 499. 553.; III. 527. 582. – Pannonhalmi Szent Benedek-rend tört. X. 552.
Anjoukori Okmt. IV. 95.
Podhradszky József: Chronicon Budense, 258. – Száz. 1891. 369.
Nagy Lajos király, aki atyja híveit mindenkor különös bizalmával tüntette ki, 1334. nyarán Tót Lőrincet tárnokmesterré nevezte ki. Tárnoki széke előtt folyt le 1344-ben az a per, amelyet egyfelől a szomolnokbányai telepesek, másfelől Csanád esztergomi érsek, továbbá Bebek Domokos fiai: István és György indítottak egy új bánya tulajdonjogának kérdésében. Igazságossága, amellyel a városi polgárság érdekeit nagy urak, mint az esztergomi érsek, zágrábi püspök, a Bebekek ellen megvédelmezte, főúri körökben csakhamar visszatetszést keltett. Alig kétévi hivataloskodás után távoznia kellett. Tárnokmesteri minőségben 1346. aug. 19-én fordul elő utoljára.* Még tárnokmestersége alatt nevezte ki a király Sopron vármegye főispánjává. Erről egy 1345. máj. 3-án kelt okleveléből értesülünk.* A tárnokmesteri méltóságtól történt megválása után a király Nyitra és Sopron vármegyéken kívül még Vas és Varasd vármegyék kormányzatát is reá bízta. Mint a négy vármegye főispánja szerepel I. Lajos király 1347. ápr. 13-án kelt rendeletében, amelyben őt a Kőszeg és Röth (Rőtfalva) közti földterületnek a kőszegi polgárok részére való visszavételére küldi ki,* ugyanúgy aug. 7-én és 1348. május 23-án is.* A következő napon Sopron, Vas és Nyitra vármegyék főispánjaként említik, s mint Vas és Sopron vármegyék főispánja nov. 11-én Budán keltezi utolsó ismert intézkedését, mely szerint Kőszeg város polgárai részéről az elébe terjesztett kiváltságleveleket megerősíti.* I. Lajos király még az 1347. év folyamán arra kérte Tót Lőrincet és fiait, hogy Zrin várát, mely – minthogy Babanik (Babonik) János nem volt képes az 1328-ban vállalt kötelezettségének eleget tenni, megmaradt Tót Lőrincék birtokában – engedjék át más birtokokért cserébe. Tót Lőrinc és fiai teljesítették a király óhaját, aki Raholcza (Orahovica, Verőce megye) várával és tartozékaival kárpótolta őket, viszont Zrin (Zryn) várát 1347. júl. 31-én néhai Pál tengermelléki bán fiának Gergelynek és unokaöccsének, Györgynek, a Zrinyiek őseinek adományozta.* Tót Lőrinc 1349. ápr. 26-án még életben volt, de ekkor már legidősebb fia, Kont Miklós, a későbbi nádor viselte a főispáni méltóságot úgy Vas és Sopron, mint Bars vármegyékben. Nov. 19-én azonban, amikor a király fiainak Galgóc várát adományozza, róla már mint néhairól esik szó.*
Fejér IX/1. 257–263. – Turul, 1895. 130. – Száz., 1891. 371–375. – Hazai Okmt. I. 191.
Házi Jenő: Sopron sz. kir. város tört. I. 1. 84.
Fejér, IX/1. 495.
Anjoukori Okmt. V. 111–112. – Apponyi Oklt. I. 169.
Anjoukori Okmt. V. 195. 204. – Fejér IX/1., 636.
Fejér IX/1. 475. – Smičiklas i. m. XI. 382–383. – Thallóczy: A Blagay-cs. Oklt. Bevezetés: CXVI. lap. – O. L. Dl. 33,924.
Anjoukori Okmt. V. 274. – O. L. Dl. 4090–4167.
Tót Lőrinc testvérei közül Egyednek, aki az 1328-i osztrák hadjárat alatt elesett, utódai nem maradtak. Másik testvérének, János mesternek, aki csupán az 1328–1330. évi oklevelében fordul elő, utódai szintén ismeretlenek. Harmadik testvére Jakab 1330. febr. 18-án Károly király kiváltságlevelének kiállításakor már nem lehetett életben, mert ekkor fiai: Fülöp és Lőkös (Lőrinc) vannak felsorolva. Közülök Fülöp többé nem szerepel az oklevelekben, ellenben Lőkös (Lőrinc), Tót (Sclavus) melléknévvel, előfordul I. Lajos király 1357. márc. 28-án kelt oklevelében, amelyben Zrin (Zryn) és Raholcza várak elcserélése ügyében az 1347-ben kiállított oklevelet kiváltságlevél alakjában átírta és megerősítette. Ugron, a legfiatalabb testvér, aki 1328-ban semptei várnagy, az 1328–1330. években együtt szerepel testvéreivel a közös birtokügyekben; Lőrinc bátyja halála után királyi zászlótartó és egyúttal Varasd vármegye főispánja lett. Utoljára ő is az 1357. évi megerősítő oklevelében jön elő a többi érdekelt családtagokkal együtt.* Tót Lőrincnek három fia volt: Kont Miklós, Lőkös (Lőrinc) és Bertalan. Kont Miklós már atyja életében a királyi udvarnál teljesített szolgálatot. 1345. okt. 5-én főpohárnokmester, 1346. ápr. 8-án egyúttal Bars 5vármegye főispánja.* Mikor I. Lajos király elhatározta, hogy testvérének, Endre hercegnek meggyilkolását megtorolja, előbb tájékozódni kívánt az itáliai városoknak és tartományi uraknak álláspontjáról, hogy serege akadálytalanul vonulhasson a nápolyi területre. E végből Kont Miklóst Itáliába küldte, akinek sikerült a helyi hatalmasságok nagy részét megnyernie. Az előhad Garai Bánfi János és Kont Miklós vezérlete alatt 1347. június elején ért a nápolyi királyság északi határára. Kont Miklós bevonulván Aquilába, itt várta be I. Lajos királyt, aki a derékhaddal követte. Kont Miklós, miként a király 1349. nov. 19-én kelt adománylevele is hangsúlyozza, rendkívül nagy érdemeket szerzett. Nagy Lajos visszatérése után ő is hazajött, és midőn a király Velencével nyolc évre fegyverszünetet kötött, amelyet esküvel erősített meg, az erről 1348. szept. 8-án Budán kiállított okirat záradékában mint főpohárnokmester és Bars vármegye főispánja ő is ott szerepel az országos méltóságok között.* Ekkor mint királyi titkár az udvarban tartózkodott. Az 1349. év elején engedélyt kért VI. Kelemen pápától, hogy 12 személyből álló kísérettel a Szentföldre zarándokolhasson. Ezt a tervét aligha valósíthatta meg. Ugyanis 1349. ápr. 26-án, midőn I. Lajos király Debrete nevű birtokot (Nyitrában) adományozza neki, Barson kívül Sopron és Vas vármegyék főispáni tisztségét is betölti; 1349. szept. 2-án pedig Pozsony vármegye főispánjaként említik.* Ezévi nov. 19-én ő és testvérei: Lőkös és Bertalan Galgóc várát és tartózékait: Ujlakot (Nyitraújlak), Udvarnokot, Ságot és Dióst (Tótdiós) kapják adományba a királytól. Ekkor főpohárnokmester, Nyitra, Vas, Sopron, Bars és Varasd vármegyék főispánja. A beiktatás a következő év jan. 24-én történt meg a nyitrai káptalan által.*
Orsz. Levt. Dl. 33,924. – Hazai Okmt. VII. 408
Anjoukori Okmt. IV. 545. – Zichy Okmt., II., 195.
Magyar Dipl. Emlékek, II., 315.
Dr. Bossányi Árpád: Regesta Supplicationum, I., 199. – Anjoukori Okmt. V. 274. – Fejér IX/1. 644–647.
Orsz. Levt. Dl. 4090–4167. – Anjoukori Okmt. V. 339. – Fejér IX/1. 652.
Az új birtokosok csakhamar összeütközésbe kerültek a szomszédokkal. Közülök elsősorban salgói Csorba Pál fia Miklós lépett fel Kont Miklós ellen, tiltván őt az Udvarnokkal szomszédos Salgó (Salgócska) nevű birtok elfoglalásától.* A viszálykodásoknak azonban hamarosan vége szakadt. A király még ebben az évben másodízben indított hadat Itáliába és ismét Kont Miklósra bízta az előhad vezérletét, majd Aversa ostroma alatt Laczkfi István helyébe az egész magyar had fővezérévé nevezte ki. Aversa elfoglalása után (aug. 3.) Kont Miklós Nápoly ellen indult. Sikerült is a nápolyiakat megfékezni, de mivel maga Lajos király is békére hajlott, a magyar hadak csakhamar megkezdték a visszavonulást. A második nápolyi hadjárat után, egy 1351. ápr. 20-án kelt oklevél szerint, Kont Miklós ismét a főpohárnokmesteri méltóságot töltötte be, egyúttal pedig Pozsony vármegye főispánja is volt. Az ugyanezen évi dec. 6-án kelt oklevélben már erdélyi vajdának és Szolnok vármegye főispánjának címezik.*
Anjoukori Okmt. V., 354.
Sopron vm. Oklt. I. 222. – Anjoukori Okmt. V. 532.
Az alatt az idő alatt, míg Erdély vajdája volt, I. Lajos ismételten kimutatta iránta jóindulatát. 1352 nov. 23-án úgy neki, mint testvérének, Lőkösnek a Nyitra vármegyében fekvő Zeuldvár (Zöldvár) és Wlseu (Ülső, később Jalsó, a Vág balpartján) nevű királyi birtokokat adományozta. A következő évben (jún. 11-én) a hűtlen Nagy Aba unokájának kereseti jogát különösen Kont Miklós és testvére, Lőkös ellen megtagadja. 1354-ben a magvaszakadt Andich csallóközi birtokát adományozza nekik.* Mint erdélyi vajda és Szolnok vármegye főispánja 1356. febr. 27-én szerepel utoljára.* Alig egy hónap mulva Kont Miklós vette át az elhúnyt Gilétfi Miklós nádor örökét. De mint az ország nádora csak 1356. márc. 31. után adhatta ki rendelkezéseit, mert I. Lajos királynak e napon kelt perhalasztó levele szerint ekkor még nem volt jegyzője és a pecsétje sem készült még el. Első előttem ismert intézkedéseit 1356. máj. 8–10-én Visegrádon keltezi.* Ettől kezdve a fennmaradt oklevelek rendkívül nagy tevékenységéről és széleskörű munkásságáról 6tesznek tanúságot. Az egész országot bejárta, hogy a panaszokat meghallgassa, a sérelmeket orvosolja, a viszályokat kiegyenlítse. Igazságosságát mintha atyjától, Tót Lőrinctől örökölte volna. 1356-ban és az 1357. év első felében leginkább Visegrádon tartózkodott. Július végén (29.) megjelent Zala vármegye Mándhidán tartott közgyűlésén és ott az alispán, a szolgabírák és az esküdtek által megnevezett tolvajokat, orgazdákat, latrokat, gyújtogatókat, hamispénzverőket, pecsét- és oklevélhamisítókat fő- és jószágvesztésre ítélte.* 1358 tavaszán és nyarán a dunántúli vármegyéket kereste fel. Máj. 14-én Székesfehérvár közelében Fejér, jún. 25–30-án pedig Győr mellett Győr és Komárom vármegyék nemességével tartott közgyűlést. Július 9-én már Somogyvárott volt, ahol a somogyi nemesség tartotta közgyűlését. Itt megjelent előtte többek között Jakab, Benedek-rendi szerzetes, aki Szigfrid apát nevében Zichi Paska fiai: László és Jakab ellen emelt panaszt, akik az apátság egyik birtokát, Csicsalt elfoglalták.* Innen átment Zalába, ahol júl. 23–26-án a vármegye nemességével tartott közgyűlést.* Mándhidáról Vasvárra ment, ahol aug. 27-től kezdve Vas vármegye nemessége tartott közgyűlést, melynek 1357 óta éppúgy, mint Sopronnak másodízben volt főispánja.* Vasvárról Sopron vármegyébe ment, ahol megjelent a vármegye rendeinek szept. 14–18-án Csepregen tartott közgyűlésén, de innen még a közgyűlés befejezése előtt el kellett távoznia, mert szept. 17–22-én Moson–Pozsony vármegyék nemességével Pozsonyban tartott közgyűlésen elnökölt.* Okt. 1-én már Tapolcsányban (Nagytapolcsány) Nyitra és Trencsén vármegyék, október 8-án pedig Bars vármegye rendeivel tartott közgyűlést. Október végén Gyarmat mellett gyűlésezik Nógrád és Hont, nov. 5–10-én pedig Verpeléten Hevesújvár vármegye nemességével.* A következő évben, úgy látszik, a Tiszántúlra készült. Erre enged következtetni I. Lajos király 1359. febr. 9-én kelt rendelete, amelyben meghagyja, hogy az Ardai nemesek és Szöllős város között felmerült határkérdést Ugocsa vármegyében a legközelebb tartandó közgyűlés alkalmával a helyszínén igazítsa el.* Ebben az évben szept. 16-án Pozsony és Moson vármegyék nemességével Pozsonyban ismét nádori gyűlést tartott.* Minthogy mint az ország nádora Visegrádon tartotta székhelyét, ott palotát építtetett magának. 1360. év elején VI. Ince pápától házi kápolnája részére búcsú engedélyezése iránt folyamodott, s a pápa teljesítette kérelmét. 1360. év nyarán a veszprémi káptalan és a bakonybéli konvent között Paloznak birtokáért lefolytatott perben a káptalannak perdöntő esküt ítél. Aug. 30-án azonban már Bodrog vármegyében van és a vármegye rendeivel Bodrog helység közelében közgyűlést tart.* Az 1364-ben kelt oklevelek is nádori körútjáról számolnak be. Ez év máj. 25-én Nagyfalu mellett Baranya vármegye nemességével tartott közgyűlésen a csavargó latrokat számkiveti. Hasonlókép intézkedik Bodrog vármegyének 1364. júl. 6–8-án tartott közgyűlésén. Szeptember havában már a Tiszántúl működik. E hó 14-én Szabolcs és Bereg vármegye nemességével Karász mellett, szept. végén (28–30.) pedig Zemplén és Ung vármegyék rendeivel Patak mellett tart nádori közgyűlést. Sopron város polgárai iránt mindenkor különös rokonszenvvel viseltetett. 1365. dec. 1-én előterjesztésére a király felszólítja Kálmán győri püspököt, hogy a soproni polgárokat a rájuk kimondott egyházi átok alól oldja fel; majd 1366. jún. 10-én Sopronban kelt rendeletével meghagyja a vármegyének, hogy a mult nádori közgyűlésen a soproni polgárok ellen panaszttevőknek nem az ország szokásjoga, hanem a város kiváltságainak figyelembevételével kell igazságot szolgáltatni a város bírói széke 7előtt.* 1366-ban utoljára utazta be az országot. Május 1-én Székesfehérvár közelében Fejér, május végén pedig Győr mellett, Győr és Komárom vármegyék, majd jún. első napjaiban Csepregen Sopron vármegye rendeivel tartott nádori közgyűlést. Ezután néhány napig Sopronban tartózkodott. Július elején Bars vármegye nemességének Bars mellett, júl. 16-án pedig Hont és Nógrád vármegyék nemességének Gyarmat mellett tartott közgyűlésén vett részt.* Úgy látszik, ekkor már betegeskedett, mert júl. 30-tól szinte állandóan Visegrádon tartózkodott. 1367. jan. 20-án Visegrádon perhalasztó levelet állít ki Leszteméri Miklós fia Bálint és Albert fia Péter részére. Előterjesztésére 1367. márc. 16-án a király néhai Vesszős mester fiainak megígéri, hogy a családjukbeli leányokat, nevezetesen a Töttös fia László leányait nem fogja fiúsítani.* László oppelni herceg nádor 1367. okt. 9-i ítéletlevelében átírt egyik oklevél szerint 1367. május 1. előtt húnyt el.*
Anjoukori Okmt. V. 621.; VI. 89–90. 133. 136. 169.
Zimmermann: Urkundenbuch der Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. II. 121.
Zichy Okmt. III. 26–28.
Zala vm. Oklt. I. 573.
Anjoukori Okmt. VII. 222–260. – Benedek-rend tört. II. 160. 514.
Anjoukori Okmt. VII. 297–302.
Anjoukori Okmt. VI. 572–578. 610.; VII. 7. 121. 164. 259. 374. – Fejér IX/2. 724. – Hazai Okmt. IV. 141–144. téves kelettel.
Sopron vm. Oklt. I. 292. 296. – Hazai Okmt. III. 173. – Anjoukori Okmt. VII. 367. 362. – Benedek-rend tört. II. 479. – Győri Tört. és Rég. Füzetek, II. 143.
Anjoukori Okmt. VII. 339. 347. 395–399. 402. 468. 479. 484. – Zichy Okmt. III. 134.
Anjoukori Okmt. VII. 593.
Győri Tört. és Rég. Füzetek, II. 143. – Teleki: Hunyadiak kora. X. 445.
Benedek-rend tört. VIII. 343. – Zichy Okmt. III. 187.
Zichy Okmt. III. 236. 238. 244. 246. 251–252. – Gr. Sztáray Oklt. I. 338–340. – Házi i. m. I. 1. 134–135., 139.
Zichy Okmt. III. 294. 301. – Benedek-rend tört. VIII. 367–370. – Sopron vm. Oklt. I. 367.
Sztáray Oklt. I. 351. – Zichy Okmt. III. 327.
Benedek-rend tört. II. 514–516. – László oppelni herceg ismert első nádori intézkedése 1367. máj. 8-án Visegrádon kelt (Sztáray Oklt. I. 351.).
Nádorsága alatt a király 1357-ben új adománylevelet állított ki az ő és érdekelt családtagjai részére Raholcza várára s ezt 1364-ben új pecsétjével megerősítette. Ebben az évben kapta időközben elhúnyt testvérének, Lőkösnek fiával, Lászlóval együtt Újlak várát és tartozékait.* Kont Miklós alapította a csatkai pálos monostort (Veszprém vm.), mely a Dorozsma-nemzetségbeli János veszprémi püspök 1357. máj. 1-én kelt levele szerint ekkorra már elkészült. A vetahidai pálos monostornak (Somogy vm.) pedig 1366-ban földeket adományozott. A csatkai monostor birtokait özvegye, Klára asszony többízben gyarapította. 1394-ben Tényőn (Győr vm.) egy malomhelyet, 1398-ban pedig néhai férjének egyik budavári házát és a Somogy vármegyében fekvő Gyüngh nevű birtokát, amelyet idősebbik fia, Miklós mester 1397-ben engedett át neki, adta a monostornak. Klára asszony 1400. okt. 18-án szerepel utoljára, amikor két unokájával: Lászlóval és Imrével együtt a galgóci ispotály részére alapítólevelet állít ki.*
O. L. :Dl. 33,924. – Száz. 1870. 153.
Anjoukori Okmt. VI. 573. – O. L.: Dl. 7928. – Száz. 1870. 149–150. – Kisbán Emil: A magyar Pálos-rend tört. I. 80. – Rupp Jakab: Magyarország Helyr. Tört. I. 1. 282–283. – O. L.: Dl. 8588.
Tót Lőrinc második fia: Lőkös (Lőrinc), miként I. Lajos király 1349. nov. 19. kelt adománylevelében is kiemeli, az első nápolyi hadjárat alatt előbb bátyjának, Kont Miklósnak, majd Laczkfi István erdélyi vajda seregében harcolt. 1352. nov. 23. étekfogómester és egyúttal a székelyek ispánja; 1353. szeptember 2. székely ispán és Brassó vármegye főispánja. Mint székely ispán fordul elő 1355. nov 22. is. 1353. nov. 8-tól 1359. márc. 31-ig királyi étekfogó- és főpohárnokmesterként szerepel. A velencei követ 1360. jan. 16-án írt jelentése szerint 1359-ben a Magyarországon elterjedt járványnak esett áldozatául.* Egyetlen fia, László – mint láttuk – Kont Miklós nádorral együtt 1364-ben Újlak várát kapta adományba.
O. L.: Dl. 4090–4167. – Anjoukori Okmt. II. 467.; V. 339–341. 621–622.: VI. 109, 133. 169. 392. – Magyar Dipl. Eml. II. 505. 667. – Wertner Mór: Ujlaki Miklós erdélyi vajda családi történetéhez. Hunyadmegyei Tört. és Rég. Társ. Évkönyve, 1907. 61.
Tót Lőrinc harmadik fia: Bertalan, a fennmaradt oklevelek szerint 1342. jún. 11. és 1349. febr. 11. között Somogy vármegye főispánja volt. Az 1351. dec. 11-től 1352. jún. 15-ig mint főpohárnokmestert emlegetik. Ám ezután is a királyi udvarban találjuk. Midőn ugyanis I. Lajos király 1352. aug. 7-én szarvkői várnagyához rendeletet intézett, amelyben meghagyta neki, hogy udvari címerfestőjét Meggyes nevű falujában a Fertő taván a vámszedés gyakorlatában ne akadályozza, az oklevél hátlapjára vezetett feljegyzés szerint ebben az ügyben Bertalan mester tett a királynak előterjesztést.*
Tört. Tár, 1907. 53. – Fejér IX/2. 47. 136. – Gr. Sztáray Oklt. I. 230. – Anjoukori Okmt. V. 593. – Sopron vm. Oklt. I. 238.
Kont Miklós nádornak két fia volt: Miklós mester és Bertalan mester. Ezek azonban köztisztséget vagy udvari méltóságot nem viseltek. Mindketten jelentéktelen emberek voltak és feltűnő korán haltak el. Miklós mester, aki, úgy látszik, az 8idősebb volt, Bebek Imre országbírónak 1391. máj. 29-én Visegrádon kelt perhalasztó levelében szerepel első ízben. 1395. jún. 12-én anyjával együtt a budai káptalan előtt Vásárdi Csapó Péter fiával Andrással egyezkedik. Az 1391–1395. években Henrik zoborhegyi Benedek-rendi apát az apátság tulajdonában levő Szentpál (a régi Sárfő) határait rendezvén, a birtokhoz tartozó egyes területrészek elfoglalása miatt pert indított úgy Miklós mester, mint özvegy anyja és az időközben elhúnyt Bertalan nevű testvérének fiai ellen. A per egyességgel ért véget, melynek alap- ján a nyitrai káptalan az apátsági birtok határait 1395-ben megállapította. Miklós mester 1397-ben fordul elő utoljára. Gyermekeiről nincs tudomásunk.*
Gr. Teleki-cs. gyömrői lt. 86. – O. L.: Dl. 8070. – Fejér X/2., 318. – Benedek-rend tört. XII/B. 410–413.
A másik testvért, Bertalan mestert első ízben a szomszédos birtokosok között sorolják fel a pannonhalmi apátság Csicsal* nevű birtokának 1367. évi határjárása alkalmával. Az 1380. febr. 12. Zólyomban kiállított oklevélben az ő nevét is ott találjuk azok között az egyházi és világi főurak között, akik I. Lajos király leánya, Hedvig és Lipót osztrák herceg fia Vilmos között létrejött házassági szerződést megerősítették. Hathatósan támogatta az atyja által alapított csatkai monostort. 1390-ben Báránd falut adományozta a pálosoknak. 1393. aug. 5-én már nem él.*
Kötcséhez tartozó puszta Somogyban.
Benedek-rend tört. II. 525–527. – Fejér IX/5. 379. – Száz. 1870. 149. – Kisbán E. i. m. I. 91. – O. L.: Dl. 7886.
Két fia, László és Imre, akik, úgy látszik, nemcsak atyjukat, de anyjukat is korán elvesztették, nagyanyjuk, Klára asszony felügyelete alatt serdültek fel. Az imént említett évben és napon esik szó első ízben róluk. 1395-ben a zoborhegyi apátság Szentpál (Sárfő) nevű birtokának szomszédai között őket is felsorolják. 1399-ben a tihanyi apátság két Gamás nevű birtokának hivatalos határmegállapítását az idősebb testvér: László laki (Szöllőskislak) tisztjei megakadályozták. 1400. okt. 6-án a két testvér a János-lovagrend székesfehérvári konventje előtt Buda várában a Szent Miklós-templom szomszédságában fekvő udvarhelyüket a csatkai pálosoknak adják, ahol elődeik tetemei nyugosznak. Tizenkét nappal utóbb pedig nagyanyjukkal együtt a galgóci ispotály részére alapító levelet állítottak ki.
László 1403. jan. 11-én mint macsói bán szerepel és ítéli társával, Maróthi Jánossal együtt Batthyáni Tamás fiait: Töttöst és Vesszőst fő- és jószágvesztésre. Ezúttal azonban nem sokáig viselte a báni méltóságot, mert Zsigmond király 1406. jan. 10-én Ozorai Pipo, Temes vármegye főispánja és testvére, Máté részére több somogymegyei jószágra szóló adománylevelében hivatali állásának megjelölése nélkül fordul elő, az 1407. jún. 2-án ugyanezek részére kiállított adománylevélben pedig mint volt macsói bánról emlékezik meg róla. Ez utóbbi oklevél szerint Lászlónak már két fia volt: János és István. Az 1410. márc. 29-től 1417. jún. 3-ig bezárólag – az ezekben az években kiállított oklevelek tanúsága szerint – László testvérével Imrével együtt megszakítás nélkül viselte a macsói báni méltóságot. 1410. nov. 30-tól mindketten Bodrog vármegye főispánjai is. Valkó vármegye 1411. aug. 13-án és 1413. szept. 14-én kelt kiadványai szerint Bodrog vármegyén kívül még Valkó vármegye is kormányzatuk alá tartozott. Ekkor már különös kegyben állottak Zsigmond királynál. Kiválóságukat tanúsítja az is, hogy mikor a király 1415. dec. 27-én Avignonban kelt rendeletében az egyházi és világi főurakat utasította, hogy Töttös László nejét és gyermekeit javaikban védelmezzék meg, a rendeletben felsorolt országnagyok között a két Ujlaki-testvér az első helyet foglalja el.
László még 1419. márc. 17. előtt húnyt el. E napon ugyanis Berekszói János fiai, László és Dózsa panaszolják Zsigmond királynak, hogy midőn atyjuk a szentgergelyi (Gregurevci, Szerém megye) Benedek-rendi apáttal perben állott, a vonatkozó okleveleket Kalatai Mihály várnagya útján László macsói bán elé terjesztette, ez azonban azokat visszatartotta és ezáltal legalább ezer forint kárt okozott nekik. A király a kői káptalannak ezt igazoló vizsgálata alapján 1419. ápr. 8-án a néhai bán fiait perbe idéztette.* A másik testvér, 9Imre, utoljára és mint még mindig macsói bán, Zsigmond királynak egy 1417. jún. 3. Konstanzban kelt oklevelében fordul elő, amelyben Báthmonostori László özvegyét és árváit Ozorai Pipo hadai által okozott pusztításokért kárpótolni rendeli.* Itt jegyezzük meg, hogy egy olasz forrás szerint Frangepán Miklós második felesége Ujlaki Bertalan leánya, Márta volt. Erre vonatkozólag azonban nem találtam okleveles adatot.
O. L.: Dl. 7886.; 30,775. – Benedek-rend tört. X. 388. 628.; XII/B. 428–429. – Száz. 1870. 150. – Zichy Okmt. V. 330.; VI. 132. 449.; IX. 208. – Tört. Tár, 1884. 15. 23. – Fejér X/5. 42. 49. 56. 148. 262. – Gr. Csáky Oklt. I./1. 274. – Apponyi Oklt. I. 263. – Sztáray Oklt. II. 114. – Hazai Okmt. II. 174.; IV. 267.
Zala vm. Oklt. II. 381. – Csánki: Magyarország tört. földr. III. 98. – Zichy Okmt. VI. 449.
Lászlónak három fia volt: János, István és Miklós. Az előbbi kettő az Ozorai Pipo temesi gróf, főkincstáronk és testvére, Máté részére szóló 1407. évi adománylevélben tűnnek fel először a többi családtagok között. 1419-ben Zsigmond király őket vonta felelősségre néhai atyjuk, László macsói bán által Berekszói Jánosnak okozott károkért. János utoljára 1424. nov. 27-én fordul elő, amikor a király Ujlaki László bán özvegyének és fiainak Zenyéli (szenyéli) tisztje által Elek őrsi prépost birtokain elkövetett hatalmaskodások ügyében vizsgálatot rendel el. István 1429. okt. 2-tól 1430. ápr. 28-ig Lévai Cseh Péterrel együtt macsói bán volt, egyúttal pedig Baranya vármegye kormányzatát is átvette. A két bán Baranya vármegye rendeivel 1429. okt. 2-tól kezdve közel két hónapon át Újfaluban , majd Nagyfalu mellett közgyűlést tartott, ahol több peres ügyben hoztak ítéletet. István, úgy látszik, utódok hátrahagyása nélkül halt el.*
Turul, 1907. 24. – Zala vm. Oklt. II. 441. – Zichy Okmt. VIII. 282. 400. 414. 431. 468. 490. 494. – Blagay-cs. I. klt. 297.
A harmadik fiú, Miklós, 1407. jún. 2. után született, mert Zsigmond királynak e napon kelt oklevelében, amely az akkor életben volt összes családtagokat felsorolja, még nem fordul elő, Elsőízben 1434. aug. 29-én szerepel, midőn Pöstyén részeit (Nyitrában) Ocskay Imre fiának, Mihálynak elzálogosítja. Háromnegyed évvel utóbb már az egész Pöstyént adja zálogba neki és testvérének, Andrásnak. Az ebben az ügyben 1436-ban, majd 1437. jan. 6-án kiállított hiteleshelyi kiadványokban még egyszerűen csak mint László bán fia (filius quondam Ladislai bani de Ujlak aliter de Galgóc) van feltüntetve; s ugyanígy fordul elő Pálóczi Mátyus nádor 1436. jún. 12-én kelt perhalasztó levelében is.* 1438-ban lépett közpályára s ettől kezdve közel négy évtizeden át vezérszerepet játszott a közéletben és gyakran döntő befolyása volt az események alakulására. Még Albert király uralkodása alatt lett Garai Lászlóval együtt macsói bán. 1438. júl. 13-án és szept. 8-án mindketten már ebben a minőségben szerepelnek. I. Ulászló uralkodása alatt, 1441. márc. 7-én Hunyadi Jánossal együtt Erdély vajdája volt, de emellett megtartotta a báni méltóságot is és egyben Temes vármegye főispánja lett. 1441. ápr. 19-én Kőszegen is jelen volt, amikor I. Ulászló Cillei Frigyessel és Ulrikkal egyességet kötött s a jelenvolt országnagyok a király mellett kezességet vállaltak. Abban az oklevélben, mellyel ez év okt. 8-án a király Hunyadi Jánosnak a Déva várához tartozó Jófű birtokot adományozza, ennek érdemei mellett kiemeli azokat a magy szolgálatokat is, amelyeket Ujlaki Miklós Nándorfehérvár megerősítése és megvédelmezése érdekében tett.* 1442. jún. 28-án, amikor Kulpi (Kwlpi) nevű birtokát, mely Ujlak városhoz tartozott, Tehehnyei Balázsnak, a város plébánosának és rokonainak adományozza, eddig viselt méltóságain kívül egyúttal a székelyek ispánja is. Miként az előző évben elkísérte I. Ulászlót dunántúli útjára, úgy 1442-ben is szinte állandóan környezetében tartózkodott. Az 1442. aug. 17-én kiállított oklevélben ő is azoknak a főuraknak sorában van, akik kezességet vállaltak a királyért, hogy ez Erzsébet özvegy királynét Esztergomba a béketárgyalásokra jövetele, valamint ottani tartózkodása alatt nem fogja háborgatni. 1443. tavaszán Hunyadi Jánossal együtt harcolt a törökök ellen Szerbiában és az ozorai bánságban. Ugyanebben az évben a Budán tartott országgyűlés által a belföldi hatalmaskodások megszüntetésére életbeléptetett intézkedések végrehajtásával, úgyszintén a belső rend helyre-.állításával bízták meg. 1444. jún. 10-én mint Somogy és Verőce vármegyék főispánját említik A várnai vereség után Budára sietett. 1445. febr. 108-án Székesfehérvárott volt, ahol Széchy Dénes prímással és az egybegyűlt zászlósurakkal a rendeket a húsvét után eső vasárnapra Pesten tartandó országgyűlésre hívta egybe.* Ebben az évben egyike lett a hét főkapitánynak, akikre az országgyűlés a kormány vezetését bízta. Mint az országos tanács tagja 1445. máj. 5-én elnökölt azon az ülésen, amelyen Héderváry Lőrinc nádor birtokügyét tárgyalták. 1445. június 28. keltezésű oklevél szerint egy személyben országos főkapitány, erdélyi vajda és macsói bán.
O. L.: Dl. 12,616. – Follajtár József: Az ocskói Ocskay-család. Turul, XLIV. 9. Gr. Teleki-cs. gyömrői lt. 125.
Zichy Okmt., VIII. 622. 625. – Teli: Hunyadiak Kora. X. 23. – Bánffy Oklt. I. 639. – Magyar Tört. Tár, XII. 196. – Magyarország és Szerbia közti összeköttetések Oklt. 140. – Hazai Okmt. IV. 331.
Magyar Tört. Tár, IX. 62. – Teleki: Hunyadiak Kora, X. 120. – Magyarország és Szerbia közti összeköttetések Oklt. 142. – Zala vm. Oklt. II. 524. – O. L.: Dl. 13,777.
A rendek a gyermek László kiadatása ügyében megindított tárgyalások gyorsítása érdekében Ujlaki Miklóst is Frigyes német királyhoz küldték, de ő kellő biztosíték nélkül nem volt hajlandó Frigyes elé járulni. Az 1445. szept. 16-án kiállított biztosító levél kiállítása után azonban a veszprémi püspök és Marczali Imre volt főudvarmester társaságában 500 nemes lovassal és 200 páncélos gyalogossal 24 négyesfogatú kocsin bevonult Bécsbe. Ő is részt vett azon az értekezleten, amelyet Széchy Dénes prímás és Héderváry Lőrinc nádor a Budához közel eső Zsámbékon 1445. dec. 19-én tartottak. De itt már tapasztalhatta, hogy Hunyadi János, akinek népszerűségét mindegyre növekvő féltékenységgel nézte, mennyire útjában áll nagyravágyó terveinek. A koronára vágyott, s most már csak Hunyadi János ellenségeitől remélt támogatást.* 1446. jan. 6-án Palota várában (Veszprém vm.) Cillei Frigyessel és fiával Ulrikkal szövetséget kötött. Ezúttal azonban elszámította magát, mert Hunyadi János az országos tanács megbízásából, 1446. év tavaszán Horvátországba nyomult és a Cilleiek várait megvívta; mire ezek meghódoltak. Az év június elejére egybehívott rákosi országgyűlésen a nemesség Hunyadi Jánost kormányzóvá kiáltotta ki és ebbe a Pesten tanácskozó főurak is belenyugodtak. Az 1447. márc. havában megtartott országgyűlés után mintha közeledés jött volna létre Ujlaki Miklós és Hunyadi János között. Az országgyűlés Ujlaki Miklóst egykori bán-társával, Garai Lászlóval Brankovics György szerb despotához küldte, aki a szultán nevében a magyarokkal Szendrőn ez év máj. 17-én hét évre békét kötött. Jelen volt, amikor Budavárát az országos rendek szept. 20-án Hunyadi János kormányzónak átadták és Héderváry Imrét, a vár előbbi őrzőjét, tiszte alól felmentették, sőt midőn a kormányzó V. Alfonz nápolyi és aragoniai királynak felajánlotta a magyar trónt, a tárgyalásokról őt is értesítették.*
O. L.: Dl. 13,856. – Magyar Tört. Tár, XII., 199. – Teleki: Hunyadiak kora. I. 482.; X. 180. – Fraknói V.: A Hunyadiak és a Jagellók kora. M. N. T. IV. 77.
Székely Oklt. I. 155. – Magyar Tört. Tár, II. 206. 207. – Héderváry Oklt. I. 251. – Frangepán Oklt. I. 358.
A fentemlített országgyűlés a kormányzói jogkör szabályozásával kapcsolatban az országos főkapitányságokat megszüntetvén, Ujlaki Miklós Telchak (Teočak) örökös ispánja címet kezdte használni és azt haláláig viselte. Ugyanakkar macsói bán is (1448. febr. 9.). Amikor Hunyadi János 1448. őszén Murád szultán ellen vonult, hogy a törökökkel élet-halálharcot folytató Skander béget megsegítse, Ujlaki Miklós nem csatlakozott hozzá. Ép akkor jegyezte el legidősebb leányát, Katalint néhai Maróthi László macsói bán fiával, Lajossal, János macsói bán unokájával. Mivel a vőlegény atyja és nagyatyja ekkor már nem volt életben, a házassági szerződést 1448. okt. 18-án a bácsi káptalan előtt Maróthi János és László bánok özvegyeivel kötötték meg. November végén Ujlaki Miklós Péterváradon volt, ahol az országnagyok Hunyadi János kormányzó és a hitszegő Brankovics György rác despota között fennforgó ügyek rendezésére Töttös Lászlót és Bucsányi Oszváldot küldték ki. Miután Brankovics György az ország nagyjainak erélyes fellépésére Hunyadi Jánost szabadon bocsátotta, a következő évben Brankovicsot Ujlaki Miklós kereste fel Garai László nádor társaságában. A rác despota velük 1449. máj. 21-én Szendrőn a törökökkel kötendő fegyverszünetre nézve megállapodott és a fegyverszünet kieszközlését magára vállalta.*
Zichy Okmt. IX. 180. 205. – Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklt. 155. – O. L.: Dl. 14,259.
A török mindegyre fenyegetőbb magatartása az eddigi ellenfeleket is közelebb hozta egymáshoz. A kormányzó, Garai László nádor és Ujlaki Miklós 111450. jún. 17-én Budán szerződésre léptek, mely szerint egymást kölcsönösen támogatni fogják. Hunyadi azonban nem igen bízott Ujlaki Miklós barátságában, ezért egyik kipróbált hívét, Rozgonyi Jánost tette melléje Erdély vajdájának. A Frigyes német királlyal folytatandó fegyverszüneti tárgyalások végett Pozsonyban tartózkodó Hunyadi környezetében Ujlaki Miklós is ott volt; a kormányzó fiát, Lászlót Ujlaki Miklóssal együtt küldte a dunántúli vármegyékbe a felszaporodott panaszok és sérelmek orvoslására. 1450. nov. 12-én Vasvárott tartózkodnak. Ujlaki Miklós akkor is jelen volt, amikor Garai László nádornak sikerült Hunyadi János és Brankovics György között 1451. aug. 7-én békét létesítenie; a Hunyadi János és Giskra között 1452. aug. 24-én Körmöcbányán megkötött békéről kiállított oklevélben pedig a kormányzó kezesei között látjuk. 1452-ben (szept. 25). Bodrog vármegye főispánja is volt.*
Teleki: Hunyadiak kora, X. 262., 305. – Hazai Okmt. VII. 468. – Héderváry Oklt. I. 273. – Házi Jenő i. m. I. 3. 298. – Sopron vm. oklt. II. 348. – Tört. Tár, 1884. 607. – Zichy Okmt. IX. 334. – O. L.: Dl. 14,379. 14,408.
Amikor Hunyadi János 1453. első napjaiban lemondott a kormányzóságról, akkor állott Ujlaki Miklós befolyásának tetőpontján. Hatalmas vagyon ura volt, mely méltán vetekedhetett a Hunyadiak, vagy a Garaiak birtokaival. Őseitől örökölte Raholcza várát (Verőce vm.) a hozzá tartozó uradalommal. Itt gyakran megfordult és 1471. febr. 14-én végrendeletét is itt keltezi. Kont Miklós nádor után reá szállott Galgóc vára (Nyitra vm.) a hasonnevű várossal, ahol Vitéz János esztergomi érsek engedélyével 1465-ben a Szent Ferenc-rendieknek zárdát építtetett, úgyszintén Ujlak vára, az egykori Valkó vármegyében, ahol legszívesebben tartózkodott. Ujlakhoz tartoztak: Poltos, Neszt, Szilszeg és Beletincz kastélyok. Saját szerezménye volt Szávaszentdemeter Szerém vármegyében, Pesth város Bács vármegyében Ujlakkal szemben, a Duna északi partján. Baranyában Czun és Sziget helységekben birt földesúri joggal. Somogyban övé volt Kaposújvár és tartozékainak felerésze, amelyekre 1453. szept. 14-én új adományt kapott. Zalában Szegligte (Szögliget), mely 1445-ben László pannonhalmi apát és testvére, Pál tiltakozása ellenére Ujlaki Miklós kezére került, s amelyre, Hegyesd várát és ennek tartozékait is befoglalva, 1453-ban szintén nova donatiot eszközölt ki V. László királytól. Az utóbbit 1451-ben a Rozgonyiaktól vette zálogba. Veszprém vármegyében az ő tulajdona volt Palota vára, melyet akkoriban Fejér vármegyéhez számítottak, s amelynek birtokában az 1445: IV. törvénycikk rendelkezései értelmében meghagyatott. Fejér megyében bírta egyideig Csókakőt, melyet 1445-ben az országnagyok határozott rendelkezései ellenére hatalmasul elfoglalt, de bár 1453-ban is jogot formál rá, 1457-ben mégis Rozgonyi János erdélyi vajdát, Rajnáldot és Oszváldot erősíti meg a király annak birtokában. Vitányt is 1445-ben foglalta el; azonban ezt is kénytelen volt átengedni a Rozgonyiaknak. Az akkor Komárom vármegyéhez tartozó Gesztes várát 1444–1446. években szintén birtokába vette, s reá 1453-ban V. László királytól új adományt szerzett. E szerint hozzá tartozott Csákvár mezőváros, többi tartozékai pedig Fejér, Komárom, Esztergom és Győr vármegyékben terültek el. Gerencsér (Gelencsér) várát, mely egykor a mai Pusztavám (Fejér vm.) közelében épült, 1465-ben szintén birtokában találjuk. Tolna vármegyében 1443-ban Tamási várát foglalta el a király nevében, de ezt is megtartotta magának, mert 1445-ben az ő birtokai között sorolják fel. Az utóbbi évben a Rozgonyiak panaszkodnak, hogy Debregecz (Döbrököz) várukat erőszakkal elfoglalta és az országnagyok rendeletére sem hajlandó visszaadni. Az akkori zavaros időket felhasználva, 1444-ben Kapuvárt (Sopron vm.) is elfoglalta; de 1446-ban már a Rozgonyiak adták vissza a Kanizsai-családnak. Vas vármegyében megszerezte Németújvár várát Lévai Cseh Péter fia Lászlótól a hozzátartozó uradalommal, közte Sücz várossal (Lövő), a két Hollóssal és az őrségi districtust is, a hozzátartozó 18 helységgel. Németújvár 1458 nyarán már birtokában volt.*
O. L.: Dl. 14,722. 17,162. – Rupp J. i. m. I./1. 144. – Csánki i. m. II. 138. 233. 277. 283. 288. 565. 574. 855.; III. 11. 15. 210. 304. 306. 393. 403. 407. 486. 533. 587. – Kovachich Márton György: Supplementum ad Vestigia Comitiorum, II. 17. – Károly János: Fejér vm. tört. III. 276.; IV. 30.
Kevéssel azután, hogy V. László király az uralkodást személyesen átvette, 1453. febr. 7-én Pozsonyban kelt rendeletében meghagyta neki, 12hogy Hunyadi Jánossal, az ország főkapitányával, és Rozgonyi János vajdatársával együtt a székelyek által a szomszédos nemesi birtokokból elfoglalt földeket adassák vissza és a régi határokat állítsák helyre. Mikor Konstantinápoly eleste után a törökök Szendrőt fenyegették, Ujlaki Miklós is Hunyadi János hadaihoz csatlakozott és résztvett a Szendrő és Nándorfehérvár körül vívott harcokban. De még mielőtt a törökök Szendrőt ostrom alá vették volna, odahagyta Hunyadi táborát és Pozsonyba ment, ahol 1453. szept. 13-án ő is megújította hűségesküjét László királynak, egyúttal ígéretet tett, hogy Cillei Ulrikot, mint aki a király ügyeit intézi, a lázadók, az engedetlenkedők ellen minden erejével és tehetségével segíteni fogja. Másnap (szept. 14-én) egyszerre három Pozsonyban kelt oklevél tanúskodik arról, hogy Ujlaki Miklós mily nagy kegyben állott a királynál. Az első kettőben a törökök elleni harcokban szerzett érdemei elismeréséül Galgóc várára és tartozékaira, úgyszintén Szegliget (Szögliget), Hegyesd és Újvár (Kaposújvár) várakra, valamint tartozékaikra új adománylevelet állított ki részére; a harmadikban a Nyitra vármegyében fekvő Hubina nevű birtokot adományozta neki.* Ujlaki Miklós három királyi oklevéllel tarsolyában ment haza Pozsonyból. Útközben még megállapodott Eszéken, ahol bán társával, Kórógyi Jánossal együtt Herczeg Ráfael kalocsai érseknek a Töttös László által elkövetett hatalmaskodások miatt benyújtott panaszát kívánta elintézni, de a macsói bánok okt. 26-án úgy határoztak, hogy az ügyet a király elé terjesztik. Az ügy felterjesztése egyébként késett, mert a király a következő év májusában sürgeti annak felküldését.
O. L.: Dl. 14,722. 14,726. – Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklt. 171. – Csáky Oklt. I/1. 395.
A törökök egyre fenyegetőbb magatartása következtében a főurak 1454. dec. 19-én Péterváradon gyűltek egybe, mely alkalommal Ujlaki Miklós is megjelent. De a hadikészülődések a Hunyadi János és Cillei Ulrik között fennálló ellentétek miatt nem sok sikerrel kecsegtettek. Cillei 1455. ápr. 7-én Bécsben újabb szerződést kötött Garai Lászlóval és Ujlaki Miklóssal, amelyben egymást testvérekül fogadják és kötelezik magukat, hogy László királyt kivéve, egymást bárkivel szemben is teljes erejükből meg fogják védelmezni. Ily előzmények után vett részt a június havában Győrött tartott összejövetelen, mely alkalommal az egybegyűltek jún. 25-én szövetséget kötöttek és megesküdtek, hogy az ország ügyeit a legjobb tehetségük szerint fogják vezetni. Ezen az összejövetelen megjelent Kapisztrán János is, aki lánglelkű szónoklataival mély benyomást tett Ujlaki Miklósra is. A tanácskozások befejezése után, még aug. 14-én Gesztes várából hozzáküldte Bodó Miklós székesfehérvári prépostot, aki a győri összejövetelen szintén részt vett. November 19-én Vasvárott találjuk, ahol mint Somogy vármegye főispánja intézkedik.* Amikor 1456 tavaszán híre jött, hogy a szultán hatalmas hadával megindult Nándorfehérvár elfoglalására, V. László ápr. 7-én 20,000 aranyforintért elzálogosította Temesvár várát Hunyadi Jánosnak. Az erről kiállított oklevelet Széchy Dénes prímáson és Garai László nádoron kívül Ujlaki Miklós is a saját pecsétjével erősítette meg. Május 28-án a veszprémi káptalanban találjuk, ahol Diósjenő várát (Nógrádban) a hozzátartozó uradalommal Lévai Cseh Péter fiának, Lászlónak engedte át. De hogy ebben az évben a törökök elleni küzdelemben részt vett volna, erre nincs adatom. Csupán bán társa, Kórogyi János csatlakozott Hunyadi hadaihoz.
Zichy Okmt. IX. 379. 430. 475. 498–499. – Teleki: Hunyadiak kora. X. 437. – Tört. Tár, 1901. 178. 180. – Magyar Tört. Tár, VI. 45.
Hunyadi Jánosnak 1456. aug. 11-én Zimonyban bekövetkezett halála után Cillei Ulrik lett a helyzet ura. Ám ennek megöletése után ismét Ujlaki Miklós lépett előtérbe. Miként V. László király 131457. márc. 21-én kelt oklevele kiemeli, neki is nagy része volt a Hunyadiakon kivívott győzelemben. Ezért a király őt is biztosítja, hogy ha Hunyadi László haláláért bárki is háborgatná, vagy megtámadná, úgy ő, mint utódai meg fogják minden kárát téríteni. Ujlaki Miklóst ezúttal is önző egyéni érdekek vezérelték, mert Hunyadi László kivégeztetése után osztozni készült Garai László nádorral és Alsólendvai Bánffy Pállal a kormányzó hatalmas vagyonán. De terve meghiúsult. Csak annyit ért el, hogy Cillei Ulrik halála után a szlavón báni méltóságot is elnyerte; 1457. márc. 21-én és utóbb, Kőrös megye rendeinek ugyanez évi, dec. 29-én kelt oklevelében is már így címezik.* V. László király váratlan halálának hírére († 1457. nov. 23-án) Budára sietett és dec. 1-én a többi országnagyokkal együtt egybehívta a rendeket 1458. újév napjára a Pesten tartandó királyválasztó országgyűlésre. Ujlaki Miklós épúgy, mint azok az urak, akik Hunyadi László kivégeztetésében részesek voltak, aggodalommal tekintettek a királyválasztó országgyűlés elé; másfelől a Hunyadi név egyre növekvő népszerűsége következtében belátta azt is, hogy a trón elnyerésére irányuló törekvései sikerre nem vezethetnek. Sőt megdöbbenve értesült arról, hogy Garai László, Hunyadi János elleni küzdelmeiben társa, 1458. jan. 17-én Szegeden egyességet kötött annak özvegyével és Szilágyi Mihállyal, ami Mátyás egyhangú megválasztását biztosította. Ily körülmények között otthagyta az országgyűlést. Az 1458. febr. 9-én Strassnitz várában kelt oklevelében, amelyben Mátyás király arra kötelezi magát, hogy Podiebrad Katalint nőül veszi, s amelyet ennek nagyobb bizonyságára az országnagyok pecsétjeikkel látták el, Ujlaki Miklós neve nem fordul elő, s ezúttal vajdatársának Rozgonyi Jánosnak pecsétjét függesztették az oklevélre. Ujlaki Miklós tehát félreállott, de csak az alkalomra várt, hogy ismét zavart kelthessen. Ez pedig előbb kínálkozott, mint remélte.
Teleki: Hunyadiak kora. X. 497. 546. 553. – O. L.: Dl. 15,075. 15,201. 24,766.
REISZIG EDE.
