NÁDASDY TAMÁS ŐSEI. Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1943. május 6-án tartott közgyűlésén.

Teljes szövegű keresés

45NÁDASDY TAMÁS ŐSEI.
Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1943. május 6-án tartott közgyűlésén.
1554. április 15-ének délutánján a Pozsonyban összegyűlt rendek néhány pillanatra elfelejtették az ország szétdaraboltságát, elfelejtették az idegen udvart, az idegen katonaságot, az adóterheket, még a törököt is elfelejtették, ezt az éjszakára-nappalra reánehezedő szörnyű gondot, amikor a királyi kancellár, Oláh Miklós esztergomi érsek ünnepélyesen kihirdette, hogy a király a rendek választását jóváhagyva, Nádasdy Tamást a nádorságban megerősítette. Akkor már közel egy emberöltő óta nem volt nádora az országnak és a Mohács utáni megzavarodott világban e méltóság viselőjére sokkal nagyobb feladatok vártak, mint a középkori nádorokra. Nemcsak azért, mert jelentős feladat-többletként neki kellett ellátnia az idegen földön lakó király helytartójának, továbbá az országos főkapitánynak a tendőit, nemcsak azért, mert a pártok küzdelmében, a folytonos háborúban megbomlott a rend és a jog uralma, nemcsak azért, mert a maradék magyar hazát minden pillanatban a végső megsemmisülés réme fenyegette, hanem azért is, mert az ország és a magyarság érdekeit védelmeznie kellett az idegen udvarral és az eseményeket, a veszedelmeket csak a saját birtokaik, legfeljebb a közeli szomszédság szempontjai szerint mérlegelő birtokostársaival szemben is. Egykorú felfogás szerint olyan nádor kellett, aki a katonai dolgokban járatos, testileg egészséges, mozgékony és az ügyek vitelében tapasztalt.*
Thurzó E. levele Nádasdy T.-hoz, 1542. nov. 12. O. L. (= m. kir. Országos Levéltár), Nádasdy lvt.
E döntőfontosságú állomáshelyre az ország bizalma Nádasdy Tamást emelte a királyi udvar jelöltjével, egy nagymultú család sarjával, Báthory András tárnokmesterrel szemben. Nádasdy mögött kevés híján 30 évi közéleti szereplés állt. Pályája a királyi titkárságon, a budai várnagyságon, a királyi jövedelmek igazgatásán, a tárnokmesterségen, a dunántúli részek főkapitányságán és az országbíróságon át egyenes vonalban vezetett a nádorságig. De ekkor már hanyatló életű, fáradt öregember volt. Két évvel korábban, amikor a török parancsára leválasztott keleti országrészeket visszahozta Ferdinánd uralma alá, erdélyi útjáról lelkileg-testileg megtörten érkezett haza és a sok izgalomtól, a megerőltető lovaglásoktól olyan betegen, hogy nem tudott lóra ülni és nem is nagyon remélte, hogy még egyszer összeszedheti magát. Lovait, szerszámait elajándékozta rokonainak, barátainak, szolgáinak.* Ferdinánd királynak pedig megírta: ha nem gyógyul meg, másként nem tud szolgálni az ország ügyének, mint imádsággal, – már amennyire bűnös létére az Isten meghallgatja.* Úgy érezte tehát akkor is, amikor a rendek bizalma személye felé fordult, hogy a nádorság már nem neki való. Eleinte nem is akarta elvállalni, s csak az általános kívánalomnak engedve fogadta el.* Az új roppant feladatok azonban mintha megsokszorozták volna erőit. A test lankadásával, a betegségekkel sokat küszködve, élete végéig, több mint nyolc éven keresztül viselte a terheket, amelyek legjobb 46barátja, a közélettől idő előtt visszavonult Batthyány Ferenc szerint húszéves ember számára is nehezek lettek volna.*
Nádasdy T. levele Horváth M.-hoz, 1555. jún. 23. O. L., Nádasdy lvt.
Nádasdy T. levele Ferdinándhoz, 1552. dec. 23. O. L., Nádasdy lvt.
Magyar Országgyűlési Emlékek III. (Budapest, 1876) 469. l.
Levele Nádasdy T.-hoz, 1559. ápr. 6. O. L., Nádasdy lvt.
Az emberek a választáskor egyedül az ő egyéniségének, műveltségének, személyes tulajdonságainak a hatása alatt állottak, egyedül addigi közéleti szereplését és a reáváró feladatokat mérlegelték, nem is nézve mögötte az ősökre: a korábban élt Nádasdyakra. A nádorválasztást megerősítő királyi oklevél talán csak merő formaságból emeli ki az érdemek felsorolásakor a család régi és kiváló nemes voltát, amelyet Nádasdy még fényesebbé tett példás erényeivel.*
R. Kiss I.: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi leveleskönyve (Budapest, 1908) 406. l.
Ha mégannyira maga alakítja is ki valaki azt a helyet, amit az emberi közösségben elfoglal, ha még annyira maga szerez nevet, megbecsülést magának és közvetve családjának is, pályája megítélésekor a kiszámíthatatlan váratlan fordulatokra magyarázatot keresve, a rendi világban is igyekeztek rávilágítani a felmenőkre, akik tovább élnek az utódok lelkében. Így kerültek szóba az új nádor ősei. Róluk nagyon keveset tudtak. Az egykorú történetíró, Forgách Ferenc, aki még levelezésben állott a nádorral, jellemzésekor mindössze annyit jegyzett meg, hogy «nemes, de középszerű családból» származott.* Az utána következő nemzedékek már jobban észrevették a távolságot Nádasdy és az ősök között, nekik már egyenesen «homo novus» volt a politikában, az országvezetésben. A XVII. század egyik emelkedő embere, a köznemes eredetű Esterházy Miklós nádor, amikor szemére vetették alacsony származását, emelkedése módját, a korábbi közismert nádorok közül Illésházyra és Nádasdyra hivatkozik, mint olyanokra, akik szintén nem származtak «úri ágyból», – az «úri» az akkori szóhasználat szerint főnemesit jelent – birtokaikat házasságuk útján szerezték, és mégis fényesen igazolva a hozzájuk fűzött bizalmat, érdemesen szolgáltak az országnak.*
Forgách, F.: De statu reipublicae Hungaricae... commentarii. Mon. Hung. Hist. II. o. 16. k. (Pest, 1866) 241. l.
(Szalay L.): Galantai gróf Eszterházy Miklós, Magyarország nádora I. (Pest, 1863) 88. l.
A kívülállók ítéletével szemben, amely csak a nádorhoz legközelebb lévő nemzedékek helyzetét vette alapul, a családon belül másként rajzolták meg a Nádasdyak társadalmi életvonalát. A távolodó idők homályába vesző ősökről apákról-fiúkra öröklődő hagyomány élt, amely nyilvántartotta az egymást követő felmenőket, közöttük Comes Petenied de Nadasd nevét is. A «comes» újkori értelmezésével Nádasd-i Petenied-et grófnak tekintették, és ez természetszerűen vezetett ahhoz a magyarázathoz, amit Szentgyörgyi Gábor, Nádasdy Tamás egyik titkára adott, ura életének főbb mozzanatait rövid rajzban összefoglalva: «Nádasdy a Pethenedi grófok ősrégi nemzetségéből származott, amely azelőtt ékes és híres volt ugyan, de azután az idők mostohasága folytán, amint az emberi dolgok a szerencse folytonos változandóságainak vannak alávetve, elszíntelenedett és a lovagi rendbe süllyedt».* Amikor a reneszánsz udvarok írói századokat, távolságokat áthidalva minden alap nélkül állították össze egy-egy kimagasló kortárs leszármazási tábláját, az a reneszánsz-ízű mondat, amivel Szentgyörgyi jellemzi ura családját, mégha valóban csak feltevés és csupán méltó háttere akar lenni Nádasdy fényes pályájának, igen mértéktartó.
Vita Domini Palatini, Thomae de Nadasd (Kovachich, M. G.: Scriptores Minores I. Budae, 1798) 128–129. l.
A Nádasdy Tamás óta kimagasló szerepet játszó Nádasdy-család több tagját foglalkoztatta a közelebbi-távolabbi apai és anyai ősök sora. Nádasdy Tamás fiának, a híres törökverő Ferencnek egyik embere mindkét ágon összeállítva ugyancsak hagyományok alapján – erre mutatnak az általa adott leszármazási rendben látható hiányok – a felmenőket, büszkén húzza alá a család előkelőségét. «Immár – hangsúlyozza – ha ki ez én kegyelmes Uram Nemzetsége felől valamit akar érteni, az vegye eszében, hogy mint atyjárul, anyjárul igen nagy Uraktól származott». A Nádasdy vonalon Tamás nádoron felül még három nevet emel ki. Közülük időben a legtávolabbi szintén Tamás, akiről csak egy adatot említ, azt, hogy «Comes de Betend» volt.*
O. L., NRA. 585/37.
Eddig a Tamásig (comes de Petenied) ment vissza az életét a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétele miatt vérpadon befejező Ferenc 47őseiről a XVII. század közepén készült nemzedékrend. «Ennél – mondja a felsorolás – véleményünk szerint meg kell állanunk, nem mintha ez volna a család utolsó törzse, ez a család ugyanis még messzebbre terjed. De mivel elegendőnek tartottuk, ha idáig megyünk fel mind apai, mind anyai ágon a Nádasdy-család igazi és született nemességének a bemutatására». A leszármazási rend adatait maga Ferenc gróf sajátkezűleg javította át itt-ott és – ahogyan 1654. febr. 13-án feljegyezte – még pontosabb összeállítást is készíttetett, a régi oklevelekből (ex antiquis litteris) gyűjtve az adatokat. Tényleg maradt is az ő idejéből egy táblázat, amely a többször említett Tamáson (a nádor ükapján) túl még négy ízt ismer és elmegy az oklevelek alapján megközelíthető legtávolabbi Nádasdyig. Ez Comes Peteniedi de Nadasd. Adatait évszerint megjelölt királyi, nádori és hiteleshelyi oklevelekkel támasztja alá.*
O. L., NRA. 585/37., 585/35.
Új vonás jelenik itt meg a felmenők nyilvántartásában. Nem elégszenek meg a sokszor tévedő, egy-egy ízt, egy-egy nevet kifelejtő hagyományok átvételével, nekik már kétségbevonhatatlan adatok kellenek a másként nem, csak régi írások segítségével elérhető ősökről. De a hagyományok, az oklevelek vonalától merészen elhajló következtetések a család nyilvántartásában továbbra is keverednek a tényekkel. Sőt egy későbbi kimutatás, nyilvánvalóan a következetesség kedvéért, az összes ősöket grófnak tünteti fel.*
O. L., NRA. 1723/10.
A családi hagyomány és az oklevelekre épített leszármazási táblák a Comes Petenied de Nadasd nevű ősig tudták csak rögzíteni a felmenők sorát, a korábban élt Nádasdyak teljes homályban maradtak. A XVIII. században úgy gondolták, hogy megtalálták a módot, miként lehet ezeket is megvilágítani. A kiindulás alapját az adta, hogy a Nádasdyak által használt címerkép egyezik bizonyos délvidéki családokéval, akikről nem annyira ellenőrizhető adatok, mint inkább sejtések, a megjelölésükre alkalmazott «Britanicus» név alapján azt gondolták, hogy idegenből, mégpedig Britanniából költöztek a magyar földre. Ezeket a merész feltevéseket, félig hitelt adva, félig hitetlenkedve a történetírás is átvette. Pray György a Nádasdy-nemzetség tagjainak tekinti – talán éppen mecénása, gróf Nádasdy Mihály kedvéért érintve a XIV. század történetének elmondása során ezt a kérdést – az oklevelekben előforduló «Pritanicus», «Britanicus» nevűeket. «Hogy azonban – folytatja tovább fejtegetéseit – amint néhányan, talán nem is helytelenül, vélik, Britanniából Eduárd fiaival jöttek volna Magyarországra, nem tudom mint bizonyosat megerősíteni. Az biztos, hogy származását nézve igen nemes nemzetség volt, és miután Horvátországban híressé váltak, Erdélybe kerültek és a dolgokat Magyarországért bátran és dicsően viselve mindkét országban, az ősi nemzetséget arra a fényre és nevének dicsőségére, ahol most láthatók, emelték»...*
Pray, G.: Annales Regum Hungariae... II. (Vindobonae, 1764) 183. l. (Pray munkáját Nádasdy ajánlotta a királynőnek).
A feltevések, most már Pray tekintélyével könnyebben tért nyerve, tovább vándoroltak és mindig újabb és újabb vonásokkal gazdagodtak.* A XIX. század legelején megjelent «Magyarország polgári históriájára való Lexicon, a XVI. század végéig» már a következő leírást adja a Nádasdyak származásáról: «Úgy tartják, hogy ennek a nagy familiának első törsöke Angliából jött volna Magyarországra, még Sz. István Király idejébenn, az Angliai Királyi Hertzegekkel... és hogy ezenn első törsök Horváthországbann telepedvénn meg, annak maradéki azonn az okonn neveződtek vólna Pritanikusoknak, vagy Bretánikusoknak. Ebből a familiából valónak írják ... Prodanust, a Zagrábi Püspököt is, ...mert ennek a Prodanusnak tzimere ugyan az, a mi a Nádasdi familiájé, t. i. egy rutza, vagy kátsa, melynek fejénn is, nyakánn is egy egy korona van. Továbbá ebből a familiából valónak tartják azt a Butkót, vagy Butekót is, a ki sokat munkálódott Mária Király Aszszonynak a tömlötzből lett kiszabadúlásánn... Azt mondják, hogy ez a Horváth szó: Butkó vagy Butikó, magyarul Katsát jelentt, és Butkó a tzimertől vette a maga nevét. Sok jószágokat birtt ez a familia, Körös és Baranya Vármegyékbenn.* 48Horváthországból Erdélybe szakadtt ez a familia, és ott is érdemessé tette magát...» A Lexicont készítő Budai Ferenc nem nagyon bízhatott ezeknek az adatoknak a megalapozottságában, mert a hosszú történet elmondása után bevallja: «...mind ezeknél bizonyosabbak, a mellyek következnek», és azután ismerteti a Nádasdy-családnak oklevelekkel igazolható legtávolabbi ízeit.
Lehoczky, A.: Statuum et ordinum seu nobilium familiarum Stemmatographia II. (Posonii, 1798) 243. l.
II. Kiadta Budai Ézsaiás, megjelent Nagyváradon 1805-ben, 717. l. A külföldi származás alaptalanságát kimutatta Nagy I.: Magyarország családai ... VIII. (Pest, 1861) 14–15. l.
Volt a családok életfolyását az idők múlásában rögzítő tudománynak olyan korszaka, amikor a családi hagyományoknál is merészebb következtetésekre vállalkozott, a megközelíthető ősökön túlmenően, gyakran csak feltevésekre építve, rajzolta a családok életvonalát. A családi hagyományokban, amelyeknek tápláló forrása a mult megközelítésének legelsőrendű indítéka: az ősök keresése, az alapok sokkal szilárdabbak, ha nem is annyira biztosak, mint a régi írásokban, oklevelekben, amelyek részrehajlás nélkül őrzik az egymást váltogató ősök sorát.
*
Nádasdy Tamás magyar kisbirtokos nemesek leszármazottja, apai és anyai ágon egyformán. A Nádasdy-család a Nyugat-Dunántúlon megtelepedő Nádasd-nemzetségből sarjadt, egy tőről a Darabosokkal, a gersei Pethőkkel és az Oszkaiakkal.* Nádasdy Tamás felmenői a XIII. századig vezethetők vissza, azután eltűnnek a kereső szem elől, valahol a nagy átalakulásban, amikor a nemzetségi birtokok felosztásával, a királyi várszerkezet szétmorzsolódásával megbomlott az évszázadokon át épülő társadalmi rend és az elválasztó vonalakat elmozdítva, nagy helycserék csoportosították át az egész magyar társadalmat.
Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. (Budapest, 1901) 384. l.; Károly J.: Fejér vármegye története. V. (Székesfehérvár, 1904) 40–43. l.
A legtávolabbi ismert ős: a már említett Petenegy (Petenyed) – emlékét megőrizte a Nádasdyak egyik ősi faluja, a muramelléki Petenich (Petanicz, Petáncz), átalakulva a szomszédos szláv lakosság ajakán – tényleg élő személy volt, királyi serviens, alig meghatározható szintmagasságban a még meg nem szilárdult aranybullakori társadalomban.* Ő alapította a róla nevezett Petenich falut, és ő lehetett az első bírája, – egykori szóhasználat szerint – comes-e. Nem volt tehát gróf, amint XVI–XVII. századi fogalmakkal mérve gondolták. A comes megjelölés Petenegy idejében személyre szóló tisztséget jelentett. A Nádasd-nemzetség másik ágán a XIII. század vége felé élt András pl. «comes», de sem apja, sem fia, sem testvérei nem azok.* Petenyed utódai századokon át soha nem is használtak grófi címet.
Karácsonyi J.: i. m. II. 385. l.; Csánki D.: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. (Budapest, 1894) 785. l.
O. L., Fényképgyűjtemény T. 5. (Gróf Nádasdy-cs. lvt.)
A Petenyed után következő Nádasdyak majdnem egészen Nádasdy Tamás apjáig jóformán csak nevek: László, István, Lőrinc, Tamás, András, Gáspár, László. Itt-ott villannak meg egy-egy pillanatra, amint földet szereznek, cserélnek, zálogba vetnek, földön osztozkodnak, földért pereskednek, a földet védelmezik, amint a nemzetség többi ágától egyre jobban elkülönülve, a Vas megye déli részén meghúzódó Nádasdon építik és rendezik be évszázadokra a család ősi fészkét. Birtokaik, ahová sorsuk jóban-rosszban köti őket, tíznél több faluban vannak szétszórva, elkeveredve a rokon családok és más nemesek apróbb-nagyobb birtokrészeivel. Mintha egész életük a földért és a föld közelében játszódott volna le. Ez a kép azonban feltűnően egyoldalú. Kialakításában nem kis része van annak, hogy a föld körül mozgó jogi ügyleteikből aránylag elég sokat megőriztek az oklevelek, a jövő számára jogi tartalmuk miatt érdemesnek ítélt írások, különben alig maradt egy-két egyéni sajátosság, egy-két vonás róluk, – minden egyebet elvitt a futó idő.
Az egymást követő ősök sorsa a szokványos köznemesi sors: vasmegyei földjükön élték le életük legnagyobb részét, csak akkor mozdulva el hazulról, ha jogaikat veszedelem fenyegette. Ilyenkor felkeresték a szomszédos hiteles helyeket, elsősorban a vasvári káptalant, felkeresték a bírói hatóságokat. A hasonló színvonalon élő köznemesekkel, a rokon Darabos, továbbá az Előljáró- a Serényi-, a Sankfalvi-családokkal házasodtak össze. Az államhatalom erejének hanyatlásával a szomszédos erősebb nemzetségek, nagybirtokos családok életéhez igazodtak, szolgálatukba szegődve, mivel látták: egymagukban nem állhatnak meg a reájuk nehezedő állandó bizonytalanságban.
49Az országos események nagyritkán érkeznek el hozzájuk és szólnak bele egyforma mederben haladó életükbe. Ilyenkor, ha már földjükhöz közeledik a vihar, saját érdekükben is méginkább a nagybirtok védelme alá húzódnak. Az Árpádok kihalását követő pártharcokban birtokaikat az ország testéből kiszakítani akaró Németújváriak, a Dunántúl félelmetes «kiskirályai» a Nádasdyakat is magukkal sodorják. De azért a kis családokban is van önálló kezdeményezés; nem tehetetlen játékszerek a nagyok kezében. Egy ponton megállottak, nem mentek tovább a veszedelmes úton, nem akartak szembefordulni a királyi hatalommal, mintha érezték volna, hogy a döntéstől a család megmaradása és jövője is függ. Az Amadékkal, a Köcskiekkel, a Nagymartoniakkal, a Reznekiekkel, a Koppányiakkal és a Kanizsaiak őseivel Károly király hűségére térnek, vállalva minden szenvedést volt uraik részéről.*
Pór A.: A Nagymartoniak. Turul, 1889. 61. l. Pór A.: Az Osl-nemzetség története a XIII. és XIV. században. Turul, 1890. 186. l.
Néhány emberöltővel később újra a pártharcok állítják válaszút elé őket: a XIV–XV. század fordulóján élt Nádasdy Tamás a Nyugat-Dunántúl hatalmas és kis családjait követve, Nápolyi Lászlót akarja a magyar trónra ültetni. A mozgalom elbukott, Tamás pedig birtokrészei elveszítésével fizette meg pártállását.* De a fordulat nem jelentette családjának lehanyatlását. Földjei jórészét a Széchyek kapták, akikhez a Nádasdyakat familiáris kapcsolat fűzte; a család más birtoktöredékeibe Előljáró Gált, Nádasdy Tamás Ilona leányának a férjét iktatták be.* A megindult egyezkedések, pereskedések csak Tamás unokájának, Gáspárnak az idejében fejeződtek be, nem kevesebb, mint 250 aranyforintot emésztve fel, amivel a rokon Darabos János sietett a Nádasdyak segítségére. Az eredmény azonban nem maradt el: újból visszaszerezték földjeiket.* Az udvar felé az említett Előljáró Gál volt a közvetítő, előbb a Széchyek dobrai várnagya, majd pedig a király embere, miután sikerült vele olyan megállapodásra lépni, hogy a kezére jutott egykori Nádasdy-birtokokat megosztotta sógoraival, Nádasdy Tamás fiaival, Andrással és Oszvalddal. Neki köszönhették, hogy Zsigmond király parancsára a vasvári káptalan 1414-ben új adomány címén a Nádasdyakat is bevezette az elveszett birtokrészekbe.* Gál a király kíséretében Európát járva sem feledkezett meg az otthoniakról. Amikor 1415. március 10-én Konstanzban címeres nemeslevelet kapott, az adománylevélbe bevétette osztályos atyafiát, Nádasdy Andrást is.*
Csánki D.: i. m. II. 838. l.
U. o.; Iványi B.: Az Előljáró-család 1415. évi címereslevele. Turul, 1943. 28. l.
O. L., Dl. 10, 833.
Iványi B.: i. m. Turul, 1943. 28. l.
Iványi B.: i. m. Turul, 1943. 30. l.
A nagybirtok szolgálatába álló kisnemes Nádasdyak, mint általában a hasonló társadalmi helyzetben élő familiárisok, résztvesznek az uradalmak gazdálkodásának irányításában, ahol jelentősebb feladatokkal találkozhatnak, mintha otthon maradtak volna a szűk életkeretek között. Tamás nádor nagyatyja, László azokban az átmeneti időkben, amikor a várat lévai Cseh Pétertől Ujlaki Miklós szerzi meg, enyingi Török Ambrussal együtt Németújvár várnagya.* Tamás atyja, Ferenc pedig a hatalmas Kanizsay-család egyik legfontosabb uradalmában szolgál, a névadó Kanizsa várának élén állva.*
O. L., Dl. 15,268.; Reiszig E.: Az Újlaki-család. Turul, 1943. 11. l.
O. L., Dl. 21,522.
Még fontosabb iskola a kisnemesek számára, hogyha a nagybirtokos úr, aki egyúttal közjogi méltóságot is visel, a középkori szokás szerint familiárisaiból választja ki munkatársait közhatósági teendők ellátására. A Nádasdy ősök gyakorló helye a vármegyei igazgatás. Kicsiben itt szerzik meg a tudást, a tapasztalatot, lassankint, nemzedékről-nemzedékre gyűjtve, hogy azután az utódok érvényesíthessék az országvezetésben. A már említett András, akinek az elveszett birtokokat kellett visszaszereznie, a felsőlendvai Széchy Miklós nádor fia Miklós főispánsága idején alispán Zala vármegyében, unokája, László több mint két emberöltővel később ugyanezt a tisztet tölti be Vas vármegyében, szintén egy Széchy Miklós szolgálatában.*
O. L., Dl. 8,712.; Sümeghy D.: Sopron vármegye levéltárának Oklevélgyűjteménye I. (Sopron, 1928) 124. l.; Reiszig E.: Vas vármegye tisztikara a középkorban. (Kőszeg, 1940) 20., 25. l.
A család életében tehát nincsenek nagy kiemelkedések és nagy visszaesések. A Nádasdyak változatlanul ugyanazon az úton követik egymást mint várnagyok, alispánok, a szomszédos nagy családok familiárisai. De még valami közös vonás 50is összefűzte a sorban egymás után következő nemzedékeket. Lőrinc, Tamás és András neve mellett következetesen ott szerepel a «mester» (magister) megjelölés.* Ez a cím magasabb iskolás műveltségről beszél, arról, hogy a XIV–XV. századi Nádasdyak szinte családi hagyományként tanult emberek, akik az írásban, a latin nyelvben, az oklevelek szövegezésében bizonyos fokú felkészültséget szereztek.* Sőt közülük Tamás mester, aki a XV. század elején a Zsigmond-párttal szembehelyezkedett, deák volt, literatus, az írástudás embere.* Az egykorú írások nem adnak feleletet: vajjon valamelyik szomszédos káptalan vagy konvent iskolájából hozták-e magukkal a magisterműveltséget, vagy talán távolabbi központból, hiszen 100–150 évvel később egyik leszármazottjuknak, Tamásnak, a későbbi nádornak szintén «magister» a címe, amikor a külföldi egyetemekről hazatért.* A falvakban élő, nem egy helyen tekintélyes számú mesterek, deákok kivehetően jelzik a műveltség terjedésének útját a központokból a magyar vidékekre.
O. L., M. N. M. lt., Törzsanyag, 1395. márc. 23., O. L., Dl. 7,218., 8,712.
Jakubovich E.: P. mester. (Klebelsberg-Emlékkönyv. Budapest, 1925) 195. l.; Mályusz E.: A Toldi-monda. (A gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve IV. – Budapest, 1934) 142. l.; Miklósy Z.: Hiteleshely és iskola. Levéltári Közlem. 1940–41. 171. l.
O. L., Dl. 7,218., 7,741., 7,954.
Fógel J.: II. Lajos udvartartása 1516–1526. (Budapest, 1917) 43. l.
Új vonást jelent az ősök egyforma sorában a nádor nagyatyja, László, aki nemcsak a szokványos tisztségeket viseli (újvári várnagy, vasmegyei alispán), de – így őrizte meg a családi hagyomány – a török harcokban is résztvesz, az ország legfontosabb déli őrhelyén szolgálva mint Nándorfehérvár vicebánja.* Korábban a Dunántúlt védte, az ősi birtokokat és a szomszédos zalavári apátságot, amikor nyugatról támadt ellenség.* Mint familiáris, urával kerülhetett Nándorfehérvárra, messzire a család ősi fészkétől. A déli védelmi vonalban gyakori szereplők a távoli, egyelőre biztosítottnak látszó országrészek kisebb-nagyobb birtokosai. Az egyes családok sorsában ismétlődő vonás, hogy azoknak az ősei, akik néhány évtized múlva, miután a török ék az ország testébe hasított, a Dunántúlért vagy a Felvidékért harcolnak a török veszedelem ellen, valamikor a déli részeken véreztek, az Al-Duna mentén, vagy a szlavon mezőkön. Sőt nem is csak hadvezéreket és katonákat adtak ilyen módon a közvetlenül veszélyeztetett Délvidéknek, volt úgy, hogy a kipusztult lakosság helyére Nándorfehérvárra Sopronból hoztak kézműves családokat.*
O. L., NRA. 585/37.
Nagy I.: i. m. VIII. 21. l.
Házi J.: Sopron szabad királyi város története. I. rész, 2. kötet. (Sopron, 1923) 342–343. l.
A török elleni küzdelem László óta családi hagyomány a Nádasdyaknál: egyik nemzedék a másiknak adja tovább. Harcolt a törökökkel Ferenc is, a nádor atyja, akire nádorságig emelkedett fia révén több fény esett, mint a korábbi ősökre. Mint katona kezdte működését. Mátyás király alatt (Szentgyörgyi említi Tamásról írt életrajzában) a híres vértes vitézek között szolgált és állítólag kapitányságig vitte.* Azután, akárcsak atyja, visszatért a Dunántúlra, visszatért az előtte élt Nádasdyak egyforma sorába: kanizsai várnagy lett. Később visszavonultan Nádasdon, majd fia új szerzeményei közül Zalaváron, Egerváron élt, elsősorban a birtokok igazgatásával és a várak erősítésével foglalkozva. Csak élete vége felé vállalt szolgálatot a közigazgatásban, mint Vas vármegye ispánja, comes-e.* Jogi helyzete szerint inkább alispán, bár comes-nek – a comes cím egymagában nem lehet döntő, hiszen alispánra is nem egyszer alkalmazták vicecomes helyett, különösen olyankor, ha a főispán mint országos méltóság viselője a megyei igazgatásban ténylegesen nem igen vehetett részt* – írja magát. Semmi nyoma nincsen ugyanis kinevezésének, alispán pedig ezekben az időkben még kinevezés nélkül is lehetett. Az országgyűlések ugyan már Mohácsot megelőzőleg igyekeztek 51végetvetni a középkori gyakorlatnak, de azért még sok helyen az 1548: LXX. t. c.-ig az alispánt teljesen kötetlenül a főispán választotta emberei közül.* Ferenc csak a többi Nádasdyakat követte az alispáni teendőkben és az lényegében nem jelentett különbséget, hogy Vas megye főispánja ekkoriban nem más volt, mint saját fia, aki egyúttal tárnokmester is, s emiatt jóformán megszakítás nélkül elvonják az országos gondok. Az öreg Ferenc megyei működése, igazodása Tamáshoz, tehetetlensége Tamás nélkül, különben is teljesen megfelelt az alispán jogi helyzetének.
Kovachich, M. G. i. m. 129. l. Szentgyörgyi adata vitathatónak látszik: mivel Ferenc 1541-ben halt meg, Mátyás király idejében (legalább 51 évvel előbb) 20–30 éves korában aligha lehetett kapitány. Figyelembe véve azonban, hogy fia Tamás alig múlt 30 éves, amikor mint budai várnagy igen nagyfontosságú szerepkört töltött be és hogy néhány év múlva szintén királyi kapitányként szolgált, Szentgyörgyi feljegyzése nem tekinthető teljesen alaptalannak.
Nádasdy F. levele Nádasdy T.-hoz 1538. máj. 18., 1539. nov. 19. O. L., Nádasdy lvt.
Fekete Nagy A.: Trencsén vármegye. (Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában IV. – Budapest, 1941) 415. l.; Pesty F.: A szörényi bánság és Szörény vármegye története I. (Budapest, 1877) 309. l.
Holub J.: A főispán és alispán viszonyának jogi természete (Kny. a Fejérpataky-Emlékkönyvből. – Budapest, 1917) 26. l.
Tamáshoz viszonyítva, jóval szűkebb látókörű és érdeklődésű ember, de nagyrészt ugyanazokkal a tulajdonságokkal, lelkében a külső világ behatásaira ugyanolyan érzékenyen visszhangozva, mint fia. Benne is megvan a hirtelen fellángoló harag, amely azután szinte nem ismert határt. Így futotta el a méreg, amikor a nem is hosszú ideig zálogban lévő egervári uradalmat visszaváltva, látnia kellett annak a rablógazdálkodásnak a nyomait, amit a zálogbirtokos Hassághy és anyja folytatott. Ha távozásuk előtt jött volna reá a rombolásokra, – vallotta be Tamásnak – a következményekkel nem törődve, azt a «kutyát» a vár vizébe fojtotta volna. Az első felháborodás után lecsendesedve, még mindig azon gondolkodik, hogy a «rablók» birtokaira támad és házukat a földdel teszi egyenlővé.* Ugyanígy tüzelt Kápolnai Ferencre és embereire is, amikor szekerét feltartóztatták, teljesen kifosztották, még a lovakat és a kísérő jobbágyok ruháit is magukhoz véve. A legjobban az fájt, hogy a felesége számára hozott gyógyszer is ott veszett. Egész Vas megyét meg akarja ellenük a közgyűlésen mozgatni és csak fia hozzájárulását várja, hogy ellenfele földjein vegyen elégtételt.*
Nádasdy F. levele Nádasdy T.-hoz 1539. aug. 29., szept. 7. O. L., Nádasdy lvt.
U. o. 1539. nov. 2., nov. 7.
De ha nem hívták ki ezt a haragot, békésen megfért mindenkivel, igazságos mértékkel mérve nézte maga körül az eseményeket és az embereket. Még a saját jobbágyai panaszának is csak úgy adott hitelt, ha meggyőződött igazságukról.* Akkor azonban mindent megtenne érettük, mert jobbágya vesztesége – itt szintén szószerint egyforma az apa és a fiú gondolkodása – jobban fájt neki, mint a saját kára.* A becsületére és a nevére mindennél gondosabban őrködve, önérzetesen zárkózik el, amikor Krisztina lányáért Hahothy János alkudozni akar: csak abban az esetben hajlandó feleségül venni, ha a lány kezével 500–700 forintot is kap. A kihívó hangra nem is válaszolva, sajátmaga s övéi előtt hamarosan egyszersmindenkorra pontot tesz az ügy végére: «Én ... soha nem szoktam a lányomat pénzekkel férjhez meneszteni és a jövőben sem teszek másként». Krisztinát pedig nyomban feleségül adta a kisnemes Bezerédi Mihályhoz, annál is könnyebben, mert ezt a választást a lány is szívesen vette.*
U. o. 1536. dec. 16.
U. o. 1539. nov. 19.
U. o. 1530. márc. 21., máj. 4.
A nagyvilág eseményeiből igazában egyetlen dolog érdekelte: a török háború. A politikával nem volt gondja. Amikor Tamás félig csalódásból, hogy Nyugattól a magyarság hiába vár segítséget, félig kivédhetetlen kényszerűségből János királyhoz, a török igazodású politikához csatlakozott, az öreg Ferenc is követte. Otthon maradt a dunántúli birtokokon és neki kellett gondoskodnia, hogy Vas megyében a két versengő uralkodó közül János királynak fizessék be az adókat. Fiát pedig arra kérte, hogy idejében figyelmeztesse, ha a másik politikai tábor, az alemannok részéről támadás várható.* Az események azonban nem úgy alakultak, amint kiszámította. 1532 nyarán az egyik nap Ferdinánd németjei helyett, akiktől tartott, a barátnak számító törökök jelentek meg Sárvár alatt. A Kőszeget ostromló csapatok közül jöttek, Sárváron kincsek izgatták őket és egész könnyű zsákmányt reméltek. Ferenc ekkor nem törődve a politikával, a pártérdekekkel, maga állott a védelem élére és embereivel véres küzdelemben elkergette a támadókat, készen arra, – mint bevallotta – hogy akár haláláig harcol ellenük. Talán az egykori vértes katona támadt fel benne: fiától sisakot, vértet és vaskesztyűt kért, mivel úgy látta, hogy a nehéz órák most már ismétlődni fognak.* A sárvári kaland különben Tamás számára is fordulópont. Ekkor jött reá, hogy a törökök nem tesznek különbséget barát és ellenség között, s így a törökre támaszkodó politika légvárakat épít.
U. o. 1530. jan. 5.
U. o. 1532. aug. 17.
52Nádasdy apjának voltak pillanatai, amikor nem foglalta le egészen a török, a birtokok sorsa, a megye, a mindennapi élet sok-sok apró gondja. Egervár említett visszaváltásakor a Hassághyak bűnei közül az is nagyon fájó volt neki, hogy durva bánásmódjukkal a szerzeteseket elkergették. Őszinte örömmel fogadta tehát a hírt: Tamás az ő kedvéért utánajárt, hogy újra visszatérjenek Egervárra.* Ugyanígy örült, amikor Sárvár mellett az újszigeti nyomdában fia pártfogása alatt Sylvester János fordításában elkészült a teljes Újszövetség magyar nyelvű kiadása. Mindjárt meg is kérte Tamást: küldje meg számára is.*
U. o. 1539. szept. 7., nov. 2.
Payr S.: A nádorispán udvara. (Sopron, 1903) 14. l.
A köznemes apa és a főrendek közé jutott fiú között az érintkezés a nagy társadalmi szintkülönbség és az eltérő műveltség ellenére mindvégig természetes és őszinte. A távolságot a kor szokásának megfelelően szabályszerűen kifejezésre juttatták. Az öreg Ferenc többnyire magázta fiát leveleiben: «Nagyságos, nekünk legkedvesebb fiunk»-nak nevezve. Kívül pedig ez a – mai szemnek különös, de a régi magyar levelezésben általános, a személyes kapcsolatot és a hivatali méltóságot egyformán kifejező – címzés került leveleire: «Nagyságos Nádasdy Tamás királyi tárnokmester úrnak és legkedvesebb fiamnak». Tamás viszont szintén megadta apjának, ami járt: «Vitézlő Uram és tisztelendő Atyám» megszólítást használva. A formákon belül azután mindketten gyakran ütnek meg őszinte, emberi hangokat. Ferenc csodálattal és büszkeséggel nézte fiának emelkedő pályáját. Amikor látta, hogy újabb és újabb gondokat kell vállalnia a megnyomorodott országért és a kereszténységért, megírta neki: «szerettük volna, ha attól a gondtól, amit... az uralkodó reád rótt, mentes maradtál volna, de mivel bizonyos okokból semmiképpen nem tudtad annak a dolognak a terhét válladról levetni, a jó Isten, akinek akarata kormányoz mindeneket, engedje meg, hogy neked és összes tieidnek dicsőségére váljék».* A legfőbb kívánsága azonban az volt, hogy fia, a politikában és a magánéletben egyformán, béküljön ki minden ellenfelével: inkább ezren szeressék, mint egyetlen ellensége legyen.* Hogy az otthonról szinte állandóan távol lévő Tamás mit jelentett az ő életében, legjobban akkor árulta el, amikor hír jött róla, hogy meghalt. Az öreg Ferenc addig nem nyugodott – még a Tamás aláírásával érkezett levelet is hitetlenkedve fogadta, – míg embere útján meg nem győződött, hogy fia életben van. Ha nem olyan távolságra lenne – nyugtatta meg fiát, akit állítólag ez a bizalmatlanság szomorúan érintett, – mint Zalavár Budától, hanem hét ország választaná el, akkor is felkerestette volna emberével, «nekem ugyanis – tárta fel lelkét – semmi menedékem és semmi reménységem és bizodalmam nincsen más, mint Nagyságod».*
Nádasdy F. levele Nádasdy T.-hoz 1530. jan. 5. O. L., Nádasdy levt.
U. o. 1536. dec. 26.
U. o. 1531. jan. 22.
Máskor meg nyiltan megmondotta: legjobban szeretné, ha fiával szünet nélkül együtt lehetne otthon, házában, – de be kellett látnia, hogy ezt az alkalmat a felfordult világban hiába várja.* Tamás már néha tréfásan ütötte el az állandó hívásokat: elmenne, de azt hallotta, hogy Zalaváron nagyon kevés a bor. Az öreg Ferencnek erre is volt megfelelő válasza: igaz, hogy nincsen nagy bőség, de azért a legkitűnőbb borokkal és mindenféle élelmiszerekkel elegendő mértékben látta volna el Tamást és kísérő familiárisait.* Csak olyankor nem tudott megnyugodni, ha a megyegyűlésen szükség van Tamás nevére, különös emberismeretére. Valósággal ostromolja leveleivel: hozza meg az áldozatot, nélküle semmi eredmény nem várható. Még arra is kész, hogy törődött testével maga keresi fel fiát, hátha ennek nagyobb lesz a hatása, mint az írott betűnek.*
U. o. 1530. máj. 4.
U. o. 1531. jan. 22.
U. o. 1538. máj. 10., 18.
Nádasdy apja már öreg ember volt, amikor feleségét elveszítette. Lányai férjhez mentek, fiai távol voltak. Egyedülállónak érezve magát és látva, hogy megfelelő otthona sincsen, hogy minden dolgában kevesbedik, nem hogy növekednék, hamarosan feleségül vette Vessei Orsolyát, Marosi István özvegyét. Előbb azonban ebben a legszemélyesebb ügyében is, mint minden másban, kikérte fia hozzájárulását.* Tamás nem is gördített akadályt apja akarata elé, – Orsolya asszonyt anyjának tekintette. Sőt az emberekkel való fölényes bánni tudást felhasználva, a legelején 53meg is kérte: járja ki, hogy Ferenc fizesse már vissza a zalavári jövedelmekből Heghy István özvegyének a tartozást. Nem titkolta, hogy ez az adósság becsületébe vág: saját emberei tárgyait volt kénytelen zálogba vetni, csak hogy pénzhez jusson. Vessei Orsolyának annyira jól esett Tamás részéről a fogadtatás, hogy megígérte: az öreg Ferenc otthonának gondját viseli és még ha saját ruháit kell is elzálogosítania, a szükséges pénzt elő fogja teremteni. Mindjárt azzal kezdte, hogy a sajátjából 244 forintot adott Heghy Istvánnénak. Ferenc ugyanis egymaga nem tudta kifizetni fia egész tartozását, – a bevételek jórészét elemésztették a vár erődítési munkái.*
U. o. 1530. máj. 4.
Vessei O. levele Nádasdy T.-hoz 1531. jan. 22. O. L., Nádasdy lvt.
Nádasdy Ferenc mindent megtett volna fiáért. Nemcsak üres szavak voltak, amiket élete vége felé írt egyszer: «összes dolgaim a tiedek,... jobban szeretném, hogy én nélkülözzek, mint te, és ha tetszésed szerint van, minden úgy legyen, amint akarod».* Ahogyan Tamás fokozatosan kinőtt a családból, a kisnemesi életből, apja, amúgy is alkalmazkodó természet lévén, egyre jobban a hatása alá került. De azért szembehelyezkedett vele, amikor látta, hogy Tamás, akinek Zalavár az ősi Nádasdy-birtokokhoz viszonyítva rendkívül gazdag pénzforrást jelentett, olyan jövedelmekből is akar rendelkezni, amelyek Ferenc elgondolása szerint a halott édesanya végső akaratának megvalósításához, a Nádasdy-család mindennapi életéhez szükségesek. «Atyai szeretetből» ugyan, de világosan figyelmeztette Tamást kötelességére apjával, testvéreivel szemben. Kérte, ha azt akarja, hogy még éljen, ne okozzon neki fájdalmat, mert öreg ember és olyan erővel rohanja meg a szomorúság, hogy naponkint sírva fakad.* Az is nagyon fájt neki, amikor hírül hozták, hogy Tamás Szele Balázzsal, Zsuzsanna húga férjével szemben a Zolthayaknak adott ismételten igazat, sógorát megfenyegetve és – állítólag méltatlanul – kíméletlen szavakkal meg is bélyegezve. Nem tudja elhinni, – írta fiának – amiket terjesztenek róla, hogy engesztelhetetlen gyűlölet volna szívében a szerencsétlen Szeléék iránt, hiszen Zsuzsannával mégis csak egy test és vér.*
Nádasdy F. levele Nádasdy T.-hoz 1538. máj. 6. O. L., Nádasdy lvt.
U. o. 1530. jan. 7.
U. o. 1539. nov. 1.
Ferenc volt az összekötő kapocs a Nádasdyak kisnemesi világa és fia új nagyúri otthona között. Tamás felesége, Orsika, akinek roppant nehéz volt megszoknia férje állandó távollétét, az öreg Ferenc közelségében talált megnyugvást. Nem csoda, ha nagyon ragaszkodott hozzá. Még 1542-ben is, holott Ferenc már az előző évben meghalt, annyira hiányzik neki, hogy félve gondol a közeledő karácsonyi ünnepekre. «Megértettem – panaszkodik Tamásnak – az Kegyelmed levelét, kibe írja Kegyelmed, hogy ez innepre haza nem jűne Kegyelmed, tugya-e Kegyelmed, hogy megholt szegény öregbik uram és én magam marattam, mint egy mezőbe egy szál fa, azért kérem Kegyelmedet, hogy aggyon Kegyelmed nekem tanuságot, miképpen mulassam el az innepet illyen egyedel».*
O. L., NRA. 584/3., 5., Orsika levele Nádasdy T.-hoz 1542. dec. 19. O. L., Nádasdy lvt. (V. ö. Károlyi Á.–Szalay J.: Nádasdy Tamás nádor családi levelezése. Budapest, 1882. 72. l. 1541-es évszámmal.)
Apjával ellentétben, akinek még lelki arcából is több vonás látszik, Nádasdy édesanyjáról alig maradt valami írás. Még a neve is bizonytalan: egyesek szerint enyingi Török Orsolya volt, mások szerint szenterzsébeti Therjék Orsolya. A leszármazási táblák, amelyeket a XVII. századi Nádasdyak oklevelek adataiból állíttattak össze, döntik el a vitát: Nádasdy Ferenc első felesége Therjék Tamás lánya volt, a szenterzsébeti Therjékekből, ebből a Nádasdyaknál tehetősebb zalamegyei családból, amelynek tagjai szintén familiárisok és szerepet is játszanak a megye életében. Orsolya asszony minden bizonnyal még 1529-ben meghalt, a következő év legelején már végső rendelkezéseinek teljesítéséről gondoskodnak: az udvarában lévő nemes asszonyok és szolgálónők fizetéséről, a kápolna átépítéséről.*
O. L., NRA. 585/35., 1723/10.; Kovachich, M. G.; i. m. 129.; Füssy T.: A zalavári apátság története. (A pannonhalmi Szent Benedek-rend tört. VII. – Budapest, 1902.) 112–113. l.; Holub J.: Zala megye története a középkorban I. (Pécs, 1929) 469., 471., 473. l.; Nádasdy F. levele Nádasdy T.-hoz, 1530. jan. 7.
A Petenyedtől Tamásig eltelt több mint két és fél évszázad alatt kilenc nemzedék váltogatta egymást a vasmegyei földeken, míg körülöttük lassankint átalakult a magyar világ, a középkori magaslatról elérkezett Mohácsig.
54Petenyed de genere Nadasd comes; László; István; Lőrinc mester; Tamás mester ~ Dorottya; András mester Zala vm. alispánja; Gáspár ~ Serényi Erzsébet; László nándorfehérvári vicebán, németújvári várnagy, Vas vm. alispánja ~ Sankfalvi Katalin; Ferenc vértes kapitány, kanizsai várnagy, vasmegyei comes 1. ~ szenterzsébeti Therjék Orsolya († 1529. k.) 2. ~ Vessei Orsolya; Tamás
A kilenc Nádasdy-ős nagy ingadozásokat nem mutató szinten teljesítette a földi küldetést. Nádasdy Ferenc és szenterzsébeti Therjék Orsolya fia alatt fordult először nagyot a család sorsa, olyan nagyot, amiről a már régen porrá lett ősök talán nem is álmodoztak. Hiszen Tamás pályája is lényegében úgy indult, mint az előtte járóké. Az öreg Ferenc, talán éppen a családi hagyományt követve, műveltséget adott legidősebb fiának útravalóul. Tamás már gyermekkorában megkezdhette az élmények gyűjtését. Maga mesélte el életének vége felé egyik soha el nem halványuló emlékeként, hogy családja elvitte Tatára, ahol megláthatta Ulászló királyt. Gyermekfejjel nagy várakozásban készült a találkozásra és csalódással tért haza: a király is olyan ember, mint a többi.* Ez az élmény egész életén végigkísérte. Ezért tudott olyan könnyen és természetesen mozogni Bécsben, a királyi udvarban, megilletődés nélkül, mintha valamelyik közeli barátjának a várában volna. Ferenc az iskolás műveltségre is sokat adott: Tamást magasabb tanulmányok folytatására a legközelebbi nyugati központba, Graz-ba küldte ki.* Ezekben a törekvésekben segítségére sietett sógora, Therjék István, a családnak mozgékony, kiemelkedő tagja, aki már Mohács előtt bérbe vette a zalavári apátságot. Felismerve nővére fiának különös adottságait, anyagi támogatásával lehetővé tette, hogy Bécsben, Bolognában, Rómában tanulhasson tovább.*
Károlyi Á.–Szalay J.: i. m. 46. l.
Kovachich, M. G.: i. m. 129. l.
Füssy T.: i. m. 110. s köv. l.; Fógel J.: i. m. 43. l.; Veress E.: Olasz egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai 1221–1864. (Budapest, 1941.) 83., 260–261. l.
Tamás «magister» címmel jött vissza, magával hozva Itáliából a reneszánsz új műveltségét, új életszemléletét. A vasmegyei ősi földeken talán ő is familiáris, várnagy, alispán lett volna, bekapcsolódva az ősök egyforma sorának folytatásába. Az amúgy is szűk életkereteket biztosító birtokok pedig tovább aprózódtak volna Ferenc négy fiának és három leányának a kezén. Tamásnak azonban más volt a rendeltetése. Kiszámíthatatlan véletlenként – a pápai követ, De Vio Tamás bíbornok, akivel mint tolmács jött Budára,* ajánlotta be – a királyi udvarba kerül, az emelkedő életpályák legtöbb lehetőséget ígérő kiindulási helyére. Nem kevésbbé kiszámíthatatlan véletlen az is, hogy a fényes mult után fiágon kihalt Kanizsay-család utolsó hajtásának, Orsikának a kezével kész nagybirtokot kap, a Nádasdyak szerény falutöredékeihez viszonyítva szinte mesebeli gazdagságot: hét várat, kastélyt, tíz mezővárost, másfélszáznál több falut.* A véletlen különös játéka, hogy a Nyugat-Dunántúlon végighúzódó hatalmas uradalmak, amelyeket a Kanizsayak évszázadok alatt egyenkint szereztek meg és építettek ki, osztatlanul éppen kanizsai várnagyuk, Nádasdy Ferenc fiának birtokába jutottak. Mintha jelképezné ez a helycsere, hogy az úr és a szolgálatában álló familiáris között nincsen áthidalhatatlan távolság, a familiáris – mint a neve is kifejezi – a családhoz tartozik.
Kovachich, M. G.: i. m. 129. l.
Takáts S.: Magyar nagyasszonyok. (Budapest é. n.) 59. s köv. l., O. L., NRA. 634/10., 1565/45., 1569/50., 568/4., 5., 384/43., 567/31., O. L., Acta Publica 26/47.
A magyar társadalom a rendi világban nem merevedett meg. Élete örök mozgás a magasban és a mélyben egyaránt. Az ország sorsát irányító nagybirtokos családok folyton-folyvást váltakoznak. Az ismeretlenből jönnek, hatalmi csoportokat alakítva magukhoz igazítják a szomszédos kisebb-nagyobb nemescsaládokat, mint valamikor a keleti puszták nomád fejedelmei az ide-odahullámzó népeket. Hosszabb-rövidebb idő után pedig 55eltűnnek, mindig újaknak engedve át a helyüket. A magasba emelkedő családoknak két kimeríthetetlen forrása van: a köznemesség és a parasztság. Nádasdy Tamás, aki a Mohács utáni válságos évtizedekben fogta össze az önbizalmát veszített, megbontott magyarságot, kiszámíthatatlan küldetésként a köznemességből jött. Erős nemesi tudat élt Nádasdyékban, de a nemességet nem tekintették a természet rendje szerint való állapotnak, amelyet lefelé átléphetetlen határok választanak el a társadalom többi részeitől. Az ő felfogásukban a magyar nép két megjelenési formája: a nemesség és a parasztság nem megmerevedett társadalmi alakulat, amelyek – mint a köznemesség vezére, Verbőczy István csak nemrégen hirdette – már a magyar nép pogány korszakában kettéváltak.* Az ő felfogásukban a társadalmi helyzet az örök mozgás-változás törvényének engedelmeskedik. «Nem tudunk eléggé csodálkozni a császáron, – írta Batthyány Ferenc Nádasdynak, – hogy midőn minket már nem tud megvédeni, azt akarja, hogy parasztok legyünk. Holott sem a Nagyságod ősei, sem az enyémek néhány száz év óta nem voltak azok és én sem akarok az lenni, hiszen emiatt menekülünk a törökök elől is, hogy ne legyünk parasztok». Ez a gondolat vissza-visszatér leveleiben: «Nekem nincsen magas méltóságom, és nem is vagyok a legalacsonyabb sorban, mégis a parasztság járma alá valóban nehezen megyek, néhány száz éve ugyanis, hogy őseimet a parasztságból kiemelték és én nem egykönnyen veszítem el a nekem és enyéimnek adományozott szabadságokat».* Mintha ezekben a mondatokban benne volna a középkori társadalom lüktető mozgása, amely végigjárta az egymás fölött húzódó rétegeket, a nemesség és a parasztság elválasztó vonalán sem állva meg és a társadalmi helycserék beláthatatlan lehetőségeit tárva fel.
Tripartitum I. 3.
Batthyány F. levele Nádasdy T.-hoz 1558. aug. 15., aug. 23. O. L., Nádasdy lvt.
Nádasdy Tamás a főrendek között, a magas méltóságokban nem távolodott el véglegesen a köznemes ősök vonalától. A vármegye döntését, szemben a többi dunántúli mágnással, akik a lehetőség szerint igyekeznek függetleníteni magukat az alsóbb nemesség tömegétől, magára és birtokaira kötelezőnek tekintette. «Az hol Kegyelmed – írta egyízben Polyány Sebestyénnek – az vármegye székire mutat nekem, az Isten Kegyelmességéből és az fölséges királ és ez ország jóakaratjokból, én immár kiköltem az Sal˙ nemes uraim rendirül. De mindazáltal ott is törvint állok».* Choron János kapitányhoz intézett levelében meg igy szólal meg Nádasdyban a köznemes: «Mert énes noha Vasvár megye Ispánnya és országh Nádorispánnya, azérth ugyan csak egy Nemess ember gyermeke vagyok ez Vármegyében Nádasdy Ferenc fia, és nem hogy az vármegye véghezése ellen cselekednék valamith. De mégh csak Kegyelmed ellen is nem véthenénk örömest».* Nem tagadta meg a nemesi társadalom alsóbb szintjeit, ahonnét jött, sőt inkább azonosította magát a familiárisokkal, a várnagyokkal, az alispánokkal, a magisterekkel, akiktől lelki és testi felépítését örökölte. Semmi sem állott távolabb tőle, mint hogy helyükbe hiúságból hamis ősöket keressen, vagy ezeket a húsból-vérből való embereket másnak képzelje, mint amilyenek a valóságban voltak.
1557. ápr. 19. O. L., Missilis-gyűjt.
1557. szept. 13. O. L., Nádasdy lvt.
A Nádasdyak élete évszázadokon keresztül a föld körül mozgott. Nádasdy Tamás az eredeti apró falurészekhez hatalmas uradalmakat szerzett, az ország egyik legelső birtokosa lett. De gazdaságaiból nemcsak a jövedelmek érdekelték; életük összes megmozdulásaival a legszorosabb kapcsolatban állott, akár a bécsi Burg falai között járt, akár Pozsonyban az országgyűlésen, akár a török elleni hadjáratban, akár Erdélyben, – akkor is, amikor szinte minden pillanatát lefoglalták az országos gondok. Mindenről tájékozott akart lenni és annyira tájékozott is volt, hogy távoli országrészeken, távoli feladatokban járva, leveleivel irányíthatja az otthoniakat. Kimerítően tudott a tavaszi munkákról, az aratásról, a szüretről, az építkezésekről, a termésről, a halastavakról, a ménesekről. Pontosan tudta, melyik gyümölcsfák hozzák a koránérő gyümölcsöket, amelyekkel évről-évre bámulatba ejtette a királyi udvart és amelyeknek még a külföldi országokban is messzire elért a híre. Mintha ezekre büszkebb lett volna, mint minden másra, amit az életben elért. Az ország nádorában ébren maradtak a föld közelében élt kisnemes ősök.
SINKOVICS ISTVÁN.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages