Ősi sopronmegyei nemzetségek. Szerkesztette: Horváth László és Soós Imre. Székely és Társa kiadása, 1941. 516 l.
Ősi sopronmegyei nemzetségek. Szerkesztette: Horváth László és Soós Imre. Székely és Társa kiadása, 1941. 516 l.
Sopron vármegye nemeseiről ezideig családtörténeti 85munka nem jelent meg, hacsak azt a néhány forráskiadványt nem számítjuk, amelyekből a Sopron vármegyei nemes családokra vonatkozólag némileg tájékozódást tudunk szerezni.
A könyv négy részből áll. Az első a sopronmegyei úrbéri birtokrendezések eredményeit tárgyalja; a II. részben képeket ad a sopronmegyei jobbágyközségek történetéből; a III.-ban a vármegye 1754–55. évi nemességvizsgálatát és a megye által 1790–1849. között kiállított nemesi bizonyságleveleket oleli fel; a IV. rész a könyv megjelenését elősegítő személyek adatait tartalmazza. Az I., II. és III. részt dr. Soós Imre írta. Bár bennünket főleg a III. rész érdekel, mégsem térhetünk napirendre a könyv többi fejezetei fölött sem s ezért rövid áttekintést nyujtunk ezek tartalmáról is.
A munka első része sok adatot tár fel a nemesség és a nagybirtokos osztály birtoktörténetére vonatkozólag, bár nevekkel nem igen találkozunk benne. A szerző a nép mai értelemben vett szociális helyzetének kialakulását, a paraszti és uradalmi birtokállomány eredetét tárgyalja. Ehhez felhasználta a soproni törvényszéken található 1790–1867-ben lezajlott birtok- és úrbéri pereket. A könyv II. részében igen érdekesen tárgyalja a sopronmegyei jobbágyközségek történetét, kiterjeszkedve a kuriálista és a taxás telken lakó nemesekre is. Családtörténeti szempontból ez a fejezet már értékesebb, mint az előbbi, mert nagyon sok birtokos nemes-családdal ismerkedünk meg. E fejezetre vonatkozólag az előszóban az alábbi sorokat olvassuk: «Mivel a kis lélekszámú s jobbára csupán nemes családokból álló kisnemes falvak történetét valójában az ottlakó néhány nemes család története képezi, azért az ismétlések elkerülésének érdekében mellőztük a nemesi községek történetének ismertetését is, minthogy a sopronmegyei nemes családokról szóló III. rész legalább egy szempontból teljes képet rajzol a községek sorsát irányító nemes családokról.» Ennek ellenére veszteségnek könyvelhetjük el a nemesi községek története szakszerű tárgyalásának elmaradását.
A szerző az előszóban vázlatosan ismerteti Sopron vármegye levéltárának nemesi okiratait. Ebből értesülünk, hogy Sopron vármegye XVIII. századbeli nemességvizsgálatairól Dallos Márton akkori főlevéltáros 1775-ben egy «Acta deputationalia in negotio investigationis nobilium elaborata» címmel egy kötetet (Tomus V.) állított össze, melybe belemásolta a nemességvizsgálatok lebonyolítására kiküldött bizottságok 1719., 1725., 1726., 1730., 1733., 1750., 1754/55., 1756., 1759., 1761., 1766–1773. évi, különböző jegyzőkönyvekben faltalálható nemesi összeírások adatait is. E nemesi vizsgálatok közül legtökéletesebb képet az 1754/55. évi nemességvizsgálat adatai nyujtanak. Az ennél korábbi investigatiós jegyzőkönyvek csak nagy általánosságban említik fel a nemesség gyökerét (pl. közismert nemes család). Ismeretes, hogy az 1754/55. évi investigatio országos viszonylatban királyi utasításra történt. Sopron vármegye ennél híven követte az előírt szempontokat. E nemességvizsgálat az igazolt nemeseknél megállapította a nemesség eredetét, feltüntette a címeres nemeslevél pontos adatait és a lehetőség határain belül feltünteti a nemességét igazoló személynek ízről-ízre való leszármazását is. Ezek alapján Sopron vármegye 1756-ban sok egy tekintetben áttekinthetőbb s több adatot tartalmazó összeírást készíttetett, amelyet szintén belemásoltak az emlitett kötetbe. A szerző a nemes családok tárgyalásánál az 1756-ban készült összeírást használta fel, de a Sopron, Kismarton és Ruszt szabad királyi városokban lakó nemesekre vonatkozó adatokat az 1754/55. évi orsz. nemesi vizsgálat jegyzőkönyvéből merítette, mivel e városok nemesei az 1756. évi összeírásokban nem szerepelnek. De felvette a kétséges nemesek adatait is, akiknek a vármegye nem ismerte el a nemességét. Feldolgozza a szerző a Sopron vármegye által 1790. után kiállított, a közgyűlési jegyzőkönyvekbe bevezetett nemesi bizonyítványokat is. Minthogy más vármegyék Sopron vármegyében kihirdetett nemesi bizonyságleveleinek a szövegét a közgyűlési jegyzőkönyvekbe legtöbb esetben nem írták be, ezek feldolgozását a szerző mellőzte. Ellenben közöl egy 1820-ban készült nemesi lajstromot, melyben a közgyűlésen szavazati joggal bíró nemesek szerepelnek, valamint a szavazásra jogosult honoratiorok. Kár, hogy a könyv nem tartalmazza azoknak a családoknak az adatait, akik idegen megyékből származtak át Sopron vármegyébe. Címe ugyan nem tette kötelezővé a szerző számára, hogy ezekkel is közelebbről foglalkozzék, mégis a családtörténet kutatóinak hasznos szolgálatot tett volna, ha ezekre is részletesebben kitér.
A mű, bár népies formában van megírva, nem nélkülözi a tudománoys alaposságot. Ha néhol kívánni valót is hagy maga után, egészben véve nyeresége úgy az általános, mint a családtörténeti irodalomnak.
Reszegi Lajos.
