Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II. köt. 1. füzet. 1255–1272. Budapest, 1943. Kiadja a M.…
Szentpétery Imre: Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II. köt. 1. füzet. 1255–1272. Budapest, 1943. Kiadja a M. Tud. Akadémia. 4-0. VIII+194 lap.
Regeszta-publikáció, tehát tartalmi kivonatokat közöl Sz. monumentális munkája: kegyosztásokról, bírói ítéletekről szóló királyi oklevelek rövidre összefoglalt tartalmát, s így elsősorban a király (az állam) tevékenységét illusztrálja s az eseménytörténet céljait szolgálja, aminthogy a múlt század történetkutatása és írása, mely a regeszta-közlések műfaját bevezette, az állami és hadi eseményeket helyezte kutatásai és előadása központjába. Mint regeszta-publikáció, természetesen nem olvasmánynak készült, mégis egyfolytában olvasva ezeket a forma szerint egymástól független oklevél-kivonatokat, életre kelnek belőlük a kor politikai eseményei – bel- és külpolitikaiak egyaránt –, hadtörténete. A kegyosztó oklevelek ugyanis többnyire felsorolják a megadományozott érdemeit, leírják a csatákat, amelyekben az illető vitézkedett, testvérei, rokonai elestek. Az egyes emberek, családok magánéletébe látjuk belenyúlni a nagy hadi és politkai események mindent átformáló megnyilvánulásait. Látjuk, hogy egy-egy hadi vállalatban – II. Ottokár ellen, Stájerországban, Ruthéniában, a Balkánon, vagy a IV. Béla és V. István ifjabb király között dúlt viszállyal két részre osztott nép testvérharcaiban – szerzett katonai érdem mint emel fel egyeseket, sőt családokat is, hogyan épül elpusztult családok földjein új adományosok számára új élet. De jutalmat nyernek sokkal békésebb érdemek is: V. István ifjabb király fínom bársonyt és vásznat adományoz a solymárok ispánja leányának, amiért saját királyi leányát futásban és ugrásban legyőzte (1263-ban; 1815. sz.). Életre kelnek ezekből a talán száraznak látszó, de magvas kivonatokból a király legfőbb kötelességének: igazságszolgáltatásának tényei, és meglepő, hogy milyen jelentéktelen ügyek is a király személyes bíráskodása alá tartoztak. Például az 1866. sz. regeszta szerint V. István a szepesi vár népét arra kötelezi, hogy két jogtalanul elvitt lovat adjanak vissza jogos tulajdonosának, s ha záros határidőn belül ezt nem tennék meg, akkora maga személyes bírói széke elé idézi őket (1267-ből). De éppígy kidomborodnak e regesztákból a kor társadalmi, gazdasági állapotai, jogi berendezkedései, és biztos útmutatói e kivonatok a hely- és névtörténetnek is.
Hogy a hatalmas munka milyen tanulságokkal szolgál a folyóiratunk tágabb tárgykörét képező, még ma is segédtudományoknak nevezett tudománycsoportnak, arra az előző kötet méltatói már kellőképpen rámutattak, az azóta eltelt tizenkét év oklevélkutatói pedig szűntelenül jótékonyan tapasztalhatták. A Turul hasábjain azonban rá kell mutatnom arra, hogy milyen hasznot húzhat ebből a nagyszabású munkából a családtörténet. A XIII. sz. az a kor, melyre több ma is élő nemesi család őseit biztonsággal visszavezetheti; ekkortól állanak ugyanis a kutatás rendelkezésére már olyan tömegben oklevelek, hogy azokból egyes családok leszármazását kifogástalanul fel lehet építeni. A II. kötet 1. füzetében pl. a Gosztonyi-családra két oklevél is vonatkozik (1899. és 2096. sz.). Családtörténeti kutatóknak különösen a mintaszerű index van nagy hasznára. De a komoly, tudományos genealógiai kutatást nem szabad csak a ma élők ősei felkutatására korlátozni. A családtörténet igen fontos eszköz egyes korok politikai eseményei, társadalmi, jogi, gazdasági viszonyainak megismeréséhez. Éppen az olyan mozgalmas időkben, két király között megoszlott, pártokra és érdekcsoportokra szakadozott társadalomban, mint a XIII. sz. harmadik negyede és annak magyar társadalma volt, rokoni összetartozás (vagy ellenségeskedés) gyakran magyarázza meg a pártok összetételét, egyesek pártállást, vagy pártváltoztatásait.
Az oklevelek teljes szövegének tanulmányozását persze regeszták sohasem tehetik feleslegessé, s ez nem is céljuk. De végtelenül megkönnyítik a kiadott oklevelek közötti tájékozódást, éspedig nemcsak a részletkérdések kutatói számára, akik százszámra menő, tárgyukra nem tartozó oklevél végigolvasása helyett azok lényeges tartalmára egyszerűsített rövid kivonatokból gyűjthetik össze forrásanyagukat, hanem a nagyobb összefoglalások íróinak is, akik a király ténykedéseit – vagyis a fontos állami és hadi cselekményeket – szakadatlan időrendi sorozatban rendezve találják fel Sz. regesztáiban. A legnagyobb hálával kell venni emellett azt is, hogy a kiadatlan királyi oklevelek teljes szövegét leközli, mintegy 30 eddig kiadatlan oklevelet téve közkinccsé.
Mint e monumentális publikáció minden méltatója, e sorok írója is azzal a hő óhajjal zárja le ismertetését, hogy az illusztris szerző minél előbb befejezhesse művét.
Bartoniek Emma.
