Esze Tamás (IV.), II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának híres ezereskapitánya, majd brigadérosa, a fejedelem és a kortársak tudomása szerint jobbágycsaládból származott: a Rákóczi-ház örökös-jobbágya volt az ecsedi uradalomhoz tartozó szatmármegyei Tarpán.A fejedelem, midőn 1703. november 20-án „a jobbágyságnak terhe alól s abban való paraszti állapatokbul” felszabadította, okleveles bizonyítékát is szolgáltatta annak, hogy a nagyhírű szegénylegény, aki a szabadságharcot elindító tiszaháti felkelést megszervezte, s „első eszköze volt” a haza felszabadításának „a német hatalmas és törvénytelen igája alól”, nem tartozott az ország privilegizált fiai közé, hanem történeti jelentőségű pályafutásának kezdetén „több hasonló jobbágyokkal egyaránt” szülőföldjén jobbágyi állapotban élt.
Esze Tamás nem egyetlen olyan alakja történetünknek, akire az utódok – nyilvánvaló jobbágyszármazása ellenére – megpróbálták a nemesi eredetet rábizonyítani. Nagy Iván szerint veszprémmegyei eredetű familia sarja, elei a XVII. században származtak át Szatmárba. Thaly Kálmán szintén azt írja Esze Tamás vázlatos életrajzában, hogy „az Esze-család régi nemességű és veszprémmegyei eredetű; a XVII. században azonban egyik ága, alkalmasint a török elől, Tarpára, a Rákóczi-ház birtokára menekült, ott jobbágytelkeket szállván meg; ezekből származnak János és Tamás testvérek”.
Az Esze-család nemesi eredetének fikciója azokból az iratokból táplálkozott, melyek a családnak 1793-ban. Veszprém megye előtt indított nemességigazolási peréről maradtak fenn a perindító Esze Tamás szatmárnémeti szenátor (VI.) unokája, Esze Ferenc szatmári ügyvéd birtokában. Midőn Nagy Iván ,a család múltjáról, majd tíz esztendővel később Thaly Esze Tamásról kért adatokat tőle, a család társadalmi tekintélyének emelése érdekében is – a régi nemességű és előkelő származású Cserey-családból nősült – szívesen hivatkozott ezeknek az iratoknak a bizonyságtételére.
A perindítás előzménye az a levelezés, melyet Esze Tamás (VI.) szenátor 1778-ban kezdett a veszprémmegyei Kiskovácsi községben lakó nemes Esze Ferenccel. Tudomást szerzett arról, hogy Veszprém megye Peremarton nevű falujában – de a Dunántúl más részein is – él egy régi s kétségtelen nemességű Esze-család, s felvetődött benne a gondolat: nincs-e vérségi kapcsolatban az ő famíliájával, mert ha ezt bizonyítani lehet, nemesi jogok birtokába juthatnak a Szatmár megyében élő Esze-családbeliek is. A másfél évtized múlva megindított perben Esze Tamás – egyetértve a Tarpán jobbágysorban élő Esze Mihállyal (II.) és Esze Istvánnal (IV.) – azt akarta bizonyítani, 20hogy a szatmári Esze-család a XVII. század vége felé a veszprémiből ágazott ki.
A veszprémiek örömmel fogadták a jómódú és tekintélyes szatmári szenátor atyafiságos közeledését: „vannak e még ebből a Genealógiából?”, hiszen szegények voltak és földönfutók. A peremartoni református kisnemesek hosszú pereskedés után vesztesek lettek abban a perben, melyet a veszprémi káptalan indított ellenük, s el kellett hagyniok atyáik földjét. Esze Ferenc 1778. április 3-án kelt levelében így számol be erről a csapásról: „Isten eő Felsége maga tetszése szerént az ő ítéletit rajtunk által vitte, mivel a’ régi Atyáinkról maradott örökségünkből ki kellet bujdosnunk most tizenegyedik esztendőbe; a’ Veszprémi Ns Káptalannal 28 Esztendeig való törvénykezésünk után a’ T. Királyi Tábla nékik adjudikálta (Peremartont). Már most Isten eő Felsége a’ föld porára vetett bennünket, mivel már a’ más Uraság földén lakunk árendába, jóllehet a’ Nemesi Privilégyumunk meg vagyon, de már sem Sessio sem Curia semmi sintsen, hanem Árendát adunk a’ Mlgos Gróff Nádasdi Ferencz Excellentiájának Kis Kovátsiba.” A szatmáriakkal való rokoni kapcsolatukban annyira nem kételkedtek, hogy régi családi iratokat is kerestek náluk: „ha valami Documentumok találtatnának Esze Tamás Uramnál vagy Desâ kálaz felől vagy Túzok Telek felől vagy is Börtsön telek felől, fognánk jó szívvel, mivel ezen három pusztákat keresnénk”.
Mire alapította a szatmári Esze Tamás (VI.) a veszprémi Esze-családdal való rokonságát? Esze Ferenc levelére adott válaszában, május 18-án, azt írja, hogy nincsenek náluk családi iratok, s ezen ne is csodálkozzanak: nagyapjának az apja – a Peremartonból Szatmárba származott ős – prédikátor volt, Isten szolgájának pedig kevés gondja van az efféle írásokra. E levélben vetődik fel először a kuruc Esze Tamás (IV.) származásának kérdése: „Hallották é a régiektül, hogy egy atyok fia erre a földre le származott és nevezetesen hallották é a kurutz világba igen híres Esze Tamásnak hírét, a ki volt a pap fia?” A család nemesi származású prédikátor atyától származtatta az országos nevezetességre jutott parasztvezért.
Nemességigazolási perükben a tanúkihallgatások során ezt a rejtélyes prédikátor-őst akarták valószínűsíteni. A reá vonatkozó kérdést nem egyforma szöveggel tették fel a két helyen lefolytatott vizsgálat alkalmával. A beregmegyei tanúkkal azt akarták bizonyítani, hogy „a Nagy Attyoknak Édes Attya Esze Lőrinc Tarpai Predicator volt, ’s feleségül Márton Leányt tartott és a’ Dunán-túl Peremartonbul Weszprém Vármegyébül származott”. Veszprémben, néhai Nemes Esze Tamás felől érdeklődtek, „a’ ki ez előtt Peremartonban lakott, s az All-földre nevezetessen Szathmár Vármegyébe Tarpára le szakatt és ott Predicátorrá lett”. Már ez is gyanút ébreszt. Gyanúnkat a vizsgálatok eredménye még növeli: míg a messzi Veszprémben bőbeszédűen szólnak róla a vallomások, addig a kuruc Esze Tamás (IV.) szülőföldjén senki sem emlékezett a prédikátor ősre. „Mivel az Esze Familia igem meg sokasodott, úgy hogy egész egy Udvarral voltak, ezen hadból egy Esze Tamás le szakadott a’ Tiszán-túl a’ Debretzeni Oskolákra és onnéd valahol a’ Tisza mellett Praedicatorrá lett” vallják a veszprémi tanúk, de nem szólnak arról, hogy mikor is történt hát Esze Tamás útraválása a debreceni kollégiumba? A beregi vizsgálat csak azt tudta igazolni, hogy a felperesek nagyatyái édestestvérek voltak; Mihályé (II.) és Istváné (IV.) János (II.), – az ő nevét a Rákóczi-kor irataiból is ismerjük: bátyja volt az ezereskapitánynak és ezerének alezredese, – Tamás (VI.) nagyatyjának a nevét nem tudták megmondani.
A hetei vizsgálat jegyzőkönyvét olvasva, méltán csodálkozhatunk azon, hogy Esze Tamás szenátor (VI.) nem emlékezett nagyatyja nevére, s idegenektől akarta azt is megtudakolni, hogy vájjon az ő nagyapja valóban édestestvére volt-é a tarpai Esze-testvéreknek. Igaz, kisgyermek korában maradt árván, de anyja, Esze Tamásné Síró Panda, magas kort ért, 1780-ban halt meg fia szatmári házánál 75 éves korában; lehetetlen, hogy ő ne emlékezett volna apósa nevére, s ne ismerte volna férje egész atyafiságát. Mi a magyarázata a családi emlékezet e különös kihagyásának?
A perre tartozó iratok között van egy genealógiai táblázat, mely azt bizonyítja, hogy az Esze-család másfélszáz évre visszamenőleg ismerte leszármazását. És pedig nem szájhagyomány alapján, hanem, két olyan oklevélből, melyeket éppen azért nem használt fel a perben, mert velük csak jobbágyszármazását bizonyíthatta volna. Az egyik a család II. Rákóczi Ferenctől nyert manumissziós-levele 1703-ból, a másik armálisuk, melyet a fejedelem 1708-ban adományozott.
A manumisszióból kiderül, hogy a kuruc Esze Tamás (IV.) szülei: Esze Tamás (III.) és Márton Anna. Feleségét Bíró Annának hívták, volt egy Erzsók nevű leánykájuk. Rákóczi érdemes hívei közé számította az ezereskapitány fitestvérét is: Mártont Mihály és Tamás nevű fiaival, Jánost István és Tamás nevű fiaival szintén felszabadította a jobbágyság terhe alól. A manumisszió hatálya kiterjedt anyjának férfitestvéreire is: Márton Istvánra, Márton Andrásra és Márton Mihályra.
Az armális már nem említi a szülőket. Nincs szó benne az Erzsók leányról. Márton (I.) és János (II.) már csak egy-egy fiúval részesül a nemesítésben, mindkettőjük Tamás nevezetű. Márton Mihály egymagában, Márton András négy fiával (Márton Tamás, István és János), Márton György eggyel (István) fordul elő benne.
A család nemességéért perbeszálló Esze armálisban említett Márton (I.) unokája, Esze Mihály (II.) és Esze István (IV.) pedig a János (II.) unokái. A nagyatyák tehát valóban testvérek voltak, a kuruc Esze Tamással, együtt fiai a manumisszióban előforduló Esze Tamásnak (III.) és Márton Annának. János (II.) vénséget ért, 1740 körül még élt, s „öreg, igen siket és nagy szakállú” ember volt; fia, Tamás (VI.), is vén korában, a per megindítása előtt három évvel tért meg atyáihoz. A családi hagyomány bőségesen buzgó forrásából meríthettek volna a tarpaiak is, mikor a család eredetéről érdeklődtek. S hogy még sem innen merítettek, hanem egy kétes, eredetű és értékű veszprémi hagyományból, ez nyilván mutatja, hogy a perben nem az igazság kiderítése, hanem elfedezése volt a céljuk; a rangban és vagyonban szépen gyarapodó szatmárnémeti Esze Tamásnak a nemesi állapot újabb anyagi és társadalmi előnyöket hozott volna, a tarpai Eszék meg szívesen szabadultak volna a jobbágyság unt nyűgétől, s ezért kapóra jött nekik a nemes veszprémi Esze-családdal való összeköttetés, s mivel ezek között élt egy Tiszántúlra szakadt s prédikátori hivatalra lépő családtagról valami hagyomány – ha ugyan élt, s nem koholmány az egész –, jobbágyőseiket megtagadva ehhez a „délibáb-ős”-höz kötötték magukat ,,az ősi Nemességeket kereső perben”.
A kuruc Esze Tamás tehát kétségtelenül jobbágy-ivadék volt, s mivel társadalmi osztályát öntudatosan vállalta, hozzá hűséggel ragaszkodott akkor is, mikor már kiemelkedett belőle, bizonyára tiltakozott volna ilyen módon való megnemesítése ellen. A történeti kutatásnak az a feladata, hogy megkeresse valóságos őseit a tarpai jobbágyok között.
Jobbágycsaládok történetének kutatása nehéz feladat a források elégtelensége miatt is. A tarpai Esze-család nemzedékrendjét uradalmi összeírások, tized jegyzékek és néhány más irat segítségével hozzávetőlegesen mégis össze tudjuk állítani egészen a XVI. század utolsó negyedéig, visszafelé haladva a Rákóczi-okmányokból jól ismert családtagoktól az egyre nagyobb homályba vesző ősökig.
Első fontos feladatunk Esze Tamás (IV.) életkorának megállapítása. Alakját a szépirodalomban és az újságcikkekben annyira bealkotott 21kép már nem is hasonlít a valósághoz. Komáromi János, a kurucvilág epikusa, úgy tudja, hogy öreg ember volt már, amikor a tiszaháti paraszt-felkeléssel felidézte II. Rákóczi Ferenc szabadságharcát, s nagy múlt állott mögötte: ott volt Thököly csatáiban és résztvett Buda visszavívásában is. A „kegyetlen és nagyerejű öreg” a költő leleménye csupán, Buda ostromakor legfeljebb húsz esztendős volt. Születésének idejét elég jól meg tudjuk határozni ezredének 1706. március 14-én készített mustrakimutatásából, melyen a katonák születési helye és életkora is fel van tüntetve. Ekkor 40 éves volt, tehát 1665-ben vagy 1666-ban született. Bátyját, Jánost (II.), 45 esztendősnek írták, az ő születését 1660-ra tehetjük. Másik bátyjának, Mártonnak (I), életkoráról nincs adatunk, annyi azonban bizonyos, hogy hármuk között ő volt a legidősebb, mert már név-szerint említett házasembernek írják akkor, midőn testvéreit még csak szám szerint említik az összeírások. Első gyermekének életkorából következtetve arra kell gondolnunk, hogy Jánosnál jóval idősebb volt. Ha a kettejük között lévő korkülönbséget öt-nyolc esztendőre becsüljük, közel járunk a valósághoz, midőn atyjuknak Márton Annával kötött házasságát a század ötvenes éveinek elejére tesszük.
A tarpai lakosok 1674. évi összeírásábanmeg is leljük az apát: a Kandia-utcában lakik, három fia van. Szegénysorsú gyalog, szolgáló jobbágy, egyetlen állata sincs, még disznója sem. Ez az adat magában is elég arra, hogy teljesen leszámoljunk a veszprémi legendával, mely a kuruc Esze Tamás (IV.) apját prédikátornak mondja, aki ,,circa finem saeculi praeteriti transmigravit ex Peremartony ad Tarpa”. íme, 1650 körül már házas tarpai jobbágy, s ha prédikátori tisztet viselt volna, nem is vették volna fel az összeírásba. A századvéget nem is éri meg, az 1683. évi urbárium már csak özvegyét említi három fiával. Márton (I.) már felnőtt ember, bodnármesterséggel keresi kenyerét (,,faber lignarius”) és együtt él özvegy anyjával. 1686-ban megjegyzik róla, hogy házas, Jancsi nevű fia tíz esztendős. Még mindig egy kenyéren van anyjával.
Az anya, Márton Anna, maga is régi tarpai jobbágycsaládból való, valószínűleg annak a Márton Gergelynek a leánya, akivel az 1648. évi urbáriumban találkozunk.1694-ben még élt, mert ez év március 26-án írásba foglaltatja azt az osztályos egyezséget, melyet gyermekei között a Hideg-oldalban lévő szőlejükre nézve' létesített: Márton (I.) a maga részét 6 forintért és 6 polturáért átengedte anyjának, Tamás (IV.) öccsének és Erzsók húgának; János (II.) elismerte, hogy ő már kivette részét a Hideg-oldal szőlőből, mert anyja neki adta a hegyszorosban lévő Hajtásszőlőt. Ez az egyezséglevél a családfát új adattal gazdagítja: egy Erzsébet nevű leány is volt a családban. Esze Tamás (IV.) leánykája azért lett Erzsók, mert a nagynénje nevét kapta. Csak az ő fia lehetett az az Antal Miklós, aki 1705-ben „Ezeredes Feő Kapitány Esze Thamás Uram Eöttsé”-nek írja magát. 1703 tavaszán Marok községből állott Esze Tamás kurucai közé, a dolhai csatán elfogták, hosszú rabság után Szatmár kapitulációjával szabadult meg, s 1707-ben Esze Tamás ezerének kompániás főhadnagya volt.
A XVII. század vége felé, 1698-ban, e népes családból már csak Márton (I.) él Tarpán. János (II.) és Erzsók Marok községbe költöztek át, Mikor mentek el és mi húzta oda őket? – nem tudjuk megmondani. A készülőben lévő hegyaljai felkelés sodra még az előző évben magával ragadta, Károlyi Sándor szatmári főispán azonban még idejében – a felkelés kitörése előtt – elfogatta, s mikor az összeírás készült, tán még Szatmáron raboskodott, Rajta kívül még 15 ilyen elidegenedett jobbágyot tartanak nyilván Tarpán, mely félszázaddal előbb még a futójobbágyok menedékvárosa volt, Alighanem Esze Tamás mozgolódásának részestársai valamennyien.
A Felsőtiszavidék századvégi jobbágymozgalmaiban évtizedek során felgyűlt elégedetlenség tör ki a békén, polgárosodásra hajlamos tiszai parasztság lelkéből. 1662-től 1703-ig – Báthory Zsófia rémuralmától a Rákóczi felkelés kitöréséig – a német uralom katonai és gazdasági elnyomása következtében a kurucvilág zűrzavarai között a falvak fogynak és szegényednek, s a jobbágyok megérnek a forradalomra. A kuruc Esze Tamás (IV.) e megpróbált nemzedék gyermeke, s e rossz kor hatása famíliája elszegényedésében is megfigyelhető. Az 1674-es urbáriumból láttuk, hogy atyja földhözragadt szegény, pedig negyedszázaddal előbb nagyapja még jómódú gazdaember, hat ökre, egy tehene és hét disznaja van. A család társadalmi helyzete is romlott: „az öreg Esze Tamás” (II.) 1647-ben kilenc jobbágytársával egyetemben szabados darabont, még 1648-ban is az, de nem sokáig. Az ecsedi uradalom ekkor kerül át az igen emberséges Bethlen Istvánról a kemény Rákóczi György kezére, s a fejedelemnek szemet szúr a sok exempció. melyeket az öreg gróf oly bő kézzel osztogatott. Amidőn megszünteti a régi kiváltságolásokat, őt is visszaveti a szabados állapotból a marhával szolgáló jobbágyok közé.
Ebben az évben, midőn nevével már másodízben találkozunk, mintegy 50 éves. Életkorát maga mondja meg egy 1667-ben készült Memorialéban: „Én Tarpán lakó Eöreg Esze Thamás vagyok 70 Esztendős.” Vagyis 1597 körül született. Az 1647-es összeírás szerint két fia van, 1648-ban három. Mivel „öreg Esze Tamás”-nak nevezték, nyilvánvaló, hogy egyik fiát szintén. Tamásnak (III.) hívták. Ez az ezereskapitány korán elhalt apja. A másik 22fiú valószínűleg amaz István (II.) mester, kinek szánandó esetét egy 1680. szeptember 2-án végbement vizsgálat jegyzőkönyve beszéli el: Midőn Báthory Zsófia fejedelemasszony karabélyosai Tarpán megszálltak, „veszekedés, ütés, verés, vágás” keletkezett a katonák és a lakosok között, „két karabélyos István kovácsra ment, az akolhoz szorították, agyban főben verték”. Az 1686. évi Conscriptio is említi, de nem a jobbágyok között, mert exemptusnak tartották.
1647-ben és 1648-ban az öreg Esze Tamás (II.) családja mellett egy másik Esze-családdal is találkozunk Tarpán; közös telken, egy kenyéren él három Esze-testvér: Mátyás, Lőrinc és Miklós (II.) Szép gazdaságuk van, nyolc ökör, három tehén és tíz disznó tartozik hozzá. Lőrinc házasember, egy fia van. Mátyás is nős volt már, feleségét azonban a „sacra corona”, a beregi traktus törvényszéke elválasztotta tőle „propter adulterium”. Úgy látszik megint megnősült, mert 1674-ben előfordul egy Esze Mátyásné nevű gyalog szolgáló szegényasszony egy fiával, aki kétségtelenül azonos az 1683-as urbárium Esze Katájával. A Badaló-utcában saját telkén lakik kiskorú fiával; az 1686-os összeírás özvegynek mondja, Jancsi fia nyolc esztendős. Feltehető, sőt bizonyosra vehetjük, hogy amaz Esze János (III.), akit 1707-ben a dikális összeírás alkalmával a zsellérek közé vesznek fel, egy személy ezzel a Jancsival. A zsellérek között ő a legvagyonosabb, tehát részes az Esze-család Rákóczi-korabeli anyagi boldogulásában, de nem részesül a manumisszióban és a nemesítésben. Különös, hogy ezt az atyjafiát az ezereskapitány nem foglaltatta bele a kiváltságlevelekbe, holott még anyja testvéreit és ezek fiait is felszabadította. Esze Lőrincnek nem maradt fi ivadéka, bár 1674-ben van egy fia. 1686-ban már öregember. Leányát férjhez adta Lőrincz Mihály kisbíróhoz, egy kenyéren van velük, s neve mellett az áll, hogy saját telkét „más telekrül bírja”. Az ítéletidőben, a XVII. század utolsó harmadában ez az ág is elszegényedik: Esze Mátyásnénak 1674-ben csak két disznója van, később már egy sem; Lőrincnek 1674-ben öt, 1686-ban a vejével közös háztartásban kettő és egy tehenük. Hogy milyen rokoni kapcsolatban volt ez az ág a kuruc Esze Tamás (IV.) ágával, erre a kérdésre a távolabbi adatok tárgyalása során egy feltevéssel próbálunk feleletet adni.
A nagyapa, az öreg Esze Tamás (II.) az utolsó olyan családtag, akit még hitelesen hozzá tudunk fűzni a família nemzedékrendjéhez, pedig a feltételezett születési évét megelőző, majd félszázadra terjedő, időből is találunk Esze-nevezetűeket a tarpai jobbágyok között. Ezek azonban .már mind tizedjegyzékekből származó nevek, s mivel a decimatorok nem törődtek a jobbágyok rokoni kapcsolataival, s megelégedtek az adózók nevének, termésük és a kivetett tized mennyiségének keresztenként (gelima frugum) és kévénként (manipulus frugum) való feljegyzésével, a zselléreknél (Christiani) pedig a hat dénár kivetésével, a tizedjegyzékeket egymagukban alig lehet családtörténeti kutatásokban értékesíteni, s legfeljebb az egyes személyek előfordulásának időrendjéből vonhatunk egészen problematikus következtetéseket arra nézve, hogy talán apa és fiú, vagy talán testvérek nevére akadtunk. Felsorolásukat mégsem szabad mellőznünk, mert a később előkerülő mástermészetű adatok támogatása mellett értékesíthetők.
Az is megnehezíti családtörténeti felhasználásukat, hogy a decimatorok ugyanannak a családnak a nevét többféleképen írták le, talán azért is, mert számadásaikat a helyszínen készült jegyzések alapján utólag állították össze. Az 1648-as urbáriumban is megfigyelhettük az Esze családnév kétféle írását: Tamás családját Esze, Mátyásét Eöszi alakban írták, holott az előző évi urbáriumban mindkét család neve egyformán Esze. Bereg megye kaszon-vári járásának regestumaiból egész sorozatát állíthatjuk össze a családnév változatainak: Esze, Esz, Eze, Ezze, Ese, Eöz, Eöze, Eöse, Eösse, ewsse, Óse, Eöszi. Mindezek a nevek az Esze-család tagjait jelölik, hiszen még hasonló nevű család sincs Tarpán, s a vezetéknév ugyanazon családtagoknál is hol ebben, hol abban az alakban fordul elő.
Az 1616-tól 1565-ig terjedő félszázadból a tizedjegyzékek ezeknek az Esze-nevű tarpai jobbágyoknak nevét őrizték meg:
1616: Esze (Eöszi) János. Esze (Eöse) Miklós.
1605: Esze (Eze) István özvegye.
1604: Esze (Esze) István özvegye.
1602: Esze (Eöz) István özvegye.
1579: Esze (Esz) István özvegye.
1583: Esze (Eze) István. Esze (Ezze) Tamás.
1582: Esze (Esze) István. Esze (Esze) Tamás.
1581: Esze (Eze) Balázs. Esze (Eöze) Tamás.
1580: Esze (Ese) Tamás. Esze (Eöse) Balázs.
1577: Esze (Eze) István. Esze (Eösse) Balázs.
1576: Esze (Eösse) Balázs.
1565: Esze (ewsse) Balázs.
E névsor voltaképen csak hét esztendőre (1577–1583) nyújt folyamatos tájékoztatást a család felnőtt férfi tagjairól. Balázs sokáig egyedül képviseli a családot a tizedfizető tarpai jobbágyok között, 1565-beli és 1676-ban még csak őt említik. Ő az, idősebb generáció. Az 1577-ben megjelenő István (O.) és az 231580-tól ismert Tamás (I.) az ifjabb nemzedék. Az imént osztottuk azt a felfogást, hogy a dézsmaelszámolásokat genealógiai táblázatok készítésére nem lehet felhasználni, mégsem vétünk talán a tudományos módszer követelményei ellen, ha az 1597 körül született Esze Tamás (II.) nagyapját és apját közöttük keressük. A nagyatyát kutatva csak Balázsra gondolhatunk, az apát keresve Istvánra is, Tamásra is. Ők ketten Balázs fiai lehetnek. A Tamás név nemzedékeken keresztül apáról fiúra öröklődik a családban, őt mégis el kell ejtenünk, mert 1583-ban nyomavész, s nem is kerül elő többé. Az Istvántól való származtatásnak is van némi nehézsége: 1597-ben már nem él, özvegye azonban folyamatosan kimutatható egészen 1605-ig. Nem lehetetlen, hogy 1597-ben vagy az előző évben még fia született, s ez a Tamás (II.) nevű fiú ifjabb testvére az 1616-ban felbukkanó Jánosnak (I.) és Miklósnak (I.). János nyomtalanul tűnik el, harminc esztendő múlva sem róla, nem maradékairól nincs emlékezet. Miklós sem élt már 1647-ben, de fel kell figyelnünk arra, hogy az ekkor előkerülő három Esze-testvér közül az egyik Miklós nevet visel. Nem az apa neve élt-e tovább a fiú ritkán előforduló nevében?
Mindez feltevés csupán, az értelem játéka azért, hogy a család nemzedékrendjébe beoszthassunk öt olyan tagot, akiknek egymással való vérségi kapcsolatára és a következő nemzedékekkel való összefüggésére egyetlen adatunk sincs. Egyetlen új adat érintésére az egész építmény összeomolhatik. De remélhetünk-e még új adatot e távoli időből? Balázs, az utolsó ismert ős, már élhetett akkor, midőn a középkori magyar állaim Mohácsnál összeomlott. Meg kell elégednünk azzal, hogy a család múltját napjainktól – hol biztosabb, hol bizonytalanabb adatokra támaszkodva – majd négyszázadnyi messzeségbe tudjuk visszakísérni. A legrégibb adat feltűnése éppen egy századdal előzi meg „a kurucvilágban igen híres” s azóta is nagy-emlékezetű Esze Tamás születését.
A tanulmányunkban felsorolt adatok alapján, ha csak a nevük szerint is ismeretes családtagokat veszük tekintetbe, így alakul az Esze-család valószínű nemzedékrendje:
Balázs;I. István;I. Tamás;I. János;I. Miklós;II. Tamás;Mátyás;Lőrinc;II. Miklós;III. János;Lőrincz Mihályné
Balázs: 1565, 1576, 1577, 1578, 1580, 1581.
I. István: 1577, 1578, 1582, 1583. Özvegye: 1597, 1602, 1604, 1605.
I. Tamás: 1580, 1582, 1583.
Mátyás: 1647: feleségét elválasztják tőle. 1648. 1674: Esze Mátyásné egy fiúval. 1683: Catherina Esz egy fiúval. 1686: Esze Kata nyolcesztendős Jancsi fiával.
Lőrinc: 1647: Mátyás öccse. 1648: egy fiával, 1674: egy fiával. 1686: Lőrincz Mihály ipa.
II. Miklós: 1648. Valószínűleg Miklós kováccsal azonos.
III. János: 1686: Nyolcesztendős. 1707.
II. Tamás;III. Tamás;II. István;I. Márton;II. János;IV. Tamás;Erzsók;Erzsók;Antal Miklós;IV. János;I. Mihály;V. Tamás;VII. Tamás;II. Márton;III. Márton;a család szatmári ága
II. Tamás: 1647: két fiával. 1648: három fiával. 1667: 70 éves.
III. Tamás: felesége Márton Anna. 1674; három fiával. Özvegye: 1683, 1686, 1694,
I. Márton: 1683: faber lignarius. 1686: tízéves Jancsi fiával. 1694. 1697. 1703. 1704: hadnagy. 1707: Mártonné. 1708.
IV. Tamás: 1694. 1697. 1702: sókereskedő. 1703. május 6-án II Rákóczi Ferenc Bržezanban gyalogezredessé nevezte ki. 1706: 40 éves. 1707 április 18-án Marosvásárhelyen brigadérossá teszi. 1708. május 27-én Czelder Orbán hajdúi Nyitrán megölték. Felesége: Bíró Anna. Leánya: Erzsók.
Erzsók: 1694. Antal Miklós: 1704,1705,1707,
V. Tamás: 1703, 1708. Özvegye: Síró Panda 1750 körül Tarpáról Hetére, innen pedig mintegy három esztendő múlva Szatmárnémetibe költözött fiaival. † 1780. június 8-án 75 éves korában.
II. Márton: f 1783 körül. Felesége 1795. február 25-én 56 éves korában.
VII. Tamás: ő indítja meg a nemességigazolási pert 1793-ban. † 1807. május 28-án 65 éves korában.
II. Márton: † 1817. június 1-én. Özvegye: Jenei Papp Mária 1817. november 24-én. Fiúutóduk nem maradt.
24II. János,III. István;VI. Tamás;II. Mihály;IV. István;a család tarpai ága
II. János: 1694.1703: Márok. 1706: alezredes Esze Tamás gyalogezredében, 45 éves. 1708. augusztus 25-én Rákóczi Tarpa hajdú város kapitányává nevezte ki. 1740 körül még élt.
VI. Tamás: 1703, 1708. 1790 táján halt meg.
IV. István: 1793. II. Mihály társaságában felperes a tarpaiak részéről a nemességigazolási perben. † 1826. január 9-én 95 éves korában.