NEMZETI JELVÉNYEINK 1848/1849-BEN

Teljes szövegű keresés

5NEMZETI JELVÉNYEINK 1848/1849-BEN
A címer, zászló stb. olyan jelkép, melyet magánszemélyek, testületek vagy nemzetek a maguk sajátos jelvényéül használnak. A szimbolumoknak is megvan a fejlődéstörténetük. Bennük tükröződik viselőjük múltja, jövője, sorsa. A nemzeti jelvények is a legszorosabb összefüggésben állanak az általuk jelképezett ország történetének sorsdöntő mozzanataival. A háborúk és békekötések, a belső alkotmányos küzdelmek, forradalmak, trónváltozások és politikai rendszerek fordulásai, a világtörténelem rázkódtatásai, az állami és nemzeti törekvések mind kifejezésre jutnak a nemzeti szimbólumokban.*
Illés J.: A magyar czímer és a királyi czím története. (Akad. Ért. XXIV. köt. 6. sz.) 1916. 3. l.
A következőkben 1848–49-nek jelvényeinkben való ezt a lüktetését szeretnők kitapintani.
1. Az 1847–48-i országgyűlésre 1848 márciusáig a kormánypárt fékező súlya nehezedett, s még a csekélyebb jelentőségű reformok megvalósítását is nehezítette. A szabadelvűeket ekkor csüggedés szállta meg, s úgy látszott, hogy a lényeges kérdésekben is szélmalomharc lesz a dolguk. Egy váratlan esemény, az 1848-i párizsi februári forradalom oldotta föl a válságos helyzetet. Hatására, mint Klapka írja, már „Magyarországon is elérkezettnek látták az időt, hogy a nemzetnek okmányokkal és eskükkel annyiszor megerősített, de mindig újból megsértett és megtámadott jogait a jövőre újabb bástyákkal vegyék körül. Magyarország állami önállósága, mely az érette kiontott vértenger daczára még mindig csak jámbor óhajtás volt, kellett, hogy végre megvalósuljon”.*
Klapka Gy.: Emlékeimből. Budapest, 1886. 29. l.
Valóban súlyos és alapvető fontosságú programm ez, főleg, ha hozzászámítjuk azt a rövid időt is, amely a rendelkezésére állott, s azt a nyomást, amely a kamarilla részéről ránehezedett. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk, ha a lapok a kulturális természetű javaslatokról, mint aminők a magyar egyetem, a nemzeti színházak, s a nemzeti címer és zászló ügyének a rendezésére vonatkozó törvényjavaslatok voltak, nem is emlékeztek meg, csupán, néhány kurta mondatban, csak elfogadásuk tényét regisztrálták. Az is érthető, hogy maga az országgyűlés is csak futólag és röviden végzett velük.
Mind a három javaslatnak a megbeszélésére március 23-án, az alsóház 46. országos ülésén került sor. Az este félnyolckor megtartott kerületi ülés országossá válván, az elnök bejelentette, hogy „a magyar egyetemről, a nemzeti színről és az ország czímeréről” szóló javaslatok vétettek napirendre. Az egyetemi javaslat elfogadása után Károlyi László királyi személynöki ítélőmester fölolvasta ,,a’ nemzeti szín- és ország czímeréről” szóló javaslatot ebben a fogalmazásban:
„A nemzeti színről és ország, czímeréről.
1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba, visszaállíttatik.
2. §. Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden középületeknél s közintézeteknél, minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és az ország czímere használtassák.”
Bunjik József, Horvátország követe szólalt föl elsőnek, s a javaslatot akkép kívánta módosíttatni, hogy: „nemzeti színt, valamint Magyarország, úgy a' kapcsolt részek is jogosan használhassák”. Bunjik után Kubicza Pál, Trencsén megye követe beszélt. Nem fogadhatja el ezt az indítványt, mert sértené az ország integritását, mivel, mint már Máramaros megye követe (a kerületi ülésen) kifejtette, „a színek a nemzetiséget nemcsak mint fajnemzetiséget fejezik ki, hanem a politikai nemzetiségnek is kifejezői”, s ajánlja, hogy ezzel a mondattal bővítsék ki a javaslatot: „Egyébiránt a' kapcsolt részeknek szabadságukban állván saját nemzeti színüket az ország színei mellett használni.” A Ház helyesléssel fogadja Kubicza javaslatát, egyedül csak Hunkár Antal, Veszprém megye követe támogatja Bunjikot. Szerinte „a nemzeti színek a’ zászlóktól eredtek, melylyeket koronázáskor minden ország vihetett Őfelsége előtt, kiki a maga színét; miértne engedjük meg neki használatát?” Olgyay 6Titusz Pozsony megye követe Kubicza javaslatát helyesli. Bunjik kijelenti, hogy nem járulhat hozzá a szövegbővítéshez, mert világos utasítása szerint „emblémáig, debent conservari”, vagyis országa jelvényeit meg kell védenie. Az elnök a trencsénmegyei követ javaslatát jelenti ki elfogadottnak, de némi stiláris változtatással, így módosítva: „Egyébiránt a’ kapcsolt részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett saját színeiket és czímerüket is használhassák.” Ezt a szöveget a Ház ismét helyesléssel fogadja, Bunjik ellenben azt kívánja, hogy a „szabadságunkban hagyatván” helyébe a „jogukban áll” kifejezést iktassák be. Indítványát azonban elvetik, s az előadó Károlyi László újból felolvassa az egész javaslatot a megvitatott pótlással együtt, melyet rövidesen a felsőház is elfogadott. A két tábla március 30-án tartott „országos elegyes” ülésén Károlyi László már a királyhoz intézett s megpecsételt feliratot olvasta fel.* A királyi szentesítést tartalmazó leirat április 3-án érkezett meg,* s az ugyanaznap este hat órakor tartott elegyes országos ülésen Ghiczy Kálmán nádori ítélőmester olvasta föl. Ezzel megszületett az első teljes címertörvényünk, amely az 1847–48-i országgyűlésen hozott, s 1848. április 11-én együttesen szentesített törvényeinknek 21. cikkelye ebben a végleges formában:
Országos Levéltár. Arch. Regnicol. Lad. XX. 21. sz. A 46. és 53. országos elegyes gyűlés jegyzőkönyve.
U. o. Az 57. országos elegyes gyűlésen mutatták be.
„XXI.. A nemzeti színről és ország czímeréről.
1. §. A nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik.
2. §. Ennélfogva a háromszínű rózsa polgári jelképen újra fölvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden középületeknél, minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország czímere használtassék. – Egyébiránt a kapcsolt részeknek szabadságaikban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett saját színeiket és czímerüket is használhassák.”*
U. o. Országgyűlési irományok 148/b. sz. – Magyar Törvénytár (szerk. Márkus D.) 1847/48. törv.
2. Amikor a címertörvényt tárgyalták. Pesten s vidéki városainkban és falvainkban már rég lengedezett a tavaszi szellőben a magyarcímeres trikolór. A Március Tizenötödike „óránként új hírek” című rovatában tájékoztatta olvasóit a pesti eseményekről. „A királyi épületeknél a sárga-fekete szín helyébe a nemzeti vörös-fehér-zöld fog használtatni. Ma (17.) már láthatni eziránt tettleges intézkedéseket. Elhatároztatott az osztrák sasok letétele.”* 18-áról azt jelenti, hogy „a nemzeti zászló ma már a királyi palota tetőin és valamennyi kormányi épületeken szemlélhető”.* Első számának címlapján pedig Petőfinek egy már 1848 januárjában megírt, gyújtó tartalmú és a jövőbe tekintő zászlóversét olvashatta a polgárság.* íme a vers:
Márc. T. 1. sz. 2. l.
Márc. T. 1. sz. 4. l.
Márc. T. 1. sz. 1. l.
„Mit csinálsz? mit varrogatsz ott!
Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?
A ruhámat foltozgatod!
Rongyosan is jó az nékem,
Varrj inkább egy zászlót, feleségem!
Sejtek, sejtek én valamit,
Még magam sem tudom, hogy mit,
Elég, hogy szól a sejtésem,
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
Nem maradhat így sokáig,
Mi hogyan lesz majd elválik,
Elválik a csatatéren,
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
Drága áru a szabadság,
Nem ingyen, de pénzen adják,
Drága pénzen, piros véren,
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
Ha illyen szép kéz varrja meg,
A győzelem belé szeret,
S mindig ott lesz közelében,
Varrd meg azt a zászlót, feleségem!
20-án megelégedéssel nyugtázza a Helytartótanácsnak az osztrák sasokra és a nemzeti színek használatára vonatkozó határozatait,*
Márc. T. 2. sz. 1. l.
Ekkor már az egész város zászlódíszben pompázik. A lap szemére hányja a konzervatívoknak, hogy az ő zászlóik csak kétszínűségüket dokumentálják. „Azért hunyják be most szemeiket – írja –, fedezzék el arczukat, ha pirulni tudnak. Hasítsák ketté köntösüket, vegyék be egy jó sötét éjjel ablakaikon feltűzött zászlóikat, mellynek három színe önökre nézve csak a kétszínűséget jeleli.”*
Márc. T. 2. sz. 1. l.
21-én oktatást ad a közönségnek a nemzeti színekről: „Szabad legyen itt figyelmeztetni hazánfiait, kik a nemzeti ügy mellett buzogva, a győzelem után a diadalt háromszínű zászló feltüntetésével ünneplik, hogy a magyar tricolor a rózsaszínt nem ismeri. Oda tiszta az úgynevezett király veres kell, mégpedig a színek fekmentes irányban következő renddel, felölről kezdve: veres, fehér, zöld. – A zöld, fehér veres a mexicoiak zászlója.”*
Márc. T. 3. sz. 12. l.
23-án este már az országgyűlés tárgyalja a nemzeti színről és az ország címeréről szóló törvényjavaslatot.* Ugyanaznap az ideiglenes Miniszteri Bizottság nevében Klauzál Gábor a hadi főkormányzóval tárgyal a nemzetiszínű zászlóknak a laktanyákra való kitűzéséről, s a lap jelenti: „már rendelés van téve, hogy a laktanyák homlokzatára a nemzeti tricolor azonnal kitűzessék”.*
Ld. a 6. sz. jegyzetet.
Márc. T. 6. sz. 22. l.
Március 29-én a lapokból a 21. törvénycikk szövegével is megismerkedik a közönség, mely a színeknek és a címernek nemzeti ünnepeken 7való hivatalos használatát szabályozza.*
Márc. T. 11. sz. 46. l.
Április 5-én a francia kolónia is megmozdul. Elhatározzák, hogy üdvözlő iratot küldenek a minisztériumnak és magyar zászlót csináltatnak „fraternité” felírással.*
Márc. T. 18. sz. 48. l.
Petőfi verse, Budapest közönségének és hatóságainak a példája a vidéket is fellelkesíti, s szinte egyidejűleg a nemzetiségi területeket is izgalomba hozza a magyar trikolór kultusza. A tavasz folyamán mindenütt ünnepelnek, zászlót szentelnek a nemzetőrségbe való toborzások alkalmával. Sok ilyen zászlószentelésről tudunk. Kassán, 1848. május 7-én szentelték fel a lovas nemzetőrség zászlaját. Régifajta katonai zászló volt ez, fehér selyemből, egyik oldalán Magyarország Pátronájával, a másikon Kassa város kiszínezett címerével, szélét vörös-zöld szegély fogta körül. A rúdja is vörös-zöld csíkú volt, hegye pedig lándzsában végződött. Az ünneplő polgárság ezreihez csatlakozott az ott állomásozó ezred egyik százada. A szentelés üdvlövéssel végződött, a nemzetőrség kapitánya köszönő szavainak elhangzása után a csapat zenével vonult el a zászlóanya előtt.*
A szabadságharc Emlékalbuma. Kassa, 1898. 44–46. l.
Eperjesen már március 22-én alakult meg a főiskola nemzetőrsége. Pantalló-nadrágban, vitorlavászon-kabátban, mely gazdagon el volt látva nemzetiszínű zsinórzattal, trikolór-libatollak pörge kalapjaik mellett, melyről nem hiányzott a vitézkötés sem, a szintén nemzetiszínű karkötővel s lelkesült és lelkesítő önérzettel vonult ki délutánonkint a gyakorlótérre. A város hölgyei május elején készültek el az ezüstkoronás s ezüstcsipkés zászlóval, melyet ünnepély keretében május 6-án adtak át a csapatnak.*
U. o. 69–72. l.
A nép a választások és honvédtoborzások alkalmával ünnepelte a .nemzeti zászlót. Amikor 1848. június 20-án Sárkeresztúron választottak, minden község 1848-as feliratú zászlójával volt jelen.* Amikor meg katona kellett a szabadság biztosítására, „a háromszínű nemzeti lobogó tűzetett ki, s a toborzás szaporán haladt előre … tíz magyar zászlóalj volt toborzásra kitűzve éspedig a magyarajkú nép között, ahol a haza, szabadság és függetlenség jelszavainak a hatását észlelni lehetett” írja Mészáros Lázár hadügyminiszter.* S amikor a nemzet szinte védtelenül állja Jellasich támadását, maga Kossuth jelenti ki szeptember 24-i parlamenti beszédében, hogy félóra múlva zászlóval a kezében Ceglédre indul, hogy faluró-falura haladva tömegestül fegyverbe szólítsa a népet.*
Madarász J.: Emlékirataim… Budapest. 1883. 131. l.
Mészáros Lázár emlékiratai. (Közreb.: Szokoly V.) Pest, 1867. II. 57. l.
Szeremlei S.: A Honvédelmi Bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban. Pest, 1867. 56. l.
1848-ban tehát a nemzeti zászlónak már szinte mithikus ereje van. Április végén a Március Tizenötödike már panaszkodik a külsőségek miatt: „Nálunk még fődolognak látszik: zászló, a cifrakard és a katonai egyenruha.”* A hadsereg átszervezése valóban lassan haladt előre. Horváth Mihály szerint „a sorkatonaság, mind gyalog, mind huszár, még mindig a régi osztrák szabályok és zászlók alatt álla, régi nevét és színeit viselte, német vezénylet szerint mozgott…,”* „Az országgyűlés október 15-én Csányi László kormánybiztos indítványára, elrendelte, hogy a hadsereg nemzeti jelleművé alakíttassák: a magyar színeket s jelveket azonnal fölvegye.”* Ezek alatt a jelvények alatt produkálja a honvédség az 1849-i tavaszi csodát, s csak a külerő előtt teszi le őket Világosnál.
Márc. T. 34. sz. ápr. 24.
Horváth M.: Magyarország függetlenségi harcának története 1848–49-ben. Genf, 1865. I. 569. l.
U. o. I. 580. l.
Az 1848-i 21. törvénycikk a kapcsolt részeknek is megengedte, hogy a magyar színek mellett saját színeiket és címerüket használhassák. A márciusi események híre hozzájuk is hamar eljutott, a legtöbb helyen tápot adva régi szeparációs törekvéseiknek. Vukovár népe Pestről hazatérő kereskedőitől értesült március 15-éről, kik a 12 pontot is magukkal hozták. A polgárság kokárdásan vonult föl, a magyarok és szlávok külön-külön saját színeikben, s az unió hívei vörös-fehér-zöld-kék, tehát négyszínű zászlót tűztek ki. A szlovákok vörös-fehér lobogók alatt tartottak ünnepélyes felvonulásokat.* Jellasich azonban, amikor seregével átlépte a Drávát, a horvát zászlókat az osztrák színekkel cserélte föl.*
U. o. I. 114. l.
Szeremlei, i. m. 21–22. l.
Az 1848-as nemzeti zászlók és lobogók használatában tehát nem volt egyöntetűség. Pesten itt-ott a vörös helyett a rózsaszínt alkalmazták, Kassán vörös-fehér zászlókat tűztek ki, Vukovárt négyszínű zászlót szerkesztettek, de más volt a katonai csapatzászló is. Az egység megteremtésére az 1848:21. tc. szűkszavúsága, miatt nem volt alkalmas, a múltból pedig nem volt pontos rendszabály. A zászlót, főleg a trikolórt, másutt is csak az újkorban kezdik használni a polgári állam szimbólumaként. Legkorábbi a francia trikolór, mely a francia forradalomnak a terméke. Fehér és kék színe Párizs címeréből, a vörös pedig a királyi címerből való. De eleinte itt is csak kokárdákon fordul elő együtt a három szín, s innen kerül át a nemzeti zászlóra. A németek fekete-vörös-sárga színe eredetileg a jénai Burschenschaftok színe volt, s csak a napóleoni háborúk idejében lett nemzeti színné. A középkori magyar zászló vörös-fehér színű. A zöld szín a hármashalomhoz kapcsolódott s mint szegélydísz a XVII. században került a katonai zászlókra. 1611-ben Bécsben 60 darab vörös-fehér-zöld színű hadizászló készült a magyar alakulatok számára, de ott is csak Mária Terézia óta nevezik a, három színt magyar színnek. Korábban a hadizászló színe fehér, széle pedig vörös és zöld lángnyelvekkel szegélyezett.*
Váczy, P.: Die ungarische Nalionalfahne. Ungarn. 1941. IX. 529–536. l.
A trikolórt nálunk először a felvilágosodottak tekintik a szabadság jelképének s a vöröst a vérrel kivívott szabadság szimbólumának. Madarász László 1836. október 25-én, 8Fejér megye közgyűlésén, a felvilágosodásról így beszélt: „Holland nyitotta meg Európa szabad éveinek törvényeit s az ő országa tettét követte a Temze. S a törvényes szabadság, törvény és ennek engedelmesség Missisipi partjairól a Seine-ig dörgött, s a XVIII. század vége vérözönnel táplálá életre a fölvilágosodást, melyet a közvélekedés gyémánt pajzzsal véd és a szent alliáncz fölként hármas zászlaja sem födheti sötétséggel.”* Maga pedig a gyűlésen vállravetett tiszta, vörös, fivére pedig nemzetiszínű kardkötőt viselt.* Mind a ketten republikánusok voltak. Az 1843. évi május 3-i választásokon pártjuk már republikánus vörös zászlókkal és vörös tolljelvénnyel vonult a megyeház udvarába.*
Madarász, i. m. 44. l.
U. o. 38. l.
U. o. 89. l.
3. A zászló mellett, szintén a francia példára emlékezve, s egyéni pártállásuknak és örömüknek a kifejezésére, a pesti polgárok mellükre kokárdát tűztek. A Március Tizenötödike a márciusi napokra visszaemlékezve megjegyzi, hogy az ifjúság március 15-i megmozdulása után „másnap (már) az arisztokrata, a polgárság és proletár sereg a koldusokig felvéve a nemzeti cocardát”.* Március 18-i helyzetjelentésében pedig azt írja, hogy „a városban a hangulat csendes, de vannak még türelmetlenséget is mutató symptómák is. A közbátorságra ügyelő bizottmány (cimité du salut public) folyvást működik. A nemzeti kokárdát kivétel nélkül minden ember viseli.”*
Márc. T. 40. sz. 1848. máj. 1.
Márc. T. 1. sz. 4. l.
Április 1-én egy nemzetőr jelent meg az utcán, kinek a karján vörös szalag volt. Ez már új jelvény. Néhány nap óta viselőik száma megszaporodik, s bántalmazzák is őket. A Március Tizenötödike védelmükre kel. Kár az izgalomért– írja –, hiszen éppen az ilyen eljárás szaporíthatja a számukat. Ne tegye magát senki nevetségessé. „Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy ezelőtt 10–12 esztendővel azon három szín is, melly most a királyi palota s a laktanyák tetőin lobog, meglehetősen titott portéka volt, azért, ha a mostani vörös kokárda netán egy fokkal szabadelvűbb politica jelképét viselné is, ez ellen olly oktalanság, volna fellépni most, mint volt akkor, midőn a háromszín viselését felségsértésnek tartották.”* Április 6-án kiderült, hogy „az Egyenlőség első századának tagjai már március 20-ától, mint megalakulási naptól fogva ismertető jelül vörös szalagot hordanak”, amit a polgárok a „lázongás” jelének tartottak.*30 Mivel az ilyen incidensek maguktól nem szűntek meg, április 11-én a pestvárosi „rendre ügyelő választmány” nevében felvilágosító kiáltványt ragasztottak: ki. Fölszólítják benne a polgárságot, hogy tűrje a mások véleményét. „A magyar forradalom nagy dolgok véghezvitelére ütött ki, s nem lehetett, hogy a dolgok menete bizonyos elvekre ne alapíttassék. Az elvet pedig a szabad ember külsőleg is viselni szokta. Így történt, hogy mozgalmaink jeléül a nemzeti három szín tűzetett ki országszerte. Azonban polgártársaink közül sokan a színek megválasztásában másként jártak el. Vörös szalagokat tűztek ki fövegeikre, ami természet szerint senkinek sem tiltathatik meg. Ebben más polgártársaink a veszedelmet, vérontást és lángokat látták, mellyek békés lakaikat netalán felháborítandják; és ők erőszakot használtak e színnek viselése ellen.” Pedig „ a vörös szín viselése olly egyszerű valami, melly magában semmi veszélyt nem rejt; minden ember tetszése szerint tűzheti ki magára azon színt, a nélkül, hogy a szabadság és a haza függetlensége elvei szerint abban megtámadtatnék. Mi is más a szabadság? mintsem azon jog, melly szerint mindenki tehet ollyast, mivel polgártársainak nem árt. Vidékről jönnek hazánkfiai, kik a pesti balvéleményekről semmit sem tudva, hordják saját vidéki szokásos díszjeleiket. Türjük-e, hogy ők ártatlanul tétessenek ki a vakság önkényének?”*
Márc. T. 14. sz. 57. l.
Márc. T. 19. sz. 78. l. – A vörösszalagosok a radikális értelmiségből valók voltak. Mérey Gy.: Munkásmozgalmak 1848–49. Budapest, é. n. 27. és 52. l.
Márc. T. 23. sz. 94. l.
Ilyen vidéki jelvény volt a kassaiak vörös sapkája, kikből 1848 májusában megalakult a 9. zászlóalj,* a kassai vörössapkások híres serege, a debreceni vörösszalagosok* és ilyen a bakonyiak vöröspántlikája. Ők 1848. decemberében, az olmützi alkotmány idején, tehát már nehéz és Bécs ellen a végsőkig ingerült időben szerveződtek meg. Köztársaság a jelszavuk, vöröspántlika és vöröszászló a jelvényük, s a harc mellett új feladatuk is van: „a nép politicai elvei” fölött őrködni.* Félhivatalos alakulat ez már, tehát nem bántalmazza őket senki. Csak az elfáradt és menekülni vágyó régi tisztek beszélnek most már „a vörös republikánusokról”, kik elhagyták „a törvényes tért”, arra azonban nem gondoltak, hogy elhagyták azt már maguk is.*
Neogrády L.: Tábori rend és szolgálat 1848–49-ben. Honvéd, 1848. (Febr.–márc. sz.) 67. l. „Később még két zászlóalj és egy lovagló üteg kapja meg a veressapkát, kitüntetésül.” U. o.
Potemkin Ö.: Az 1849-ik évi magyar hadsereg feloszlásának okai… Pest, 1867. 29. l.
Márc. T. 247. sz. 1848. XII. 30.
Rüstow, W.: Geschichte des ungarischen Insurrectionskrieges in den Jahren 1848 und 1849 … Zürich. 1860. 197. l.
Az elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy 1848. általánossá tette nálunk a nemzeti színek használatát. Háromféle 48-as zászlót különböztethetünk meg: 1. a honvédségi zászlót, amely fehérszínű és váltakozva vörös-zöld lángnyelvek szegélyezik, egyik oldalán a magyar kiscímerrel, a másikon a magyarok Nagyasszonyával. Ez a zászlófajta szinte szabványra, készült; 2. a ma is használt vörös-fehér-zöldszínűt, melyet a nemzetőrök csapatai és a polgári testületek és intézmények használtak és 3. az előbbieknél kisebb méretű vörösszínű zászlót, nemzetiszínű szalaggal díszítve.* Ez a szabadság, zászlaja, s a republikánus alakulatok használták. 1940-ben a szovjetkormány mind a háromféléből mintegy 40 darabot ajándékozott a magyar nemzetnek az 1849-es zsákmányból.* A zászlók mellett használatos volt a háromszínű rózsa vagy kokárda, amely ma is divatos, a nemzetiszínű tolldísz, továbbá 9nemzetiszínű és vöröspántlikák, karszalagok, a vörössapka és egyéb jelvények.*
Ld. a M. N. Múzeumban (Centenáris kiállítás) és a Hadi Múzeumban kiállított honvédségi zászlókat. Egy koronanélküli címeres lovassági zászló fényképét ld. a kiállítás Katalógusában (11. sz. melléklet).
Ez a nagylelkű és figyelmes adomány, 1848 tavaszán megismétlődött.
Felsorolásukat ld. a kiállítás Katalógusában.
4. 1848–49-es címerekkel zászlókon, rendjeleken, katonai fölszerelési tárgyakon, fegyvereken, bankjegyeken, nyomtatványokon és pecséteken, stb. találkozunk leggyakrabban. Néha az egykorú napilapok is közölnek egy-egy címerrajzot, leírást vagy a címerrel kapcsolatos híradást. Valamennyi között ebben a korszakban is a pecsétek a legértékesebb forrásaink.
Említettük már, hogy március 17-én kinevezték Magyarország első miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajos személyében. A kormányalakítás azonban, csaknem egy egész hónapot vett igénybe, s ez alatt az idő alatt (március 23–április 20) Ideiglenes Országos Bizottság látta el a kormányzat teendőit. A kormány elnöknek, az Országos Bizottságnak s a minisztereknek kellett tehát használatba venni pecsétjeiken az új címert. Az Országos Bizottság pecsétnyomója ránk is maradt: a koronás magyar kiscímert tartalmazza, „Magyar Ideiglenes Nemzeti Kormány” körirattal.* A miniszterelnöknek egy 1848. június 1-én kelt okiratán találjuk legkorábbi pecsétjét. A koronás magyar kiscímer van rajta. Kis típusú pecsét ez is, s barokkstílű hasított pajzsának jobboldala a vágásos címert (négy folyó), baloldala pedig a koronás hármashalomból kiemelkedő kettőskeresztet tartalmazza. A pajzs fölött a szentkorona nyugszik.* A miniszterekéi közül a belügyminiszter kiscímeres pecsétjével találkozunk legelőbb, mégpedig már hivatalba lépésének első napján, 1848. április 20-án.* Ez már pontos heraldikai szín jelzést is ad. Nagyon ízléses az a kiscímer is, amelyet a Landerer által kiadott 1847–48-as felsőházi naplón találunk.* Szerkezetében azonos a belügyminiszteri pecséten lévővel, színjelzést is használ, koronája pedig híven adja vissza a szentkoronát. Hármashegye naturalisztikus, szikláshegység formájú. Címertámasztéka is van: keresztben elhelyezett olaj- és babérág.
Az aradi Múzeum tulajdona. (Kiállítási Katalógus, 63. l.)
O. U. Múz. törzsa. 1848–49. 1848. VI. 1.
U. o. 1848. VI. 20.
Magyarországi közgyűlések Naplója a Főrendeknél. Pozsony, 1848.
1848. tavaszán minden hivatal elkészítteti címeres .pecsétjét, s, a zászlókon, lobogókon bankjegyeken, űrlapokon sem hiányzik ekkor már a nemzeti címer, 1849. eleje óta pedig a honvédségi hivatalok kiscímeres pecsétjeivel is egyre sűrűbben találkozunk. Ez kerül a sasos címer helyébe a honvédség zászlóin, fegyverzetén és csákórózsáin.*
Ezekre a címeres emlékekre von. Id. az O. lt. Múz. 1848/49-es törzsanyagát és az említett kiállítás Katalógusát.
A kiscímer tekintetében a tiszta nemzeti hagyomány győzedelmeskedett 1848-ban és nem az udvari hivatalos heraldika.* Az alsóbb hivatalok március és április fordulóján térnek át az új címer használatára, mégpedig a közvélemény ellenőrzésétől kísérve, amely már március 15-e után nem tűri a sasos címert. A Váltófeltörvényszéktől például március 27-én erőszakkal veszik el a sasos pecsétet.* Az 1848-as törvények globális szentesítése után, főleg pedig a miniszterek példája nyomán, az alsóbbfokú hivatalok aggálya és óvatossága megszűnt. Április 24-én a Március Tizenötödike egy aradi olvasójának gunyorosan, de önérzettel megírt pár sorából már arról értesülünk, hogy a címercsere mindenütt végrehajtatott, íme a híradás: ,,Aradról írják. Polgár szerkesztő! Hallom, hogy a nemzeti museum ritkaságtára martius 15-e óta több antidiluviánus nevezetességekkel, mint szárnyaszegett két-fejű sasok, váltótörvényszéki latinköriratú pecsétek, conservativ programmpéldányok s több ehhez hasonlókkal szaporíttatott…”*
A nemzeti igények s az udvari heraldika régi küzdelmére von. olv. Illésnek az 1. sz. jegyzetben i. művét.
Márc. T. 22. sz. 89. l. – 1848. IV. 1-én a törvényszék már bemutatja a Miniszteri Bizottságnak új pecséttervezetét. O. lt. Min. Biz. 597. sz.
Márc. T. 34. sz. 1848. ápr. 24.
5. Volt azonban olyan címertani problémája 1848-nak, amelyet a közvélemény megelégedésére, de beleszólása nélkül kellett megoldani. Ez a külpolitikai jellegű új nagy- és középcímer.
A magyar kiscímer kialakulásától fogva az ország anyaterületének volt a jelvénye. Az idők folyamán azonban egyes részek leváltak róla, de újak is csatlakoztak hozzá, úgyhogy a királyi címben már a középkorban valamennyinek jut hely, a címerben pedig a XV. század óta fokozatosan jutnak képviselethez, így alakul ki a Habsburg-uralom második szakaszában az állampecséteken használt nagy- és középcímer. Mind a két címerfajtát már a XVII. és XVIII. században a. közvélemény ismerte,* a hivatalos heraldika pedig alakította, formálta őket.* 1848-ban velük kapcsolatban is állást kellett foglalnia az országgyűlésnek, mert történeti és közjogi problémákat takartak és jelképeztek. Megértésükhöz a régmúltba kell visszapillantanunk.
Olv.: Koller J.: Cerographia Hungariae … Tyrnaviae, 1734. I–II–III. r.; Palma, F. K.: Heraldicae regai Hungariae specimen. Bécs, 1766. stb.
Illés, i. m. passim.
A középkorban a magyar királyok az ország határát a Kárpátok gerincére tolták ki, körülötte pedig egy hódoltsági gyűrűt létesítettek, melynek részei: Dalmácia, Horvátország, Bosznia, Szerbia, Bulgária, Kúnország, Lodoméria és Galícia voltak. A XVI. században ez a gyűrű bomlásnak indul. Legtöbb hűbéres tartományunknak ezóta csak a királyi címben és címerben (igénycímer) van nyoma, visszaszerzésükre pedig a királyok a koronázáskor ígéretet tesznek. E címeknek és címereknek tehát külpolitikai színezetük is van, amelyhez Bécs beolvasztó politikája óta osztrák-magyar viszonylatban is közjogi jelleg kapcsolódik.
Az újkorban Bosznia és Bulgária Törökország kiegészítő részeivé, Kúnország (most már Havaselve és Moldva) és Szerbia pedig kiegészítő országaivá lettek, Galíciát és Lodomériát és Bukovinát (Kúnország egy része) viszont Lengyelország felosztása után Ausztria birtokolta, noha a magyar korona jogcímén kapta őket. A magyar országgyűlések hasztalanul követelték visszacsatolásukat. Meg kellett elégedni az igény fenntartásával a címben és a nagy- és középcímerben.*
Nagy E.: Magyarország közjoga. (Államjog.) Budapest, 1901. 53–67. l.
10Az úgynevezett társországok (kapcsolt részek) közül Dalmácia és Fiume fölött is Ausztria gyakorolta, ez időben a főhatalmat, csupán Horvátország és Szlavónia maradt tényleges közjogi kapcsolatban hazánkkal. Az utóbbiról azonban meg kell jegyeznünk, hogy ez nem a régi Szlavónia, hanem Pozsega, Verőce, Szerem és Valkó megyékből, név- és címcsere révén alakult újabb képlet.*
U. o. 61., 64. és 65. l.
Az 1847–48-i országgyűlés programmjába vette e területek fölötti birtokjogának a rendezését, közülük is Galíciát, Lodomériát, Bukovinát és Dalmáciát nem bolygatta, s a Törökországhoz tartozókat is nyugton hagyta. Az országgyűlés valóban csak a tényleges terület védelmére szorítkozik, s az 5. tc.-ben Szlavóniát magyar anyaterületnek, a 27.-ben Fiumét és Buccarit magyar birtokban lévő önálló területeknek nyilvánítja, a 6.-ban a Partiumot bekebelezi, a 7.-ben, majd az erdélyi 1848. évi 1. tc.-ben kimondja Erdély unióját s valamennyire, főleg pedig a kapcsolt részekre vonatkozó igényét pedig a 21. tc.-ben fejezi ki.
Az igények és történeti jogok kifejezésére legalkalmasabbnak mutatkozott a hivatalos heraldika, régi nagycímere, amelyre a pecsétek miatt úgyis szükség volt, de nyilvántartásba vették őket a királyi címhasználatban is.*
Illés, i. m. 83–84. l.
Legrégibb 1848-as nagycímerünket az 1847–48. évi törvények szentesítésénél használt királyi nagy titkospecséten találjuk, felbontott formában. Alappajzsa a pecsét mezeje. Középen van a szentkoronával fedett magyar kiscímer. A mellékcímerek a társországok és igényelt tartományok címerei. A pecsétmezőben köralakban övezik a kiscímert jobbról balfelé haladva a következő sorrendben: Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galícia, Lodoméria, Bosznia, Szerbia, Kúnország, Bulgária és Erdély. Lényeges újítása, hogy tisztán magyar: nincs már rajta sem az osztrák sas, de egyéb osztrák embléma sem. Hiánya: Fiume címere.*
Illés, i. m. 83–84. l. IV. sz. tábla, 33. sz. kép.
Ez a címer nem mondható művészi alkotásnak. Látszik rajta, hogy sürgősen készült, mert április 11-én már használni kellett. Rövidesen újat is rendeltek. (1. kép.) Újítás rajta az 1848-as évszám, továbbá az, hogy a mellékcímereket két végén a szentkoronához erősített hullámos, valószínűleg nemzetiszínűnek képzelt szalag fűzi össze. Azokon az iratokon használták, amelyeken az állampecsét rányomása volt szokásos. Mivel ez az írásfajta ritka, a nagyközönség csak lassan ismerkedhetett meg a nagycímerrel.*
O. lt. Múz. törzsa. 1848/49. 1849. IV. 2.
A felbontott típusú nagycímer mellett 1848-ból ismerünk valóban összetett nagycímert is. (2. kép.) Főleg nyomtatványokon és űrlapokon fordul elő. Legszebb példányát az 1847–1848-i országgyűlésnek a Landerer által kiadott képviselőházi naplóján találjuk, a címlap díszítéséül alkalmazva.* Valószínűleg Tiroler József, a Landerer-cég európai hírű rajzolója és rézmetszője készítette,*
Magyarországi közgyűlések Naplója a t. karoknál és rendeknél … Pozsony, 1848.
Faragó M.: A Kossuth-bankó kora … Budapest, é. n. 115. és 295. l.
Az 1848-i nagycímer megfelel a kancellária által már korábban használtaknak, csak az osztrák elemektől megtisztítva fűzi össze a magyar kiscímert a vele összefüggő mellékcímerekkel, úgy, ahogyan róluk a magyarság már a XVIII. század közepe óta tanult, olvasott és vélekedett.* Egyébként a közvélemény nem törődött vele annyit, mint a tisztán nemzeti kiscímerrel. 1848. márciusának utolsó napjaiban már felmerült az a gondolat, hogy pártolni fogják a lengyelek szabadságmozgalmát, s lemondanak a Galíciára és Lodomériára vonatkozó igényekről is.*
Ld. az 53. sz. jegyzetet.
Márc. T. 12. sz. 49. l.
6. A felelős magyar minisztérium a kancellária, a helytartótanács és a kamara örökébe lépett. A hivatalos hagyománynak megfelelően tehát a minisztériumoknak a középcímert kellett volna használatba venniök. Ám nem ez történt: az 1848-i magyar kormány a nemzeti hagyományokat követve, a kiscímeres pecsét használatára tért át. Egyedüli kivétel: Kossuth Lajos pénzügyminiszter és minisztériuma.
A pénzügyminisztériumnak eddig három pecsétjét sikerült megtalálnunk.* Mind a három középcímeres pecsét, s ugyancsak a középcímert találjuk az 1, 2, 5, 10 és 10 forintos bankókon.* Ez a címer most középhelyet foglal el a nagy- és kiscímer között, s boglárpajzsában elhelyezett (kis) magyar címeren kívül négyeit alappajzsában az újonnan csatlakozott Erdélynek és a régi kapcsolt részeknek, úgymint Horvátországnak, Szlavóniának és Dalmáciának a jelvényeit tartalmazza. (3. kép.) Bizonyára nem véletlen, hogy éppen a pénzügyminiszternek van gondja a középcímerre: Kossuth olyan címeres pecsétet kívánt, amely 1848 szellemében Magyarország tényleges területét jelképezi, s amire a középcímer a legalkalmasabb. A nagycímer ugyanis az igénycímerekkel többet mond a kelleténél, mert problematikus területeket is szimbolizál, a kiscímerben pedig a kapcsolt részek nincsenek képviselve. Újítása az 1848-as középcímernek az is, hogy kihagyták belőle Galícia jelvényét, amely eddig következetesen benne volt. Ez gesztus is lehetett Lengyelország irányában.
1. A kincstári főfizetőhivatal pecsétje. O. lt. Múz. törzsa. 1848/49. 1848. VII. 21. – 2. A pénzügyminisztérium kiadóhivatalának pecsétje. U. o. 1849. I. 2.–3. A pénzügyminiszter pecsétje. U. o. 1849. III. 18.
1. F. (dátum nélk.): Közlöny 120. sz. X. 8. – 2 F. (dátum nélk.): Közlöny 58. sz. 1848. VIII. 6. – 5 F. (1848. IX. 1.): Közlöny 90. sz. IX. 7. – 10 F. (1848. IX. 1.): Közlöny 57. sz. 1849. III. 20. – 100 F. (1848. IX. 1.): Közlöny 142. sz. 1848. X. 30. Ez utóbbinak a fényképét ld. a Honvéd 1948. febr.–márc. sz. 57. l.
Végeredményképen tehát megállapíthatjuk, hogy az uralkodó és a kormány a nemzeti tradíciók és a hivatalos heraldika hagyományai alapján az 1847–48:21. tc. szellemében három tisztán magyar jellegű címert szerkesztett Magyarország számára, mégpedig a nagy, közép és kis magyar címert, s amennyire a közjogi szempontok lehetővé tették, a kapcsolt részeknek is lehetővé tették saját címereiknek a használatát. Ez, a megoldás pontot tett egy, a múltban sokáig vajúdó és kísértő problémára.
117. Amikor a magyar felelős minisztérium megerősítése megérkezett, Deák Ferenc azt mondotta, hogy „minden megadatott, arait papiroson csak megadni lehet”. Igaza volt. Mert a valóságban „igyekeztek mindent visszavenni tőlünk, nemcsak azt a keveset is, amivel korábban bírtunk” – írja Klapka.* Május végén már maga a miniszterelnök kijelenti, hogy „a reactio megkezdte játékát”. A árama kifejlődését jól ismerjük. Délen kitör a nemzetiségi háború. A véderőtörvény szentesítését megtagadják. A veszélyben a ház kimondja a honvédség felállítását, s utólag jóváhagyja az államjegyek kibocsátását, tekintet nélkül a törvény szentesítésére. Batthyány lemond, s a minisztérium helyébe Kossuth elnökségével a Honvédelmi Bizottmány lép. A forradalom új szakaszába lép. V. Ferdinándot lemondatják, de a magyar országgyűlés nem ismeri el Ferenc Józsefet. Windischgrätz megszállja a fővárost, s az országgyűlés Debrecenbe menekül. A kápolnai csata után az udvar, 1849. március 4-én, új birodalmi alkotmányt proklamál, mely szerint Magyarország Ausztria tartománya. A kocka azonban megfordul, s a dicsőséges tavaszi hadjárat idején, április 14-én, az országgyűlés Kossuth indítványára a Habsburg-házat trónvesztettnek nyilvánítja, őt magát pedig az ország kormányzóelnökévé választja. Ekkor működésbe lépnek I. Miklós cár csapatai, s a magyar „mártír-sereg” 1849. augusztus 13-án Világosnál Paskievics előtt leteszi a fegyvert.*
Klapka, i. m. 86. l.
Eckhárt, i. m. 267–275. l.
1848 tavasza óta a magyar republikánusok száma egyre gyarapszik. Lapjuk, a Március Tizenötödike, az eseményekkel párhuzamosan fokozza propagandáját és Kossuth-tal szemben is sürgeti a koronától való elszakadást. Cikkeiben a koronát is támadja,* s a hirdetéseiben előforduló kiscímerről,* az olmützi proklamáció hírére először a pajzs sarkára csúsztatja* (XII. 4–9.), majd december 9-én végleg le is veszi,* s ezzel megteremti a magyar köztársasági kiscímert. 1849 márciusában már odafejlődnek a dolgok, hogy a kormány és az országgyűlés is republikánus. A két ellentét tehát találkozik. Április második felében megszületik a magyar köztársaság hivatalos címere, a nagy-, közép- és kis-címer (7. kép) formájában. A nagycímert az állampecséten, a kiscímert a minisztériumok s a katonai és polgári hatóságok használják, a középcímert pedig az 1849. évi július 1-én kibocsátott 10 forintos bankón fordul elő. (6. kép.) Mind a három a régi alapformát tartja meg, csak a koronát veszik le róluk, s a nagypecsét új körirata: A MAGYAR ÁLLADALOM PECSÉTJE 1849. (4. kép.) Az első köztársasági nagycímeres pecsét 1849. április 17-én tűnik fel.* A korona nélküli kispecsétek elseje az aradi hadsereg parancsnokságáé, 1849. III. 18-i keletű.* Az új címerre való áttérés fokozatosan történt, a szerint, hogy mikor vált lehetővé az illető hatóságnak a pecsétcserét foganatosítania. Főleg a mozgó és hadbanálló katonai alakulatoknál ment ez lassan, ezért még későbben is találkozunk koronás címerekkel. Ilyet használ például 1849. VIII. 25-én a 15. és X. 4-én a 63. zászlóalj parancsnoksága.* Ezek azonban már a Világos utáni napok, s többnyire személyi igazolványokat adnak ki alattuk, nem akarván kockáztatni későbbi elfogadásukat. Az utolsó köztársasági pecsétet 1849. szeptember 30-án, Komárom hős védője, Klapka tábornok használta.*
Olv. pl. Márc. T. 1848, 13., 23., 26., 34., 210., 231, és 240. számát.
Márc. T. 224. sz. 1848. XII. 2.
Márc. T. 225–229. sz. 1848. XII. 4–8.
Márc. T. 230. sz. 1848. XII. 9.
O. H. Múz. törzsa. 1848/49. 1849. IV. 17.
U. o. 1849. III. 18.
U. o. 1849. VIII. 25.: 1849. X. 4.
U. o. 1849. IX. 30.
8. Az 1848–49-i szabadságharc bővelkedett fényes haditettekben és önfeláldozó hazafias erőfeszítésekben. Befejezésül tehát arra az önként kínálkozó kérdésre kell még felelnünk, miképen jutalmazta a nemzet az érdemet?
Mészáros Lázár hadügyminiszter még 1848. őszén tervezetet készített egy magyar becsületrend alapítására. Elgondolása szerint katona és polgár egyaránt megkaphatta volna ezt a keresztet. A Honvédelmi Bizottmány azonban nem foglalkozott vele idejében, s a Debrecenbe való költözködéskor a tervezet elveszett.* 1849. februárjában az eszmét újból fölvetették, mivel azonban Debrecenben nem volt megfelelő műhely, kereszt helyett érdemkoszorút szerkesztettek.* Három osztálya volt. Az első sugarakkal kerített ezüst csillagból állott, közepét arany babérkoszorú s a szintén aranyból való és koronás hármashalmon nyugvó magyar kettőskereszt ékesítette; a második osztályú érdemrend ezüstbabérkoszorú aranykettőskereszttel; a harmadik osztályú pedig kisebb ezüstkoszorú volt kettőskereszt nélkül. Volt meg egy bronz érdem jel is, a szenttamási ütközet emlékére (1849. IV. 3.). Polgári személyek részére is adományozhatták ezeket az érdemjeleket, de nem vörös, hanem zöld szalagon. Világos után Kossuth és mások is készíttettek 1848–49. emlékérdemkereszteket.*
Mészáros L. Emlékiratai II. 1.92–196. l.
U. o. II. 195. l. – Honvéd, 1849. 59. sz. 1849. III. 6.
Az 1848/49-i érdemjelekre von. olv.: Csillag F.: A szabadságharc érdemjelei c. tanulmányát, melyben valamennyinek a fényképét is közli. (Honvéd, 1948. febr.–márc. sz. 70–73. sz.)
9. íme, így lüktet 1848–49. története jelvényeiben. Az 1847–48. évi 21. törvénycikk ősi jogaiba helyezte vissza a magyar színeket és az államcímert. Megszületett a magyar trikolór, a honvédség és a polgárság zászlaja, a nemzeti és republikánus kokárda, a kassai nemzetőrség vörössipkája és más nemzeti jelvények. Megszabadult az osztrák sastól és idegen körítéstől a magyar címer. Kár, hogy heraldikusaink nem foglalkoztak vele korábban, mert tudományos eredményeik szilárdabbá válhattak volna általa. A 48-as címer ugyanis alapjává lett a későbbi magyar címerrendezéseknek, az 1849-i pedig az egész 1848–49-es örökséggel együtt reánk háramolva, a harmadik magyar köztársaság címerévé is lett.
Kumorovitz Bernát

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages