Adriáncz

Teljes szövegű keresés

Adriáncz, Vas vmegyében, F. Lendvai uradalomhoz tartozik, és azt gróf Nádsasdy Lipót ur, Ő Exc. volt jobbágyi lakják; hegyen fekszik, 9 3/8 urbéri telekből, 20 gazda, és 3 zsellér házból áll. Az uraságnak allodiáturája itt nincs. Földe igen sovány, sárga és, vörös agyagból áll többnyire és némelly helyeken igen kövecses is. A fenyves erdők országa már itt kezdődik, és egész Tótsági kerület (Vandalusok lakfölde) többnyire csak fenyves erdőkkel bővelkedik. A sovány föld mind a mellett szép fenyőfákat nevel. Nem kell itt emberi kéz, s szorgalom által fenyves erdőt mivelni, mert azt maga a természet miveli, úgy, hogy 4–5 évekig a parlagban hagyatott szántóföldeket, már a fenyves felveri. Termesztetik mind a mellett búza, rozs, zab, kukoricza és hajdina kiváltképen nagy mennyiségben; és néha ebben bőtermés is szokott lenni. – A marhatenyésztés a jobbágyságnál rossz állapotban van. Bora kevés, de a mi terem jó asztali bor, és egészséges; de azonban a szőlők is rosszul miveltetnek. – Lakosi szegények, és többnyire cséplés, és aratás által Zala és Somogy megyékben keresik kenyeröket, azért nagyobb része magyarul jól is beszél. Többnyire az ágostai vallást követik, és kevés római katholikus van köztök.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem