Csaba

Teljes szövegű keresés

Csaba, tót mváros, Békés vgyében, a Fejér-Körösnek ide vezetett csatornája mellett, merő rónaságon, N. Váradhoz 10, Aradhoz 7, Pesthez 18 mfdnyi távolságra. Van itt egy kath., 1 óhitű, 2 evang. szentegyház (2 predikátorral, 1 segéddel), s ezek közt az új roppant félmillióba került Bazilika, gazdag készülettel, gyönyörű oltártáblával, derék 24 változatú orgonával; synagóga, több jeles uradalmi, vmegyei s katonai tiszti lakházak, patika tulajdon orvossal; nagy rendes vendégfogadó, 1923 ház, mellyek nagy részt csinos izléssel, s kő kéménynyel épültek. Népessége 22,223 lélek, kik közt 2988 r., 5 gör. kath., 18,368 evang., 70 ref., 682 n. e. óhitű, 110 zsidó találtatik. Ezeknek kis része űzi a kézművességet (103 czéhbeliek), a nagyobb rész föld- és szőlőmiveléssel, állattenyésztéssel foglalatoskodik. Többen különös gyönyörűségeket találják a kertészségben, a gyümölcsfák nemesitésében, az asszonyok pedig mind szövők, fonók, úgy hogy csak zsákokért, ponyvákért többet bevesznek esztendőnként 12,000 ftnál. Határa kiterjedését a mi illeti, a belső telkek 824 holdat, 477 négyszögölet foglalnak el. A külső határ pedig illy formán osztatik fel: Kilenczed alá tartozó szőlők: 1158 hold 688 négyszögöl; urb. kenderföldek 471 h. 274 négyszögöl, allodialis kenderföldek 23 h. 952 négyszögöl; allodialis erdő 16 h. 825 négyszögöl; allodialis puszták 8095 h. 966 négyszögöl; urbéri szántóföldek s kaszállók 34,757 h. 557 négyszögöl; magistratualis, parochialis, rectorialis és notarialis földek 1130 h., 453 négyszögöl; szántóföldek közt lévő útak 488 hold 142 négyszögöl; mindig használható belső legelő 10,910 h. 471 négyszögöl; kiöntések alatt lévő legelő 3829 h. 1092 négyszögöl; bokros és zsombékos helyek 301 h. 362 négyszögöl; szíkes földek 1472 h. 583 négyszögöl; füzes 19 h. 1050 négyszögöl; a falu alatt folyó csatorna 30 h. 416 négyszögöl; a nagy rét 1094 hold 110 négyszögöl; sással benőtt posványok 2544 h. 207 négyszögöl; belső legelőn menő útak 145 h. 1002 négyszögöl; külső legelő 18.374 h. 187 négyszögöl; az általmenő útak 284 h. 1084 négyszögöl; s igy öszvesen 85,149 hold és 421 négyszögöl. Egész urbéri telek 56 holdjával számitván (1100 négyszögölével) 620 5/8 találtatik, s vannak 2/8 telektől kezdve 2 egész telkes gazdák is. – A föld mineműségére nézve részint több homokkal vegyes, részint az agyagos fekete, részint használható szíkkel és iszappal kevert, s gazdagon termő. Egyébiránt a lakosok, kik 1715-ben ülték meg e helyet (a katholikusok csak 1751-ben jöttek), mind a mai napig tótul beszélnek, holott más békési tót helységek meglehetősen megmagyarosodtak. Földesura Csabának fele részben a gr. Károlyi linea, mellyen az osztályos leányok után gr. Sztáray Albert örök. 2/3 részben, gr. Trautmansdorf József 1/3 részben örökösödtek. A másik felét birják gr. Bolza József, gr. Batthyáni István, gr. Eszterházy Mihály, s gr. Stockhammer, de az utolsó osztályrész (Csabának 1/8-ad része) eladattatván, most e következők a birtokosok: Beliczay, Bodroghy József, Hellebrant János, Simay Kajetán, Omazta, Fejér.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages