Széplak

Teljes szövegű keresés

Széplak, magyar falu, Sopron vmegyében, a Fertő tava mellett, Sopronhoz 2 3/4, Eszterházához 1/4 mfld. Van 114 háza, 845 kath., 8 zsidó lakosa, paroch. temploma. Az urbéri szántóföld 1200 hold, rétje nincs, csak a helységnek 4 kaszás, 20 hold kert, 300 kapás szőlő; legelőjét meg nem mondhatjuk; az uraságnak két kis erdeje. Földe nagyobbára homokos, a többi agyagos, a Fertő körül posványos. Szarvasmarhát szépet, lovat roszat, juhot közönséges fajból, ludat sokat tart. Bora kevés, de jó. Birja a helységet h. Eszterházy Pál. A falu közepén áll jó magas dombon a gyönyörü kilátásu, két tornyos, 6 haranggal s órával ékesitett kath. szentegyház. Az egyház mellett előlről van két szép kálvária; egyik a Krisztus kínszenvedését, másik Jézus szivét ábrázolja, mindenike kúpalaku halmon, oszlopok- és vassal helyesen kerítve, s mesterségesen készitett vasajtóval ellátva. Mind ezeket épittette néhai gr. Széchenyi György, ki akkor itt a templommal szemközt álló kastélyában lakott, (e kastély utóbb magtárrá alakittatott), zálogban birván a helységet. Volt itt egy congregatio is, a Krisztus kínszenvedésének társasága, mellyet II. József töröltetett el. A Sz. Miklós felé vezető ut mellett találtatik egy árkokkal keritett nagy  térség, mellyen a monda szerint templariusok zárdája állott; különben e hely jelenleg is várhelynek neveztetik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem