SZALA VÁRMEGYE.

Teljes szövegű keresés

SZALA VÁRMEGYE. Comitatus Szaladiensis. Nevezetét vette némellyek szerént hajdani Szala Várától; mások pedig azt Szala vizének is tulajdoníttyák. Hoszsza e’ nagy Vármegyének jóval meszszebb terjed, mint szélessége, mert amaz majd 20 mértföldnyire terjed; ez pedig Balaton tavától Vas Vármegyének határáig mintegy hét mértföldet tesz. Szomszédságában fekszik, napenyészet felől, Stájer Országnak; északra Vas Vármegye határozza, délre Veszprém Vármegye, napnyúgotra pedig Balaton tava, és Somogy Vármegye. Balaton tava felől való része hegyekkel, és magas kősziklákkal darabosíttatik, mellyek között nevezetesebbek az úgy nevezett Csenge két hegyei, Csobántz, és Szegliget között. Ezek után következik Halap hegye, Csobántzal napnyúgotra által ellenben; majd a’ Badatsonyi, Szentgyörgyi, és több híres borokat termő hegyek, azután a’ Sümegi magas hegy; a’ többiek pedig Veszprém Vármegye felé terjednek. Erdőségei számosak, és mind a’ sertéseknek makkoltatásokra alkalmatosak, mind pedig kivált jeles vadászatokat szolgáltatnak, ’s e’ vólt az oka, hogy régi Magyar Királlyaink is az itten való vadászatokban különösen gyönyörködtek vala. Emlékezetet kívánnak még több hegyei között az úgy nevezett Sárkányhegye, Tátika, és Rézihegye, mellyeken régi Váraiknak maradvánnyai még most is szemlélhetők. A’ híres Balaton-taván kivűl még más kissebb tavai is vagynak, úgymint a’ Kanizsai, mellynek halai felől olly vélekedésben vóltak a’ szomszéd lakosok, hogy ha belőlle a’ halakat idegeneknek elárúlnák, azonnal meghaldogálván, fogyatkozást kellene szenyvedniek. Más tava Monostor, és Henye között van; ’s ebben is elég számos halak 304vagynak, de halászattya nehezebb. Meleg tava is van Keszthelyhez közel, mellyen Gróf Festetits György földes Uraság fördőt készíttetett. Orvosi tulajdonsagairól lásd annak tulajdon leírását. Folyó vizei között nevezetesebbek 1. Dráva-vize, melly ámbár nagy sietséggel foly, mindazáltal nevezetes hasznokat szolgáltat. 2. Mura vize, melly hasonlóképpen nevezetes hasznú, és a’ Muraközi jó vidéket termékenyíti. 3. Szala vize. Ered Vas Vármegyében Szalafőnél, ’s kebelébe fogadván Váliczka, és Pölöske folyókat, Balaton tavába foly-bé. Ez is sok tekéntetben kiváltképpen haszon víz, de ha hírtelen áradása van, elég károkat is okoz a’ szomszéd Lakosoknak. Kissebb folyói között emlékezetet kívánnak: Kerka, Cserta, Tatna, Lesen, Csernik ’s a’ t. Külömbféle savanyú kútfői is vagynak, mellyek tulajdon neveik alatt fordúlnak elő: a’ Füredi víz mindeniknek királynéja. Vidékje e’ Vármegyének kellemetes, térségei hegyekkel változódva örömmel legelik a’ nézőt; levegője egésséges, bora, búzája kivált hellyel hellyel nagyon bőven terem; marhája sok van, hallal bővelkedik, vadgyai számosak, fája mind a’ kétféle elegendő. Magyar Lakosain kivűl, Németek, és Horvátok is laknak benne. Mindöszve 807 lakó helyeket szolgáltat, ’s a’ Szombathelyi, Veszprémi, és Zágrábi Püspöki Megyékhez tartozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages