A Váradi Jegyzőkönyv
A Váradi Jegyzőkönyv
A Magyar Királyság területén az európai gyakorlathoz hasonlóan a 11. századtól kezdve 1234-ig a pereket gyakran istenítélet segítségével döntötték el. A bíró, ha nem állt rendelkezésére kellő bizonyíték, a felek egyikét arra kötelezte, hogy tüzesvas-próbának vesse alá magát. Könyves Kálmán király (1095–1116) törvénye szerint az európai gyakorlattal ellentétben istenítéleti szertartást csak meghatározott egyházi intézményekben: a székesegyházakban és a nagyobb királyi prépostságokban tarthattak. Ez mindössze 15–20 intézményt jelentett. A törvénycikk név szerint a nyitrai és a pozsonyi istenítéleti helyet említi. A kevés írott forrás ellenére egyéb adatok további négy székesegyház (Esztergom, Kalocsa, Eger, Várad) és három prépostság (Székesfehérvár, Buda, Arad) istenítéleti tevékenységéről tájékoztatnak. Nem kétséges, hogy azok a régi székesegyházak (Veszprém, Győr, Pécs, Vác, Csanád, Bács, Gyulafehérvár, Zágráb) is helyet adtak a sajátos szertartásnak, amelyekről a források nem szólnak. A váradi székesegyházat a többi istenítéleti helytől az különbözteti meg, hogy sajátos működését páratlan értékű forrás, a Váradi Jegyzőkönyv tanúsítja. Fennmaradása annak köszönhető, hogy a székesegyház sekrestyéjében megtalált és összegyűjtött feljegyzéseket 1550-ben Kolozsvárott Fráter György váradi püspök támogatásával kinyomtatták. A kolozsvári szász családból származó Hoffgreff György Wittenbergben folytatott egyetemi tanulmányokat, majd Nürnbergben elsajátította a nyomdász mesterséget. Hazatérve Kolozsvárott nyomdát alapított, és első kiadványaként 1550. május 14-én Ritus explorandae veritatis ... címen a forrást méltató bevezetővel együtt megjelentette a Váradi Jegyzőkönyvet. A kiadás alapjául szolgáló kézirat elkallódott. Amennyiben visszakerült Váradra, valószínűleg 1660 és 1692 között megsemmisült, amikor a török elfoglalta és uralma alatt tartotta Váradot. Ezzel szemben a nyomtatvány néhány példánya mind a mai napig megmaradt.
A Váradi Jegyzőkönyvet a váradi székeskáptalan kanonokjai, Ányos olvasókanonok és jegyző, valamint társai 1208 és 1235 között készítették a váradi székesegyházban tartott istenítéletekről és a káptalan előtt bevallott jogügyletekről. A 389 bejegyzésben várnépek, várjobbágyok, udvarnokok, hospesek, jelöletlen státusú személyek és mások státusperét, azaz jogállásukért folytatott perét, továbbá kihágási ügyét (lopás, gyújtogatás, leányrablás, kuruzslás stb.) vagy magánjogügyletét (végrendelet, szolgafelszabadítás stb.) rögzítették. Mintegy 2500 személynevet és 700 helynevet jegyeztek fel. A perekben a bizonyítás a liturgikus keretek között megtartott istenítéletre (tüzesvas-próbára) vagy ritkán esküre épült. Ez utóbbit többnyire a székesegyházban eltemetett Szent László király (1077–1095) sírjánál tették le. A jogesetek zöme Várad tágabb környékére vonatkozott, de olykor távoli vidékek (például Somogy és Vas megye) ügyes-bajos dolgai is bekerültek a jegyzőkönyvbe. Megörökítésük bizonyságul szolgált. A Váradi Jegyzőkönyv az istenítélettel kapcsolatos szertartás szövegét is megőrizte.
A 18. században kibontakozó történetkutatás a Váradi Jegyzőkönyvet újból felfedezte. A nyomtatványt többször kiadták, sőt latin szövegét is lefordították. A szövegkiadásban igazi fordulatot Karácsonyi János (1858–1929) fellépése jelentette, aki 1903-ban Borovszky Samu (1860–1912) közreműködésével vaskos kötetben kiadta a kolozsvári nyomtatvány hasonmását és tekintélyes tudományos apparátus kíséretében a Váradi Jegyzőköny időrendbe szedett szövegét. Az időrend megállapítása óriási munkát jelentett, mert a 389 bejegyzés közül mindössze tízben volt évszám. A kedvező fogadtatásban részesült történetkritikai kiadás (Századok 39: 1905, 163–168, vö. 275–276) tette igazán lehetővé a Váradi Jegyzőkönyv sokoldalú (társadalom-, település- és jogtörténeti, diplomatikai, pecséttani, nyelvészeti, néprajzi stb.) hasznosítását.
Karácsonyi János és Borovszky Samu 1903. évi kiadásból meglepő módon az áttekintést szolgáló tartalomjegyzék hiányzik. Ezen kívül a kiadásnak még további két formai hiányossága is van. A Váradi Jegyzőkönyvben előforduló helynevek jelentős részét Karácsonyi János a lábjegyzetekben név szerint azonosította, vagy helyét más településekhez viszonyítva megközelítően meghatározta. A lábjegyzetekben szereplő településnevekről azonban nem készült mutató, amely a tájékozódást lehetővé tenné. Végül szokatlan módon a felhasznált szakmunkák és levéltárak esetében alkalmazott, olykor nem is egységes rövidítések jegyzékét és feloldását sem mellékelték a kiadáshoz. A három hiányosság nehézkessé teszi a kötet használatát. Ezért tartalomjegyzékkel (In editione KB continentur), a településnevek mutatójával (Index nominum locorum in notis editionis KB allatorum), illetve a rövidítésjegyzékkel (Abbreviationes in notis editionis KB allatae) kiegészítettük a kiadást. Szovák Kornél gondozásában új szövegközlést is csatoltunk hozzá, amely az eddigi kiadásokat és a magyar fordításokat is feltünteti.
Régóta köztudott, hogy a Váradi Jegyzőkönyv a személy- és helynevek tárháza. A hatalmas névanyag értelmezése, a földrajzi nevek lokalizálása további kutatásokat igényel. Itt csak jelezzük, hogy az Árpád-kori személynévanyagról, a Váradi Jegyzőkönyv anyagát is feldolgozó Fehértói Katalin Árpád-kori személynévtára tájékoztat. A helynevek azonosításában Karácsonyi János alapvető munkásságát Györffy György Történeti földrajza, illetve K. Fábián Ilona Adattára fejlesztette tovább.
A digitális kiadást válogatott bibliográfiával, térképpel, valamint két eredeti oklevél szövegével és fényképével egészítettük ki. Az 1211-ben kiadott két oklevél témájában kapcsolódik a Váradi Jegyzőkönyvhöz. Mindkettő páratlan részleteséggel szól a tüzesvas-próba alkalmazásáról. A pannonhalmi apátság birtokperében a király megbízásából Bertold kalocsai érsek a felek meghallgatása után sorshúzással döntötte el, hogy az apátságnak kell tüzesvas-próbával bizonyítania állítását. Miután az apát megbízottja a budai Szent Péter egyházban sértetlenül kiállta a próbát, az érsek a vitatott földeket a leírt határok szerint a pannonhalmi apátságnak ítélte. A társaskáptalan oklevele a tüzesvas-próba letételéről és eredményéről tanúskodik, míg az érsek ítéletlevele részletesen ismerteti a peres eljárást. Az ugyanazon ügyről szóló oklevelek fényképének közlése egyúttal annak a kornak az írásképével is megismertet, amelyben a Váradi Jegyzőkönyv alapjául szolgáló feljegyzések készültek.
A Váradi Jegyzőkönyv az írásbeliség 13. század eleji kiteljesedésének a terméke. Azé a folyamaté, amelynek során az istenítéleti helyek a Magyar Királyságban egyedülálló módon sajátos oklevéladó intézménnyé, hiteleshellyé váltak.
Karácsonyi János és Borovszky Samu munkájának digitális kiadása az említett kiegészítésekkel, valamint a Váradi Jegyzőkönyv új szövegkiadásával együtt további lehetőségeket ad itthon és külföldön a páratlan értékű forrás hasznosításához.
Solymosi László
