Ady Endre: Az Istennek viselőse
Nem rövid Nyárnak hirtelen fattya,
Nem belehalás sáros Őszbe:
Halálig csak az tud pompázni
S virít, virít,
Ki az Istennek viselőse.
Véres és üszkös gyönyörüsége
Dacomnak, mely még néha lobban
Bim-bum, bim-bum,
Rángassuk hát: ki tudja jobban?
Nem juthat pulyák híg kacajára,
Ha tán hajrája nem is érdem,
Ha tán csak örömtelen gleccser,
Hajrá, hajrá,
Díszben, zajban, üszökben, vérben.
Új temető és nagyon régi
És mind a hat fázón beszéli:
Sok baj volt a Nyáron.
Svábok, oláhok, kálvinisták,
Csinálják az idei listát
S a fák sírnak-zúgnak.
Jöj-jön már a gazdag himpellér
S nyomában az elbukott zsellér,
Kinek nem volt ökre.
Összehasonlás hideg ténye,
Élet s Halál megtársult fénye,
Sok összetalálás.
Ki hat temetőben sem fér el,
Úr szolgával s asszony a férjjel:
Közellel a Messze.
Kis temetője van csak távol
Régi aggok vigyázatából,
Hogy a zsidót kössék.
Ha az új vagy ó temetőkbe
Vagy zsidóba, ne féljünk tőle,
Visznek holnap minket.
Valamely nagy Titoknak őre
S szomszédomban, a temetőkre,
Már hullnak a varjak.
Cibálgatja az Ősz a fákat,
Fákat, kik régtül messzelátnak
S nagyon messzenéznek.