Ady Endre: Az elsötétült utcán
Hol ifjuságom lakott,
Most vonszolt öregséggel
Keresem a sok régi,
Váró, fényes ablakot.
Minden háza egy világ,
Minden ablaka szent tűz,
Mely előtt váltva mondtam
El az éjféli imát.
Csak távolról vert a fény,
Ezer ablaknak fénye,
Enyém, dünnyögtem gőggel,
Ha akarnám, az enyém.
Kitódulna a meleg
És reám virradnának
Megifjító csókokkal
A legforróbb reggelek.
S amit eddig nem kivánt,
Sorban-sorban elalszik;
Gúnyosan ellobogva
Szememtől, a régi láng.
Késő merszem és erőm
A sok ezernyi ablak,
Honnan hivások jöttek
Ezernyi hajnal-előn?
Gyér, hű, bús utca-szemek,
De már az utca alszik,
Mintha már nem is volnék
S nem bánja, merre megyek.