Ady Endre: A fehér kendő
Bárkáinkat a fekete ár
S várja a győztest egy fehér kendő
Százezer éve már.
Ősi poéták álom-asszonya
Szent remegésben, nagy áhítással,
Sírva tűzte oda.
Fojtjuk egymást, rongyolt a mezünk.
Lobog felénk az a fehér kendő
S evezünk, evezünk.
Marjuk a vad, fekete habot
Minden asszonyok asszonyáért, ki
Régen-régen halott.
Vinnyog, nyerít a fekete ár:
Tépetten, rongyban mi csak hajózunk
Százezer éve már.
Minden asszonyoknak asszonya,
Futunk. S szegény, tintás, rossz szivünkkel
Sohse érünk oda.