Ady Endre: Csók az ájulásig
Rettegi a paraszt babona
S valahol, vad, erdő-szakállas,
Szatír-képű, bús hegyek alján
Fekszik, mint egy nagy, fiatal lyány.
S elébe roskadnak a hegyek,
Fehér halmait nyögve áldják,
Szent forrásaira borulnak
És csókba, könnybe, vérbe fúlnak.
És jaj, aki itt asszonyt talált,
Maró szája sohse lakik jól,
Ajka, foga, szíve elvásik,
De csókolni fog ájulásig.
Vére és asszonya sincs talán,
Ott piheg egy ibolyás dombon.
S asszony nélkül vagy asszonyostul
Csókol, amíg csak belepusztul.