Ady Endre: És mégis kikiáltom
És mégis kikiáltom
Ha maradt volna nagy akaratom,
Megint verses sorokba törném össze,
Hogy lépjen ki hökkentőn a szivemből
Utolsó, szép titkom is szabadon.
Szűk lelkü Élet, kibe beleférnem
Alázatos meghajlással se tudtam,
Hajolj reám, csóváld meg csúf fejed
S hallgasd meg én szépséges szív-verésem.
Megint verses sorokba törném össze,
Hogy lépjen ki hökkentőn a szivemből
Utolsó, szép titkom is szabadon.
Szűk lelkü Élet, kibe beleférnem
Alázatos meghajlással se tudtam,
Hajolj reám, csóváld meg csúf fejed
S hallgasd meg én szépséges szív-verésem.
Vers-leső kandik, szokottság családja,
Száz volt asszonyra hiába gondoltok:
Most jön elém csak az egyetlenegy
S ez az egy a más, ez az egy a drága.
Száz volt asszonyra hiába gondoltok:
Most jön elém csak az egyetlenegy
S ez az egy a más, ez az egy a drága.
Csöndes Asszony, kit fázó, puha lépted
Én avaromba rejtően bezavart,
Ki vén lelkemen keresztül-méláztál,
Most fényt zudít rád titok-rontó vétek.
Én avaromba rejtően bezavart,
Ki vén lelkemen keresztül-méláztál,
Most fényt zudít rád titok-rontó vétek.
Grác mellől, melyben Pázmány tanitott
S hova most magyar, eretnek poétát
Gyógyulni küldött féltő szeretet,
Szállj, tarthatatlan, szerelmi titok.
S hova most magyar, eretnek poétát
Gyógyulni küldött féltő szeretet,
Szállj, tarthatatlan, szerelmi titok.
Óh, el kellene most harapnom nyelvem
S ceruza-tartó ujjamat letörnöm,
De, jaj, nekem valló Sors adatott
S íme, nyílnod kell, legszebb földi börtön.
S ceruza-tartó ujjamat letörnöm,
De, jaj, nekem valló Sors adatott
S íme, nyílnod kell, legszebb földi börtön.
Dagadt szivem, te szegény meggyülemlett,
Tüzelő, forró, meghurcolt, igás,
Hintsd szét minden fényességét magadból
Az üdvös és szerelmes feszületnek.
Tüzelő, forró, meghurcolt, igás,
Hintsd szét minden fényességét magadból
Az üdvös és szerelmes feszületnek.
A csak-egy-Asszonyt a szivemben hordom,
Ki minden volt verset, asszonyt legyőzött,
Óh, én köteles versbe-életem,
Óh, én boldog-bús, kikiáltó sorsom.
Ki minden volt verset, asszonyt legyőzött,
Óh, én köteles versbe-életem,
Óh, én boldog-bús, kikiáltó sorsom.
De zuhogj reám, némber-hahota,
Szalass el, sorsom, szabadulj el, vágyam
S ha ölve aláz is a mindent-vallás,
Valld be: szebb titkod nem volt még soha.
Szalass el, sorsom, szabadulj el, vágyam
S ha ölve aláz is a mindent-vallás,
Valld be: szebb titkod nem volt még soha.
