Ady Endre: Kétféle velszi bárdok
akiknek az élet s a magyar élet
több a poézisnál.
Örült az úr-rend a Deáki tettnek,
Fecerunt magnum áldomás s Buda
Filoxerátlan hegyei lihegtek.
Vármegye bálján jókedvü alispán,
Mindenki támadt, élt és szabadult,
Csak a plebs maradt egyedül a listán.
Dicsbe-üzője aggodalmas gondnak
S a velszi bárdok kézbe-csaptanak
S pihentető, szép énekeket mondtak.
S ékes meséje Toldi hűségének,
Soha egy riasztó, becsületes,
Egy szabaditó vagy keserü ének.
Haláltánc már a nemesurak tánca
S dühbe csapott a béres igricek
Vesztük-érző, úr-dicsérő románca.
Dörgölőzőn nem vágyik úri kegyre,
Most már csakis úgy nem volna remény,
Ha, mint tegnap, aljasul elpihenne.