Ady Endre: Szintén strófák a színházról
Én nem vagyok veszedelmes szerelmes,
Mert nálam addig tart a szerelem,
Míg jól fizet s amíg nem - veszedelmes...
Voltam ugyan én is bohó meg ifjú,
De nem üdvös bolygatni múltamat:
A karhölgyecskék is kinevették mindig
Vedlett és gethes Pegazusomat.
Ki megfizet, ha első sorban ül,
Habitüének a dolga nehéz,
A habitüé mégis lelkesül.
Óh, mert a klakk becsületes dolog,
Nézem a részvényesek arcát
S ha hátba döfnek, akkor tapsolok.
A mese s a naiva a régi,
Csodás dolog: mindenkihez kegyes volt
És én mégse kellettem néki.
Becsempészek húsz sort a kritikába...
Ő válaszolt: »Ólom nincsen annyi,
Miért célt érjen. Hordja el a fránya.«
Ha én most naiva lehetnék,
Bizony olyan alakot, mint magam,
Száz sorért is bajjal szeretnék...
De némely ember állandón hamis...
De ez őszintén nem írt még soha.
Gyűlölt mindig, sohase szeretett.
Kamatoztatja - még a lantot is...