Ady Endre: Aki helyemre áll
Hogy jön még ájult tűz-nyár,
Bukó-csillagos éjek
S hogy én, Én, már ne éljek?
Pompás, aranyos őszben
S ittasan, tarka lombok
Hulltán nem én borongok.
Integet ki a télbe,
Lágy pamlag, égő illat
S ide nem engem hívnak.
Virág, dicsőség, mámor,
Tavasz-heroldok szállnak
S engem már nem találnak.
Hiszen ez mind enyém volt.
Én vágytam, én daloltam,
Minden, minden én voltam.
Így még senki se vágyott,
Hajszolt, siratott, képzelt
Tündér ezeregy éjjelt.
Aki helyemre áll majd,
Ínyére méreg hulljon,
Két szeme megvakuljon.
Süketen tétovázzon
S ha tud majd asszonyt lelni,
Ne tudja megölelni.