Ady Endre: Várás a Tavasz-kunyhóban
Öreg csont, újra itt ülök.
Tágult szemekkel és nyugtalanul
Hevülök.
Szőnyege: mult. Tetője: vágy.
S avarra vetve gúnyosan, puhán
Kész az ágy.
Minden sarokból rám nevet
S bedúdolnak ős, trágár dalokat
A szelek.
S amit soha meg nem kapunk.
»Holnap«, súgja a végső Tavasz is
S meghalunk.
S a nász-vágy mindig tegnapi:
Elment örökre, vagy sohse jön el
Valaki.