Ányos Pál: Barcsay kapitánynak
Barcsay kapitánynak
| Irod: Tudományok álöltözetekkel |
S titkos mérget nyujtván arany csészéjekkel,
Az halált itattyák velünk tetszésekkel-
| Mert ha egy halandó fenkelt elméjével |
Azon izzad s fárod minden erejével,
Hogy magát emelje más veszedelmével.
| Ezt az igazságot egész Európában |
Ó ha onokáink láthatnánk korában
Hány könyv fog hullani őseik hamvában!
| Felült Nagy Friderik szerencse szárnyára, |
S addig vissza sem tért Berlin határára,
Mig fel nem áldozott ezreket kardgyára.
| Mért gyönyörködhetett olly szörnyüségében? |
Mutatni kivánta nemzetek szemében:
Melly nyomdokit hagyta Voltér nagy eszében.
| Bernis bátron játszott Febus szüzeivel, |
Kapott is borostyánt érzékenységivel,
Hanoverre ütvén Lajos seregivel.
| De csak láttod volna Rosbach vidékjében, |
Rettegni kezdettek Muzsái szivében,
Kiket ápolgatott Versail erdejében.
| Igy ugyan gyakorta Aganipp kuttyából, |
Midőn a nagy elmék vad indulattyából,
Egész ország készül kidőlni sarkából!
| Mégis, ha tekéntyük régi századinkat, |
S lóhusból készitvén vad vacsoráinkat,
Szünetlen rablással éltük napjainkat:
| Irtózunk!... s öleljük Apollo hugait, |
Ide lakni jöttek Dunának partyait,
Pallérozván népek szilaj szokásait.
| Melly szép most mulatni nyári palotában, |
Vagy ledőlvén szelid hársfa árnyékában
Nyögni Statirával Babilon várában!
| Ha pedig a télnek süvöltő szelei |
Árván marad Flóra s Ceres telekei,
Mert városra futnak világ gyermekei.
| Ott mulattya őket Veisse Juliával, |
Kiknek nagy esetét szép sóhajtásával
Mindegyik könyvezi s érzi fájdalmával.
| Mennyi gyönyörüség szeléd ideinkbe, |
Ki olly nyájosságot öntött sziveinkbe,
Melly emberré tészen érzékenységinkbe...
Buda, 21-dik December 1779.
