Ányos Pál: Egy boldogtalannak panasszai a halavány holdnál
Egy boldogtalannak panasszai a halavány holdnál
| Szomoru csillagzat! melly bus sugárokkal |
Csak te vagy még ébren boldogtalanokkal,
Kiknek szive vérzik s küszködik bajokkal.
| Hallod, hogy sohajtnak estvél homállyában, |
Nincs álom ezeknek gyászos kunyhójában!
Eltünt, eltávozott boldogabb házában!
| Ott egy temetőnek látom keresztyeit, |
Ó! az árnyékozza soknak tetemeit,
Kik velem érezték az élet terheit!
| Egy fehér árnyékot szemlélek sirjából, |
Vallyon nem lesz-é ez azoknak számából,
Kik mint én, könyveztek szivek fájdolmából?
| Ó bár felém jönne! nem félnék képétől; |
Mint élő halandók szemfényvesztésétől,
Kiknek számkivetve vagyok kegyelmétől!
| Jaj de ismét eltünt... ez is fut engemet!... |
Ó hát nincs már senki, aki nyögésemet
Hallaná, s enyhitni akarná ügyömet?
| Üss, te boldog óra, amelly inségemből, |
Szakaszd ki e sebes szivet kebelemből,
S csinálly port agyagból készitett testemből!
| Talám majd valaki jön sirom széllyére, |
Reá emlékezik baráttya szivére,
Egy könyvet görditvén hideg tetemére!
1780
