Arany János: EGRESSY GÁBORNAK
EGRESSY GÁBORNAK
Midőn törökországi bujdosásából visszatért
Ölelő karokkal mennek ki elődbe
És fogadnak, vídám füzérré szövődve,
Boldogabb barátid:
Hát engem mi tilt, hogy kebeledre dőljek?...
Nosza, rontsd szét lelkem az irigy mérföldek
Kényszerű korlátit!
És fogadnak, vídám füzérré szövődve,
Boldogabb barátid:
Hát engem mi tilt, hogy kebeledre dőljek?...
Nosza, rontsd szét lelkem az irigy mérföldek
Kényszerű korlátit!
Igen, itt vagy Gábor, itt te, újra köztünk!
Álom! - álom volt hát, hogy kétségbeestünk
Éretted, utánad?
Hogy sirattuk, kölcsön, a nagy veszteséget:
Bánatos szívvel mi, a hazával, téged,
Te távol hazádat?
Álom! - álom volt hát, hogy kétségbeestünk
Éretted, utánad?
Hogy sirattuk, kölcsön, a nagy veszteséget:
Bánatos szívvel mi, a hazával, téged,
Te távol hazádat?
Ah! nem álom volt az: látom, le van írva
Szenvedő arcádon egy hosszú év kínja;
Szólanak betűi!
Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked?
Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet
Ki segítsen tűrni?
Szenvedő arcádon egy hosszú év kínja;
Szólanak betűi!
Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked?
Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet
Ki segítsen tűrni?
És midőn távolról fölvehetted ismét
A hazai kunyhók szálldogáló füstjét
Mint homályos felleg -
Mi őrzötte szíved... mi tartá meg épen,
Iszonyú örömnek előérzetében
Hogy ne repedjen meg?
A hazai kunyhók szálldogáló füstjét
Mint homályos felleg -
Mi őrzötte szíved... mi tartá meg épen,
Iszonyú örömnek előérzetében
Hogy ne repedjen meg?
Vagy - tudom, tudom már, örömednek kelyhe
Csordultig miért nem lehetett megtelve,
Mi keseríté meg...
Hanem itt vagy, itten fogsz maradni mármost,
Lehetetlenséggel többé nem határos
Megölelnem téged.
Csordultig miért nem lehetett megtelve,
Mi keseríté meg...
Hanem itt vagy, itten fogsz maradni mármost,
Lehetetlenséggel többé nem határos
Megölelnem téged.
Mint midőn galyakká széjjeloszlik a fa,
Úgy vala köztetek lelkem elágazva,
Kevés jó barátok:
Már csak egy zöldellő gyöngye volt: a bánat,
Lomb nélkül hagyá a többi minden ágat
Egy siralmas átok.
Úgy vala köztetek lelkem elágazva,
Kevés jó barátok:
Már csak egy zöldellő gyöngye volt: a bánat,
Lomb nélkül hagyá a többi minden ágat
Egy siralmas átok.
Egyiket sudáron gyors villám üté meg,
Másikat emészti láthatatlan féreg,
Sorvadának mind, mind:
Most azonban egy a másik után épül;
Nyerve lassan-lassan az élet kezébül
Lombokat és zöld szint.
Másikat emészti láthatatlan féreg,
Sorvadának mind, mind:
Most azonban egy a másik után épül;
Nyerve lassan-lassan az élet kezébül
Lombokat és zöld szint.
Haj! csak egy nem akar éledni - hiába
Jött a lanyha szellő, kikelet nyilása,
És a nyári harmat...
Ő, kit úgy szerettem, ő, kit úgy szerettél,
A közös barát nincs örömünnepednél,
Lantja mélyen hallgat.
Jött a lanyha szellő, kikelet nyilása,
És a nyári harmat...
Ő, kit úgy szerettem, ő, kit úgy szerettél,
A közös barát nincs örömünnepednél,
Lantja mélyen hallgat.
De fátyolt a búra! - s mellyel köszöntélek,
Ne legyen legalább halotti ez ének;
Szólj vidámabban, lant!
Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel
Csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el?...
Hátha eljő - s dalland!
Ne legyen legalább halotti ez ének;
Szólj vidámabban, lant!
Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel
Csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el?...
Hátha eljő - s dalland!
Igen! visszatérted a jövőre zálog:
S én, kétségbeesett, most remélek, várok
Boldogabb időket;
Még sötét az égbolt, de borús határán
Kezdi már jelölni egy felső szivárvány
A siró felhőket.
S én, kétségbeesett, most remélek, várok
Boldogabb időket;
Még sötét az égbolt, de borús határán
Kezdi már jelölni egy felső szivárvány
A siró felhőket.
Félre, kishitűek, félre! nem veszett el -
Élni fog nyelvében, élni művészettel,
Még soká e nemzet!
Föl, merész versenyre, kinek az istenség
Nyujtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét!
Zengjen, aki zenghet.
Élni fog nyelvében, élni művészettel,
Még soká e nemzet!
Föl, merész versenyre, kinek az istenség
Nyujtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét!
Zengjen, aki zenghet.
Te pedig, barátom, lépj ama padokra,
Hol oly gazdagon nőtt koszorúid bokra:
Légy új büszkeségünk:
Ölts arcodra lelket és igaz betűket, -
Magasztos erényt, mely buktában se csügged,
Ábrázolva nékünk!
Hol oly gazdagon nőtt koszorúid bokra:
Légy új büszkeségünk:
Ölts arcodra lelket és igaz betűket, -
Magasztos erényt, mely buktában se csügged,
Ábrázolva nékünk!
(1850)
