Arany János: ERDÉLY
ERDÉLY
I
Megtörtént. Nem mondom, amit érdemeltél -
Amit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély!
Amit a sors mért rád, szegény, szegény Erdély!
Nyomorúvá gyötre százados rabságod,
Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.
Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.
Láncaid lehulltak s im azontúl soká
Félve lépdel lábad, amikép megszoká.
Félve lépdel lábad, amikép megszoká.
Gazdagon sütött rád a szabad nap fénye,
S még mindig szemedben börtönödnek éje.
S még mindig szemedben börtönödnek éje.
Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, - benned
Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.
Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.
És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna,
Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.
Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.
Megesett, - ha nem is, amit érdemeltél, -
Aminek szükségkép esni kellett, Erdély.
Aminek szükségkép esni kellett, Erdély.
II
Avagy a történet nincsen-e megirva,
És nem emlékeznél régi napjaidra?
Elfeledted volna multad annyi hősét, -
Míg szerencse pártolt s még inkább dicsőség?
Elfeledted volna - hiszen nem volt régen -
A vergődő sast az oroszlány körmében?
És hogy akinek most lába szennyét nyalod,
Fejét ingatá az óriásnak karod?
És nem emlékeznél régi napjaidra?
Elfeledted volna multad annyi hősét, -
Míg szerencse pártolt s még inkább dicsőség?
Elfeledted volna - hiszen nem volt régen -
A vergődő sast az oroszlány körmében?
És hogy akinek most lába szennyét nyalod,
Fejét ingatá az óriásnak karod?
Fájdalom s gyalázat? igen, elfeledted,
Az idők hulláma összecsap feletted:
A történet elhagy s lapjain tenéked
Nem szentel jövőre egy betű emléket.
Bocskai, Rákóczi, Bátori és Betlen
Nagysága beárnyaz törpe lételedben:
Ah, e dönthetetlen sziklái a multnak
Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak!
Az idők hulláma összecsap feletted:
A történet elhagy s lapjain tenéked
Nem szentel jövőre egy betű emléket.
Bocskai, Rákóczi, Bátori és Betlen
Nagysága beárnyaz törpe lételedben:
Ah, e dönthetetlen sziklái a multnak
Elhunyó napodtól szégyenben pirulnak!
Szív valál a multban, mely szünetlen vertél,
A szent szabadságért lángoló szív, Erdély:
Mikor zsibbadás ült minden külső tagon,
Te valál az, aki lüktettél szabadon.
Most mi vagy? megromlott sánta-béna kéz-láb;
Tehetetlenségnek szolgasága néz rád:
Zsarnokod nem fárad többé láncra tenni,
Megtanulta már, hogy - nem bírsz szabad lenni!
A szent szabadságért lángoló szív, Erdély:
Mikor zsibbadás ült minden külső tagon,
Te valál az, aki lüktettél szabadon.
Most mi vagy? megromlott sánta-béna kéz-láb;
Tehetetlenségnek szolgasága néz rád:
Zsarnokod nem fárad többé láncra tenni,
Megtanulta már, hogy - nem bírsz szabad lenni!
(1848 nov.)
Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk
További információk
