Arany János: HÁZIURASÁG
Ám zúgolódjatok:
Én nem panaszkodom már:
Én háziúr vagyok.
Fölvitte dolgomat:
Hiába sápadoztok,
Irigykedés miatt.
Tudjátok-e, mi a:
Valakinek tulajdon
Lakházzal bírnia?
Más ember tűzhelyén
Hányódtok... én is voltam
Olyan szegény legény.
Mióta elhagyám
Boldogságom bölcsőjét,
Szerény csöndes tanyám;
Mely gazdátlan maradt,
Olyan keservesen nyítt
Idegen ház alatt!
Betüslött, béfuta,
Míg volt urát föllelte
A jó öreg kutya!
Be nem fogadhatám:
Nem volt számára egy zug
A gazda udvarán. -
Bodré, együtt velem;
Mintha magáé volna
Úgy őrzi tüzhelyem.
Mint háziúr ebe;
Szeretném látni, kedve
Ellen ki jőne be!
Ha erre vét a hab,
Csak jöjjetek be bátran:
Bodré meg nem harap.
Lehet nyugodnotok:
Fölösleg ágy van, a ház
Sem mindenütt csorog.
Valóságos liget!
Hűs árnyat benne félszáz
Gyümölcsfa hinteget.
Olykor s szemem ragyog:
Könnytől-e... vagy örömtül
Hogy háziúr vagyok?
Van, egy kis föcskepár,
Mely sárfalamra, sárból,
Szerény fészket csinál.
Friss dallal fizeti
Le a lakbért - s a szállást
Igen szeretheti.
Le csintalan gyerek:
Most, a csüggedhetetlen!
Negyedszer rakta meg.
Vészek ledultanak,
Reményim föcske-fészkét
Építni újolag :
Nyugtot s békét nyerek?
Vagy majd leszórja a sors -
Az a pajkos gyerek...?