Arany János: ŐSZ VÉGÉN
ŐSZ VÉGÉN
Ki, ki a mezőre! nem állhatni ellent:
Gyönyörű idő van, a lég enyhe, tiszta:
A csapodár tavasz megbánta, hogy elment,
Gyönyörű idő van, a lég enyhe, tiszta:
A csapodár tavasz megbánta, hogy elment,
| Az jött ujra vissza. |
Tavaszi sugárral a megifjodott nap
Fénybe öltözteti a világos eget;
Fehér gyolcs ruhában jőnek, udvarolnak
Fénybe öltözteti a világos eget;
Fehér gyolcs ruhában jőnek, udvarolnak
| Távol a föllegek. |
Hallom indulóját költöző madárnak
A végtelen ürből, mely fölöttem kékül.
Nyár és kikelet van, a tavasznak, nyárnak
A végtelen ürből, mely fölöttem kékül.
Nyár és kikelet van, a tavasznak, nyárnak
| Szeszélyei nélkül: |
Sem a változó nap, mint a beteg ember,
Nem siratja minden pillanatnyi kedvét;
Sem a rekkenő hév, váratlan dörejjel,
Nem siratja minden pillanatnyi kedvét;
Sem a rekkenő hév, váratlan dörejjel,
| Tűz-kanócot nem vét. |
Harmatos mezőben, hol ezüst ér ballag,
Nem sápad halálra a legyilkolt fűrend;
Virul a rét újra, öltözik a parlag.
Csak te nem derülnél, fátyolos kedélyem?...
Tavaszod megtértét soha ne reméljem?...
Nem sápad halálra a legyilkolt fűrend;
Virul a rét újra, öltözik a parlag.
| Minden újul, örvend. |
Tavaszod megtértét soha ne reméljem?...
(1852)
