Arany János: STANZÁK "MÁTYÁS DALÜNNEPE"
Mikor összegyűltek a dal fejedelmi
Fényes Visegrádra, Mátyás udvarában, |
Oh lantom! ha értél valamit korábban |
Ha egy szikra lélek volt az asszu fában: |
Mert nem szabad nevét hiába fölvenned.
Ki merné feszítni énekét odáig!
Ő békében is nagy... vajha békenapján |
Andalog, andalog a történet lapján |
S felszökken a lantos, hangszeréhez kapván: |
Mintha mondaná, hogy: "Ki meri? ki hallja?..."
De engem eléget szégyen rozsda-pírja,
Hogy időmhöz képest oly keveset tettem |
Állj meg, élet napja, oh állj meg fölöttem, |
Csak míg ezt az egy dalt szépen elzöngöttem! |
Édes lesz a harmat, mely sirom megeste. -
Mikor a nagy király bevonúla Bécsbe.
Lobogók lobogtak száz diadal-íven, |
Csillogó követség, hódolatra híven, |
Üdvözölte Mátyást, győzödelmes néven, |
Csaknem elvakítá szemeit az ékszer.
Fegyveren, zászlókon a harc koszorúit;
Azután a síp, dob, tárogató zenge, |
Azután egy őrhad; azután a gyenge |
Bécsi szűzek hosszú, ünnepélyes rendje; |
Országot ér, ami rajta ragyogó van.
Lovagol. De előbb ott menének közben
Aranyos apródok, mind ifju növendék, |
Majd a holló címert hordozó leventék |
Mátyás közeledtét kürtszóval jelenték; |
Hirdeté, hogy ímhol nagy uralkodója.
Látszik, hogy piros vér megáztatta bőven,
De a hét oroszlány nincsen immár közte |
Hanem ott az András érseki keresztje, |
Jeruzsálemnél azt ő maga szerezte. |
S Hunyadi hollója gyűrüvel középen.
Jóllehet mérgében a nyelvét is hányja;
Koronás fő három, mellyel bír a dalmát; |
Kardos kar jelenti Ráma birodalmát, |
Vadkan feje s négy hold a szerbek uralmát; |
A szerémi szarvas zöld fa tövén fekszik.
S aranyos mezőben a turul madárral?
Te vagy az, te vagy az, gyöngy kis ország, Erdély! |
Azután Etelköz, melyet ősi kard-él |
Szerze a Bog mellett, a szőke Szerednél; |
S Havas-el hollója, kis keresztjét tartva.
Elmondani is sok, hát még véren venni! -
A király azonban egymaga kiválik, |
Fegyver-öltözetje, felburkolva állig, |
Annyi drágaság közt egyszerűn barnállik: |
Homlokán sugároz, mint a nap, ha feljő.
Mosolyog az ajkán, lángol a szemében.
Alatta enyeleg harci méne, Kánya, |
Maga az aranypénzt jobbra-balra hányja: |
Arany pénz helyett van szeme ragyogványa, |
Melyet a nép közé jobbra-balra hintett.
Tőle, mint szerény hold, kölcsönözve fényét.
János az, Korvinusz, kinek születése
Nem ismert egyéb, mint szerelem törvényét.
Szeretet! ez bűne, ez lesz bűnhödése
Ha feltámad egykor a nagyok önzése;
Oh! ha mint szeretni, úgy tudna gyülölni:
Nem látna idegent atyja székin ülni...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -