Arany János: AZ ÜNNEPRONTÓK
AZ ÜNNEPRONTÓK
Zendűl, kondul szent harangszó,
Csengve, búgva messze hangzó:
Jámbor népe a kis helynek
Halkan lépve gyűlnek, mennek
Csengve, búgva messze hangzó:
"Imára! imára!" |
Halkan lépve gyűlnek, mennek
Imára, imára. |
Szép piros a pünkösd reggel,
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
E napot fent s lent megűlik.
E nap oly ragyogva nyílik;
Mintha tűzzel, Szentlélekkel
Menny-föld tele volna; |
E nap oly ragyogva nyílik;
Mint hajnali rózsa. |
De mi réjja riad? de mi ördögi zaj,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
Szembe' Isten hajlokával,
Nem törődve a szent mával,
Rekegő szitok és otromba kacaj,
Hogy reszket az egyház tornya?... |
Nem törődve a szent mával,
Foly tegnapi dőre tivornya. |
"Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb?
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
"A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét
Eszem ezt a pirosítós képét:
Ha különb nem akad, dudaszó is elég:
Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom." |
Eszem ezt a pirosítós képét:
A kufercest majd vele járom." |
Hát íme, kapóra, dudás közeleg.
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
Füle táján két kis szarva gidának,
- Mintha neki volna szarva magának -
Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,
Tömlője degeszre fújva; |
- Mintha neki volna szarva magának -
Sípján már billeg az újja. |
"Ide, a Jebuzéus pofádat!
Mert megkeserűli a hátad."
"Hát baj neked az; pogány hitünek?
Az enyém - ha töröm, ha nem - ez ünnep
Mert megkeserűli a hátad."
"Uraim, de papolnak ott-benn..." |
Az enyém - ha töröm, ha nem - ez ünnep
Enyém, ha szidom; ez az Isten!" |
Ravaszul mosolyog fél szája hegyén
S rákezdi dudáját halkal a vén,
Azután vidorabb lesz, majd sebesebb;
A tánc is utána pörébb, hevesebb,
S rákezdi dudáját halkal a vén,
Minden sark billeg a táncra; |
A tánc is utána pörébb, hevesebb,
Amint kopog és szaporázza. |
De vége szakadni mikor fog, ugyan?...
"Hagyd el - riad egy rá - aki szele van!
Hanem a muzsikás mindég fujja,
Mindég szilajabban pörög ujja -
"Hagyd el - riad egy rá - aki szele van!
Kihasítom kecske-dudádat." |
Mindég szilajabban pörög ujja -
Az egész tivornya kifáradt. |
Lankadva leűlne az is, meg ez is,
Hívnák haza őket ebédjekhez is:
Szidják a dudást, - verik, öklözik őt -
Verik bizony a nagy üres levegőt; -
Hívnák haza őket ebédjekhez is:
Nem, nem lehet; ugrani kell csak. |
Verik bizony a nagy üres levegőt; -
Gyors híre szaladt e csudának. |
Fut gazda, kié ama renyhe cseléd:
"Jössz...? vagy dobom - itt ez a villa - beléd..."
Fut lyány, fiu, és anya és feleség:
"Apám, fiam, apjokom! untig elég..."
"Jössz...? vagy dobom - itt ez a villa - beléd..."
Vasvilla kezébe ragadt ám; |
"Apám, fiam, apjokom! untig elég..."
S kezeit töri, szíve szakadtán. |
Már józanon a fiu, az apa, férj
Mennének is - íme, közelget az éj -
A táncosok arcán vérkönyü hull:
De a láb még egyre bokázza vadul,
Mennének is - íme, közelget az éj -
Nyújtják kezöket nagy-epedve; |
De a láb még egyre bokázza vadul,
Viszi a tánc ördögi kedve. |
Éjfélt hogy üt a toronyóra közel,
Kénkő fojtó szaga terjedez el;
Úgy táncol el, egy bősz harci-zenére,
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
Kénkő fojtó szaga terjedez el;
S mint szél ha forogva ragad port: |
(Mondják, a pokol tüzes fenekére)
Az egész örjöngő csoport. |
(1877 júl. 21)