Arany János: TETEMRE HÍVÁS
TETEMRE HÍVÁS
A radványi sötét erdőben
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
| Halva találták Bárczi Benőt. |
| "Ime, bizonyság Isten előtt: |
| Gyilkos erőszak ölte meg őt!" |
Kastélyába vitette föl atyja,
Ki se terítteti, meg se mosatja:
| Ott letevék a hűs palotán; |
| Vérben, ahogy volt, nap nap után |
| Hever egyszerű ravatalán. |
Állata őrzeni négy alabárdost:
"Hátha az anyja, szép huga már most
| "Lélek ez ajtón se be, se ki..." |
| Jönne siratni?" - "Vissza neki; |
| Jaj, ki parancsom, élve, szegi!" |
Fojtva, teremről rejti teremre
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
| Halk zokogását asszonyi bú. - |
| Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú: |
| Legyen a seb vérzése tanú. |
A palotát fedi fekete posztó,
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
| Déli verőn sem süt oda nap; |
| Gyertya, feszűlet, kánoni pap: |
| Sárga viaszfényt nyughelye kap. |
"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
Hiába! nem indul sebe a holtnak
| Jő, kit az apja rendre nevez; |
| Állva fejénél az, vagy emez: |
| "Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez." |
"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
| "Boszulatlan nem foly ez ösi vér; |
| Váddal az önnön szívemig ér: |
| Mindenki gyanús nekem, aki él!" |
"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
Fáj nekik a hőst véribe' látni,
| Sorra belépdel sok dalia: |
| S nem harc mezején elomlania. |
| Erre se vérzik Bárczi fia. |
"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
| Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!" |
| Kedves urára szánva tekint. |
| Nem fakad a seb könnyre megint. |
"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
Anyja reárogy, öleli búgva:
| Künn a leány, már messze, sikolt; |
| Mindre nem érez semmit a holt: |
| Marad a tört vér - fekete folt. |
"Jöjjön utolszor szép szeretője,
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre,
| Titkos arája, Kund Abigél!" |
| Arca szobor lett, lába gyökér. |
| - Sebből pirosan buzog a vér. |
Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
| Csak odakap, hol fészkel az agy: |
| Döbbenet által a szív ere fagy: |
| "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!" |
Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
"Bárczi Benőt én meg nem öltem
| Hallgat el, aztán így rebegi: |
| Tanum az Ég, s minden seregi! |
| Hanem e tőrt én adtam neki. |
Bírta szivem' már hű szerelemre -
Unszola mégis szóval "igenre",
| Tudhatta, közöttünk nem vala gát: |
| Mert ha nem: ő kivégzi magát. |
| Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!" |
S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
| Szeme szokatlan lángot lövell, |
| S vércse-visongással rohan el. |
| Vetni kezet rá senki se mer. |
Odakinn lefut a nyilt utca során,
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
| Táncolni, dalolni se szégyell; |
| Ki csak úgy játszott a legénnyel, |
| Mint macska szokott az egérrel!" |
(1877 okt. 27)
