Arany János: A hatodik énekből
A hatodik énekből
Földnek adván így a nagy király tetemét,
Tartanak egyszersmind halottak ünnepét,
Mellyet keveházán ősi módra ülnek,
Minden esztendőben egyszer összegyülnek.
Tartanak egyszersmind halottak ünnepét,
Mellyet keveházán ősi módra ülnek,
Minden esztendőben egyszer összegyülnek.
Csatamondó Hábor a nagy kőre álla,
Szózatos ajkához isten lelke szálla,
Lebegő ujjakkal megérinti kobzát,
És átfutja szemmel a nép széle-hosszát.
Szózatos ajkához isten lelke szálla,
Lebegő ujjakkal megérinti kobzát,
És átfutja szemmel a nép széle-hosszát.
Emlékezik ama legelső tusára,
Keve jó vezérre, Béla, Kadosára;
Kik alatt a hún nép, villogtatva kardját,
Legelőször látta Duna-Tisza partját.
Keve jó vezérre, Béla, Kadosára;
Kik alatt a hún nép, villogtatva kardját,
Legelőször látta Duna-Tisza partját.
Dunán túllevő rész még Rómának hódolt,
Egy Makrinusz nevű benne helytartó volt,
Sok özön serege, sok gyülevész népe,
Készen várta a hunt, nem jöve elébe.
Egy Makrinusz nevű benne helytartó volt,
Sok özön serege, sok gyülevész népe,
Készen várta a hunt, nem jöve elébe.
De borongós éjen bátor Keve átkél
Mind egész hadával Szent Gellért hegyénél,
S megüti Makrínuszt, Tárnok vize táján,
Hamzsabég az a hely most a köznép száján.
Mind egész hadával Szent Gellért hegyénél,
S megüti Makrínuszt, Tárnok vize táján,
Hamzsabég az a hely most a köznép száján.
Ott esett el Keve, Kadosa és Béla,
Győzött a hun elébb, aztán elaléla;
Most is látni Bata és Hamzsabég között
A sok dombot, hová e had temetközött.
Győzött a hun elébb, aztán elaléla;
Most is látni Bata és Hamzsabég között
A sok dombot, hová e had temetközött.
De Makrin is ottan maradni nem mere,
Sebes futamással Lajtán átalkele,
A hunok ellenben, mihelyest üdültek,
Sebes száguldással utána repültek.
Sebes futamással Lajtán átalkele,
A hunok ellenben, mihelyest üdültek,
Sebes száguldással utána repültek.
És nem messze Bécstől, hol a Húnbérc vagyon,
Megvevék a kölcsönt a római hadon,
Elesett Makrinusz; szász Detre, a társa,
Viseli a nyilat, köz álmélkodásra.
Megvevék a kölcsönt a római hadon,
Elesett Makrinusz; szász Detre, a társa,
Viseli a nyilat, köz álmélkodásra.
Mondom, ezt a dolgot Hábor emlegeté,
Bendegúzt, az Etel atyját, sem feledé;
S állván sírja felett a három vezérnek,
Szózatos ajkáról zeng az ősi ének:
Bendegúzt, az Etel atyját, sem feledé;
S állván sírja felett a három vezérnek,
Szózatos ajkáról zeng az ősi ének:
Hábor éneke
Mért vijjog a saskeselyű,
Mért szállong a turul s ölyű. *
Mért szállong a turul s ölyű. *
| stb. |
(Lásd Arany: Keveháza című elbeszélő költeményét.)
Így énekle Hábor, estvéli homályban,
Nem érték egészen, de érzék mindnyájan:
Szivöket elnyomta tompán sajgó érzet,
Mire nincs egyéb szó: enyészet, - enyészet.
Nem érték egészen, de érzék mindnyájan:
Szivöket elnyomta tompán sajgó érzet,
Mire nincs egyéb szó: enyészet, - enyészet.
"A kézirat címlapján fel van írva szép betűkkel:
s későbbi írással szomorkás rímnek odavetve:
(Arany László feljegyzése.)
| Csaba |
| Marad végkép a'ba." |
