Arany János: Negyedik ének
Negyedik ének
Átila terítőn
Immár az áldott szép nap feltünt, a szín-adó,
Világot ékesítő, sötétség oszlató,
Búbánat üldözője, halandók öröme,
Sziv-lélek bátorító, az égre feljöve.
Világot ékesítő, sötétség oszlató,
Búbánat üldözője, halandók öröme,
Sziv-lélek bátorító, az égre feljöve.
De a hunok szemében fénye halotti gyász,
A szép kies világot borítja sárga máz,
Mint napfogyatkozáskor, idétlen félhomály;
Búsan szédelgenek, mint pásztor nélkűli nyáj.
A szép kies világot borítja sárga máz,
Mint napfogyatkozáskor, idétlen félhomály;
Búsan szédelgenek, mint pásztor nélkűli nyáj.
Gyűl a királyi lakhoz tengernyi népözön,
Áradva minden utcán, térhelyen és közön;
Elképedt arccal egymást alig hogy ismerik;
Csend vagyon: a közös jajt említni sem merik.
Áradva minden utcán, térhelyen és közön;
Elképedt arccal egymást alig hogy ismerik;
Csend vagyon: a közös jajt említni sem merik.
Egyszerre most Zoárd a kaput felnyittatá,
Fekünni a királyt benn sok ember láthatá,
Láttára tompa jajszó, nyögés keletközött,
Tovább-tovább morogván a tenger nép között,
Fekünni a királyt benn sok ember láthatá,
Láttára tompa jajszó, nyögés keletközött,
Tovább-tovább morogván a tenger nép között,
Zoárd pedig siratja Etelét hangosan,
Mint egy sívó oroszlán, üvölt magánosan;
Karddal megvérzi arcát, elmetszi fürtjeit;
"Ó, én uram, királyom, miért fekszel te itt?
Mint egy sívó oroszlán, üvölt magánosan;
Karddal megvérzi arcát, elmetszi fürtjeit;
"Ó, én uram, királyom, miért fekszel te itt?
"Avagy miért nem inkább sebekkel a csatán,
Mint illik a vitézhez erős harcok után ?!
Miért hogy csöndes éjjel szakadt, meg vér-ered?
Egy karcolás sem érte vitézi kebeled?
Mint illik a vitézhez erős harcok után ?!
Miért hogy csöndes éjjel szakadt, meg vér-ered?
Egy karcolás sem érte vitézi kebeled?
"Ne menj az ős elődök dicső honába így:
Hunorhoz és Kevéhöz sebet mutatni vígy:
Fogadd gyarló kezünktől ezt és még egyszer ezt..."
Szól s a király szivébe hegyes acélt ereszt.
Hunorhoz és Kevéhöz sebet mutatni vígy:
Fogadd gyarló kezünktől ezt és még egyszer ezt..."
Szól s a király szivébe hegyes acélt ereszt.
Ősz Torda nem különben és Bulcsu, a derék,
Átila barna bokros mejjét átalverék,
Vérkönnyel tele sírták a holt sebek helyét,
Így eltörölve szépen a gyilkosság jelét.
Átila barna bokros mejjét átalverék,
Vérkönnyel tele sírták a holt sebek helyét,
Így eltörölve szépen a gyilkosság jelét.
Annotációk
Szövegrészlet kijelölését követően fűzhet hozzá magyarázatokat.
További információk
További információk
