Arany János: Második ének
Második ének
| ,Történék, hogy ismét esék gyilkosságba, |
| Melyért következék néki bujdosása.' |
| Ilosvai |
1
Rozgonyi lakása nem valami fényes,
De akkor-időhöz nem is volt szegényes,
Nem gyalázta vályog erős tégla falát,
Sok henye kőtámasz terhelte oldalát.
Kék erdő tövéből messze fehérellett;
Maga birta Keszit az öreg Rozgonyi:
De más falu volt az, nem ez a mostani.
De akkor-időhöz nem is volt szegényes,
Nem gyalázta vályog erős tégla falát,
Sok henye kőtámasz terhelte oldalát.
| Fűzes Tisza partján, Keszi helység mellett, |
Maga birta Keszit az öreg Rozgonyi:
De más falu volt az, nem ez a mostani.
2
Nagyolotta másszor Pál gazda e lakot,
Ha vendége nem ment, az útról is fogott:
De most annyi sok nép hova tud szorulni?
Mivel hólyag gyanánt nem lehet felfúni.
Mintha ezt kiáltná: odakinn tágasabb!
Maga, háztájéka gúny legyen, nevetség?
Inkább olyat teszen, hogy megemlegessék.
Ha vendége nem ment, az útról is fogott:
De most annyi sok nép hova tud szorulni?
Mivel hólyag gyanánt nem lehet felfúni.
| Kicsi ház, sok vendég: nincs gyalázatosabb; |
Maga, háztájéka gúny legyen, nevetség?
Inkább olyat teszen, hogy megemlegessék.
3
Kinn, a háza megett, puha szíkes gyepen,
A viadal helyét kimérte kereken,
És körűlszegette cifra új korláttal,
Magasan, hogy a ló se ugorja átal.
Deszka és cölöp volt annak épűlete,
Amelyet bevontak becses szőnyegekkel:
S készen vala mindez, pünkösd napján, reggel.
A viadal helyét kimérte kereken,
És körűlszegette cifra új korláttal,
Magasan, hogy a ló se ugorja átal.
| Kívül e sorompón várost építtete, |
Amelyet bevontak becses szőnyegekkel:
S készen vala mindez, pünkösd napján, reggel.
4
Gyült azonban a sok fényes úri vendég,
Férfi-, asszonycseléd, ifiú leventék;
Keszi csendes táján támad szokatlan zaj,
Közel, mint egy vásár, messziről mint a raj.
Virágos azoktól a Rozgonyi telke;
Cifra köntös, szerszám, lovak, hadi készség,
Külön mind egy-egy kincs, többi közt csekélység.
Férfi-, asszonycseléd, ifiú leventék;
Keszi csendes táján támad szokatlan zaj,
Közel, mint egy vásár, messziről mint a raj.
| Ott van az ifjúság színe, lángja, lelke, |
Cifra köntös, szerszám, lovak, hadi készség,
Külön mind egy-egy kincs, többi közt csekélység.
5
Hajnalban a konyha már füstölni kezdett,
Valamint a méhkas, az is megeresztett:
Rajja megszállott egy hátulsó udvaron:
Ott egész ökör sül, itt az apró barom.
Egy rész mindig megyen, mindig jő a másik;
Azt miveli ki s be szakács-asszony, kukta,
Szolgáló, bejáró - soha nincsen nyugta.
Valamint a méhkas, az is megeresztett:
Rajja megszállott egy hátulsó udvaron:
Ott egész ökör sül, itt az apró barom.
| S mint a hangya sereg, cipelvén tojásit, |
Azt miveli ki s be szakács-asszony, kukta,
Szolgáló, bejáró - soha nincsen nyugta.
6
De Piroska nem lát konyhához e napon,
Ki sem mer szegényke nézni az ablakon;
Lopva ugyan egyszer fölment a padlásra,
Onnan leskelődött, hogy senki ne lássa.
Hogy őérte fárad annyi szép levente;
Mint virágos kertben, köztük úgy válogat:
"Ezt szeretném - vagy ezt - nem azt - a másikat."
Ki sem mer szegényke nézni az ablakon;
Lopva ugyan egyszer fölment a padlásra,
Onnan leskelődött, hogy senki ne lássa.
| Jól esett az neki, öröme telt benne, |
Mint virágos kertben, köztük úgy válogat:
"Ezt szeretném - vagy ezt - nem azt - a másikat."
7
Mikor aztán a nap úgy kenyér-ebéden,
Vagy talán még feljebb lehetett az égen,
A fiatalság is várakozni restelt:
Viadal birákat tettek és bajmestert.
Elfoglalák a nagy vörös bársony széket;
A mester pedig fölnyitván a korlátot,
Hangos kürtjébe fútt, s arra így kiáltott:
Vagy talán még feljebb lehetett az égen,
A fiatalság is várakozni restelt:
Viadal birákat tettek és bajmestert.
| Legottan a birák, igazlátás végett, |
A mester pedig fölnyitván a korlátot,
Hangos kürtjébe fútt, s arra így kiáltott:
8
"Vitézek, daliák, a sorompó nyitva:
Nevezetes harci játék leszen itt ma,
Király levelével, a szép Piroskáért,
Rozgonyi uramnak egyetlen lyányáért.
Nyilat húzzon, ahogy üti a szerencse;
Aki aztán sorba le fog győzni hármat,
Az nyeri jutalmát, amér' ide fáradt."
Nevezetes harci játék leszen itt ma,
Király levelével, a szép Piroskáért,
Rozgonyi uramnak egyetlen lyányáért.
| Először is magát kiki bejelentse, |
Aki aztán sorba le fog győzni hármat,
Az nyeri jutalmát, amér' ide fáradt."
9
De a birák közül egy felállván, monda:
"Menyasszony is kell még a lakodalomba!"
Akkor néztek széjjel és küldének postát,
Hogy siettetné a szemérmes Piroskát.
Tűje, kapcsa, bokra, tört, szalcadt vagy oldott;
Nagy sor ám az, annyi nép közé lemenni:
De ha parancsolják, mégis úgy kell lenni.
"Menyasszony is kell még a lakodalomba!"
Akkor néztek széjjel és küldének postát,
Hogy siettetné a szemérmes Piroskát.
| Váltig restelé az, váltig is szabódott, |
Nagy sor ám az, annyi nép közé lemenni:
De ha parancsolják, mégis úgy kell lenni.
10
Azonba, hogy én is szavam ne felejtsem,
S a beszéd fonalát szála mentin fejtsem:
Egy vitézi falka érkezett lóháton,
S megállottak, nézni, kívül a korláton.
Némelyik az arcát pólyába tekerte:
Nem azért, hogy a nap heve meg ne ártson,
Sőt hogy, sisak helyen, még meleget tartson. *
S a beszéd fonalát szála mentin fejtsem:
Egy vitézi falka érkezett lóháton,
S megállottak, nézni, kívül a korláton.
| Idegenek - azaz senki nem ismerte; |
Nem azért, hogy a nap heve meg ne ártson,
Sőt hogy, sisak helyen, még meleget tartson. *
Galeotti, Cap. XIV. A. J.
11
Soknak a rostélya úgy le volt bocsátva;
Hogy az ember csak a szeme fényét látta,
Kettő ezek közül oly tüzesen égett,
Hogy elkapta szemét, aki abba nézett.
Oly nehéz volt másnak nézni e két szembe;
Hozzá a nagy termet, izmos válla, karja:
Ki lehetne más, mint Toldi Lőrinc sarja?
Hogy az ember csak a szeme fényét látta,
Kettő ezek közül oly tüzesen égett,
Hogy elkapta szemét, aki abba nézett.
| Mint erős bajnoktól megszalad a gyenge: |
Hozzá a nagy termet, izmos válla, karja:
Ki lehetne más, mint Toldi Lőrinc sarja?
12
Ő volt, nem is egyéb: Mellette aki áll,
Kissé görbe vállal, maga Lajos király;*
Szeme barátságos tűz módjára lángol,
Mely körűl édesden megtanyáz a vándor.
Javasolja neki a szép feleséget;
De Toldi azt mondja: "kard a feleségem,
Fiaim s leányim: harci dicsőségem!"
Kissé görbe vállal, maga Lajos király;*
Szeme barátságos tűz módjára lángol,
Mely körűl édesden megtanyáz a vándor.
| Halkan, amint látszik, Toldival beszélget; |
De Toldi azt mondja: "kard a feleségem,
Fiaim s leányim: harci dicsőségem!"
Thuróczy, Pars. III. Cap. 15. A. J.
13
Ezt dörmögte Miklós, ez az ő nótája,
Ha nagyon faggatják; esküt is mond rája;
Özvegy édes anyja pedig mennyit kérte!
Csuda, hogy ez egyet meg nem teszi érte. -
Sétál már tizenkét szép hajadon között:
Drágaköves párta, fehér ruha minden,
Hó szinü selyemből. . . nem adták azt ingyen !
Ha nagyon faggatják; esküt is mond rája;
Özvegy édes anyja pedig mennyit kérte!
Csuda, hogy ez egyet meg nem teszi érte. -
| Azonban Piroska végre felöltözött, |
Drágaköves párta, fehér ruha minden,
Hó szinü selyemből. . . nem adták azt ingyen !
14
Pártája mellé egy ma hajnalban nyitott
Gyenge rózsaszálat könnyezve szakitott;
Egyéb öltözete mint a többi lyányé:
De azok szolgálók, ő pedig királyné.
Hallhatóbb szive, mint lába döbbenése;
Suhog a ruhája, párta-pántlikája:
Hosszu sor mosolygás húzódik utána.
Gyenge rózsaszálat könnyezve szakitott;
Egyéb öltözete mint a többi lyányé:
De azok szolgálók, ő pedig királyné.
| Vessző a növése, szellő a menése, |
Suhog a ruhája, párta-pántlikája:
Hosszu sor mosolygás húzódik utána.
15
Hát Miklós ne látná azt, amit mindnyájan?
Hej! megakadt szeme, megakadt a lyányon. -
A bajmester pedig mégegyszer kiáltott,
Még egyszer nyitá föl a magas korlátot.
Pajzs-, páncélosan, kész hadi szerszámmal;
De sisak borítá arcostúl a főket!
Tán szülő anyjok sem ismerné így őket.
Hej! megakadt szeme, megakadt a lyányon. -
A bajmester pedig mégegyszer kiáltott,
Még egyszer nyitá föl a magas korlátot.
| S jöttek a vitézek nem remélett számmal, |
De sisak borítá arcostúl a főket!
Tán szülő anyjok sem ismerné így őket.
16
Először is tehát bevallani mentek:
Kicsodák, micsodák és miféle rendek;
Súgva gyónták ezt be s a viadal birák
Személy szerint egy nagy öreg könyvbe irák.
Hogy szép rendbe' menjen, ne csak bolondjába;
Majd a két elsőnek, amint a sors érte,
Külön pécéit a bajmester kimérte.
Kicsodák, micsodák és miféle rendek;
Súgva gyónták ezt be s a viadal birák
Személy szerint egy nagy öreg könyvbe irák.
| Azután a nyilat húzták ki sorjába, |
Majd a két elsőnek, amint a sors érte,
Külön pécéit a bajmester kimérte.
17
Elosztá közöttük a napot, a szelet,
Aranyos botjával vágva feje felett;
Most ama vitézek tárogató jelre,
Lovaik zabláját eresztik egyszerre.
Úgy roppannak össze a kellő középen,
Bár a láncsa hegyes, nem pedig oly csonka
Mint a más nemzetek bajvivó dorongja. *
Aranyos botjával vágva feje felett;
Most ama vitézek tárogató jelre,
Lovaik zabláját eresztik egyszerre.
| Mindenik nagy láncsát szegez jobb kezében. |
Bár a láncsa hegyes, nem pedig oly csonka
Mint a más nemzetek bajvivó dorongja. *
Galeotti, Cap. XIV. A. J.
18
Megtartá a hegyét paizsok, páncéljok,
Nem onta piros vért gyilkoló acéljok;
De, mint ágyugolyók egymásba ütődve,
Mind a két bajvivó lezuhant a földre.
Próbát tenni kisebb nagyobb szerencsével;
Kiket számbavenni se' időm se' gondom:
Ami rám tartozik röviden elmondom.
Nem onta piros vért gyilkoló acéljok;
De, mint ágyugolyók egymásba ütődve,
Mind a két bajvivó lezuhant a földre.
| Azután más kettő álla ki rendjével, |
Kiket számbavenni se' időm se' gondom:
Ami rám tartozik röviden elmondom.
19
Volt a daliák közt egy magas levente,
Holmi kis faluban torony is lehetne,
Csak szamár alatta az a nagy bolond ló.
Úgy ül rajta, mint az ujjamon egy olló.
Felállott a biró s a törvényt kimondta:
"Vitéz cseh Holubár! (így hítták a nyerőt)
Tied szép Piroska, Isten ember előtt."
Holmi kis faluban torony is lehetne,
Csak szamár alatta az a nagy bolond ló.
Úgy ül rajta, mint az ujjamon egy olló.
| Ez, miután hármat a fövényre onta, |
"Vitéz cseh Holubár! (így hítták a nyerőt)
Tied szép Piroska, Isten ember előtt."
20
Felnyitá sisakját a győztes levente,
Éktelen rút arca ocsmányul nevetve;
Toldi is felnyitja, de már akkor ott van:
A korlát tetején lova átalroppan.
Csukló zokogása úgy fáj belül neki!
A másik szemével Holubárt vigyázza, -
Nem lehet, hogy tovább mérgét zabolázza:
Éktelen rút arca ocsmányul nevetve;
Toldi is felnyitja, de már akkor ott van:
A korlát tetején lova átalroppan.
| Fél szemét a síró szép leányra veti, |
A másik szemével Holubárt vigyázza, -
Nem lehet, hogy tovább mérgét zabolázza:
21
"Holubár, cseh fajzat, prédaleső sárkány,
Aki szűzvért szomjaz dögleletes torkán!
Megállj: meg ne érintsd gyönge martalékotd,
Mert bizony megbánod e mai játékot.
Veled itt ez órán, mérkőzni ohajtok,
Piroska nevében, gyönge Piroskáért,
Síró szép szemiért, keze birtokáért."
Aki szűzvért szomjaz dögleletes torkán!
Megállj: meg ne érintsd gyönge martalékotd,
Mert bizony megbánod e mai játékot.
| Ím én, Toldi Miklós, magyar nemes bajnok, |
Piroska nevében, gyönge Piroskáért,
Síró szép szemiért, keze birtokáért."
22
Mondá rá a nagy cseh: "Te vagy az a Toldi?
Épen kezemre jősz: gyere számadolni!
Szerető bátyámat te ölted le, régen,
Még kölyök korodban, Duna szigetében."
Állj meg hát, gazember, állj meg hát előttem!"
S rohan a másikra eszeveszett dühvel,
Iszonyúság nézni, olyan dolgot müvel.
Épen kezemre jősz: gyere számadolni!
Szerető bátyámat te ölted le, régen,
Még kölyök korodban, Duna szigetében."
| Felel vissza Toldi: "Azóta megnőttem: |
S rohan a másikra eszeveszett dühvel,
Iszonyúság nézni, olyan dolgot müvel.
23
Viszi Toldi Miklós, viszi a jaj-választ;
A király megtiltja, ő nem hallja már azt:
Csattog a vas páncél, roppan a nagy láncsa,
Nem hallik a király ismételt parancsa.
Az iszonykodó nép hangos morajától,
Vitéz cseh Holubár sietős bajától,
Szörnyü Toldi Miklós veszett haragjától.
A király megtiltja, ő nem hallja már azt:
Csattog a vas páncél, roppan a nagy láncsa,
Nem hallik a király ismételt parancsa.
| Nem hallik a zajtól, fegyverek zajától, |
Vitéz cseh Holubár sietős bajától,
Szörnyü Toldi Miklós veszett haragjától.
24
Holubár lenyelte újabb feleletét,
Kényszeríté Miklós védni az életét,
De nem volt sokáig védni azt szüksége,
Lefordult a lóról - minthogy immár vége.
Iszonyú csapásit kárba vesztegeti,
Mint egy kévekötő, dühösen rátérdel,
Páncélos nagy mellét megroppantja térddel.
Kényszeríté Miklós védni az életét,
De nem volt sokáig védni azt szüksége,
Lefordult a lóról - minthogy immár vége.
| Toldi a nyeregből magát melléveti, |
Mint egy kévekötő, dühösen rátérdel,
Páncélos nagy mellét megroppantja térddel.
25
Helybenhagyá a nép, ujjongatva tapsol,
De feláll a király, sisakot lekapcsol,
Leveszi fejéről, a kengyelben állva,
(Ismeretes göndör haja és szakálla),
"Népeim, magyarok: törvény és igazság!
Toldi Miklós tette halált érdemelne:
Számkivetés lészen a király kegyelme."
De feláll a király, sisakot lekapcsol,
Leveszi fejéről, a kengyelben állva,
(Ismeretes göndör haja és szakálla),
| És int a kezével, hogy szavát hallgassák: * |
Toldi Miklós tette halált érdemelne:
Számkivetés lészen a király kegyelme."
Thuróczy, Pars. III., Cap. 15. A. J.
