Arany János: Negyedik ének
Negyedik ének
| Vagyon Lajos király oly nagy készületben, |
| Sok erős vitézek vagynak seregében.' |
| Ilosvai |
1
Nagy Lajos azonban éjeket, napokat
Búbánatban tölte kedves öccse miatt,
Akit megölének valamely gonoszok,
Nápoly országában lakozó olaszok.
Nevelé a király szives szeretettel,
Róbert, az ősz király; minthogy unokáját
Neki szánta nőűl s vele koronáját.
Búbánatban tölte kedves öccse miatt,
Akit megölének valamely gonoszok,
Nápoly országában lakozó olaszok.
| Mert az ifju Endre ott növekedett fel, |
Róbert, az ősz király; minthogy unokáját
Neki szánta nőűl s vele koronáját.
2
Ezt az öreg Róbert meg is hagyta irva,
Nem sokkal azután leszállott a sirba,
Endre pedig felnőtt, a leányt elvette,
De a szép Johanna férjét nem szerette.
A koronától is jó urát megfosztá,
Tőrt hánytak elébe, vadászni kicsalták.
Egy mulató házban éjjel meggyilkolták.
Nem sokkal azután leszállott a sirba,
Endre pedig felnőtt, a leányt elvette,
De a szép Johanna férjét nem szerette.
| Csakhamar az ágyát ő másokkal osztá, |
Tőrt hánytak elébe, vadászni kicsalták.
Egy mulató házban éjjel meggyilkolták.
3
Ki miatt az udvar, királyné udvara,
Fényes Visegrádon gyászba merűlt vala,
Ott lakván az özvegy, Károly nagy királyé,
Lajos édes anyja, Erzsébet királyné.
Magas fellegvárad, parti építményed?
Dunapart hosszában kerti ékességed?
Mérföldekre nyuló, párduszlakta nyéked?
Fényes Visegrádon gyászba merűlt vala,
Ott lakván az özvegy, Károly nagy királyé,
Lajos édes anyja, Erzsébet királyné.
| Visegrád, Visegrád! hol van régi fényed? * |
Dunapart hosszában kerti ékességed?
Mérföldekre nyuló, párduszlakta nyéked?
Oláh Miklós, Pars. I. Cap. 6. A. J.
4
Ott, hol négy királynak azon idő tájba'
Megfért volna minden udvari pompája
Meg sem töltve annak negyedfél száz termét, -
Most a róka bujkál, ássa kicsiny vermét.
Belül is a zöld tért gaz veré fel s lapu,
Oda van a lépcsők márvány büszkesége,
Nyolc egész ölnyire terjedt szélessége.
Megfért volna minden udvari pompája
Meg sem töltve annak negyedfél száz termét, -
Most a róka bujkál, ássa kicsiny vermét.
| Nem nyilik kevélyen a Dunára kapu, |
Oda van a lépcsők márvány büszkesége,
Nyolc egész ölnyire terjedt szélessége.
5
S a négyszegü udvar eme lépcsők felett
Negyven láb magasan - hej! az is odalett!
Nem dicsekszik földje márvány kirakással,
Nincs beárnyékozva illatozó hárssal.
Száz meg száz ablakkal a kies Dunára;
Maga a koronát őrző hegyi fészek,
Az is összeomlott, ledönték a vészek.
Negyven láb magasan - hej! az is odalett!
Nem dicsekszik földje márvány kirakással,
Nincs beárnyékozva illatozó hárssal.
| Nem is veszi körül nagy paloták szárnya |
Maga a koronát őrző hegyi fészek,
Az is összeomlott, ledönték a vészek.
6
De mi haszna borong rajta képzeletem:
Sírató dalommal fel nem építhetem!. . .
Endre herceg miatt öltözék mély gyászba.
Noshát a királyné visegrádi háza
Büszke ábrázatját feketébe vonta;
S a bú, mintha ülné királyi ünnepét
Felvette magára legszebb öltözetét.
Sírató dalommal fel nem építhetem!. . .
Endre herceg miatt öltözék mély gyászba.
Noshát a királyné visegrádi háza
| Ottan a csillámló fejedelmi pompa |
S a bú, mintha ülné királyi ünnepét
Felvette magára legszebb öltözetét.
7
Meghallván a gyász hirt, seregesen gyűltek, *
Királyné asszonyhoz tisztes úri hölgyek,
Hajadon és özvegy és akinek férje
Főfő rangot visel: fiatalja, vénje.
Vetélkedve mintegy szomorú pompában,
És megoszták versent a királyné jajját,
Hangosabbá tévén szózatos fájdalmát.
Királyné asszonyhoz tisztes úri hölgyek,
Hajadon és özvegy és akinek férje
Főfő rangot visel: fiatalja, vénje.
| Jártak hosszu sorral a nagy palotákban, |
És megoszták versent a királyné jajját,
Hangosabbá tévén szózatos fájdalmát.
Dubnici krónika. A. J.
8
Számtalan sok gyertya, mint egy-egy szövétnek,
Hófehér viaszból - éjjel-nappal égtek;
És a nagy harangok, viradattul estig,
A tornyok falait szinte megrepesztik.
Mindennap, azt vélnéd, egy királyt temetnek,
Mondaték minden nap búsan zengő mise, -
Annyi drága pompát nem látott senki se.
Hófehér viaszból - éjjel-nappal égtek;
És a nagy harangok, viradattul estig,
A tornyok falait szinte megrepesztik.
| Vége hossza nincsen a gyászos menetnek; |
Mondaték minden nap búsan zengő mise, -
Annyi drága pompát nem látott senki se.
9
Maga a királyné talpig gyász ruhába
Minden nap misére ment a kápolnába,
Mely a paloták közt állott legközépen,
Remek építéssel, a várhegy tövében.
Gyülekeztek oda minden áldott reggel,
A királyné pedig alamizsnát oszta,
Utána a sok pénzt három leány hozta.
Minden nap misére ment a kápolnába,
Mely a paloták közt állott legközépen,
Remek építéssel, a várhegy tövében.
| Koldusok, szegények, feltartott süveggel |
A királyné pedig alamizsnát oszta,
Utána a sok pénzt három leány hozta.
10
Másszor sem sajnállott ugyan ő felsége
Adakozni bőven Isten dicsőségre,
De most adományit kétszerezve adja,
Hogy Istennél inkább légyen foganatja.
Ne kiméljék, úgymond, telik az övébül,
Jut belőle minden papnak és barátnak,
Az Isten szolgái szükséget nem látnak.
Adakozni bőven Isten dicsőségre,
De most adományit kétszerezve adja,
Hogy Istennél inkább légyen foganatja.
| Klastrom emelkedik, fényes templom épül, |
Jut belőle minden papnak és barátnak,
Az Isten szolgái szükséget nem látnak.
11
Lajos király pedig - minden szombat-este,
Özvegy édes anyját hiven megkereste,
Egész héten ország baját végzé Budán,
Ha ő el nem végzi, ki lásson az után!
Megcsókolta szépen az anyai kezet,
Fekete ruhája bánatát ingerlé,
Könnye hullt a gyürűk gyémánt kövé mellé.
Özvegy édes anyját hiven megkereste,
Egész héten ország baját végzé Budán,
Ha ő el nem végzi, ki lásson az után!
| De ha Visegrádba este megérkezett, |
Fekete ruhája bánatát ingerlé,
Könnye hullt a gyürűk gyémánt kövé mellé.
12
Monda neki egyszer édes anyja: "Oh jaj!
Mit ér nekem a köny, mit nekem a sóhaj?
Minden nap, minden nap el-elmúlik egy nap:
És mi ott vagyunk ma, ahol voltunk tennap.
Váltsd be férfi módra első igéreted?
Tudom hogy hiába. De vért kiván a vér:
S ezreké sem elég az én egy fiamér'!"
Mit ér nekem a köny, mit nekem a sóhaj?
Minden nap, minden nap el-elmúlik egy nap:
És mi ott vagyunk ma, ahol voltunk tennap.
| Keményítsd meg, fiam, ellágyult szivedet, |
Tudom hogy hiába. De vért kiván a vér:
S ezreké sem elég az én egy fiamér'!"
13
Így önté az olajt a király tüzére,
Nehogy azt a sok köny meglohassza végre,
Mert szelid s jámbor volt benne a természet,
Nyári vész haragja: támadt, elenyészett.
Egy az, mivel öccsét szívéből szerette,
Más az, hogy lakolni érdemes a bűnnek,
Harmadszor, kivánja bajnoki becsűlet *
Nehogy azt a sok köny meglohassza végre,
Mert szelid s jámbor volt benne a természet,
Nyári vész haragja: támadt, elenyészett.
| Hanem most az egyszer nehezen felejte, |
Más az, hogy lakolni érdemes a bűnnek,
Harmadszor, kivánja bajnoki becsűlet *
Lajos adománylevele Laczfi István részére. Dubnici krónika. A. J.
14
Ezért a magyarok hatalmas királya
Elhatározá, hogy bosszúját megállja,
Országából összerendelé a főket,
Budára, gyűlésbe parancsolta őket.
Fapi és világi méltóságos rendek;
Telegdi az érsek, Kont Miklós, a nádor,
Laczfi vajda, Szécsi, Druget, Bánfi, Bátor.
Elhatározá, hogy bosszúját megállja,
Országából összerendelé a főket,
Budára, gyűlésbe parancsolta őket.
| Kik is szép nagy számmal ottan megjelentek |
Telegdi az érsek, Kont Miklós, a nádor,
Laczfi vajda, Szécsi, Druget, Bánfi, Bátor.
15
Ezek és még többen mikor összegyűltek,
A nádor, az érsek elsőbb helyre űltek,
Ugy a többi, sorban a zöld asztal mellett,
Csakhogy gyász fedé most a zöld posztó helyett.
Öltözködött volna fekete ruhába;
Sűrü fátyol lepi kéklő boltozatját,
Gyémánt csillagait, fényes arany napját.
A nádor, az érsek elsőbb helyre űltek,
Ugy a többi, sorban a zöld asztal mellett,
Csakhogy gyász fedé most a zöld posztó helyett.
| A királyi szék is, mintha bánatjába' |
Sűrü fátyol lepi kéklő boltozatját,
Gyémánt csillagait, fényes arany napját.
16
Végre jött a király; vele édes anyja,
Bánatos ruháját, mint egy felhőt, vonja,
Egyenes, mint a nád, magas a termete,
Nagy pénzt érne rajta gyászos öltözete;
Átcsillog a gyászon minden, ami drága:
Gyűrűi, keresztje, kösöntyűi, lánca,
Gyémántja, aranyja, rubintja, zománca.
Bánatos ruháját, mint egy felhőt, vonja,
Egyenes, mint a nád, magas a termete,
Nagy pénzt érne rajta gyászos öltözete;
| Mert mikép a felhőn a nap szűrt világa, |
Gyűrűi, keresztje, kösöntyűi, lánca,
Gyémántja, aranyja, rubintja, zománca.
17
Egyszerre felálltak a nagy úri rendek,
A király s királyné pedig oda mentek
Hol magas ülőhely volt számokra készen,
Feketébe vonva, lám mondom, egészen.
Melyet irtak neki szegény öccse felől,
Olasz herceg irta, névszerint Durazzó *
Felolvasta egy úr: így volt benne a szó:
A király s királyné pedig oda mentek
Hol magas ülőhely volt számokra készen,
Feketébe vonva, lám mondom, egészen.
| Lajos a levelet hozatá most elő, |
Olasz herceg irta, névszerint Durazzó *
Felolvasta egy úr: így volt benne a szó:
Fessler, III. rész, I. kötet, 215-268 l. A. J.
18
"Szomorú bal hírnek fekete hollója,
Endre halálának vagyok hírmondója; -
Megesett, megesett, megvan az áldozat,
Él az Isten! ő lát, lásson is igazat.
Aversza városa bár elsülyedt volna!
Ott lakozánk este, víg vadászi torban,
Kivűl a városon, egy nagy kolostorban.
Endre halálának vagyok hírmondója; -
Megesett, megesett, megvan az áldozat,
Él az Isten! ő lát, lásson is igazat.
| Kimenénk vadászni, bár ne mentünk volna! |
Ott lakozánk este, víg vadászi torban,
Kivűl a városon, egy nagy kolostorban.
19
"Fordulván az idő, fordult öreg éjre,
Johanna királynét karon fogta férje,
Ketten egy szobába nyugalomra mentek,
Hanem a gonoszok, oh jaj! nem pihentek.
Felretten, kimegyen, először elámul,
Aztán védi magát, védené, de hogyan?
Ő egy s fegyvertelen, azok pedig sokan!
Johanna királynét karon fogta férje,
Ketten egy szobába nyugalomra mentek,
Hanem a gonoszok, oh jaj! nem pihentek.
| Zörgetik az ajtót; felverik álmábul, |
Aztán védi magát, védené, de hogyan?
Ő egy s fegyvertelen, azok pedig sokan!
20
"Johanna királyné nem ébred a zajra,
Sikoltoz egy asszony, de ő azt sem hallja,
Endre is zörgeti már az ajtót régen;
»Gyilkosok - eressz be, édes feleségem!«
Amely úton kijött, nem mehete vissza,
Erőt vesznek rajta, zsinórral megfojtják
S egy ablakon átal a kertbe ledobják.
Sikoltoz egy asszony, de ő azt sem hallja,
Endre is zörgeti már az ajtót régen;
»Gyilkosok - eressz be, édes feleségem!«
| Nem ereszti biz' a, nem bocsátja biz' a, |
Erőt vesznek rajta, zsinórral megfojtják
S egy ablakon átal a kertbe ledobják.
21
"Így esett, megesett, megvan az áldozat,
Hanem él az Isten! ő lásson igazat;
Te pedig most, uram, felséges nagy király
Itt e földön itélj: boszúlj, büntess, birálj.
Fő és köz rendűek tiszta szivvel várnak;
Én már büntetem a kis gonosztevőket: *
Jövel uram király, lakoltasd a főket."
Hanem él az Isten! ő lásson igazat;
Te pedig most, uram, felséges nagy király
Itt e földön itélj: boszúlj, büntess, birálj.
| Győzelem lesz utad: városok és várak, |
Én már büntetem a kis gonosztevőket: *
Jövel uram király, lakoltasd a főket."
Fessler, III. rész, I. kötet, 214 l. A. J.
22
Most az urak szívét elfogá az iszony,
Nem is vítatkoztak rajta soká bizony,
Nem mondom, sokáig, kevés ideig sem,
Nem tanácskozának bizony semmeddig sem.
"Háború! háború!" hangzik a teremben;
Tudta ezt a király, hogy e lesz belőle,
De jobb volt tanácsot kérdeni előre.
Nem is vítatkoztak rajta soká bizony,
Nem mondom, sokáig, kevés ideig sem,
Nem tanácskozának bizony semmeddig sem.
| Sőt inkább felálltak összes egyetemben; |
Tudta ezt a király, hogy e lesz belőle,
De jobb volt tanácsot kérdeni előre.
23
Tudta, hogy az ország, élni-halni készen,
Mind feláll őérte, összesen, egészen:
Még se támaszkodott egyedűl csak erre,
Nem is kényszeríte senkit menetelre.
Melyet más országban jó pénzért fogada
Vitéz Miklós mester, kit előre küldött,
S Jakabfalvi János, a veszprémi püspök.
Mind feláll őérte, összesen, egészen:
Még se támaszkodott egyedűl csak erre,
Nem is kényszeríte senkit menetelre.
| Volt már neki ott künn szép számú kis hada, |
Vitéz Miklós mester, kit előre küldött,
S Jakabfalvi János, a veszprémi püspök.
24
Hogy aztán eloszlék a budai gyűlés,
Titkon is, nyilván is, folyt a nagy készűlés;
A király egy haddal megindítá Kontot,
Induláskor annak ily szavakat mondott:
Meg ne tudjam én, hogy bántsatok egy lelket,
Vagy sarcot tegyetek, vagy ragadozzatok!
Koronámra, mondom, szennyet ne hozzatok!" *
Titkon is, nyilván is, folyt a nagy készűlés;
A király egy haddal megindítá Kontot,
Induláskor annak ily szavakat mondott:
| "Valahol utaztok, valahol átkeltek, |
Vagy sarcot tegyetek, vagy ragadozzatok!
Koronámra, mondom, szennyet ne hozzatok!" *
Dubnici krónika A. J.
25
A másik had is gyűlt Rákos mezejére;
Laczfi Apor István annak a vezére,
Vele a két fia, három öccse, mert még
A tatár Moldvából nem bocsátja Endrét.
Draskovics, Andrási, Druget és egyebek,
Ide jó Giléti öccsével Jánossal,
A János fiát is hozván Domokossal.
Laczfi Apor István annak a vezére,
Vele a két fia, három öccse, mert még
A tatár Moldvából nem bocsátja Endrét.
| Ide csatlakozott a két harcos Bebek, |
Ide jó Giléti öccsével Jánossal,
A János fiát is hozván Domokossal.
26
Aztán Szécsi Miklós, a felső-lindvai,
Szudár, Bánfi, Német, a két Kanizsai.
Szécsényi Miklós a nógrádi főispán,
Bátori, Pohárnok és Butkai István.
Nem mondom, egyenkint, de csupán a főket?
Mindenik a maga zászlóalját hozza,
Ezrével, vagy amint fel van rájok osztva.
Szudár, Bánfi, Német, a két Kanizsai.
Szécsényi Miklós a nógrádi főispán,
Bátori, Pohárnok és Butkai István.
| De ki győzné sorra megnevezni őket, |
Mindenik a maga zászlóalját hozza,
Ezrével, vagy amint fel van rájok osztva.
27
Ti is feljövétek, barna kunok, jászok,
Szemes, ügyes, virgonc, nyilvető ijászok,
Vagy nehéz ostromban faltörő bakosok, *
Midőn öklelőznek a várdöntő kosok.
Követi a szemlét isteni szolgálat,
Ősz Telegdi érsek fenszóval megáldá,
Ugy népét a király előre bocsátá.
Szemes, ügyes, virgonc, nyilvető ijászok,
Vagy nehéz ostromban faltörő bakosok, *
Midőn öklelőznek a várdöntő kosok.
| Lajos e hadakkal előbb tábort járat, |
Ősz Telegdi érsek fenszóval megáldá,
Ugy népét a király előre bocsátá.
Fessler, III. rész, I. kötet 651 l. A. J.
28
Maga pedig Lajos gondját a hazának
Letevé kezébe az édes anyjának, *
Mert okos személy volt, nem is volt, asszonyban,
Hozzáfogható más, egész Magyarhonban.
A megélemedett Telegdi Csanádot, *
Így, e roppant házat elrendelve bölcsen,
Maga is a gazda indult sietősen.
Letevé kezébe az édes anyjának, *
Mert okos személy volt, nem is volt, asszonyban,
Hozzáfogható más, egész Magyarhonban.
| Mellé pedig adta, mint férfi tanácsot, |
Így, e roppant házat elrendelve bölcsen,
Maga is a gazda indult sietősen.
Dubnici krónika A. J.
Budai Ferenc. Polg. Lexicon. A. J.
