Arany János: 10
10
| "Szemem világa volt a lyány: |
Mivel megbotránkoztatott -
Megszégyeníte engemet! -
| "Ki mer vádat emelni rám? |
Enyém a fájdalom joga
S én e jogot nem engedem:
Meggyilkolom. . . eltemetem! -
| "Bűn ez? Ne hidd, ősz fej, ne hidd, |
Ez a bolondos vén gyerek
Éretlen dolgokat cseveg.
| "Kitéplek innen, húsdarab! |
Békén pihent, mig fagyva volt,
De már melegszik és - harap!
| "Mardoss, harapj! nem érezem: |
Fogad nem érzik át ezen;
Becsűletem megvan ma is:
A veszteség nem fáj nekem,
| Azért se' fáj - azért se' fáj - |
S ha volna, ha lett volna is,
Eltemetém... elátkozám!
"Hagyjátok a vén szúnyogot!
Becsületével sirba megy;
Mint a fa, mely döltében egy
Férges gyümölcsöt eldobott!
Hagyjátok őt...
Becsületével sirba megy;
Mint a fa, mely döltében egy
Férges gyümölcsöt eldobott!
Hagyjátok őt...
| "... rém alakok |
Nem, nem, nem félek tőletek,
Kiállom égő szemetek -
Kezemben a kard - vére foly -
Ki vérezé meg kardomat?
Hol a csábító fattyu, hol?
Az ölte meg jó fegyverem,
Elébe! ott jő, ismerem:
Ahol szalad! ni, hol szalad...
Oh - oh - oh...!"
Így üldözé Szunyog sötét
Várának ó tornácain,
Bujdokló szolgák arcain,
Önnön lelkiösméretét;
Midőn szokatlan zaj riad
S jó célu árulás miatt
Felnyílik a nehéz kapu.
Az apród az, a hű fiu
(Miért hosszasan mondanom?)
És az anyai fájdalom,
Mely szabadítóul legott
Behítta Forgács bajnokot.
Forgácsot, aki, mint hivék
S akarták, nincs elveszve még
Erős indúlat, gyönge szem,
Nehéz cső reszkető kezen
Szunyog boszúját megcsalá
És, melyre bizta, a golyó,
Hűtlen merűlt a víz alá.
Most riadó csoport előtt
Látjuk sebes rohamban őt;
A várpiac pallókövén
Átcsattog az érckörmü mén -
S mig hirtelen felzúg a harc,
Növekszik a zaj, cseng a kard,
A nép tömegben kavarog
Mindenfelől, mindenfelé,
Mint a vetés, mikor belé
Csaptak civódó viharok;
A meglepett őrség üvölt,
Ordít az ég, dobog a föld,
Rendetlen, elszánt, egyveleg
Harcban gomolygnak a felek;
Fegyvert barát barátra ránt,
Őr ví az őrrel egyaránt,
Az tudja, mi a cél, ez nem,
Az rábeszél, ez nem hiszen,
Amaz békít, ez agyarog
S értelmez végre a marok, -
Mig így dühöng a bősz csata,
Mint egy őrült világtalan
S középen - kész harc ő maga -
A háborodott ősz apa:
Még egyszer a várbolt alatt
Kondul a súlyos kalapács,
S döngetve a kemény falat,
Belé mindig mélyebben ás.
"Add vissza, sir, add vissza őt,
Élőhöz nincs jogod" kiált
A pőröly, s zúgva feltöri
A börtön sziklás ajtaját.
És halványan kilép a hölgy
És bajnokát fölismeri,
Arcát a vér, szemét a könny,
Szivét örömfény megteli, -
De gyorsan, mint éjtünemény.
Ragadja hölgyét a legény,
A szél suhog; száguld a mén,
Megettök a harc elmarad,
Hegyekbe mélyed el az út, -
S utánuk az őrült harag
Nehéz átkot hiába zúg.
Várának ó tornácain,
Bujdokló szolgák arcain,
Önnön lelkiösméretét;
Midőn szokatlan zaj riad
S jó célu árulás miatt
Felnyílik a nehéz kapu.
Az apród az, a hű fiu
(Miért hosszasan mondanom?)
És az anyai fájdalom,
Mely szabadítóul legott
Behítta Forgács bajnokot.
Forgácsot, aki, mint hivék
S akarták, nincs elveszve még
Erős indúlat, gyönge szem,
Nehéz cső reszkető kezen
Szunyog boszúját megcsalá
És, melyre bizta, a golyó,
Hűtlen merűlt a víz alá.
Most riadó csoport előtt
Látjuk sebes rohamban őt;
A várpiac pallókövén
Átcsattog az érckörmü mén -
S mig hirtelen felzúg a harc,
Növekszik a zaj, cseng a kard,
A nép tömegben kavarog
Mindenfelől, mindenfelé,
Mint a vetés, mikor belé
Csaptak civódó viharok;
A meglepett őrség üvölt,
Ordít az ég, dobog a föld,
Rendetlen, elszánt, egyveleg
Harcban gomolygnak a felek;
Fegyvert barát barátra ránt,
Őr ví az őrrel egyaránt,
Az tudja, mi a cél, ez nem,
Az rábeszél, ez nem hiszen,
Amaz békít, ez agyarog
S értelmez végre a marok, -
Mig így dühöng a bősz csata,
Mint egy őrült világtalan
S középen - kész harc ő maga -
A háborodott ősz apa:
Még egyszer a várbolt alatt
Kondul a súlyos kalapács,
S döngetve a kemény falat,
Belé mindig mélyebben ás.
"Add vissza, sir, add vissza őt,
Élőhöz nincs jogod" kiált
A pőröly, s zúgva feltöri
A börtön sziklás ajtaját.
És halványan kilép a hölgy
És bajnokát fölismeri,
Arcát a vér, szemét a könny,
Szivét örömfény megteli, -
De gyorsan, mint éjtünemény.
Ragadja hölgyét a legény,
A szél suhog; száguld a mén,
Megettök a harc elmarad,
Hegyekbe mélyed el az út, -
S utánuk az őrült harag
Nehéz átkot hiába zúg.
