Arany János: 4

Teljes szövegű keresés

4
 
Mint máglya, ég a tele hold
Magas Fátrának ormain;
Nyilt ablakából kihajolt
Szunyog leánya, Katalin.
Előtte fekszik a vidék,
Nint egy bübájos éji kép,
Melynek világos részeit
- Hol a kelő holdnak szelid,
Sugáros fénye terjed el -
Mélységes árnyék váltja fel.
Keletre púpos hegygerinc,
Melynek innenső oldalán
Gyérűlni kezd a vastag árny
S elhagyta immár Budetint;
Délszak felé erdős hegyek
És völgy-odúk sötétlenek,
Felettök a csillagokig
Emelt kőszál uralkodik,
Fehéren - mint felhődarab,
Melyen keresztül néz a nap -
Csucsán Oroszlánkő lebeg,
S a holdvilággal összefoly:
Egyszínüek vár és alap,
Egy ködtömegnek látszanak.
Nyugot felé tekintve, hol
A Vág hegyek közé szorúl
S mellette a szűk völgyi ut,
Szabadulást remélve, fut -
Kopár Oblaczow domborul.
Ily foglalóba van bezárva
Regényes Budetin határa:
A völgykebel, melyet a Vág
Mint nagy pallos, két részre vág,
- A napvilágnál buja zöld -
Most lennsötétlő néma völgy,
Mely nyugszik Katalin előtt,
De őt a csendes éji kép,
A holdvilágos szép vidék,
A folydogáló tiszta lég,
Alant és fent, a föld, az ég,
Nem látszik, hogy érdeklenék.
Áll, mint kihajló falszobor,
Nyilt ablakában, mereven,
Csak a könny, mely szemébe' forr,
Mutatja, hogy még eleven.
Fehér arcára fátyolul
Gyász fürtinek árnyéka hull;
Kezei, mint kis hódarab,
Mely barna kősziklán maradt,
Nyugosznak a párkányzaton.
Egyik kezéből szabadon
Ereszkedik kendője le,
Az eltitkolt vágyak jele;
Zászlód, veszélyes szerelem!
Másik kezén új ékszerül
A mátkagyűrü villog,
Siralmas gyémánt! mely körül
Nem egy hév könnyü csillag.
Néz, néz alá, de tárgytalan
S merően, mint világtalan,
Szemén a könnyek fátyla van;
Nem eszmél, nem gondolkozik,
Bánatba fáradt lelke, mint
Ha tengeren szálló madár
Pihenni árbocot talál,
Elszenderedve nyúgoszik.
Néz, néz alá, de nem tekint:
Lak-tornya mély falainál
Egy bércfolyammal összevág
S miután ott örvényt csinál
Sebesen fut tovább a Vág;
Fodros vizén ezüst lepel
- A sugárokra szétfoszolt,
Vékony, tördelt szövésü hold -
Hosszan, rezegve nyúlik el.
Nyugotra ő, a part keletre,
Szaladnak egymástól sietve.
A torony is indul, halad
Katalin lábai alatt,
Mint gyors hajó, mely keleti
Boldog sziget felé repül
S vitorláját csüggedtlenül
Vágy és remény lebegteti.
El, el hajó! akárhová:
Csak messze, messze ég alá,
Hol a lelket ne érje be
A kényszerítés vas keze.
El, el hajó! akárhová:
Vagy sülyedj a mélység alá;
Temesd el a fájó kebelt,
Szerelmével, gyötrelmivel...
 
Azonban im! hab loccsanása
Hallatszik a tulpart felől:
Megszűnik a hajó futása,
Szilárd torony lesz, mint előbb.
A lányka néz, hallgat, figyel:
Kezében a szerelmi jel
Lobogva int a táj felé,
Hol a homályos part megöl
Egy barna csónak küzd elé.
"Ő az!" kiált szívvére mind
Arcába fut örömszökellve,
Mintha a kedves jövevényt
Meglátni ablakhoz sietne.
Egy perc az, míg öröme tart:
Megcsillan a gyürű köve;
S lehull a kéz; halvány az arc:
Haj, mert a hű, ki eljöve;
Kétségb'esést hoz, nem reményt!
De bár remény - bár veszte annak -
Feszíti Forgács csónakát;
Bátran töri az a folyamnak
Ellenszegült habtorlatát.
Dühében, mint szilaj csikó,
Tajtékot hány a vad folyó,
Majd körbe fut, majd elrohan,
Tombol, prüszög : mind hasztalan!
Nyergét viselni kényszerűl,
Leszórni azt nem sikerűl.
A sajka megküzd és halad:
Már ott van, a torny alatt,
Honnan a víz-felűletig
Kötélhágcsó ereszkedik,
Melyhez megkötve csónakát
A vakmerész ifju, megyen
S eléri a lég-ösvenyen
Szerelmesének ablakát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages