Arany János: TIZENKETTEDIK ÉNEK
TIZENKETTEDIK ÉNEK
| ,Király azért őtet fejéhez választá, |
| És tizenkét lóra neki hópénzt adata.' |
| Ilosvai |
1
Mikor Toldi Miklós megfogá a csehet
És az ijedtében legott térdre esett,
Igen megörvendett a felséges király,
Könnybe lábadt szeme a nagy öröm miá,
"Úgy hiszem, ez a cseh nem fog víni holnap;
Most akadt emberre, aki megtanítja:
Máskor hogy' gyalázza a magyart s hogy' szidja.
És az ijedtében legott térdre esett,
Igen megörvendett a felséges király,
Könnybe lábadt szeme a nagy öröm miá,
| S így szólt az urakhoz, kik mellette voltak: |
Most akadt emberre, aki megtanítja:
Máskor hogy' gyalázza a magyart s hogy' szidja.
2
"De ki az a bajnok? nem ösmered Toldi?
Ki ismeri? Én nem tudom elgondolni;
Nincs egy jóravaló vitéz országomban,
Akit ne ismerjek s nevét meg ne mondjam:
Én nem tapasztaltam soha emberkézben;
Félek, nem magyar lesz; pedig nem lenne szép,
Ha más víná ki a magyar becsületét.
Ki ismeri? Én nem tudom elgondolni;
Nincs egy jóravaló vitéz országomban,
Akit ne ismerjek s nevét meg ne mondjam:
| De ily erőt, mint amely van e vitézben, |
Félek, nem magyar lesz; pedig nem lenne szép,
Ha más víná ki a magyar becsületét.
3
"Egyébiránt, legyen magyar avvagy német,
Nagy csapástól menti meg a magyar népet;
El is veszi tőlem jutalmát gazdagon,
Toldi gyilkos öccse részét neki adom."
Szétnézett, hallja-e más is őkivűle?
Összesúgtak-búgtak az úri emberek:
Hogy gyilkos öccse van, annak örűltenek.
Nagy csapástól menti meg a magyar népet;
El is veszi tőlem jutalmát gazdagon,
Toldi gyilkos öccse részét neki adom."
| Toldi György e szóra csak úgy hűle-fűle, |
Összesúgtak-búgtak az úri emberek:
Hogy gyilkos öccse van, annak örűltenek.
4
Mikor pedig Miklós a csehet kiszabta,
S kisebbik darabját kardján felmutatta,
Tüstént parancsolá király ő felsége,
Tizenkét aranyos vitéz menjen érte.
S vitték a királyhoz Toldit nagy pompával.
A király szólt: "Bajnok! nyisd fel sisakodat,
Mondd neved s mutassad vitézi arcodat."
S kisebbik darabját kardján felmutatta,
Tüstént parancsolá király ő felsége,
Tizenkét aranyos vitéz menjen érte.
| El is mentek azok szép zászlós sajkával, |
A király szólt: "Bajnok! nyisd fel sisakodat,
Mondd neved s mutassad vitézi arcodat."
5
Térdre esett most a király lábainál
S így kezdette Miklós : "Oh felséges király!
Nem vagyok én bajnok, csak egy földönfutó,
Hogyan lettem azzá? tudj' a mindentudó.
S elzaklatott bátyám a széles világba:
Én meg idejöttem feladni tettemet,
S várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet."
S így kezdette Miklós : "Oh felséges király!
Nem vagyok én bajnok, csak egy földönfutó,
Hogyan lettem azzá? tudj' a mindentudó.
| Magam sem tudom hogy', esém gyilkosságba, |
Én meg idejöttem feladni tettemet,
S várni vagy kegyelmet, vagy büntetésemet."
6
Ily bátran beszéle Miklós a királynak,
Felnyomá rostélyát acél sisakjának:
Halvány is, piros is volt az ábrázatja,
Mert bánat és öröm osztozának rajta.
Azért nyájasan ily kérdést tőn elébe:
"Nemdenem a Toldi Lőrinc fia volnál?"
Miklós a fejével ráütött e szónál.
Felnyomá rostélyát acél sisakjának:
Halvány is, piros is volt az ábrázatja,
Mert bánat és öröm osztozának rajta.
| Tetszett a királynak szép fiatal képe, |
"Nemdenem a Toldi Lőrinc fia volnál?"
Miklós a fejével ráütött e szónál.
7
Akkor az urakhoz fordult a felséges
Király s ekkép tartott hatalmas beszédet:
"Urak! hű vetézim! ide hallgassatok,
Mert nem tréfaság az, amit most hallotok:
S György azon van, hogyan ásson ennek vermet,
Hogyan zárhatná ki öccsét örökéből,
Hogy' tagadhatná ki a nemzetségéből.
Király s ekkép tartott hatalmas beszédet:
"Urak! hű vetézim! ide hallgassatok,
Mert nem tréfaság az, amit most hallotok:
| Toldi György testvére ez a vitéz gyermek, |
Hogyan zárhatná ki öccsét örökéből,
Hogy' tagadhatná ki a nemzetségéből.
8
"Tudom minden csínyát, mert végére jártam;
Azért most szemébe mondom neki bátran:
Árván maradt öccsét parasztnak nevelte,
Mert nagy erőt sejtett benne s irígyelte,
Az ő hírét-nevét homályba takarja;
Mert - de'jszen tudja azt az ő gonosz lelke,
Öccsét rangja szerint miért nem nevelte.
Azért most szemébe mondom neki bátran:
Árván maradt öccsét parasztnak nevelte,
Mert nagy erőt sejtett benne s irígyelte,
| Mert attól félt, hogy a Miklós erős karja |
Mert - de'jszen tudja azt az ő gonosz lelke,
Öccsét rangja szerint miért nem nevelte.
9
"Azt is tudom, hogy ő ingerlé a minap,
S úgy talált megütni egy bosszantó inast;
Kivallák szolgái, mi módon tartatott
A testvéröccsére embervadászatot.
Minek volna, ha nem tudná, ki mit csinál?
Egy ilyen testvérre annyi rosszat kenni,
Ki csupán magától ennyire bírt menni!"
S úgy talált megütni egy bosszantó inast;
Kivallák szolgái, mi módon tartatott
A testvéröccsére embervadászatot.
| Nem úgy van, Toldi György? de úgy van! a király |
Egy ilyen testvérre annyi rosszat kenni,
Ki csupán magától ennyire bírt menni!"
10
Nagy tetszés követte a király beszédét,
Zsenge korához ily ritka bölcsességét:
Toldi György pedig lesüté fejét mélyen,
Csakhogy a föld alá nem bútt szégyenében.
Vállát kegyelmesen meg-megveregette;
És monda nyájasan: "Ifju vitéz, állj fel:
Eladott a bátyád, de többször nem ád el.
Zsenge korához ily ritka bölcsességét:
Toldi György pedig lesüté fejét mélyen,
Csakhogy a föld alá nem bútt szégyenében.
| A király most szemét Miklósra vetette. |
És monda nyájasan: "Ifju vitéz, állj fel:
Eladott a bátyád, de többször nem ád el.
11
"Én neked a földön ím kegyelmet adok;
Kérd Istent, remélem Isten is adni fog;
Bírjad békességben birtokod, ha rád száll,
Nem volt az, mióta megvan, jobb gazdánál.
Íme bátyád önként neked adja részét:
Vértagadó testvér! nemde úgy van? érted?
Hogy ősi birtokod öcsédnek igérted?"
Kérd Istent, remélem Isten is adni fog;
Bírjad békességben birtokod, ha rád száll,
Nem volt az, mióta megvan, jobb gazdánál.
| És hogy haragosod ne legyen a szomszéd, |
Vértagadó testvér! nemde úgy van? érted?
Hogy ősi birtokod öcsédnek igérted?"
12
György meredt szemeket vetett a királyra,
Hej dehogy mert nem-et mondani szavára!
Mert villogott szeme, és iszonyú pogány
Harag sötétellett a király homlokán.
,Jól van! Erről még ma írsz öröklevelet;
Most pedig, miután így kipróbáltalak,
Mondom: udvaromnál többé ne lássalak."
Hej dehogy mert nem-et mondani szavára!
Mert villogott szeme, és iszonyú pogány
Harag sötétellett a király homlokán.
| "Jól van", mond a király, "igen a felelet? |
Most pedig, miután így kipróbáltalak,
Mondom: udvaromnál többé ne lássalak."
13
Megszólalt most Miklós: "Felséges királyom!
Bátyám birtokára egy cseppet se vágyom;
A magamé sem kell, legyen tied, bátya,
Teljék vele fösvény szived kivánsága;
Vegyen be sergébe, csupán közembernek;
Jó az Isten, jót ad: megszerezi kardom,
Amire szükségem leszen, avval tartom."
Bátyám birtokára egy cseppet se vágyom;
A magamé sem kell, legyen tied, bátya,
Teljék vele fösvény szived kivánsága;
| Csak azon könyörgök mostan felségednek: |
Jó az Isten, jót ad: megszerezi kardom,
Amire szükségem leszen, avval tartom."
14
Felelt a nagy király: "Ne légy olyan gyermek;
Hogyan vennélek én hitvány közembernek?
Királyi fejemhez választalak téged
S mán kezdve tizenkét lóra jár hópénzed."
Derekáról egy nagy cifra rezes kardot:
Gyémánt a cifrája, arany volt a reze,
Toldinak nyujtotta s monda: "Kösd fel, nesze!"
Hogyan vennélek én hitvány közembernek?
Királyi fejemhez választalak téged
S mán kezdve tizenkét lóra jár hópénzed."
| De míg ezt elmondta, azalatt leoldott |
Gyémánt a cifrája, arany volt a reze,
Toldinak nyujtotta s monda: "Kösd fel, nesze!"
15
Semmit se mondhatna s adhatna királya,
Ami Toldinak ily örömet csinálna,
Pénzért, gazdagságért hej dehogy cserélne:
Dárius kincsének még oda sem nézne. *
De a szó nem akart a nyelvére jönni,
A király azonban nem neheztelt érte,
Mert az együgyű szív nyelvén nagyon érte.
Ami Toldinak ily örömet csinálna,
Pénzért, gazdagságért hej dehogy cserélne:
Dárius kincsének még oda sem nézne. *
| Azért akarta is szépen megköszönni, |
A király azonban nem neheztelt érte,
Mert az együgyű szív nyelvén nagyon érte.
>>Oda sem néz neki<: tréfás kitétel, körülbelül ennyit tesz; észre sem veszi, rá sem hajt. A. J.
16
És hogy örömében ne maradjon hiány,
Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván,
Épen mintha álma kezdődnék most elől,
Anyját látja jőni a korlátok felől.
Kimélve szorítá páncélos ölébe,
Nem szólott egyik sem, nem sírt, nem nevetett,
Csak az öreg Bence rítt a hátok megett.
Hogy beteljék mindaz, amit szíve kiván,
Épen mintha álma kezdődnék most elől,
Anyját látja jőni a korlátok felől.
| Elfelejtett mindent és futott elébe, |
Nem szólott egyik sem, nem sírt, nem nevetett,
Csak az öreg Bence rítt a hátok megett.
17
Végre a nagy öröm, mely szivöket nyomta,
Mint a terhes fölleg, mérgét kiontotta,
Szemökből a zápor bőségesen hullott,
Akkor könnyült szívvel Toldiné így szólott:
Csakhogy szép orcádat még egyszer láthatom;
Be szép vagy! be nagyon illel leventének!
Isten sem teremtett tégedet egyébnek."
Mint a terhes fölleg, mérgét kiontotta,
Szemökből a zápor bőségesen hullott,
Akkor könnyült szívvel Toldiné így szólott:
| "Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom, |
Be szép vagy! be nagyon illel leventének!
Isten sem teremtett tégedet egyébnek."
18
Miklós pedig monda: "Nem megjövendőltem,
Hogy előbb vagy utóbb bajnok lesz belőlem?
De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.
Ő Nagyfaluba megy, mi pedig itt élünk:
Valaha tán ő is hozzám édesedik;
Ha nem, irígykedjék, míg el nem temetik."
Hogy előbb vagy utóbb bajnok lesz belőlem?
De nem köszönöm azt magam erejének:
Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.
| Mármost Toldi Györggyel lakhelyet cserélünk, |
Valaha tán ő is hozzám édesedik;
Ha nem, irígykedjék, míg el nem temetik."
| * |
19
Így szerette anyját a daliás gyermek,
Szívét nem bántá még nyíla szerelemnek;
Nem is lőn asszonnyal tartós barátsága,
Azután sem lépett soha házasságra.
Kalász-módra hullt az ellenség előtte,
Védte az erőtlent, a királyt, országot;
Csuda-dolgairól írtak krónikákat.
Szívét nem bántá még nyíla szerelemnek;
Nem is lőn asszonnyal tartós barátsága,
Azután sem lépett soha házasságra.
| Rettenetes vitéz támadott belőle, |
Védte az erőtlent, a királyt, országot;
Csuda-dolgairól írtak krónikákat.
20
Senki sem állhatott ellent haragjának,
De ingét is odaadta barátjának,
S ha nem ellenkedett senki az országgal,
Örömest tanyázott a víg cimborákkal.
Nem az örökségen civódó gyermeket:
De, kivel nem ér föl egész világ ökre,
Dicső híre-neve fennmaradt örökre.
De ingét is odaadta barátjának,
S ha nem ellenkedett senki az országgal,
Örömest tanyázott a víg cimborákkal.
| Nem hagyott sok marhát, földet és kincseket, |
De, kivel nem ér föl egész világ ökre,
Dicső híre-neve fennmaradt örökre.
