Arany János: FELÉD, FELÉD...
FELÉD, FELÉD...
Feléd, feléd, te drága lélek,
Magányomban veled beszélek,
Unalmas század minden óra,
Haj, nem talál más nyugtatóra
| Repülnek bús fohászaim, |
| Ölelve képed' karjaim. |
| Mely nem körödben röppen el |
| Kivűled e vérző kebel. |
Ha dallok, gyászos a víg ének;
Érzem: víg-percim eltelének,
Mérföldek nyúlnak el közöttünk,
Oh - ... a frigy; mit kötöttünk
| Sértik szivem lágy hangjai; |
| Közelgnek a bú napjai. |
| Eltilt idő és messzeség: |
| Fog-é, fog-é majd élni még? |
Ha majd derült élet körében
Ha majd kiesb táj édenében
Ha boldogságodat tetézni
Fogsz-é a multra visszanézni,
| Neked kedv és öröm virúl, |
| Feléd vidám hajnal pirúl, |
| Ifjak szerelmért esdenek: |
| Hol oly csekélyek mindenek? |
Ha élte rózsa-hajnalában
S forró szerelme lángzatában
S tűz és erő, kedv és reménység
Gondolsz-e vissza egyszer csak még -
| Imádód majd előtted áll |
| Szivével szívedért kinál, |
| Dereng az ifju arcain - |
| Andalgva a mult kinjain? |
A társas élet víg körében
Járván az alkony hűs csendjében
Ah, mily könnyű lész elfeledni
Hol csak tüskét lehete szedni,
| A víg májusi esteken, |
| Árnyas, virító kerteken: |
| Egy oly kietlen, bús telet, |
| Hol elfagy a lángképzelet! |
Ah, összevetve majd a multat
A bánatost, ködbe borultat
Ki fog vádolni, Lányka, hogyha
S kezed kinyujtod a rózsára,
| A víg jelennek bájival, - |
| Az új öröm rózsáival: |
| Felejted az örömtelent: - |
| Éldelve a kedves jelent? |
Én nem vádollak: csak szivemnek
És égi üdvét egy telemnek
Tavasz, nyár, ősz, - mit ér nekem már, -
Ősznél kiesb, forróbb, mint a nyár,
| Emésztő lángját vádolom: |
| Öröklő télben gyászolom. |
| Volt egy telem: szebb, mint tavasz. |
| Ah - volt, - de többé nincsen az!! |
(1840)
