Babits Mihály: ESTI IMÁDSÁG
maszatol, ajkamon a megivott sörök
habja még, szivar a fogam közt, úgy ülök:
lelkemben vitorlák láthatatlan menetje ...
száz szennyes álom ég bennem és füstölög,
s fájó lelkemben úgy gyürüznek bús körök,
hogy olyan, mint az ős fák évgyürüs szövetje.
szívvel, s leöntve már egy kisebbfajta hordót,
kertjébe megyek át a korcsmának, hogy ott
a barna ég felé ivellőt, messzecsorgót ...
helyeslést intenek a délceg napraforgók.