Babits Mihály: LÉTHE
imádott tigris, édes arcu rém;
hadd markolom ez illatos sörény
sürűjét, melyhez nyúlni szinte félek;
szoknyáid parfümittas vánkosába,
s mint szétzuzott virág, árassza kába
utóizét az elhunyt szerelem.
a halálédes álom csábja vonz.
Szép testedet, mely síma, mint a bronz,
csókkal befenni s semmitől se félni!
nincs több olyan szer, mint örvényes ágyad;
csókjaidban hatalmas Léthe árad,
s a feledés lakozik ajkadon.
s türöm ezentúl, mint egy hinni tért
hős vértanú, ártatlan elitélt,
kinek buzgalma szítja kínja lángját,
mézédes bürkét, mérgezett virágát
dús keblednek, mely duzzad a ruhán át
s amelyben sohasem volt zárva szív.