Babits Mihály: EULÁLIA
Laktam magam |
kinok odvaiban |
- lelkem, mint rest tó, álmatagon - |
mig a sárgahajú Eulália nem lett ifju menyasszonyom.
A csillagos ég |
szebben nem ég |
sugaras tüzü szemeinél; |
s köde pelyheivel |
mit gyöngybe kever |
s biboros holdszinbe az éj, |
lobogó szemü szép Eulália egy hajaszála fölér.
Se bú - se gyász |
többé nem igáz, |
mert lelke sóhaja lelkemét |
ekhózza hiven; |
s fénnyel szegi fenn |
Astarte az ég peremét, |
ha vidám Eulália fölveti rá ibolya szemét.