Babits Mihály: SZERELMESEMHEZ
SZERELMESEMHEZ
Azt akarod, hogy csúf halálra szálljak,
| nem könyörülsz, csak tűröd, hogy utánad, |
| mint árva kandúr, űzekedve járjak. |
De ha megölt majd a szerelmi bánat,
| vad, bús halott, meglepem fekhelyed, |
| és megenyhítem rajtad szomju számat. |
Hiába nyögsz majd: "Távozz! Nem lehet!":
| beléd hatolok én, buja kisértet, |
| s teherbe ejtem büszke testedet. |
Én be fogom mocskolni félve féltett
| szűzességed, s úgy fogok lubickolni |
| hasadon, mint ki máshoz sohse értett. |
S ha aztán jönne ördög-űzni holmi
| papocska: engem el nem űz! miattam |
| papolhat, hogyha kedve van papolni. |
"Egy őrült ördög!" - mondja majd riadtan.
| Ah! nékem nem lesz gát, hogy be ne töltsem |
| a vágyat, mellyért lelkemet kiadtam. |
S úgy fog vájkálni fogam a gyümölcsben,
| mely tested kincse, mint kutya a csonton: |
| megtanitlak majd, szűzen élni, bölcsen! |
Holnap meg fogom magam ölni, mondom,
| hogy mihamarább ágyadban legyek már, |
| s belédhatoljak ama féltett ponton. |
De ha magad tán meggondolnád: megvár
| imádód még, hogy reggelig felelhess; |
| holnap reggelre én halott leszek már. |
No hát most egyszer légy hozzám kegyelmes,
| mert ha egyszer halott kezembe kaplak, |
| furcsán bűnhődsz! (A halott nem türelmes.) |
Különös és vad pózokra kapatlak,
| hogy elborzadsz, mint Akteon, magadtól, |
| ha egy tükörkép megmutat magadnak. |
Ha tudnád, bennem milyen láng gyuladt: oly
| kegyetlen engem nem mernél gyötörni; |
| kedvemre inkább megölelnél akkor. |
De nincs más hátra, mint magam megölni:
| megbosszúlván mit vétettél irántam, |
| úgy fogok tested szentélyébe törni! |
Minden ruhádat eltépem, lehántom,
| de megvetlek majd, és betöltve vágyam, |
| ha akonámat hordódból kirántom, |
ott hagylak, föltakarva, a vad ágyon:
| és akkor nézheted majd azt a poklot, |
| mely van, hogy egy vad ördög belejárjon, |
s melyet ma rejtesz. Szörnyü lesz a dolgod,
| ha meghalok, mig nem leszek kegyelmes, |
| és minden varázst rólad föl nem oldok: |
S ha nem kivánod, hogy kinokban elvessz,
| hogy szellememtől megszállott maradj, |
| légy vágyaimmal szemben engedelmes, |
és minden makacskodást abbahagyj:
| mert hogyha nem adsz irt sebemre nékem, |
| megmutatom majd, leány, hogy ki vagy, |
és minden szoknyád és inged letépem!
