Babits Mihály: ALPHA ÉS ÓMEGA
ALPHA ÉS ÓMEGA
Alpha s Ómega, nagy Isten,
Héli, Héli, én Istenem!
Kinek szeme mindent-tudás,
erőd mindentbíró csudás,
kinek léted a legfőbb jó,
s műved minden, ami még jó.
Mindenen allul és föllül,
mindenben s mindenen kívül;
mindenben, de nem bezárva,
mindenen kívül, s nem árva,
minden fölött, s nem toronyban,
minden alatt, s nem elvontan;
föllül, s mindig elnökölve,
allul és mindent emelve,
kívül, s mindent egybeöltve,
bellül, és mindent betöltve.
Bellül, soha nem szorulván
kívül, soha szét nem hullván;
föllül, és semmise támaszt,
allul; s semmi súly nem fáraszt.
Nem mozdulsz és mindent mozgatsz,
helyet foglalsz, s nem foglaltatsz;
időt váltasz, s nem változol,
utat rögzítsz, s nem utazol.
Külső erő s szükségesség
nincs, hogy lényed cserélhessék.
Ami nékünk holnap s tegnap,
neked örök most és egy-nap;
örökös ma és egyetlen,
oszthatatlan, véghetetlen,
hol mindent előre láttál,
mindent egyszerre csináltál,
s mintájára nagy lelkednek
formát szabsz az elemeknek.
Héli, Héli, én Istenem!
Kinek szeme mindent-tudás,
erőd mindentbíró csudás,
kinek léted a legfőbb jó,
s műved minden, ami még jó.
Mindenen allul és föllül,
mindenben s mindenen kívül;
mindenben, de nem bezárva,
mindenen kívül, s nem árva,
minden fölött, s nem toronyban,
minden alatt, s nem elvontan;
föllül, s mindig elnökölve,
allul és mindent emelve,
kívül, s mindent egybeöltve,
bellül, és mindent betöltve.
Bellül, soha nem szorulván
kívül, soha szét nem hullván;
föllül, és semmise támaszt,
allul; s semmi súly nem fáraszt.
Nem mozdulsz és mindent mozgatsz,
helyet foglalsz, s nem foglaltatsz;
időt váltasz, s nem változol,
utat rögzítsz, s nem utazol.
Külső erő s szükségesség
nincs, hogy lényed cserélhessék.
Ami nékünk holnap s tegnap,
neked örök most és egy-nap;
örökös ma és egyetlen,
oszthatatlan, véghetetlen,
hol mindent előre láttál,
mindent egyszerre csináltál,
s mintájára nagy lelkednek
formát szabsz az elemeknek.
Ezt mondja az igazi hit,
amely tévedést nem tanit.
Akként hiszem, ahogy vallom;
más, hazug tanhoz nem hajlom
s innen van az, kegyes Isten,
hogy kétségbe sohse estem,
bár halálra ítélve már:
a halálban új élet vár.
Látod hitem; ezzel kérlek,
fájó terhem könnyítnéd meg!
Hadd gyógyítsa e szent flastrom
általad gyúrt bús viaszkom.
Már a kapun túlra vittek,
bűzhödöm már, sírba tettek,
szemfedő köt, kőszikla fog;
de parancsolj, s föltámadok.
Parancsold, s a kő elgurul;
kivánd, s a szemfedő lehull.
S aki fölkel, nem fog késni,
ha Te mondod: "Lépj ki! Lépj ki!"
E tengerben, hol hajózok,
megtámadtak a kalózok;
itt ellenség, ott a hullám:
jobbról, balról halál les rám.
De Te jövel, jó kormányos,
árt csitíts, szelet irányozz,
űzzed messze a rablókat,
vidd öbölbe ép hajómat.
Fügebokrom rég nem termő
ága száraz, nem zöldellő;
ki kell vágni, tűzre vetni,
ha úgy szánod, mint érdemli.
De idén még hadd maradjon,
trágyát lásson, kapát kapjon;
s ha ez mind hiába lészen,
sírva mondom: akkor égjen!
Régi ellenségem űz s öl,
vízzel áraszt, lánggal pörzsöl,
így lesujtva és lankadtan
egyedül Terád maradtam.
Hogy már tűnjön az ellenség,
gyógyuljon meg a betegség,
nyujtsd imának, nyujtsd a bőjtnek
balzsamát az összetörtnek!
Ez a kettő, Krisztus mondja,
minden bajomat föloldja.
A bajokból oldj föl engem,
töltsd forró bánattal lelkem,
adj gyengéd és szent életet,
hitet, reményt, szeretetet,
földi dolgok megvetését,
égieknek követését!
amely tévedést nem tanit.
Akként hiszem, ahogy vallom;
más, hazug tanhoz nem hajlom
s innen van az, kegyes Isten,
hogy kétségbe sohse estem,
bár halálra ítélve már:
a halálban új élet vár.
Látod hitem; ezzel kérlek,
fájó terhem könnyítnéd meg!
Hadd gyógyítsa e szent flastrom
általad gyúrt bús viaszkom.
Már a kapun túlra vittek,
bűzhödöm már, sírba tettek,
szemfedő köt, kőszikla fog;
de parancsolj, s föltámadok.
Parancsold, s a kő elgurul;
kivánd, s a szemfedő lehull.
S aki fölkel, nem fog késni,
ha Te mondod: "Lépj ki! Lépj ki!"
E tengerben, hol hajózok,
megtámadtak a kalózok;
itt ellenség, ott a hullám:
jobbról, balról halál les rám.
De Te jövel, jó kormányos,
árt csitíts, szelet irányozz,
űzzed messze a rablókat,
vidd öbölbe ép hajómat.
Fügebokrom rég nem termő
ága száraz, nem zöldellő;
ki kell vágni, tűzre vetni,
ha úgy szánod, mint érdemli.
De idén még hadd maradjon,
trágyát lásson, kapát kapjon;
s ha ez mind hiába lészen,
sírva mondom: akkor égjen!
Régi ellenségem űz s öl,
vízzel áraszt, lánggal pörzsöl,
így lesujtva és lankadtan
egyedül Terád maradtam.
Hogy már tűnjön az ellenség,
gyógyuljon meg a betegség,
nyujtsd imának, nyujtsd a bőjtnek
balzsamát az összetörtnek!
Ez a kettő, Krisztus mondja,
minden bajomat föloldja.
A bajokból oldj föl engem,
töltsd forró bánattal lelkem,
adj gyengéd és szent életet,
hitet, reményt, szeretetet,
földi dolgok megvetését,
égieknek követését!
Isten, csak benned remélek
és mindent Tetőled kérek.
Te vagy javam, dicsőségem;
amim van, te adtad nékem.
Vigaszom a szenvedésben,
gyógyszerem a senyvedésben,
bús kedvemben lantom, hárfám,
haragomban csönd-szivárvány,
a fogságból mentesítőm,
ha elestem, fölsegítőm.
Sértőimnek te fizetsz meg
és te védsz, ha fenyegetnek.
Ami kétely, te megfejted;
ami szégyen, azt elrejted.
És nem hagysz belépni soha
a pokolnak kohóiba,
hol a gyász, hol az irtózat,
vad sírás és borzasztó szag
s minden gyalázat kitárul
és minden bűnöst elárul;
hol a hóhér egyre vág, vág;
hol a féreg folyton rág, rág;
holnap olyan, amilyen ma:
örök halál a gyehenna.
Bár inkább a Sion várna,
Dávid király csendes vára,
kit a fények ácsa ácsol,
kapuja van keresztfából,
Péter nyelve a lakatja,
boldog aki azt lakhatja;
fala épült élő kőre,
s az Örömkirály az őre.
Ott örök fény ünnepsége,
örök tavasz, örök béke,
illat, egeket belengő,
pompa-ének, mindig zengő.
Nincsen ottan semmi romlás,
sem hiány, sem jaj, káromlás,
nincs kicsi és nincs ormótlan,
nincs Krisztushoz hasonlótlan.
Égi város, boldog város,
ki magas kőszálon állasz,
a biztos kikötő mellett:
messzeségből üdvözöllek!
Üdvözöllek és sóhajtlak,
és kereslek és óhajtlak.
Mily vígak, kik benned laknak,
milyen lakomákat laknak,
s mind mily érzés köti össze;
faluk hogy van fölgyöngyözve
topázzal s jácinttal rakva:
csak az tudja, aki lakja.
Add, hogy e város piarcán,
szent népével együtt tartván,
Mózes mellett, Illés mellett
Alleluját énekeljek!
és mindent Tetőled kérek.
Te vagy javam, dicsőségem;
amim van, te adtad nékem.
Vigaszom a szenvedésben,
gyógyszerem a senyvedésben,
bús kedvemben lantom, hárfám,
haragomban csönd-szivárvány,
a fogságból mentesítőm,
ha elestem, fölsegítőm.
Sértőimnek te fizetsz meg
és te védsz, ha fenyegetnek.
Ami kétely, te megfejted;
ami szégyen, azt elrejted.
És nem hagysz belépni soha
a pokolnak kohóiba,
hol a gyász, hol az irtózat,
vad sírás és borzasztó szag
s minden gyalázat kitárul
és minden bűnöst elárul;
hol a hóhér egyre vág, vág;
hol a féreg folyton rág, rág;
holnap olyan, amilyen ma:
örök halál a gyehenna.
Bár inkább a Sion várna,
Dávid király csendes vára,
kit a fények ácsa ácsol,
kapuja van keresztfából,
Péter nyelve a lakatja,
boldog aki azt lakhatja;
fala épült élő kőre,
s az Örömkirály az őre.
Ott örök fény ünnepsége,
örök tavasz, örök béke,
illat, egeket belengő,
pompa-ének, mindig zengő.
Nincsen ottan semmi romlás,
sem hiány, sem jaj, káromlás,
nincs kicsi és nincs ormótlan,
nincs Krisztushoz hasonlótlan.
Égi város, boldog város,
ki magas kőszálon állasz,
a biztos kikötő mellett:
messzeségből üdvözöllek!
Üdvözöllek és sóhajtlak,
és kereslek és óhajtlak.
Mily vígak, kik benned laknak,
milyen lakomákat laknak,
s mind mily érzés köti össze;
faluk hogy van fölgyöngyözve
topázzal s jácinttal rakva:
csak az tudja, aki lakja.
Add, hogy e város piarcán,
szent népével együtt tartván,
Mózes mellett, Illés mellett
Alleluját énekeljek!
