Babits Mihály: ARNO MENTÉN
ARNO MENTÉN
A tájra szemfedő terül;
az óleander a falon
piroslik már a hajnalon
de Flórenc még az éjben ül.
az óleander a falon
piroslik már a hajnalon
de Flórenc még az éjben ül.
A fű harmattól fényben áll
s vakít fénylő virágu domb,
de nem zeng tücsöktől a lomb
s a görög ének néma már.
s vakít fénylő virágu domb,
de nem zeng tücsöktől a lomb
s a görög ének néma már.
Csak lágyan a levél zörög
a szellő bársonyos lehén
s a fülemülét fülelem én
illatos mondolás között.
a szellő bársonyos lehén
s a fülemülét fülelem én
illatos mondolás között.
A napsugár majd elcsitit:
dalolj csak addig, csalogány,
míg megtöri a berek-árny,
a napnak zsenge nyílait!
dalolj csak addig, csalogány,
míg megtöri a berek-árny,
a napnak zsenge nyílait!
Mert bujkál már a hajnali
fény, hadköpenybe nézve szét
s az ijedt szerelem szemét
rémítik hosszu ujjai.
fény, hadköpenybe nézve szét
s az ijedt szerelem szemét
rémítik hosszu ujjai.
Bujkál Kelet fakó egén,
megöli sápadt éjszakám,
mit néki szív és csalogány?
bánja, ha meg is hal szegény!
megöli sápadt éjszakám,
mit néki szív és csalogány?
bánja, ha meg is hal szegény!
